08.04.
| Törzsasztal Műhely – Irodalmi minisorozat a Grand Caféban – Negyedik epizód >>>
07.29.
| THEALTER 2021: fókuszban a színházi sokszínűség és a fiatal alkotók >>>
07.29.
| THEALTER 30(+1) színháztudományi konferencia >>>
07.28.
| Törzsasztal Műhely – Irodalmi minisorozat a Grand Caféban – Harmadik epizód >>>
07.23.
| Legéndy Jácint performanszai a 101 Klubban DJ Cuvious partisorozatán belül – Nightclub in the Sky >>>
07.22.
| Grand Café – Ráolvasás 07. – Halász Rita: Mély levegő >>>
07.10
| Héthatár: itt a környezettudatos művészeti fesztivál >>>
06.30.
| Grand Café – Gurubi Ágnes Szív utca című regényének bemutatója >>>
06.19.
| A Tricikli Fesztivál részletes programja >>>
06.09
| Grand Café – Ráolvasás 06. – Krusovszky Dénes: Áttetsző viszonyok >>>
 TiszaLINE Szalon

07.22.
| Szeged középkori városmagját találták meg a Móra-múzeum régészei >>>
05.17.
| Középiskolások irodalomról – szóval, képpel >>>
06.03.
| Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.04.
| Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
| Tandori Dezső: Szellem és félálom >>>

Bék Timur, Horváth Eve, Juhász Róbert, Marczinka Csaba, Nagy Zalán, Tóth Réka Ágnes, Vasas Tamás versei
Abafáy-Deák Csillag, Szilágyi Zsófia Emma, Szilágyi-Nagy Ildikó, Totth Benedek prózája
Zalán Tibor drámája
Végel László naplórészletei
Fried István, Kovács Krisztina tanulmányai
Bazsányi Sándor, Urbanik Tímea Mészöly Miklósról

>>>

VERSENY A SZEGEDI EGYETEM FENNÁLLÁSÁNAK
100. ÉVFORDULÓJÁRA
Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola magyar nyelv és irodalom munkaközössége áprilisban irodalmi vetélkedővel ünnepelte a Szegedi Tudományegyetem kettős – a szegedi egyetem létrejöttének 100 éves, illetve a szegedi „összegyetem” megalakulásának 20 éves – évfordulóját. Az eseményhez kapcsolódóan a gimnázium az elmúlt év őszén 3 fordulós irodalmi pályázatot hirdetett középiskolás diákok számára […]

>>>

Közelítés a lírai én védett vidékeihez
2012.08.09 - tiszatáj

FEKETE VINCE: VÉDETT VIDÉK

Fekete Vincének 2003 és 2010 között született verseit tartalmazó kötete a létezés emberi értelemmel való felfoghatatlanságáról beszél. Mottója Szabó Lőrinc A hitetlen büntetése című versének négy sora („mert rettenetes, hogy az ember / útja oly silány s oly rövid / a földi portól a veszendő / húson át vissza a porig”) sűrítve vázolja az elmúlás örök emberi dilemmáját. Ez a fajta önreflexió a művészet, így a líra örökös motorja; a halandóság ténye és a halhatatlanság vágya közötti feloldhatatlan feszültség az apropója e kötetnek.

Fekete Vince körkörösen bontja ki a témát. Jól megformált keretbe helyezi hét év termését: a kezdő- és záróvers egymás tükörképei. Az első költemény tízsoros szakaszait újratördelve, lerövidítve, de a lényeget nem sértve ismétli meg. Az újból felbukkanó motívummal hangsúlyozza, hogy nem tud, és nem is akar máshogyan beszélni a témáról: ennyi idő és vers után sem mondhatok mást, csak amit a legelején is! („Mert nem lehet ilyen jéghideg, / gépiesen, ennyire monoton nem lehet / […] ez a körforgásos őrület”; „s hogy újra világra jöjjünk s / elpusztuljunk újra, újra és / újra ismét.” (Mert nem lehet…) Ezek a sorok kurzívval szedettek, ahogyan a kötetben a többi különös hangsúllyal bíró szó, mondat is, így segítve a kifejezés pontosságát, az értő befogadást.

A kötet négy ciklusa a költői alany más-más arcát mutatja. Az elsőben, a Lebegő foltokban (a lebegő foltok felé a hegy oldalában gyerekként indult egy ma már meghatározhatatlan hajnalon apja oldalán) a szülőföld történetei, emlékei, egykor élt emberei a gyerekkorban beléivódott – azóta elmosódott, homályos – alakzattá állnak össze. A Felissza mind című vers mintegy bevezet abba a tájba, ahol egész érzésvilágát, ízlését meghatározó primer élményeit szerezte. Jellemző, hogy a táj mennyire pontosan megrajzolt. Magunk előtt látjuk a dombokat, dűlőutakat, forrásokat, ahogyan sorról sorra lépegetve halad a lírai alany, s végül a „vidék magába szippantja, elnyeli, / beissza testét”, vagyis táj és ember a lírai térben eggyé válik – ahogyan a költőbe is beépült a gyerekkori táj. Ez magyarázza, hogy miért kell a kötetnek olyan messziről, a gyerekkorból indulnia. Ha nem ismerhetnénk meg az első élményeket adó helyeket, ha a bevezető ciklust kihagynánk az olvasásból, nem érthetnénk annyira pontosan a később felbukkanó képeket, pl. a második ciklus Csend című versében a hatodik szakasz sem szólna oly erővel az erdei csend és a tengerzúgás közötti különbségről. Vagy az ugyanezen ciklusból való Szürke talaj is a hegyekkel körülvett völgy, a szülőföld interiorizálódott képpé, lelki beállítódássá vált motívumaiból építkezik, amikor az emberi életút első felét maga mögött hagyó lírai én felméri helyzetét: „Baktattam a falu fölött. Fiatal voltam és bizakodó. / […] A nap már lebukott. / […] Elindultam […] / hogy ne legyek már fent, amikor feljön a hold.”

De nemcsak a tájat, hanem egykori mozdulatokat – „Harmatos füvön, / mint a holtak, / oly hangtalanul / gyalogoltak” (Vadorom) –, benyomásokat – „két apró égő pontot / lát […] / […] Mintha kísérné őket. Elbújik. Fel / bukkan” (Égő foltok) –, embereket„indulok reggel / régi pásztor, / velük, akik már / rég meghaltak” (Vadorom) – is hordoz magában egy életen át, amelyek jelenléte valamikor oly természetes volt, mint körülötte a füvek, a fák.

Identitásának szerves része a falu, a város, azok egykori lakóinak mikrotörténelme, amelyet dalformában ír meg a Vásárvárosban és A földbelátóban. A Vargaváros. Századelő című verse az egy évszázaddal ezelőtti tevékeny várost és annak lakóit rajzolja. Hajnaltól hajnalig egyformán telő napjaik csalókán a mindennapok állandóságát sugallják, mintha ez végtelen időkön át zavartalanul folytatódhatna. Pedig már az első négy sor előre vetíti kisemmizett, leendő sorsukat: „És most itt állnak otthontalanul, becsapottan, / kifosztva és megalázva a hajdani hősök valami / vad összevisszaságban, a hajnali homályban / derengő kapuk előtt…” Ugyanezen emberi végzet rajzolódik ki A vidám lakókban is: „Valaha még csupán / arra vágytak: könnyű telkek, / finom testek , drága ágyak. / És most itt, a tó mélyén, / a víz alatt, »örökké tart / már a pillanat«.”

A Vak visszhang-ciklus nem véletlenül került a kötet közepébe, itt találjuk ugyanis azt a bizonyos, címadó védett vidéket, amely a lírai alany lényege – a gyerekkorban mélyen belékopírozódott képek alkotják a különös, belső tájat. A kötet tulajdonképpeni célja, hogy a versbeszélő végre bejárja, feltérképezze belsőjét, leglényegét, mint valami erdőt, s elérje annak közepét. Az erdő a lírai hagyományban a tudatalatti, az ismeretlen és éppen ezért veszélyes vidék szimbóluma is lehet.

A belső képek leírásai tisztán kiolvashatók a versek kurzívval szedett soraiból. A Vihar előttben például egy sűrítmény, vers a versben kerekedik a három versszak egyes részeiből: „A gyümölcsfák levelei elhullottak már, csak / a szedetlen alma virít itt-ott még a kertekből. Mint tenisz- / labdányi üveggolyók, úgy ragyognak a piros és sárga / gömböcskék a fákon […] a rád törő álom habozva sodorja el az /ébrenlét minden kövét. Őzek, farkasok futása tépi le azt az / álmot. Nem állnak meg, hanem a vízbe vetik magukat […] új képet emel tükrére az idő.

Egykori és mai benyomások rakódnak egymásra a ciklus további szövegeiben: „Látod azt a / színt? Érzed ezt az illatot? Ami, lehet, már rég nincs / is, amit már csak a képzeletem idéz.” (Magyarázok) A kettő közül az első alciklus is a Vak visszhang címet kapta. Versei a védett vidékig vezető utat és annak lelki vetületeit rögzítik: „Mint az öreg fák törzsén, nyers baltarovátokból / kicsorgó mézédes nedv: fák édeskés vére. […] bekúszik […] a számig valamilyen szúrósan édes lé.” (Fák vére).

Fekete Vince a második alciklus (Védett vidék) első versének (Holtszezon) természetvédelmi területen található tavánál leli meg a régen vágyott, keresett helyet, a „csendes, mélyen lüktető nyugal[o]m”-at. A „tiszta, áttetsző tótükör” a legalkalmasabb arra, hogy benne saját, valódi képét láthassa, találkozhasson önmagával. A vers motívumai (egy valós út leírása) később visszaköszönnek az Olyan érzés című cikluszáró műben. Itt is hasonló élmény éri barangolása során, de most a vidék bemutatásán túl leírja az őt ért benyomást: „a nyugalomnak, / a szépségnek ezt a kábító, édesen csorgó, hűsítő / és frissítő, mézédes nedvét.” Itt is az önmagára-találás egyik formáját látjuk, a környezet érzékszerveken át ható szépségében történő feloldódódást. Ez pedig a megsemmisülés érzését kelti. Hát ilyen is lehet a halál, amire még nem készült fel!?

Úgy tűnik, hogy az úton társa is akad a lírai énnek, akivel a későbbiekben drámaian leszámol, de előbb egy-egy elejtett megállapítással nyilvánvalóvá teszi, hogy lélekben készülődik az elválásra. Ki lehet a társ, aki már betöltötte szerepét? Gyanítjuk, hogy a fiatal én hallgat el benne. A Mustízű dél finoman erre utal: „A nap már a messzi / dombok fölött. […] Mustízű dél. Fiataloké.” Vagyis az élmény már nem az övé; fiatalsága már elmúlt.

Az elválás több versben visszatérő motívum. A hallgatás mint a rozsda a kommunikáció teljes hiányáig vezető utat mutatja, a szótlanság stációit: a merev figyelemtől a révületen át a szem eltompulásáig. A Világvégi partban csak egy hasonlat erejéig jelenik meg a kegyetlen vég: „Csak a teste / lett olyan, mint tengernyi homokban fuldoklóé”, magát a homokba fúlást, a teljes elnémulást a Futóhomok írja le. A Magával visz című vers a hátramaradó fél cselekvésnélküli, mégis aktív részvételét ecseteli a fulladásos megsemmisülésben, az örökre elhallgatásban: „tudja […] / hogy ő kimenthetné, / de nem teszi.” A Csak a felszín látszólag másról beszél, utolsó mondata mégis a következő stációt mutatja: „És mintha mi sem történt volna – / csak a felszín, a homok, a víz.” Az Egy hajó barázdái pedig a másik nyom nélküli eltűnését rögzíti, a felismerést, hogy az egykor történt dolgokhoz nincs visszaút.

A kötet saját, primer élményeket tartalmazó költeményei mellett olyanokat is találunk a harmadik ciklusban, amelyek a nagy elődök – Babits, Kosztolányi, Radnóti – verseire írt parafrázisoknak tekinthetők, s amelyekkel írójuk belehelyezi magát az irodalmi hagyományba. A legerőteljesebb talán a Lövétei Lázár Lászlónak ajánlott Film című, amely Babits Ősz és tavasz közöttjére játszik rá. A formája, témája, képei, mind a babitsi létösszegzést idézik, bár a híres sor („Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!”) nem jelenik meg, pusztán érzetében van jelen: „tiszta cipők készenlétbe téve, / s rajta a föld két méternyi mélye.”

Az utolsó fejezet címe (Füvekben, fákban) arról árulkodik, hogy a halál felé lépdelő lírai alany mégis keres valami feloldást a végleges elmúlás, a nyomtalanul eltűnés problémájára. Egyetlen, több oldalon át íródó hosszú vers az egész ciklus; vegyes gondolatait, sorait az elmúlásról többször újraszerkeszti benne. Van, ahol kozmikus méretet ölt saját halála, melyet a kitágult tudat teremt: „Taszítva-vonva mossák / arcomat égi spongyák / […] micsoda felségvizeken / száguldozol uram velem / […] árva deszkaszál lebeg velem.” Ugyanakkor e magasságok mellet a legmélyebb mélységek is megjelennek: „éj borul rád hajnalig / jó mélyen földalatti / párnán / kies pihenés / vár már.” E kettősség – a fenn és a lenn – a halál után is része az embernek Fekete Vince költészetében. Ugyanakkor végtelen világok sorát is láttatja az anyag állandó körforgásában, amikor az emberi test átlényegüléséről ír. A romlandó test észrevétlen válik részévé a látható, érzékelhető világnak: „lobbanó fény egy kiürült házban / úgy lenni csak a füvekben fákban.” És mindezek mellett megjelenik a kimondhatatlan, megnevezhetetlen egzisztenciális félelem a mélyről fakadó, ősi, fenyegető emberi rémület archaikus képeiben: „riadnak lengnek lelkemen az árnyak / félelmek falkái / rossz felem mardosó farkasai.” Aztán eljut az űrbe – a józsefattilás szélben –, ahol már nem is használhat jelzőt, mert nincs tudása a halálról. Egyszerűen: „indulsz a semmilyenbe.” Ugyanakkor meglátja a test anyagának és az emberi szellem továbbélésének lehetőségét: „úgy lenni a füvekben fákban / versekben és metaforákban / mint a lehelet vagy a lélek.”

A kötet felkavarja az olvasót – ahogyan a költő a gyermekkor primer élményeit idézve, újrafogalmazva keresi a választ a lét végső kérdéseire. A világ ugyanis ebben a korai életszakaszban még nem annyira az értelmen, hanem sokkal inkább az érzékszerveken keresztül hat és üzen, miközben maradó nyomokat hagy bennünk, amiket az évek hordaléka fokozatosan elfed ugyan, ám ezek a versek az ismerősség érzetét keltve képesek újra feltárni a rejtett ösztöntartományt, a belső védett vidéket.

Fekete Vince érzékeny költő, aki elszántan, sok munkával fedezi fel saját magát – és sikerül szavakba öntenie az alig megfogalmazhatót, legyen az akár a legvégletesebb egzisztenciális félelem.

(Erdélyi Híradó Kiadó–Ráció Kiadó, 2010. 88 oldal)

Fekete Marianna

Megjelent a Tiszatáj 2012/7. számában


Címke: , , ,
2021.07.28 - tiszatáj

– MONDJA A SZÍNHÁZCSINÁLÓ
BALOG JÓZSEF
Annak ellenére meglepően sokszínű és gazdag az idei Thealter Fesztivál programja, hogy a szervezők harminc év óta először egyetlen fillér működési támogatást sem kaptak pályázatukra. A MASZK Egyesület nemrég Hevesi Sándor-díjjal elismert elnöke, a színészként az Újszegedi Szabadtéri Színpadon Molière-bemutatóra készülő Balog József szerint a szakmai szolidaritásnak és a pandémia okozta lefojtottságnak is köszönhető, hogy minden meghívott társulat vállalta a fellépést Szegeden… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.07.28 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS SZKÁROSI ENDRÉVEL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL
Szkárosi Endre József Attila- és Mészöly Miklós-díjas írót Pánczél András kérdezte a Szekszárdi Magasiskola Mészöly Miklós Íróakadémián zajló irodalmi tehetséggondozásról […]

Tovább olvasom >>>
2021.07.28 - tiszatáj

BETTER DAYS
Húsbavágóan aktuális, sőt, régóta jelen lévő probléma az iskolai bántalmazás, mégis viszonylag kevés film (például a belga, mentális betegségekre szintén fókuszáló Ben X) helyezi érdeklődése homlokterébe. Noha a hongkongi születésű, de a szárazföldi Kína bizonyos relációit vizsgáló Derek Tsang végül nem alkot remekművet, drámája igen figyelemreméltó mű a témában… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.07.27 - tiszatáj

Bék Timur, Horváth Eve, Juhász Róbert, Marczinka Csaba, Nagy Zalán, Tóth Réka Ágnes, Vasas Tamás versei
Abafáy-Deák Csillag, Szilágyi Zsófia Emma, Szilágyi-Nagy Ildikó, Totth Benedek prózája
Zalán Tibor drámája
Végel László naplórészletei
Fried István, Kovács Krisztina tanulmányai
Bazsányi Sándor, Urbanik Tímea Mészöly Miklósról

Tovább olvasom >>>
2021.07.27 - tiszatáj

SIROKAI MÁTYÁS: LOMBOLDAL
A beat tanúinak könyvével elindult az antropocentrikus világot hátrahagyó utazás, amely A káprázatbeliekhez című második kötetben folytatódott a zöld álmokkal és az űr kozmikusságával. A Lomboldal visszatérés a földre, maga a zöld álmok megvalósulása, ahol beteljesedik a „növénylés”, és ahol a szilárd, ontológiai határok ugyanúgy elmosódnak, ahogy a korábbi könyvekben. Tematikusan tehát összekapcsolható a három kötet, mindben ott húzódik a növények megértésének vágya és azok szeretete, a mozgás, egy dehumanizált világ… – BORBÍRÓ ALETTA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.07.26 - tiszatáj

JURONICS TAMÁS SZÖKTETÉS A SZERÁJBÓL-RENDEZÉSE ÚJSZEGEDEN
Amióta száműzték az operát a Dóm térről, lassan már annak is örülni kell, hogy egyáltalán játszanak egy máshol bemutatott, újrahasznosított produkciót az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. Juronics Tamás kortárs Mozart-rendezése, a Szöktetés a szerájból háromnegyed ház előtt tisztes sikert aratott… – HOLLÓSI ZSOLT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.07.24 - tiszatáj

BRONKA NOWICKA:
MEGETETNI EGY KÖVET
Bronka Nowicka rendező, író, debütáló prózakötete 2016-ban elnyerte a lengyel Nike irodalmi díjat. Magyarul 2021-ben Sipos Tamás fordításában jelent meg Megetetni egy követ címmel. Ez a vékony kis könyv a tárgyak által előhívott emlékezet 44 rövid története. Ahogy a fülszöveg is ígéri, a kötet rálátást ad a lengyel falu, család, történelem egy-egy részletére is. Emellett létfilozófiai kérdéseket, és azok nyelvi leképezésének lehetőségeit is fejtegeti… – OLÁHNÉ KISPÁL ANITA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.07.23 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Jó és örömteli érzés ismételten jelen lenni a Vásárhelyi Őszi Tárlaton (VOT67). Tombol a nyár, idővel belefutunk az őszbe. Időzavar, a pandémia miatt. Jövőre tolódik a VOT68. Egyidőben vagyunk, vagy inkább párhuzamos időkben élünk?

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregékBakos András: Isteni testekSzathmári István: Spanyol reggeliSántha József: BörtönkarnagyNormal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattTandori Dezső: Nincs beszédülésPetőcz András: A visszaforgatott időLengyel András: Tömörkény-tanulmányokKálnay Adél: Szivárványország (Utazz velem!)Virág Zoltán (szerk.): Színkép, hangkép, összkép (Írások elméletről és gyakorlatról)Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Fried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházTandori Dezső: A szomszéd banánhalSeregi Tamás: Művészet és esztétikaÉszlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Zalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)„Ragyogó pusztulás” – kortárs osztrák irodalmi antológia (szerk.: Bombitz Attila)Lengyel András: Ellenkultúra, peremhelyzetben (Marginalitástörténeti vázlatok)Bíró-Balogh Tamás: Az irodalom személyességekabai lóránt: semmi színSzlováknak lenni csodás…Petőcz András: A megvénhedt IstenDemény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólTandori Dezső: Szellem és félálomKálnay Adél: Hamvadó időSzepesi Attila: IstenporPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Sághy Miklós: A fény retorikájaTandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézCsiki László: A kaptárBaka István: Műfordítások III.Jász Attila: Fürdőkádból a tengerTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaBíró-Balogh Tamás: TollvonásokFried István: Magyar irodalom(történet)