Napló – 2012

(RÉSZLETEK)

Február 17.

Paul Celan a huszadik század egyik legnagyobb német költője. Bukovinai származású, családját a nácik megölték, ö Párizsban telepedik le, de verseit németül írja, azaz az ellenség nyelvén. Sok verse megjelent magyarul, először Lator László, majd később Marno János kitűnő fordításában (Európa, ill. Enigma Kiadó). Én viszont csak most vettem észre, hogy van még egy jelentős németül író bukovinai zsidó költő, mégpedig Rose Ausländer (1901–1988). Észak-Amerikában élt és Párizsban, ahol többször találkozott Celannal. Versei nem hasonlítanak híresebb kortársa verseihez, de nem rosszak, amit talán már az is bizonyít, hogy a Reclam kiadó kiadta őket 1994-ben kis sárga kötetként.

Február 20.

Rosenmontag, a farsang vége: nem tudom, hogy mondják magyarul. Három napig a freiburgi belváros legforgalmasabb utcája teljesen megváltozik. Tömegek lepik el, gyerekek boszorkánynak beöltözve, felnőtt férfiak rúzzsal az arcukon, idősebb nők lila parókával. A különböző csoportok más és más tarka öltözetben menetelnek, álarccal vagy álarc nélkül. A zenekarok többek között azt játsszák, hogy ez az év legszebb napja, és a tömeg erre lelkesen kiáltja, hogy „Ja! Ja! Ja!”. Mindenki virslit eszik vagy pizzát és pezsgőt vagy forralt bort iszik.

Február 23.

Egyszer megkérdeztem annakidején Mészöly Miklóst, hogy melyik az a magyar író, akit figyelmembe ajánlana. A válasz: Dalos Margit. Novelláskötetét (Szénszünet Ka­per­naumban) azonnal meg is vettem, de csak most kezdtem el olvasni. Mészölynek igaza volt. Hihetetlenül gazdag nyelv, a cselekmény alig követhető, egyszerre fut a múltban és a jelenben, Magyarországon és másutt. Bizonyos fokig José Lezama Lima kubai regényíró 1966-ban megjelent Paradiso című regényére emlékeztet, ahol szin­tén állandóan a múlt és a jelen között utazunk. Azzal a különbséggel persze, hogy Dalos Margit novellákat ír, a kubai pedig regényt.

Március 8.

Ma kezdődik egy négynapos ökológiai konferencia. 64 országból jöttek résztvevők. Jeremy Rifkin amerikai közgazdász nyitja meg. Kis ember, az öcsémre hasonlít. Nagyon jól beszél, arról, hogy 2050 felé egy „harmadik ipari forradalom” lesz, melyben Németország vezető szerepet játszik majd. Az egyetem legnagyobb aulája teljesen megtelt, a fiatalok a fal mellett szorosan egymás mellett állva hallgatták végig.

Március 11.

Axel Kentsch barátunk ma vasárnap egy nagyon különös helyen mutatta be festményeit: Freiburg egyik külvárosában egy hatalmas hodályban, ill. hangárban. Az ő képei mellett a legkülönbözőbb dolgokat lehetett ott vásárolni: giccses tizenkilencedik századbeli képeket, tükröket, bicikliket, jégszekrényeket, stb. Egy fiatal nő hosszú előadást tartott a német költészetről és kedvenc költőit szavalta, főleg Erich Kästnert és Heinrich Heinét. Kentsch csak kb. másfél óra múlva, azaz a vége felé került sorra, egy nő a Südwestfunktól beszélgetett vele egész röviden. Tökéletes happening.

 

Március 14.

A szíriai politikai feszültségek és polgárháború miatt többször összeül az Arab Liga; a tévé mutatja az elnököt, aki felénk fordul és beszél. Neve: al-Arabi.

Március 17.

Két napra Párizsba utazunk. Hosszú sorban állás után sikerül megnézni Artemisia Gentileschi, egy híres tizenhetedik századbeli olasz festőnő kiállítását. Galériákba még gyakrabban megyek, mint múzeumokba, főleg a már kilencvenéves Denise René galériájába, aki mindig absztrakt képeket mutat; nála most Herbin nagyszerű színes képeit csodálom meg. Délután megnézem Roger Vitracnak ma már csak nagyon ritkán látható szürrealista darabját. Végül pedig elmegyek egy eldugott helyen, ott is hátul az ötödik emeleten rendezett és nehezen megtalálható Aksel Gallen Kallela kiállításra. Nem értem, hogy miért akartam okvetlenül megnézni ezt a finn festőművészt, a képek nem is olyan túl érdekesek. De valahogy a fejemben volt a név, biztos valamilyen gyerekkori emlék.

Visszaúton közvetlenül Strasbourg előtt egy hatalmas reklámtábla: „Restaurant á l’abattoir”. Azaz Mészárszék Vendéglő.

Kibédi Varga Áron

Megjelent a Tiszatáj 2013/12. számában