Nyíregyháza. Az Alföld egyik nagyvárosa. Híres a Cantemus kórusáról. Szeptemberben, 2024-ben a Közgazdász Vándorgyűlés színhelye. Jeles gazdaságpolitikusok, szakemberek cserélnek eszmét országos dolgainkról. A megnyitót követem az interneten.
Felhangzik egy ünnepélyes dallam. A hallgatóság feláll, feltehetően a Himnuszra számít. De nem az következik, hanem az István, a királyból, a koronázási ünnep dala, dallama.
„Felkelt a mi napunk, István a mi urunk
Árad a kegyelem fénye reánk.
Hálás a szívünk, zengjen az örömünk,
Szép Magyarország, édes hazánk!”
Az ünnepséget megnyitó szónok megindultan mondja: ez után nehéz beszélni.
Igen. Ez a dal akkor született, amikor népi és urbánus egyek voltak az idegen hatalmak által ránk kényszerített uralom idején. Amikor a keresztény Magyarország, sok ellentmondással terhelten, de mindnyájunk édes hazája volt. Már akkor is voltak fanyalgó hangok, hogy az a mű az akkori rezsimet dicséri. Most is lehetnek mindenféle gondolattársítások. De a lényeg: „Magyarország, édes hazám.”
És felemeli a szívünket.
Más. A csongrádi uszoda élmény medencéjében üldögélek, és figyelem a gyerekeket. Az egyik a Magyarország… c. dalt dudorássza. „Van egy ország, ahol álmomban jártam, Magyarország”. Pedig a hangszóróból a Rádió1 zenéi folytak, – mit folytak, harsogtak! – egész nyáron át. Angolul, sokszor rappelve. „Az igazi mai slágerek!!”
De a kislány az Oláh Ibolya-dalt dudorászta.
Nincs elveszve minden. Az Alföldön még él az édes haza fogalma.
