Míg a feleségemre várok Tapolcán (a jogosítványát intézi a hivatalban) a közeli temetőben teszek egy rövid sétát. Nem találom meg szomszédaink, a tanító-házaspár nyughelyét. Batsányi János és Baumberg Gabriella sírkövén az eredeti felirat német nyelvű, a magyar szöveg láthatóan jóval később került alá. A körbebetonozott hantok között egy vizsla lohol föl-le, lógó nyelvvel, ijedten.
A tanítóház kéménye füstöl. Talán kétszer láttam eddig az új tulajdonost; még nem volt alkalmunk bemutatkozni egymásnak.
Fölolvasom Lujzinak a Gúfó és a gombákat a számítógépes korrektúrából. El-eltérek az írott szövegtől, magyarázatokat fűzök a képekhez (ahogy más meséknél is szoktam). Együtt láttuk először a baglyot a vén bükk odújában. A végén rájön a lányom, hogy én írtam. Nagy pillanat ez az írói pályámon.
Harminchárom fogam van, mint az anyai nagyapámnak volt.
Számomra a magyar nyelv legfantasztikusabb tulajdonsága az, hogy gyakorlatilag bármilyen névszóból igét lehet csinálni.
Zöldell az erdő alja.
Magamra tetováltatom ezt a videót.
Én mondataim. Ó én mondataim, minden mondatom így kezdődjön: ó, így kezdődjön: én.
A frissen alapított ljubljanai magyar intézetbe keresnek kulturális titkárt. Beajánlanak a jól fizető állásra, de még a végső döntés előtt kihúzatom a nevemet a jelöltek közül.
József atya, a köveskáli plébános egyik ajándéka (a tömjénes házszentelés mellé) egy zacskónyi ostyaszél – a négyszögletes ostyalap maradéka köríves belső szélekkel.
Noli me tangere – ne érints engem a te nyelveddel.
Lanczkor Gábor
