Tiszatájonline | 2023. november 12.

Visszapillantóban

SZEGŐ MÁRTON

Látom a csíkos szigszalagon odaerősített remegő tükörben, ahogy még a szemembe nézel futás közben, de egyre zsugorodsz, már csak a kocsid színét láthatod. Meghoztam a mézédes barackot és a nagyszemű csemegeszőlőt, ötszázért adom kilóját, egységárban, várom önöket a szokott helyen, mondtad a szokásost a megafonba, mikor végre fordult a kulcs, és felberregett a motor. Mindenfelé szédelegtek a csipás, fogatlan nyugdíjasok meg a holdkóros trógerek a faluból, kínais legyező, félregombolt ing, bolyhos hálóruha, tangapapucs, ortopéd cipő, amerre láttam.

Hogy megiramodtál, bazmeg. Még azt a fos megafonod is eldobtad. De utánam senki ne óbégasson, hogy életem, életem. Mit gondoltál, hogy majd megveszel kilóra. A csicskásodnak. Elmehetsz a picsába a vasgyűrűddel együtt. Ki is baszom az ablakon. Anyád. Csak le ne fulladjak a buzi gyümölcseidtől, a híres rakományodtól. Porciózzak, ja, meg nézzem, ahogy leizzadsz, míg megpakolod a csomagtartót, meg tanuljam meg, a mérleg az én, a váltópénz a te reszortod. Hogy pont engem kellett megtalálnod, te görcs. Hallgassa az ördög, hogy mikor mit tudsz keríteni, hogy most csak barackja meg szőlője volt a komának, meg hogy az élet nem kívánságműsor. Dögöljek meg, ha csak még egyszer hozzám szólsz.

Csúszik a kormány, komolyan, meg kell baszódni ebben a kurva melegben. Ömlik rólam a víz, tisztára mintha a lyukas vashordóban vibráló tűz mellett állnék. Jöttek a büdös pofájú kocsisok meg kómás kamionosok, egyik a másik után. Nem kellett kelletni magam. Kellettem nekik. Tarkóra tolt napszemcsó, megcsócsált fogpiszkáló, kigombolt ing, olajfoltos farmer, húgyfoltos fecske, amit akarsz. Hajnali férfiak, akiket már a világ is kiűzött magából. Én voltam ott nekik, olcsó vigaszdíj.

De te, bazmeg, te azt hiszed, tiéd a világ. Az uccsó kuncsaftod, aztán mehetsz isten hírével. Még egy ilyen strici dumát. Még volt pofája szórakozni. Csak közbe meg nekem kurvára nincs szólva semmiről. Te meg lefékezel, ablak le, beletúrsz a zselés hajadba, mint valami szar filmben, de egyből tikkelni kezdesz, közben a ragadós kezeddel csuklóig a nadrágodban, már előre pumpálsz. Abba a vékony vérfaszba, mit pumpálsz, te, világtalan gyász. Nekiállsz sürgetni, meg nyöszörögsz, szorítod a seggem, úgy mész el. Dugd fel magadnak a nyálas, elszámolt ezreseid. Meg a szaros borítékod. Vigyorogsz, miközben kifizetsz neki, az meg most szól utoljára, hogy ne pampogjak, örüljek, hogy egyáltalán élek, amekkora szarkeverő vagyok. Azért a lófasznak is van ám vége.

Saját biznisz, saját kuncsaftkör, saját élet kell. Fölérek Pestre, adom is el a fostalicskád rakományostul, aztán egy albi, neonfények, pár ruci, análkúpok meg dildók, és mehet a webcamezés 24/7, semmi személyes, csak érjek már ki a főútra. Arctalan férfiak, akik menekülnek a valóságból. Én ott leszek nekik, hamis ígéret. A műfasz amúgy is jobb az igazinál, mindig kemény, nem kell bele életet lehelni. Csak megmarkolom, benyálazom, bekapom, fölé guggolok, dicsérem, becsúsztatom, meglovagolom, amíg spriccelni nem kezdek, aztán viszontlátásra.

Életem, mondanád, de köhögnöd kell a motorházból szivárgó füsttől. A főút menti beton villanyoszlop szinte sértetlenül áll, a kocsid totálkáros. Behajolsz a törött ablakon az anyósülés felőli oldalon, szipogsz. Megemeled a fejem, de megijedsz a véremtől. A fejem a kormánynak ütődik, most épp csak koppan. Mialatt keresed a nyakamon a verőeret, majd azon a pulzusom, cuppogva levet eresztenek a kátyúba szorult papucsod alatt a gyümölcscafatok. Zavartan fordulsz jobbra és balra, sehol egy lélek, végül felnézel az égre, mégsem látsz, pedig pont a szemedbe nézek, és még néznék, ha közben nem vakítana a fény.

Szegő Márton