Tiszatájonline | 2021. november 10.

Hipokriták

JENEI GYULA

Hétvége, uszoda. A bejárati ajtó üvegén hirdetmény, mellécelluxozva egy halványkékes maszk, amilyet minden patikában kilószámra lehet vásárolni. Káromkodok egy cifrát, erről nem volt szó. Mindig van egy az ingzsebemben, a hátizsákomban több is, de most pulóverben jöttem és sporttáskával. Igaz, otthon betettem az oltási igazolványt, amit nyár óta talán egyetlenegyszer kértek el, épp itt, ebben az uszodában. Azért benyitok, próbálkoznék a kártyával, de az előtérben ügyelő nő és férfi szinte kórusban mondja, húzzak maszkot, anélkül nem szabad benntartózkodni. Jó, de akkor magukon miért nincs, kérdezem. Egy pillanatnál hosszabbra nyúlik a csönd, aztán a férfi benyúl a portásfülke asztalára a maszkjáért, s miközben én még mindig a bejárati ajtóba kapaszkodom, eligazgatja a fülén-orrán, és magyarázkodik, hogy nemrég vette le, mert nem volt senki, mármint vendég, meg hogy tegnapelőtt döntött az önkormányzat a kötelező használatról. Miközben lejjebb csavarjuk a hirtelen támadt feszültséget, előkerül a hölgy, aki az imént jobb oldalon kilépett a látómezőmből, és átnyújt egy maszkot, már őrajta is van egy, s mondja, semmi baj, adunk mi, de legközelebb hozza magával. 

Végigolvasom a tájékoztatót: az uszodában mindenhol kötelező a maszkviselés, kivéve a medenceteret. Elképzelem, ahogy átöltözök fürdőgatyára, aztán meg azt, hogy beállok a zuhany alá, oda is maszkban, elvégre az nem medencetér, tehát ott is kötelező, már ha jól szövegértek. De az öltözőben csak ketten vannak, egyikükön sincs maszk, leveszem én is. Az úszómedence szinte üres, a termál még kihaltabb.

Szigorítanak a gimnáziumban is. Mindenkinek mindenhol, a folyósokon és a termekben is maszkot kell hordania. De az intézkedés mögött nincs szankció. Így nehéz. Mert mi van, ha a tanár vagy a diák nem teszi fel a maszkot. Hazaküldik? Szó- vagy írásbeli megrovót kap? Fizetéscsökkentést, matekból egyest? Esetleg kirúgják? Nem. Meg kell kérni, hogy tegye fel. Pedagógiai eszközökkel hatni rá. Gyerekkoromban az ilyesmire mondtuk: ne röhögtess, cserepes a szám!

Igazából mi értelme van a maszkviselésnek? A semminél persze jobb. Talán az imánál is. Viszont milyenek a maszkjaink? Hát többnyire nem olyanok, mint amilyen az osztrákoknál vagy a németeknél kötelező. Olcsó tömegtermékek, nem simulnak az arca, inkább csak jelképesek. Ráadásul a legtöbben napokig, hetekig hordunk egy-egyet. És akkor a divatos, vagány, a diákok körében oly népszerű ruhamaszkokról, amik aztán tényleg csak szociális gesztusként értelmezhetők, még nem is beszéltünk. S arról sem, hogy ki hogyan viseli a maszkot. Sokan a központi helyeken, folyosókon sem teszik fel, másoknak ki van belőle az orruk, megint mások az állukon, nyakukon, fülükön hordják, s többnyire csak akkor, ha tanár van a közelben. Nem mintha az számonkérné. Fásultság van, kiégés, kis pénz. S különben is, itt mindenkit ugyanaz a környezet szocializált, nincs különbség a fiatalok és a felnőttek maszkviselési gyakorlatában. Ha bemegyek egy harminchat fős osztályba, jó, ha két diákon van maszk, esteleg öten-hatan még felteszik, mert meg akarnak felelni, ezt hozták otthonról. 

Tavaly ilyentájt, a zárás előtt, még csak a folyosókon volt kötelező a maszkviselet, az osztálytermekben nem. Pedig akkor még nem volt oltás, csak a szánalmas kis maszkjaink, meg az ima, meg a szorongás, a reménnyel teli kilátástalanság. 

Most meg, amikor a tudományos fősodor szerint a vakcina lenne a megoldás (persze mondják, ez sem tökéletes, de százalékosan mégiscsak megnyugtató valamelyest), nem az oltást teszik kötelezővé a munkaadók sem, az ugyanis alkotmányos aggályokat vethet fel, inkább az alig hatékony maszkviselést erőltetik. És nem az oltatlan dolgozókat, tanárokat, tanítókat küldik kényszerszabadságra, mert akkor esetleg munkaerőhiány lenne. Meg hát azt a fenyegető tényt se feledjük, hogy utóbbi felvétésre még a pedagógus szakszervezet vagy -szervezetek is felriadtak tetszhalálukból. Vagy inkább motyogtak valamit álmukban, miközben a másik oldalukra fordultak? 

Én meg a három oltásommal tartsak órákat maszkban, miközben azt sem tudom, ki az oltatlan kolléga (pedig vannak), mert az szenzitív egészségügyi adat. Erről az jut eszembe, amikor a kilencvenes években az egyik megyei napilapnál újságíróskodtam, s mentünk a fizetésért, a pénztáros közölte, hogy egyszerre csak egyikünk mehet be, mert az, hogy ki mennyit keres, szenzitív pénzügyi adat. Nem így mondta persze, de hivatkozott valami jogszabályt. Attól fogva tehát csak azt tudhattuk egymásról, hogy ki mikor rúgott be, ki kivel, ki a főnök kedvence, kinek hány hasábja jelenik meg havonta. Meg hogy ki tud írni. És ki nem. 

Koraeste ügyelek valami versenyen. Magasabb jogszabályban rögzített, hogy érettségikor, meg talán versenyeken sem lehet a diákokat maszkhasználatra kötelezni. Egyikükön van csak maszk, a többin nincs. Rajtam elvileg kellene, hogy legyen. 

Ha nincs rajtam maszk, bárki azt gondolhatja, hogy antiszociális bunkó vagyok, hiába a három oltás. Persze nem hiába, csak a közösségi megítélésen szerint hiába. Nincs rám írva, hogy oltott vagyok. Ne essék félreértés, nem lettem nagyképű, felelőtlenül elbizakodott a vakcináktól, valamennyire azért megnyugtat, hogy fölvettem őket, de korántsem teljesen, hiszen gyakorló aggódó, gyakorló hipochonder vagyok.  

Későn végzek, s ahogy jövök kifelé a szinte már üres épületből, odatartom csuklóm az egyik digitális hőmérőhöz. Sípol, s mutatja: 36:9. Hirtelen ötletből ugyanazt a csuklómat odateszem a szemben lévő hőmérőhöz is: 36:3. Akkor már még egyszer az elsőhöz: 36:6. Aztán megint a másodikhoz: 36:3. De inkább abbahagyom, a kis szerkentyűk éktelen sípolásával nem akarom felbosszantani a közelben ténykedő takarítónőt.  

Különben mindegy, hogy az egyik hőmérő következetesen ugyanazt az értéket mutatja, a másik meg szeszélyesen azt, ami épp az eszébe jut. Végül mindkettő ugyanott végzi. A szeméttelepen.  

Jenei Gyula