A brüsszeli öngyilkos merényletek estéjén (harmincöt halott, több száz sebesült) Lajos látogat meg bennünket. A hónap végén menniük kell az omladozó bérleményből, ahol a testvéreivel lakik. A nővére a férjével és a gyerekekkel leköltözik Kővágóőrsre. Oda Lajos nem mehet. Az öccsük se. Jelentős bérleti tartozásuk volt az önkormányzat felé, ha minden igaz. Lajos az első hosszú henyei nyáron mindennapos vendégünk volt. Rengeteget gombáztunk együtt, vele jártam be először a környéket. Talán bérbe tud venni egy faházat a rokkantnyugdíjából. Tervezget. A családsegítő azt tanácsolta neki, költözzön be a hajléktalanszállóra, Tapolcára. De ő nem akarja itt hagyni a falut.
Chorus, reverb, echo, multitap delay: kankalin, hóvirág, nárcisz, ibolya.
„A kiegyezés hazugsága, aminek szimbóluma volt Hauszmann palotája, vitte be Magyarországot az I. világháborúba, és az vezetett Trianonhoz.” – olvasom az általam előfizetett hetilapban. Az efféle rossz mondatokra, amiknek alján úgy csillan meg az igazság, mint egy feneketlen hegyi kút mélyén a víz, semmiféle mentség nincsen.
Van Csongrád megye Tisza-melléki városaiban valami különutas déliesség (nem harsány és nyers, mint a közeli, kontinentális Balkánon, és nem is érzéki-áttetsző, mint a Káli-medencében). A henyei völgyben épp csak moccannak a makacsabb rügyek, de Szegeden már minden lomb zöldell. És a nárciszok elnyíltak.
Meztelen úszás a Tiszában. Tűzi a nap a homokpartot. A víz viszonylag alacsony és jéghideg.
Két nap Szigligeten, az alkotóházban.
Sárgásan porzik egy nagy fenyő, ahogy a szél vadul belekap az ágaiba.
Vadnárciszok, az eredetiek.
Vadcitrom, csupa tövis.
Poszméh csüng a szívvirágon.
Lanczkor Gábor
