Robin van Persie flying head goal – most amazing goal ever – áll egy youtube-on megosztott klip alatt. És az az igazság, hogy a holland csatárokban tényleg van valami földöntúli. De hát csatár, egyáltalán, focista-e az olyan, akiben semmi földöntúli nincsen? Ó, nem, az csak egy labdatörő.
Az ösztön okossága – így lehetne tán a legjobban jellemezni mindazt, amit ez a harmincegy éves csoda művelt. A helyzetfelismerés zsiger és zsenialitás kérdése, semmi másé. Száll feléd az indítás, de nem a homlokodra, hogy elég lenne rábólintanod, nem is vagy olyan közel a kapuhoz, hogy puszta formaság lenne az egész, mégis egyedül vagy a kapussal, hát valahogy meg kell oldanod. A világ legjobb kapusa pályája legrosszabb napját fogta ki, de ezt nem tudhatod, és főleg: nem bízhatsz ebben. A foci a váratlanságától csodálatos, és még a világ legrosszabb kapusa is kivédhet menthetetlennek tűnő labdákat.
Úgyhogy eldobod magad. Ezerszer csináltad már edzéseken és meccseken egyaránt, de a foci attól csodálatos, hogy ezeregyedszerre melléfejelhetsz, és fűbe haraphatsz a szégyentől. Nem beszélve arról, hogy egy méterről és „igazi” fejessel is lehet fölé fejelni, nemhogy így, csukafejessel belé a világba. Úgyhogy miután kinyújtott karral landolsz, felnézel, vajon bement-e. Mert a fociban az a csodálatos, hogy az sem biztos, ami egészen biztos.
Az azonban mégiscsak egyértelmű, hogy a holland csatárokban van valami földöntúli. Ki ne emlékezne Dennis Bergkamp elképesztő góljára Argentína ellen az 1998-as franciországi világbajnokságon? Megint száll, de ezúttal jóval távolabbról, Bergkamphoz mintha ragadna a labda, leveszi, becsapja Ayalát, majd jobb külsővel a kapuba lő, aztán ő csodálkozik a legjobban, mert a fociban az a csodálatos, hogy te csodálkozol a legjobban, ha igazán sikerül neked.
És akkor már feltétlenül le kell írni azt is, hogy a holland balhátvédekben is van valami földöntúli. Mit tudhatott Frank de Boer, mit tudhat ez a Daley Blind, hogy olyan istentelen pontossággal varázsolják a csatárok lábára a labdát? Persze, a csatár megoldja, ha nem éppen oda és éppen úgy, és mindkét indítás azért lett gólpassz, mert a végén zseniális csatárok várakoztak és helyezkedtek, de kitalálni, hová helyezkedik, és mit tud kezdeni a labdával, hogyan kell neki az a labda hova, az jóval több, mint a csapattárs puszta ismerete vagy egyszerű rúgótechnika, az már valóságos művészet. A fociban az a csodálatos, hogy lehetetlen elválasztani a technikát a művészettől.
Egyáltalán, a foci csodálatos. Volt vajon sportág az elmúlt húsz esztendőben, melyet annyit gyaláztak és annyiszor temettek volna el? Csak a pénzről szól, csak a reklám számít, már senkit nem érdekel a hazája, odamegy, ahol többet fizetnek, Zidane volt az utolsó, nincs miért nézni – ezek csupán a teteje a szidalomnak.
Hát nehéz ellene érvelni. A fociban valóban rengeteg pénz van, a focihoz mindenki ért, a fociról mindenki ír (lám…), a foci nemzetközibb már nem is lehetne, a focit milliárdosok dongják, mint legyek a… mézet.
És mi tagadás, sok a légy. Szorgalmas, megbízható és precíz focistákkal van tele a világ, mint annak idején az a másik nagy holland válogatott, amelyben Van Basten, Gullit, Rijkaard, Ronald Koeman játszottak, és a többiek, akik szintén nem voltak rosszak, csak éppen jók sem, az edző kedvencei bizonyára, mert zseniket nem lehet sokáig szeretni, mint ahogy Cruyffot sem lehetett, hogy egy másik holland hihetetlent idézzek, mert a fociban az a csodálatos, hogy mindig arra emlékszünk, aki olyanokat művel, amiket utánozni képtelenség.
Gépnarancs – így nevezik a holland válogatottat, mert a fociban az a csodálatos, hogy egy északi ország tizenegyét egy déli gyümölcsről keresztelik el.
Demény Péter
