I.
Vihar tépi a loncot, a szivarfát,
könny csorog a kitárt szív-levélről.
Elszáradt ág nyúl át a kerítésen,
és karcolja meg a lábam,
hogy ne siessek, nem várnak.
Hazudik, sziszegem, és letöröm az ágat.

II.
A pocsolyába csorgó véremből
átfut egy tüköreget egy alkony.
A jószágainkat tereled a másik világban.
[…]

ANDRÉ FERENC: SZÓTAGADÓ 
Mielőtt érdemi mondandómba kezdenék, meg kell említenem: nem veri ki nálam a biztosítékot, hogy Esterházy Péter és Kis Grófo karöltve szolgáltatnak mottót soraikkal egy és ugyanazon vershez, ugyan már, az ilyesmi távol áll tőlem, meg van egy olyan sanda gyanúm, hogy efféle magaskultúra-populáris kultúra „határsértésen” már szinte senki sem háborodik fel… – NAGY MÁRTA JÚLIA KRITIKÁJA

MEZEI GÁBOR: NATÚR ÖNTVÉNY
Mezei Gábor második kötete posztapokaliptikus versvilágba vezet minket: torz szörnyek, horrorisztikus receptek, lepusztult, sivár tájak és belső terek. Az első ciklus címe – monst­rorum historia – utalás a 16. századi olasz természettudós, Ulisse Aldrovandi azonos című művére, amely fiktív lények leírását tartalmazza. A ciklus darabjai szorosan kapcsolódnak egymáshoz, nemcsak a címadások révén, hanem a versek felépítése is megegyezik… – NAGY MÁRTA JÚLIA KRITIKÁJA

SZABÓ MARCELL: A KÖZELI LIMBUS
Verseskötet-olvasóként bevett szokásom, hogy mint egy radar, kiszúrjam a szövegkohéziót megteremtő, vissza-vissza­térő motívumokat, amelyeket sajnálatos módon és ösztönösen szoktam megtalálni; Szabó Marcell második verseskönyve esetében ez teljes kudarcba fulladt. Nem csoda, a kötet első része előtt virít az olvasatot jó eséllyel befolyásoló „A képek ellen” cím, ami nem cikluscím, ugyanis ez a kötet nem bomlik ciklusokra, két, egymáshoz csak nagyon lazán kapcsolódó, formailag eltérő részre oszlik… – NAGY MÁRTA JÚLIA KRITIKÁJA

Letörölhetik a falra festett szobát,
ahová csak én tudtam belépni,
akkor sem ölhetsz meg.

Kiirthatják a sín köré nőtt tájat,
a mi iparunk álma a buja vadon,
akkor sem ölhetsz meg.

Ha leesne az égről az a csillag,
amelyik mindig olyan gonoszul hunyorgott,
a tenyered kinyílna, mint egy
ormótlan, tölcsérkelyhű növény
[…]

DIMÉNY H. ÁRPÁD: APATOLÓGIA
SERESTÉLY ZALÁN: FELTÉTELES ÁTKELÉS
„hiába teszem a lemezt az asztalra ki / arról nem néz vissza rám szürke szemével apám” (Dimény H. Árpád) és „egyetlen kitartott terc alatt / átrendeződni mint felkavart / légtér és halált csalni a színre / ezen dolgozom” (Serestély Zalán). Talán már ebből a két idézetből is érzékelhető, hogy a két elsőkötetes, Dimény-Haszmann Árpád és Serestély Zalán könyveiben szembetűnő párhuzam a gyászmunka tematizálása, még ha a két kötet nyelvezete és stílusa markánsan el is tér egymástól… – NAGY MÁRTA JÚLIA KRITIKÁJA

Könyvbemutatók mellett – az összművészet jegyében – több koncert és filmvetítés is színesítette a József Attila Kör idei nyári táborát, melynek a második, harmadik és negyedik napját töltöttük a tábor hagyományos szigligeti helyszínén… – Nagy Márta Júlia beszámolója

A makulátlan, az mindig gyanús.
Erre oktat makacsul
Az önutálat magasiskolája.
Ázalékállatkákat köhög fel a pince,
Vörös por pereg a falról, kréta vagy tégla,
Ahogy ősz cammog a tájra.
Bágyadtan kapaszkodik a kerítésbe
A szőlőinda májfoltos kezével,
Fonnyadt, kék csöcsei unottan ringanak.
[…]

A MERÜL ÉS AZ OPHÉLIA A KÁDBAN CÍMŰ KÖTETEK BE-MUTATÓJÁRÓL – Lesi Zoltán privát mágiából táplálkozó és Nagy Márta Júlia magán mitológiába záruló költészetének motívumait az Ophélia merül című esemény moderátora, Bencsik Orsolya terelte közös mederbe.

VERSEK AZ OPHÉLIA A KÁDBAN CÍMŰ KÖTETBŐL
„Nagy Márti hol alámerülő, hol lebegő verstárgyain egy szoborrá, tehát halottá merevített, modern, zuglói Ophélia úszik át. El­mosódó nyomát cickafark, katáng, vadvirág vagy éppen indák sze­gélyezik. Némává tett kőszáján halkan, de annál határozot­tab­ban szóvá teszi az őt körülvevő mikrovilág belsővé vált tapaszta­latait, és ezeket az apró, precíz tapasztalatokat romokká szubli­málja…” (Bencsik Orsolya)

Miközben virul a nyár fölötte,
Egy kád vízbe fojtaná magát,
Mert nem akarja senki a hajánál fogni,
Elvonszolni magával bárhová.
Zugló felragyog, azután elsápad:
Száz hajnal így nyargalt fölötte el,
És máshol találta magát a századikra.
Halálom úgyis a vízben lelem, tudom,
Kívánom, a zuhanyrózsa dúsan virágozzon,
Vízszirom-zuhatag, torlaszolj, boríts el.
[…]