08.04.
| Törzsasztal Műhely – Irodalmi minisorozat a Grand Caféban – Negyedik epizód >>>
07.29.
| THEALTER 2021: fókuszban a színházi sokszínűség és a fiatal alkotók >>>
07.29.
| THEALTER 30(+1) színháztudományi konferencia >>>
07.28.
| Törzsasztal Műhely – Irodalmi minisorozat a Grand Caféban – Harmadik epizód >>>
07.23.
| Legéndy Jácint performanszai a 101 Klubban DJ Cuvious partisorozatán belül – Nightclub in the Sky >>>
07.22.
| Grand Café – Ráolvasás 07. – Halász Rita: Mély levegő >>>
07.10
| Héthatár: itt a környezettudatos művészeti fesztivál >>>
06.30.
| Grand Café – Gurubi Ágnes Szív utca című regényének bemutatója >>>
06.19.
| A Tricikli Fesztivál részletes programja >>>
06.09
| Grand Café – Ráolvasás 06. – Krusovszky Dénes: Áttetsző viszonyok >>>
 TiszaLINE Szalon

07.22.
| Szeged középkori városmagját találták meg a Móra-múzeum régészei >>>
05.17.
| Középiskolások irodalomról – szóval, képpel >>>
06.03.
| Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.04.
| Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
| Tandori Dezső: Szellem és félálom >>>

Bék Timur, Horváth Eve, Juhász Róbert, Marczinka Csaba, Nagy Zalán, Tóth Réka Ágnes, Vasas Tamás versei
Abafáy-Deák Csillag, Szilágyi Zsófia Emma, Szilágyi-Nagy Ildikó, Totth Benedek prózája
Zalán Tibor drámája
Végel László naplórészletei
Fried István, Kovács Krisztina tanulmányai
Bazsányi Sándor, Urbanik Tímea Mészöly Miklósról

>>>

VERSENY A SZEGEDI EGYETEM FENNÁLLÁSÁNAK
100. ÉVFORDULÓJÁRA
Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola magyar nyelv és irodalom munkaközössége áprilisban irodalmi vetélkedővel ünnepelte a Szegedi Tudományegyetem kettős – a szegedi egyetem létrejöttének 100 éves, illetve a szegedi „összegyetem” megalakulásának 20 éves – évfordulóját. Az eseményhez kapcsolódóan a gimnázium az elmúlt év őszén 3 fordulós irodalmi pályázatot hirdetett középiskolás diákok számára […]

>>>

A gyömbércsík nyugtalanító íze
2016.10.02 - tiszatáj

BARTÓK IMRE: LÁTTAM A KÖDNEK ORSZÁGÁT

„Kilencszáz négyzetméternyi falszakasz, számtalan polc, különböző színekkel jelölt ösvények, alanyiság, természettudomány, gyerekkönyv, krimi.” (242) Bartók Imre legújabb regényének olvasója olyan, mint a könyvesboltba betévedt főszereplő: egy szöveglabirintusban tapogatózik, számos beszédmód, műfaji mintázat, történetcsíra között próbál tájékozódni anélkül, hogy egymásba futó ösvények közül megtalálná azt, amelyik kivezet belőle. Vagy már ezzel is túl sokat mondtam? Azért nem könnyű feladat rövidkritikát írni a könyvről, mert az embert folyamatosan az az érzés kerülgeti, hogy egy-egy mondatával spoilergyanús területre téved – miközben többszöri olvasás után sem tudom eldönteni, hogy pontosan melyik megállapításom is minősülhetne spoilernek. Elöljáróban mindenesetre fogalmazzunk úgy, hogy a Láttam… egy, az európai könyvipar díszletei között játszódó, a metafizikai krimi és a pszichothriller cselekménysémáiból építkező regény, mely szatirikus képet fest a napnyugati kultúra válságáról,  és fontos kérdéseket tesz fel arról, hogy mi is az irodalom.

Habár ebben a műben is sok szó esik a válságról, az apokalipszis nem ölt olyan wagneri méreteket, mint a szerző monumentális trilógiájában – először csak a könyvpiaci mutatók között lappang. Bartók szerencsére nem a jellegzetes, önsajnálattal átitatott bölcsészkliséket használja fel a díszletezésnél (éhező írók, omladozó kiadói épület, turkálóból öltözködő szerkesztők stb.), hanem egy valószínűtlenül csillogó-villogó, high-tech cégként jeleníti meg a kiadót, ahol az én-elbeszélő könyvügynökként dolgozik.  Hősünk munkája részeként Európa nagyvárosai között repked, egy-egy könyvfesztivál alatt sokcsillagos hotelekben száll meg és pezsgőt hozat a szobaszervízzel, miközben Kindle-jét böngészgeti, lassanként azonban valamiféle titokzatos nemzetközi összeesküvést érzékel maga körül, melynek egy frissen előkerült Swedenborg-kézirathoz van köze. A Láttam… legfontosabb hatáseffektusa a rejtély-kód szándékolt túlpörgetése: a mellékszereplők szájából állandóan többértelmű figyelmeztetések hangoznak el, a makacsul ismétlődő motívumok rejtett összefüggéseket sejtetnek, egymás után sorjáznak a horrorfilmes kliséket idéző történések, és mindezt tetézik azok az enigmák, melyeket a főszereplő saját elméje termel. Történetmondását ugyanis rendszeresen álomleírások szakítják meg, melyek (nem véletlenül származik a mottó az Inland Empire-ből) a Lynch-mozik szorongató atmoszféráját hívják elő. A főszereplő rémálmai és az elbeszélés világának valósága között egyre nehezebbé válik a különbségtétel, ráadásul az általa idézett kézirat-részletek és saját önéletrajzi elbeszélése is szétbogozhatatlanul egymásra montírozódnak. Arra, hogy miért veszti el világérzékelésének támpontjait, a regény felkínál egy lélektani magyarázatot, hiszen, mint a legelején megtudjuk, a férfi öt éve nem tudja kiheverni öccse nyomtalan eltűnésének sokkját. Többről van azonban szó egy személyes identitásválság lenyomatánál: a műben senki és semmi, azaz a helyszínek, a kéziratok és a mellékszereplők sem identikusak önmagukkal. A Láttam…-on töprengve arra ébredtem rá, hogy egy általam réges-régen forgatott Bret Easton Ellis-könyv, a Glamoráma olvasása közben ért hasonló tapasztalat. A karakterek üressége, az utazás bármiféle célképzetet vagy változást nélkülöző megjelenítése, az ismétléses szerkesztésmód, a fikció matrjoska babaként egymásba rakódó szintjei, a szöveg önmagára visszahajló mozgása, a referenciapontok állandó elcsúszása mind-mind erre a regényre emlékeztetett, anélkül, hogy Bartók műve egy pillanatig is Ellis-utánérzésként hatna.

A könyvet behálózó reflexiók azt az irodalmi mezőt is érintik, amelybe maga is beágyazódik. Akadnak olyan kiszólások, melyekben egyértelműen jelenünk bestsellereire ismerhetünk („Legyen szó vámpírokról, Provance-ba szökött háziasszonyokról, vagy az első szerelmet kereső fiatalokról… Azt hiszem, minden hősömben van egy csipetnyi belőlem.” 20), máshol az én-elbeszélő töprengései összevágnak azzal, ahogy a szerző interjúkban nyilatkozik a magyar próza túllépésre váró tendenciáiról („ha ki szándékozunk mászni […] a húsleves, Isten és a nyomor Bermuda-háromszögéből” 159), de a legizgalmasabb számomra az volt, ahogy a Láttam… az eddigi Bartók-életművet (öt publikált regény esetén már bátran használhatjuk ezt a kifejezést) értelmezi újra. Nemcsak az egyértelmű kikacsintásokról van szó (lásd A Sáska évszázada című regényt és a kiadónak állandóan gondot okozó hibbant szerzőjét), hanem sokkal inkább arról, hogy Bartók által művelt, a kortárs magyar prózában kifejezetten kísérletezőnek számító epikai világlétesítő stratégiák a regény által vizionált világban mintha a mainstream irodalom részét képeznék. A kiadók között eladásra vagy megvételre kínált kéziratok répák, fák, tengeri malacok, nácik, erszényes állatokká átalakuló városlakók életét mutatják be, műfaji tekintetben pedig maguk is hibridek, magas- és zsánerirodalmi mintázatokat vegyítő szövegek. „[F]élig horror, félig romantikus kísérleti regény”, „pszichedelikus álszocio-dráma”, „kisállat-gótika”, „biohorror”: sorolhatnám még műfaji megnevezéseiket, melyek valamiféle kombinatorikus logikát követve egyre groteszkebb összetételekbe rendeződnek, szüzséik pedig egyszerre tűnnek önparódiáknak és zseniális ötletek tárházának.  A Láttam… tehát voltaképp a szerző nevével fémjelzett írásmód (és a bele kódolt világhoz való viszony) dilemmáival vet számot. „Ezek a mesék az elváltozott emberről lényegében variációk a Lassie hazatérre.” (151) – mutat rá a főhős a maga száraz humorával arra a korlátra, amelyet a poszthumán látásmóddal kacérkodó poétikáknak sem feltétlenül sikerült átlépnie.

Habár a regény által megrajzolt közegben egyértelműen szimpla fogyasztási cikként kezeli a könyveket, a munkatársak szólamában olykor mégis ott kísértene a rég letűnt „valódi” irodalom vágyképe. Elbeszélésének nyitányában a főszereplő szomorúan konstatálja, hogy „milyen messzire kerültem mindattól, amiért egykor fontos volt számomra az irodalom.” (10.) A regény végére érve főnöke bejelenti, hogy kilép a cégtől, és innentől azt csinálja, amit tényleg „fontosnak” tart: áttér a lírára. Az elbeszélő egyszer azt is kifejti, hogy „a receptkönyvben árult narratívák működtetésének vagy a bűbájos klapanciákba szedett szerelmi sirámoknak éppoly kevés közük van a valódi irodalomhoz, mint a nyolclábú borjúnak az anyatermészethez.” (96) Csakhogy a többi könyvügynökkel együtt mintha csupa ilyen nyolclábú borjút igyekeznének egymásra sózni. Sőt a benne ábrázolt kéziratokhoz helyenként kísértetiesen hasonuló, műfaji klisékből összeszőtt regény sem az „anyatermészet” tisztaságát hirdeti. Adódik tehát a kérdés: hol helyezkedik Láttam…  a szörnyszülöttekhez és a „valódi” irodalomhoz képest?

Nos, a krimiről folyó metadiskurzus, a hermeneutikai zsákutcákba csalogató effektusok háromszáz oldalon keresztül valószínűleg nem tudnák fenntartani a befogadó figyelmét, ha nem lenne olyan az elbeszélés nyelve, amilyen: hol minimalista, pontos és szikár, máskor reklámszövegeket imitáló, de ugyanakkor megdöbbentően lírai és eleven. Nem is a látomásos szövegrészek megalkotottságát emelném ki (erre irányuló tehetségét Bartók már a regényhez sok szálon kapcsolódó Fémben megcsillantotta), inkább a látszólag köznapi történések elbeszélésébe bevitt különös ízeket. Egészen pontosan az ilyen mondatokra gondolok: „Az étel remek, a rántotta ízletes, a felvágott a regionális hústermelés fontosságára emlékeztet, a kiterített gyömbércsíkokat azonban nyugtalanítónak találom.” Nyugtalanító – igen, épp ezt érzem, amikor olyan metaforákra bukkanok, hogy „[n]éhány óra múlva ilyenkor már a fesztiválon imbolygok, tömör robotporszívóként, buzgón bólogatva.” Vagy amikor a regény csúcspontját jelentő szeretkezési jelenetben ezt olvasom: „Combjának íve feszes, lüktető korallzátony. […] A feneke két egymáshoz csavarozott, zsírral teli ónedény.” (167.)  A Láttam a ködnek országát ismét csak azt bizonyította számomra, hogy Bartók Imre prózája az a bizonyos gyömbércsík a kortárs magyar irodalom jól ismert ízekkel teli svédasztalán.

Balajthy Ágnes

 

bartoki_lattamakodnekJelenkor Kiadó

Pécs, 2016

320 oldal, 3499 Ft

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , , ,
2021.07.28 - tiszatáj

– MONDJA A SZÍNHÁZCSINÁLÓ
BALOG JÓZSEF
Annak ellenére meglepően sokszínű és gazdag az idei Thealter Fesztivál programja, hogy a szervezők harminc év óta először egyetlen fillér működési támogatást sem kaptak pályázatukra. A MASZK Egyesület nemrég Hevesi Sándor-díjjal elismert elnöke, a színészként az Újszegedi Szabadtéri Színpadon Molière-bemutatóra készülő Balog József szerint a szakmai szolidaritásnak és a pandémia okozta lefojtottságnak is köszönhető, hogy minden meghívott társulat vállalta a fellépést Szegeden… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.07.28 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS SZKÁROSI ENDRÉVEL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL
Szkárosi Endre József Attila- és Mészöly Miklós-díjas írót Pánczél András kérdezte a Szekszárdi Magasiskola Mészöly Miklós Íróakadémián zajló irodalmi tehetséggondozásról […]

Tovább olvasom >>>
2021.07.28 - tiszatáj

BETTER DAYS
Húsbavágóan aktuális, sőt, régóta jelen lévő probléma az iskolai bántalmazás, mégis viszonylag kevés film (például a belga, mentális betegségekre szintén fókuszáló Ben X) helyezi érdeklődése homlokterébe. Noha a hongkongi születésű, de a szárazföldi Kína bizonyos relációit vizsgáló Derek Tsang végül nem alkot remekművet, drámája igen figyelemreméltó mű a témában… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.07.27 - tiszatáj

Bék Timur, Horváth Eve, Juhász Róbert, Marczinka Csaba, Nagy Zalán, Tóth Réka Ágnes, Vasas Tamás versei
Abafáy-Deák Csillag, Szilágyi Zsófia Emma, Szilágyi-Nagy Ildikó, Totth Benedek prózája
Zalán Tibor drámája
Végel László naplórészletei
Fried István, Kovács Krisztina tanulmányai
Bazsányi Sándor, Urbanik Tímea Mészöly Miklósról

Tovább olvasom >>>
2021.07.27 - tiszatáj

SIROKAI MÁTYÁS: LOMBOLDAL
A beat tanúinak könyvével elindult az antropocentrikus világot hátrahagyó utazás, amely A káprázatbeliekhez című második kötetben folytatódott a zöld álmokkal és az űr kozmikusságával. A Lomboldal visszatérés a földre, maga a zöld álmok megvalósulása, ahol beteljesedik a „növénylés”, és ahol a szilárd, ontológiai határok ugyanúgy elmosódnak, ahogy a korábbi könyvekben. Tematikusan tehát összekapcsolható a három kötet, mindben ott húzódik a növények megértésének vágya és azok szeretete, a mozgás, egy dehumanizált világ… – BORBÍRÓ ALETTA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.07.26 - tiszatáj

JURONICS TAMÁS SZÖKTETÉS A SZERÁJBÓL-RENDEZÉSE ÚJSZEGEDEN
Amióta száműzték az operát a Dóm térről, lassan már annak is örülni kell, hogy egyáltalán játszanak egy máshol bemutatott, újrahasznosított produkciót az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. Juronics Tamás kortárs Mozart-rendezése, a Szöktetés a szerájból háromnegyed ház előtt tisztes sikert aratott… – HOLLÓSI ZSOLT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.07.24 - tiszatáj

BRONKA NOWICKA:
MEGETETNI EGY KÖVET
Bronka Nowicka rendező, író, debütáló prózakötete 2016-ban elnyerte a lengyel Nike irodalmi díjat. Magyarul 2021-ben Sipos Tamás fordításában jelent meg Megetetni egy követ címmel. Ez a vékony kis könyv a tárgyak által előhívott emlékezet 44 rövid története. Ahogy a fülszöveg is ígéri, a kötet rálátást ad a lengyel falu, család, történelem egy-egy részletére is. Emellett létfilozófiai kérdéseket, és azok nyelvi leképezésének lehetőségeit is fejtegeti… – OLÁHNÉ KISPÁL ANITA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.07.23 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Jó és örömteli érzés ismételten jelen lenni a Vásárhelyi Őszi Tárlaton (VOT67). Tombol a nyár, idővel belefutunk az őszbe. Időzavar, a pandémia miatt. Jövőre tolódik a VOT68. Egyidőben vagyunk, vagy inkább párhuzamos időkben élünk?

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregékBakos András: Isteni testekSzathmári István: Spanyol reggeliSántha József: BörtönkarnagyNormal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattTandori Dezső: Nincs beszédülésPetőcz András: A visszaforgatott időLengyel András: Tömörkény-tanulmányokKálnay Adél: Szivárványország (Utazz velem!)Virág Zoltán (szerk.): Színkép, hangkép, összkép (Írások elméletről és gyakorlatról)Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Fried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházTandori Dezső: A szomszéd banánhalSeregi Tamás: Művészet és esztétikaÉszlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Zalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)„Ragyogó pusztulás” – kortárs osztrák irodalmi antológia (szerk.: Bombitz Attila)Lengyel András: Ellenkultúra, peremhelyzetben (Marginalitástörténeti vázlatok)Bíró-Balogh Tamás: Az irodalom személyességekabai lóránt: semmi színSzlováknak lenni csodás…Petőcz András: A megvénhedt IstenDemény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólTandori Dezső: Szellem és félálomKálnay Adél: Hamvadó időSzepesi Attila: IstenporPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Sághy Miklós: A fény retorikájaTandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézCsiki László: A kaptárBaka István: Műfordítások III.Jász Attila: Fürdőkádból a tengerTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaBíró-Balogh Tamás: TollvonásokFried István: Magyar irodalom(történet)