Lehet visszafelé élni?

Ha csak a Felföldet visszaadná,
felcsókolnám a kőnig kezét,
Édes Észak nélkül keserű
e kurva közép, ez a pótkávés szer.
’18-tól ezüstkanalunk sincsen.
A legkisebb fiút a világok közt
közlekedni tanítjuk, ez minden.
Aztán koporsószegekkel végzünk magunkkal.
[…]

Cukorirodalom: úgy hiányzik.
Egy kristálykeserűnek is örülnék.
Csak az ízetlenség szüntelen.
Más lóg a fán, nem cukorkák.
Hideg a víz, meztelen, szellemkislány ízű.
Amúgy nincs itthon íz.
Csak a dagadó hold süt.
Arcomba hull a vakolat, ez most a púder.
Kockafák. Csonkolás. Nyártalanítás.
Rongyba tekert szellemek, múmiák.
[…]

Ha lázas a gyerek, a jegesmedve karjaiba kapja.
Mondják, olyanokat álmodom, mint a gyerek.

Sokan macitlan élnek, őket nem is nevezhetjük
élőlénynek.

Álmaim kerekek, luxusidősek, színpelyhesek,
hófoltosak, olykor átüt rajtuk az ókori Nap.
Maci is van bennük, akit ki kell menteni.
Golyórágó-fejű, pamut panda. Leklónozzák,
de felismerem, elrabolják, megmentem.
[…]

A Dédi öreg édesség. Baba.
Az égben játszanak vele,
ott nem számít a kor,
nem kell semmit kidobnia,
annyi téglát rak az ágyba,
amennyit akar. A Baba.
Házat épít. A takarók alatt.
Meg kocsit, s nem baj,
ha nem lesz ki mind
a négy kereke. Elgurul-
hat úgyis, mint sírról a név,
de nem kell szöknie. […]

A Tiszatáj folyóirat 2012-ben a szomszédos országok folyóirataival együttműködve elindította a Csomópontok átkötése című, fiatal lírát bemutató csereprogramját. A Tiszatáj eddig horvát és szerb válogatással jelentkezett, cserébe a Tiszatájhoz kötődő fiatal magyar költőket bemutató összeállítás megjelent vagy megjelenés előtt áll horvát, szlovén és a szerb folyóiratokban. A Tiszatáj Online most a külföldi lapokban megjelenő magyar anyagot közli. A sorozatot Szegő János bevezető esszéjével indítottuk útjára […]

Sok ófotón ott vagyok.
Az a kerekfejű gyerek,
a szeme két kék gömb:
az voltam. Emlékszel?
A fájdalom, a nosztalgia
is kerek, innen lehetek
ismerős neked. Csak a hajam
piros. Mint a Dédié. Dédpiros.
[…]

Együtt fagylaltozunk a kelenföldi napernyők alatt: na, ez nem volt meg. Hatodikba jártam, mikor meghalt. Elolvadtak mind a színes fagylaltgömbök. Nem élte meg a módszerváltást, magával temette a kommunizmust. 1990 február elsején halt meg, menyasszonyom, Deres Kornélia 3. születésnapján. Ebben a fölöslegként fityegő, farsangos hónapban, még a last minute-komcsi Németh-kormány idején, szovjet szuronyok, vodkásüvegek árnyékában. Ez jutott: véget nem érő kommunizmus. Négerrágózó négerbaba. Soha nem fogyó, ragad(oz)ó sötét. Világos vérvonal: Ady–Pilinszky–Sziveri. De verseiben volt valami Csáth Géza morfinjából is. Persze más neveket is mondhatnék, hiszen a tehetségesek mind hasonlítanak. De mindig kisebbségben is vannak. 1989 és 1993 között ébredtem rá, hogy vannak élő költők, s ők is lehetnek fontosak. Őt nem olvastam annyira korán, mint más kortársakat: Csoóri Sándort, Nemes Nagy Ágnest (1991-ben, halála előtt pár hónappal), Holló Andrást, Peer Krisztiánt. Azután jöttek a cukorkaként felzabált Szép versek. Majd a mindenevő, kis korszakok. Csak 20 évesen, 1999-ben találtam rá. De […]

Kristályos adattár: a tükör nem metafora, hanem tárgy.
És filozófia. A legöregebb. Évai talán. Minden
a nézés szögén múlik, és nem minden szög horzsol,
de látsz folyosót, útvesztőt, rengeteg beragadt holmit,
testemléket, szobát, hont, évgyűrűt, alkonyt és alanyt,
vérző szférát, mutató ujjakat.
[…]

Elkezdtem követni egy lakást.

Kés volt nálam, kész voltam
levágni bárkit,
aki elárul, az árnyékomat is.

Ha fáj rajtam a ruha, azt is
levágom, de ettől még
nem bolondulok bele
senkibe, aki együtt tépi velem […]