Elias the Cursed

Mágusok, hódítók, törpék, királyok, óriások, patkányemberek és szörnyetegek: Sylviane Corgiat és Corrado Mastantuono eredetileg Franciaországban megjelent fantasyeposza nem szűkölködik a műfaj jellegzetes és furcsa elemeiben. A 170 oldalas képregény a sword & sorcery legjobb hagyományainak megfelelően dübörög előre nagy mészárlásokkal, egzotikus vándorlásokkal, gonosz ellenségekkel és különös szövetségekkel – hiányosságai ellenére is szórakoztatóan, elevenen és szemet kényeztetően.

Elias egy ifjú, hódító király, aki iszonyatos erővel és kegyetlenséggel rohanja le a világot, és mágikus hatalmat szomjazva ostromolja meg Melchior, a varázsló kastélyát. A csata 128 napig tart: villámok, járványok, éhínség tizedeli Elias seregét, míg végül az arrogáns király maga töri át a falakat, hátrahagyva pusztuló embereit, hogy egyedül szálljon szembe Melchiorral.

A képregénynek ez az első 15 oldala olyan, mint valami ősi mítosz, egy elrettentésként szájról-szájra adott történet gőgről, vérszomjról, hatalomvágyról, féktelen pusztítási kényszerről, arroganciáról. Tudd, hol a helyed a világban, hangozhatna a tanulság, mert úgy jársz, mint Elias, a király, aki egymás után zúzta össze a létező legnagyobb hadseregeket, csak hogy aztán egy párharcban pillanatokon belül alulmaradjon egyetlen mágussal szemben – és odalett a serege, a hatalma, mindene, még a saját arca is.

Ez a bevezető a képregény legjobb részei közé tartozik, pörgős és brutális, és amellett, hogy bemutatja a főszereplőt és ismerteti későbbi küldetésének kiindulási pontját, nem mindennapi lendülettel indítja útjára a történetet. Mastantuono rajzai pedig már itt berántják az olvasót: vad, nyers vonásait felváltva állítja a kaotikus közelik és az eposzi totálképek szolgálatába, tökéletes vizuális dinamikát teremtve.

A sztori ezután jó pár évet ugrik előre az időben: Elias elindul, hogy bosszút álljon Melchioron, és visszaszerezze tőle az arcát. Útja során különös szerzetekkel hozza össze a sors, akik a maguk motivációitól hajtva csatlakoznak hozzá, hogy együtt nézzenek szembe a rájuk leselkedő veszélyekkel – ami nem csak gonosz mágusok és zsarnokok, hanem egy rettenetes, az egész vidéket sújtó járvány képében is megnyilvánul.

Corgiat legérthetetlenebb döntése az említett időugrás: egy „sok évvel később” felirattal nagyvonalúan átlépi azt az időszakot, amelyben az elátkozott főhős vérszomjas, kegyetlen, megzabolázhatatlan hódítóból nyugodtabb, bölcsebb emberré válik, olyasvalakivé, aki ugyan még mindig rendkívül makacs és elszánt, de akinek céljaival immár – szemben a prológusban látott „kaszaboljunk le mindenkit” attitűdjével – képesek vagyunk azonosulni.

A szerző ad mellé barátokat, bajtársakat és természetesen egy nőt is (akinek közeledését azonban rendszeresen visszautasítja), és ezek a mellékalakok, amellett, hogy a lojalitás megkapó megnyilvánulásaitól a humorig rengeteg élvezetes aspektussal gazdagítják a kötetet, képesek lennének rá, hogy nagyban hozzájáruljanak Elias humanizáláshoz, karakterfejlődéséhez – csak Corgiatot ez láthatóan nem érdekelte annyira, hogy időt szánjon rá. Kár, főleg, hogy a road-movie jellegű, kissé epizodikus, és időnként meg-megingó, meg-megdöccenő cselekményben, amely sok érdekes témát érint (például a mágia és a tudomány ellentétét, illetve a potenciált, hogy a kettő kiegészítse egymást) lett volna helye.

Viszont mindazt, amire a szinopszis, a borítók és a swod & sworcery címke alapján számít az ember, így is megkapja: ugyan nem mennék odáig, hogy az Elias the Cursed felér Robert E. Howard örökségéhez, sőt, rengeteg képregényes Conan-adaptáció is van, ami mind történetmesélését, mind vizualitását tekintve sokkal jobb ennél, Corgiatnak és Mastantuonónak azonban így sem kell szégyenkeznie vérbő és fantáziadús eposzáért.

Rusznyák Csaba