Van annak már több mint 15 éve, hogy a csongrádi Nagytemplomban búcsúkor egy idős pap prédikált. Nem vitte ugyan magasra az egyházi hierarchiában – pedig ilyen személyeket szoktak meghívni búcsúi alkalmakra –, de dicséret illeti a plébánost, hogy mégis őt hívta meg. Nagyszerű beszédet tartott. Elmondta, hogy szegény családból származott. Otthonukban csak két könyv volt a mestergerendán: a Biblia, és – egy Petőfi kötet…
Ezen nőtt fel számos generáció. Az utolsó nagy hullám az 1956-os forradalom fiataljaiban mutatta meg, hogy „habár fölül a gálya… azért a nép az úr”. De utána jött a kutyák dala. A véres, Haynauénál is kegyetlenebb megtorlás után, a „legvidámabb barakk” a lágerben.
1956 csodája éppen annak a pedagógusgenerációnak a nevelését dicsérte, amelyik még a Klebelsbergi időben tanult. Igaz, Babits megírta, hogy a Hatalom a XX század első felében is igyekezett a forradalmi időkre való emlékezést „hivatalos” formasággá tenni. Az 1960–70-es években azonban rettegtek Petőfi szellemétől, s a forradalmi ifjúsági napokban egyenesen összemosták a 48-as szabadságharcot a 19-es kommünnel, Petőfit Ságvári Endrével… Igazi hangulattal március 15-nek ünneplése a rendszerváltás előestéjén töltődött meg. Akkor, amikor az idegen elnyomás elleni tiltakozás jelévé vált. Úgy, mint 1956-ban.
Bicentenáriumra készülünk. Vajon van-e élő üzenete nagy költőnknek napjainkban? Eljött-e a világszabadság? Az egyenlőség, a testvériség?
„Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk…”
200 év bizony kevés volt, hogy e követelmények valóra váljanak a világban. Őszintén szólva, nálunk is. Persze: ment a könyvek által a világ elébb, (hogy Vörösmarty kérdésére is válaszoljunk.) A tudomány, a gazdaság fantasztikus eredményeket ért el. De a három nagy kérdésben nem igazán javult a helyzet.
Bőség kosara? Szinte mindenütt a világban nőttek a jövedelmi és vagyoni különbségek. Nem lehet természetesen összehasonlítani a fejlett országokban a mai szegénységet a 19. századival. De akkora differencia, mint amekkora manapság van az átlagbérek és a kiemelkedő jövedelmek között, valószínűleg soha nem volt a világban. Tán még a fáraók korában sem…
A jognak asztala? A formális demokráciákban is csak annak van igazán joga, akinek pénze van. Ahogyan egyik nagy nyugati közgazdász fogalmazott: Nem az „egy ember-egy szavazat”, hanem az egy dollár-egy szavazat kora jött el. És hogy ki hogyan fér hozzá a jogi érdekérvényesítéshez, az igazság eszközeihez, az is nagyon nagymértékben vagyoni helyzetétől függ…
A szellem napvilága? Világméretekben fanatikusok gyilkolnak embereket, vallásüldözések, népirtások vannak. A szabadság szent nevében a szabadosság szélsőségeinek nyílik tér, a legkevésbé sem az emelkedett szellem napvilágát tükrözve. Az embereket a „szabad sajtó” szabadon befolyásolja, válogatás nélküli eszköztárral. Ömlik reánk a neten a szenny, nemcsak a hasznos információ. Az átlagember nehezen tud választani, nehezen hámozza ki az igazságot. És hát az általános műveltség… A norvég képviselőnő perében az intézkedő rendőrnek magyarázni kell, hogy mi az a Biblia… – Pisa-felmérés ide, vagy oda, bizony a színvonal nálunk is hanyatlik. A magyar egyetemisták néha égbekiáltó ostobaságokat mondanak történelmi jelenségekről. Kétségbeejtő a jövőkép. Nem megy tanárnak szinte senki, nagy a pályaelhagyók aránya, mert a klebelsbergi idők tanári-tanítói kara ma annyira alul van becsülve…
A gazdasági kérdések fontossága valóban első számú prioritássá vált. De azért bizony nagy baj, hogy a vezérlő eszmék, Isten, család, haza, közjó, közérdek, szolidaritás, szubszidiaritás – kihalóban vannak. Egészség, műveltség hanyatlik… Az, hogy a Petőfi eszméi nem hatják át a társadalmat. Ezt nem lehet mellékesnek tekinteni. Ebben a 40 év kommunizmus aknamunkája éppúgy szerepet játszott, mint a nyugati liberalizmus eltorzulása.
Amikor a hazaszeretet nevetség tárgyává vált, amikor a család eszméje támadás tárgya, amikor a posztmodernben az irracionalizmus a divat, porossá válnak Petőfi eszményei. Az a szolid erotika, ami Petőfi házas szerelmét jellemezte, s amely felesége mellett pihenve, jól összefért a szabadság-eszményével, bibliájával, a forradalmak történetével – napjainkra közönségességé változott. A hír-oldalakon mi a szembeötlő? Az, hogy melyik celeb ordenáré módon mit „villantott”, hogy kit, milyen aljas módon gyilkoltak meg, s hogy ki ócsárolta hazáját a legélesebben külföldi fórumokon… Nem ünnepelhetünk nyugodtan a bicentenáriumon. Sem.
Botos Kata
