Péntek este az újszegedi csillagvizsgálóban. Az égbolt csupa pára, így csak magát a távcsövet nézhetjük meg. 88 csillagképet ismer el a kortárs csillagászat. Az északi féltekéről látható, mitológiai történetekkel együttálló konstellációkkal ellentétben a déli félteke égboltján olyan csillagképek is vannak, amik a hajótest metonimikus megfeleltetéseikként vagy navigációs eszközökről nyerték el a nevüket: Hajófara, Hajógerinc, Oktáns, Szextáns, Tájoló, Vitorla.
*
Modellálható, hogy pár ezer év múlva az Ikrek csillagkép egyik ikre szabályszerűen le fog fejeződni.
*
Eleve rossz, ha egy kortárs kötetnek célközönsége van.
*
Két nap Veszprémben, irodalmi rendezvényen. Hosszú, majdnem ötórás buszozás Szegedről. Útközben rácsodálkozom a kiskunhalasi templomtoronyra (jártam már átutazóban a városban, de itt, a régi piactéren még soha), amelynek túlvilágított sziluettje az indo-magyar festőnő, Amrita Sher-Gil harmincas években készült remekművéről ismerős. (Az eredeti, meggyötört felületű képet is láttam Új-Delhiben, a nemzeti képtár állandó kiállításán – kísértetiesen komplex otthon-élmény volt.) A szecessziós városháza most felújítás alatt; mint egy bedobozolt páva, a torony magasra fölveti fejét az állványzatok mögül, míg a kivikszolt réz toronysisak az épület mellett hever a földön. Izgalmas feladat volna Sher-Gil fiktív pillantásán megmérni ezt a másik tornyot is.
*
El kell ismernem, hogy a maga érzelmi teljességében és a rurális városképekbe való rétegzett beágyazottságában nem értem ezt a fajta, hadd mondjam így, nagyalföldi szecessziót (talán mert a Duna túloldalán, a nyugati határszélen nőttem föl). De ettől még abszolúte érvényesnek tűnik: az utóbbi századok hazai építészettörténetében az egyik legreflektáltabb vonulatnak, olyan nyilvánvaló túlzásaival is, mint a szabadkai városháza, amely méreteivel már-már metropoliszt vizionál a pusztában (multikulturális zenei undergrounddal az ezredforduló második évtizedében). Ezzel együtt is meglepő, hogy a valóban világvárosias Budapesthez, vagy a szegedi városközpont újdonat polgári urbanisztikájához igazítva mennyivel díszletszerűbben működött ugyanez a forma- és motívumvilág. Lechner nagyszabású épülete a Nagykörút és az Üllői út autóforgalmától nyaldosva ma úgy hat, mint egy operett-kulissza a Mohácsi-testvérek színpadán.
*
Székesfehérváron, a szülővárosomon áthaladva megint nem vagyok képes fölfogni, miért alapított bárki székvárost ezen a vizenyős-sáros lapályon, ahol se magaslat, se folyó.
*
Családi legenda: amikor ifjúkorában anyai nagyapám Veszprémben dolgozott ácsként, végigment fogadásból a viadukt korlátján (talán egy liter borért).
*
Egy télire lefedett teniszpálya a karszterdő szélén. A többemeletes lakótömbök teljes hosszában megmaradt fehér kőfal, benne egy hatosztatúra vésett vörös kőtömb. Elplanírozott sziklás terület a városszéli szupermarket mellett, tízemeletes panelépületek szalagjával a háttérben, teleszórva kisebb-nagyobb fenyőmagoncokkal. Telelő, gyomos konyhakert a függőleges sziklafal és a Séd között.
Lanczkor Gábor
