Itt a lakótelepen nemcsak az a szomszéd, akinek az ajtaja a mi lépcsőházunkban az ajtónk mellett nyílik. Sok száz, sok ezer szomszédunk van, akiknek – akarva-akaratlan beköltözünk az életébe, mert valahol szemben laknak.
A lépcsőházi ajtók zárva vannak. Mielőtt valakinek ajtót nyitnánk, egy tűhegynyi nyíláson kitekintünk. A beépített nagy látószögű üveglencse lehetővé teszi, hogy némán pásztázzuk a teret, ki áll az ajtónk előtt.
Egyébként azt sem tudjuk, hogy számtalan emeleten, akár több száz ajtó mögött ki lakik.
Csak az ablakok hozzák közelebb az embereket. Nem tudom ról, hogy kicsoda, hogy hívják, hogy néz ki, csak a szokásait ismerem.
Ha elfelejtem bekapcsolni a tévét és már folyik a meccs, hamar észbe kapok!
Pontosan velem szemben van egy lakás. Benne egy nagy képernyő, látom a játékosokat. Nem látom az öregurat. aki délutántól éjfélig megbűvölten követi a labda útját. Mindegy, hogy éppen kik kergetik, csak foci legyen. Esetleg a jégkorong.
Ezt a sportot is felismerem. Verekedés tör ki a palánk mellett. Újabban ezért nem állítanak ki senkit.
Hónapok, évek telnek-múlnak. A legfelső emeleten lakom. Épp most kaptam egy látcsövet. Minek? Olyan közel van a szemközti háztömb, hogy az egyik szomszéd csillárja bevilágítja a szobámat. Erősebb a fénye, mint a teliholdnak!
A focirajongónak függönye és hangulatlámpája van. Valaki éjféltájban a minap is felkelt az ágyból. Úgy éjfél után lehetett. Alakját a gyenge fény is a szobám falára vetítette.
Edzettek vagyunk, mit nekünk az időjárás! Együtt szurkoltuk végig a kupákat, a magyar bajnokságot.
Vaskos megjegyzésekkel kommentálom a történteket: szemüveget a bírónak! – harsogom a többiekkel. A minap, az egyik mérkőzésen hol az egyik tábor, hol a másik vonta kétségbe a szellemi képességeit. Vajon külföldön is ez a szokás, amikor hatvan-ezren nézik önkívületben?
Csak akkor nem voltam biztos, hogy ugyanazt mérkőzést nézzük, ha csak külföldi meccsek voltak műsoron a számtalan sportcsatorna kínálatában. Ha tizenegy után is rúgták, a bőrt, vagyis a műbőrt, megnézem az összefoglalót a saját tévémen. Ha már fizetek érte!
*
Két-három hét is eltelt azóta. Nem az ágyból nézem a meccset. Csak a hangulatlámpa ég.
A Fradi a bajnok. Megnyugodtam. A Debrecen nem esik ki, ennek örülök. De hová lett az öregúr?
Az asszony fehér hálóingében visszafeküdt az ágyba. Elsötétül az ablak, kialszik a hangulatlámpa.
Ez így megy minden este. Három hete nem volt bekapcsolva a nagyképernyős tévé.
Hallani lehet, hogy még köztünk van a járvány. Aggódom. A mi korunkban halálos is lehet! Részvéttel gondolok a fehér hálóinges öregasszonyra.
És az ismeretlen öregúrra.
Lesem, hogy a kolléga, mikor jön haza a kórházból. Még reménykedem, és várom a kupadöntőt.
Nyilván Fradi-drukker ő is!
