KISTEHERAUTÓ KOPORSÓT SZÁLLÍTOTT
A forradalom alatt a Tangóban az öreg zongorista szövegnélküli dalokat játszott. A sarokban ülő történelmi regényíró éppen a velencei fregattok díszes felvonulásánál tartott. Volt, aki látatlanban megvett és továbbadott egy nagy tétel argentin marhanyelvkonzervet aszpikban. A turista szövetség néhány tagja harcmentes erdőben őszi kirándulást szervezett. A gyerekek rézhüvelyt gyűjtöttek és sisakban futkostak. A családi házak építői folytatták a vakolást, cserepezést. A rádióban a humorista hazaküldte a szovjet csapatokat. A gyerekek az anyjuk körül lebzseltek, aprósüteményt eszegettek, a nappali szobában marokkót és dominót játszottak, a szomszédok fesztelenül becsengettek egymáshoz, és örültek, hogy most sokkal meghittebben beszélnek, mint azelőtt. Plakátok és versek tűntek fel a hirdetőoszlopokon. Egy kisfiú csirizzel kente fel a céduláit: Minden tanóra között hosszú szünetet! Osszanak kakaót az iskolában mindenkinek! Egy gimnazista meglátogatta a barátját, sietős léptekkel haladt, hogy együtt olvassák Dante Poklát. Én Montaigne-t olvastam, és Tolsztojt, hogy ne érezzek nemzeti előítéletet az oroszok iránt. Baráti körben alkotmányos formulákon tanakodtunk. Az egyetem kapujában filozófusok és sinológusok gyülekeztek fegyveresen. Az egyik kapuőr nem fért a bőrébe, szivarozott és hányt, mert leszívta. A másik őr azt mondta, hogy ő igenis tudja, a nagynénje mondta, hogy a Szovjetunióban rengeteg láger van, a nagynénje is egy ilyen lágerben volt, csak elengedték, mert a húga lefeküdt egy NKVD-s ezredessel, és az valahogy kihozta. Mesélte, hogy vasutak mentén végestelen végig húzódnak a lágerek. Hülyéskedtem: egyszerűbb volna körülvenni a városokat szögesdróttal, és az egész várost koncentrációs tábornak kinevezni. A város körül van véve, mondta egy kövér újságíró, aki mindig jól értesült volt.
MENJENEK A ZAVARKOLÓDÓK, ÉN MARADOK
A forradalmi csúcsbizottmány feje már előkészítette az egyik törpenaszádot, hogy azon elhajózzanak. A barlangászok is riadókészültségben voltak, hogy földalatti járatokon kimenekítsék a város forradalmi vezetőségét. Egy színésznő előkereste Tatjána levelét Anyeginhez. Szép és mindenkinek kielégítő, az oroszok udvariasságnak tekintik, de a méltóságot is felismerik benne, és a honfitársai sem fogják dörgölőzésnek tartani: mégis klasszikus, múlt századi. 1956 végén heteken át búcsúzkodtam, közelállóktól, reményektől, tervektől, csak a kövektől nem és a szüleimtől nem. Azt tettem, amit a lakosság kilencvennyolc százaléka, maradtam, megültem a fenekemen, vártam, és azt gondoltam másokkal egyezően, hogy menjenek ők, akik páncélosokkal hívatlan jöttek, menjenek a letartóztatók, a megszállók, a kellemetlenkedők. Én nem megyek, mert nekem itt lenni jogom van. Én itt nem vagyok befogadott, én itt figyelmen kívül hagyom azokat, akik ezt a jogomat vitatják. Átjárt egy fatalista biztonságérzés, lesz, ami lesz; és az, ami jön, talán nem lesz rosszabb, mint ami addig volt. Mitől tartsak? Hogy a szovjet hadsereg megszállja az országot? Már megtette.
Konrád György
