BARTÓK IMRE JERIKÓ ÉPÜL CÍMŰ REGÉNYÉRŐL 
Az elmúlt években kevés olyan szöveget olvastam, amelyre annyira igaz lett volna, mint Bartók Imre Jerikó épül című regényére, hogy újra és újra (minden újabb olvasói nekifutás esetében) meg kell tanulni olvasni ezt a könyvet, hasonlóan ahhoz, amire Rilke gondolt a modern képzőművészettel való találkozása alkalmával, amikor azt mondta, meg kell tanulni látni […]

QUO VADIS, AIDA? 
Könnyen belesétálhatna a presztízsfilmek csapdájába, ám óriási meglepetésre a 2021-re csúszott tavalyi darabok eddigi legjelesebbje sül ki a korábban méltatott Jasmila Zbanic depresszív, szívfacsaróan háborúellenes szerzői munkájából… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

BÉRI GÉZA: A TORNÁC KÖVÉN, ÖSSZEGYŰJTÖTT VERSEK
A rendszerváltoztatást követő értelmiségi közbeszédnek újra és újra felbukkanó témája az „apák és fiúk” problémakör feszegetése,[1]  illetve az a megállapítás, hogy lám-lám, nem kerültek elő a világmegváltó művek az íróasztalfiókokból. A frissen megjelent verseskötetről szólva mindkét témakör érintése szükségszerű… – HAJNAL GÉZA KRITIKÁJA

A KÉPZELT LÉNYEK ÉS EGYÉB ÁLLATFAJTÁK CÍMŰ KIÁLLÍTÁS ELÉ
A kiállítás legterjedelmesebb, gazdag részletezettségű, kápráztató grafikai kivitelezettségű anyagát M. Nagy Szilvia képzőművészeti munkái adják. Az ő természetképe a legösszetettebb: művei együttese éppúgy megidézi az első állattant alkotó Arisztotelész elképzeléseit, köztük azt, hogy a lények közötti kapcsolatot átmeneti lények biztosítják… – GÉCZI JÁNOS MEGNYITÓJA

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Egy táj inkább élmény mint helyszín, egyszerre van közel és távol, mindkettő önmagában bizonytalan, csak azt tudjuk, hogy ég és föld között van. Valahol. A hollét határán, az ittlét örömében, a felismerésben, hogy vagyunk valahol, és olykor visszavágyunk oda, ez a visszavágyódás olyan bizonyosság, hogy valami létezik, még akkor is, ha már nem. Valóság és álom találkozása ez, egybe csúsznak a tér- és idődimenziók, létezik meg nem is. A táj mint eljövendő múlt. Kísértés, hogy az ittlét nyomot hagyóan történik, a hollét igézetében […]

REFLEXIÓK EGY REFLEXIÓS MŰVÉSZKÖNYV LAPJAIRA
A könyv ötlete úgy pattant ki Simon Zoltán fejéből, mint Zeuszéból Pallasz Athéné. A művész levelet írt barátainak, amiben felkérte őket, írjanak novellákat Homérosz hallhatatlan művének történeteire, üzeneteire hangolva, jelenkori szereplőkkel. „saját hőseiddel helyezd el a mába, ebbe a népvándorlással sújtott, globális felmelegedéssel és a túlnépesedéssel vesztébe rohanó civilizációnkba. Bár ez a megfogalmazás cefet negatív és kalodába szorít… de ha alapjáraton optimistán tekintesz a jövőbe…hát kezedben a toll.” – PACSIKA EMÍLIA ÍRÁSA

A FÉSZEK
Elkoptatott frázis, hogy bizonyos darabokba minél kevesebb előzetes információ vagy háttértudás nélkül tanácsos belevágni, ám Sean Durkin két játékfilmes pályafutására határozottan igaz e kitétel, még ha aktuális drámájában a cél nem is feltétlenül hálálja meg az odáig vezető utat… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Demus Gábor, Deres Kornélia, Fecske Csaba, Harcos Bálint, Jenei Gyula, Lackfi János, Szijj Ferenc, Tönköl József versei
Berta Ádám, Faludi Julianna, Szakács Réka, Szil Ágnes prózája
Beszélgetés Tüskés Gábor irodalomtörténésszel
György Péter, Kőbányai János, Lengyel András tanulmánya
Wehner Tibor és Sopotnik Zoltán Kammerlohr-Kováts László alkotásairól
Diákmelléklet – Boldog Zoltán: Az olvasás nélküli irodalom