A KLIENS AKAR VALAMIT
Most éppen Berlinben, a Neue Kantstrassen ültem be egy Amman nevű kávézóba, a környék tele van törökkel, arabbal, egy nagy bajuszos ember ül az ajtóban, és az ismerős vendégekkel kezet fog. A Kant utcának ez a szakasza elszínesedett, a kispénzű embereknek való boltok tarka sűrűsége a New York-i Chamber streetre emlékeztet, de ezt ellensúlyozza a 19. századvégi nemes épületállomány (Bausubstanz). Törekvő zsidók építtették és lakták valaha. Egy rokonom örökölt ebben az utcában egy bérházat (apja a budapesti gyémánttőzsde elnöke volt), a kilencszázötvenes években nyaggatták érte, hogy a lakbért állami csatornán át utaltassa be az országba, aztán fiatalon meghalt, nem volt elég erős a szíve. A tulajdonos, kopasz, mediterrán arc, kedvesen biccent a távozónak, így kezdődnek a kapcsolatok. Jurek Becker, „A hazudós Jákob” írója meghalt, Siegfried Unseld, a kiadója meglátogatta a halála előtt, látszott, hogy megadta magát a halálnak, mint egy vihar utáni táj, olyan volt az arca, sokat szenvedett a kemoterápiától. Háromnegyed év alatt tört rá a halál; egyidősök voltunk. Ha lépteket hallok szobám ajtaja előtt, összerezzenek. A kliens természeténél fogva akar valamit, gyakran olyasvalamit, ami nem jutott volna az eszembe, talán mert nem is igazán tetszik nekem.
SZEMBEN A LESŐLAKÁS
Húsvétvasárnap és a kivonulás, a szabadulás ünnepének negyedik napja. A Szilágyi Dezső téri lakás nagy szobájában ülök, az Iskola utcai homlokzatból kiugró négyes ablakfülkében, előttem két ablak és kétoldalt még kettő. Háztetőkre látok, velem szemben egy hajdani megfigyelő ablak, amely mögött senki sem lakott, csak két szék volt az ablak mögött, engem lestek onnan. Ez később derült ki véletlenül, mikor a rendszerváltás évében egy filmescsoport bebocsátást nyert a belügyminisztérium engedélyével abba a lakásba, amellyel szemben én már évek óta nem voltam látható, mert Jutkához, a feleségemhez költöztem. A szomszéd szobában anyám fekszik az ágyban. Az elmúlt két hétben nagyon legyengült, többször elesett, lecsúszott az ágyról, kicseréltük az ágyát. Én nem tudom elhalmozni azokkal a buzdító szavakkal, amelyekkel a nővérem, aki csupa szív és doktrína. Hasonlóan erős, makacs jellem, mint anyám, de mivelhogy a táplálkozástan tudósa, és semmit nem helyesel, ami amerikai értelemben, az összetétel figyelembevételével nem egészséges, ezért anyám összes torkosságát letörni próbálja, és a csodálatosan egészséges répalevet diktálja belé. Éva nővérem nagylelkű ajánlatot tett, hogy elvinné magával egy hónapra anyámat, és New Yorkban minden lehetségeset megadna neki, felügyelne a kosztjára és a székletére, és egészségesen hozná vissza. Öt napon át elmegy néhány órára az egyetemre, tanít, kutat, azalatt valami rokonszenves németül tudó idős hölgy nézhetne anyámra, azzal társaloghatna, kinézhetne az ablakon a tizennyolcadik emeletről egy mesterségesen zöld, talán gumiszőnyeggel letakart sportpályára és távolabb a Hudsonra, ha ellátna odáig, ami minden bizonnyal távlatosabb és nyitottabb panoráma lenne, mint az Iskola utca, ahol most csak egyetlen járókelő látható, de hát ki mozogna húsvétvasárnap délelőtt?
Konrád György
