Hogy honnan is jött az a macska, nem tudta megmondani.
Ott volt, és kész.
Amikor meglátta, zavarba jött. Aztán meg azt gondolta, hogy akkor talán nem lesz magányos.
Hogy most aztán van egy társa.
Már három éve él teljesen egyedül. Van, hogy napokig nem lát embert. Ha bemegy a faluba, vásárolni, akkor sem szól hozzá nagyon emberfia, meg miért is szólna. Megveszi a boltban azt, amire szüksége van, aztán megy isten hírével. Olykor-olykor kivesz egy kis pénzt az automatából.
Ennyi.
Három éve lakik abban az elhagyatott házban. Messze a falu szélétől. Korábban a városban lakott, egy társasház negyedik emeletén, de onnan el kellett jönnie. Ha marad, talán még vér is folyik.
Jobb volt onnan eljönni.
Egy távoli ismerőse javasolta, hogy költözzön abba a házba. Tudták róla, hogy nehezen kezelhető. Hogy vállalhatatlan. Ezt a szót, hogy vállalhatatlan, a volt felesége mondta. Egyszer, amikor még beszéltek egymással.
Amikor még szóba álltak egymással.
Három éve végképp egyedül él. Reggel, amikor felkel, elkészíti magának reggelit, beveszi a gyógyszerét, azt, ami lenyugtatja, amivel normális lehet. Az orvos azt mondta, ha rendszeresen, naponta beveszi azt a gyógyszert, nem lesz semmi baj. Nem tesz kárt magában, meg másokban sem.
Nyáron, vagy amikor még jó idő van, kiül a ház elé, és nézi a tájat. Néha lát rókát, vagy nyulat, őzet is. Embert soha.
Télen, vagy amikor hideg van, a reggeli után kimegy a fészerbe, fáért. Nagy halom hasított fa van a fészerben, még az előző lakó aprította, valószínűleg, nem tudja pontosan, így találta a fészert, amikor ideköltözött. Így aztán nem kell mást tennie, összeszed egy ölre való hasított fát, viszi be, teszi a sparheltba. Papír van, gyufa van.
Aztán csak nézi, ahogy lobog a tűz.
Persze, még nyáron is kell neki a fa, mert csak így tud magának ebédet készíteni. Feltéve, ha akar valamit készíteni, mert sokszor csak valami hideget eszik, nincs nagy étvágya, minek annyit zabálni.
Meg a gyógyszernek is ez a mellékhatása. Hogy étvágytalan.
Aztán, ha mégis akar enni valami meleget, akkor a jégről elővesz egy kis húst, kisüti magának ebédre.
Délután iszik egy-két pohár bort. Csak mértékkel. A gyógyszer mellett nem lenne szabad, de az a kicsi nem árthat. Kell valami. Ami kis kikapcsolódást jelent. Az ital ellazít.
Tél volt, meg hó, amikor meglátta a macskát. Annak is már több mint egy éve. A fészerben. Kis, fekete macska. A mellső lábai között szívalakú fehér folt.
Hogy hogyan került a fészerbe az a macska, nem lehet azt tudni. De ott volt. És fázott is, vagy éhes volt, vagy talán félt, de mindenesetre nagyon remegett. Amikor rányitotta a fészer ajtaját.
Nem tudott más tenni, felnyalábolta, bevitte a házba. A macska a sparhelt mellé húzódott, felugrott a sparhelt melletti hokedlire, mert ott van a legmelegebb, és a sárgás szemeivel nézte a tüzet. Akkor már nem remegett. Csak kurrogott magában. Alig hallhatóan, de kurrogott.
Így kezdődött a barátságuk.
Szokása lett a macskának, hogy éjjelente felmászik az ágyra, amikor ő már elaludt. Arra ébred éjszakánként, hogy valami meleg és puha melengeti a lábát.
Először ösztönösen lerúgta a macskát. Erre az csak nyávogott egy kicsit, sárga szeme világított az éjszakában, szinte szemrehányóan nézett. Aztán, amikor elaludt, akkor megint felmászott az ágyra.
Még a takaró alá is bemászott.
Végül megszokta. Hogy ott van a macska. Talán egy hétig is eltartott, de megszokta. Utána már hiányolta is, ha véletlenül nem volt éjjel az ágyban a macska. De mindig ott volt.
Mindig ott alszik vele az ágyban az a fekete macska.
Ritkán megy be a faluba, de azért hetente, kéthetente be kell mennie. Vásárolni. Leginkább csak azért. Meg pénzért, az automatához.
Most is ezt teszi, megy vásárolni.
A boltban van minden, ami kell. Vesz krumplit, húst, felvágottat. Meg aztán tejet is vesz.
– A kiscicának lesz? – kérdezi váratlanul a pénztárosnő.
Magas, festett vörös hajú, kövér asszony. Úgy negyven és ötven között.
Zavartan néz a pénztárosnőre. Nem válaszol.
Aztán, már a boltból az utcára lépve, arra gondol, hogy talán nem baj, ha tudnak a macskájáról.
Talán ebből még nem lehet baj.
Petőcz András
