08.04.
| Törzsasztal Műhely – Irodalmi minisorozat a Grand Caféban – Negyedik epizód >>>
07.29.
| THEALTER 2021: fókuszban a színházi sokszínűség és a fiatal alkotók >>>
07.29.
| THEALTER 30(+1) színháztudományi konferencia >>>
07.28.
| Törzsasztal Műhely – Irodalmi minisorozat a Grand Caféban – Harmadik epizód >>>
07.23.
| Legéndy Jácint performanszai a 101 Klubban DJ Cuvious partisorozatán belül – Nightclub in the Sky >>>
07.22.
| Grand Café – Ráolvasás 07. – Halász Rita: Mély levegő >>>
07.10
| Héthatár: itt a környezettudatos művészeti fesztivál >>>
06.30.
| Grand Café – Gurubi Ágnes Szív utca című regényének bemutatója >>>
06.19.
| A Tricikli Fesztivál részletes programja >>>
06.09
| Grand Café – Ráolvasás 06. – Krusovszky Dénes: Áttetsző viszonyok >>>
 TiszaLINE Szalon

07.22.
| Szeged középkori városmagját találták meg a Móra-múzeum régészei >>>
05.17.
| Középiskolások irodalomról – szóval, képpel >>>
06.03.
| Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.04.
| Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
| Tandori Dezső: Szellem és félálom >>>

Bék Timur, Horváth Eve, Juhász Róbert, Marczinka Csaba, Nagy Zalán, Tóth Réka Ágnes, Vasas Tamás versei
Abafáy-Deák Csillag, Szilágyi Zsófia Emma, Szilágyi-Nagy Ildikó, Totth Benedek prózája
Zalán Tibor drámája
Végel László naplórészletei
Fried István, Kovács Krisztina tanulmányai
Bazsányi Sándor, Urbanik Tímea Mészöly Miklósról

>>>

VERSENY A SZEGEDI EGYETEM FENNÁLLÁSÁNAK
100. ÉVFORDULÓJÁRA
Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola magyar nyelv és irodalom munkaközössége áprilisban irodalmi vetélkedővel ünnepelte a Szegedi Tudományegyetem kettős – a szegedi egyetem létrejöttének 100 éves, illetve a szegedi „összegyetem” megalakulásának 20 éves – évfordulóját. Az eseményhez kapcsolódóan a gimnázium az elmúlt év őszén 3 fordulós irodalmi pályázatot hirdetett középiskolás diákok számára […]

>>>

2016.07.16 - tiszatáj

Lassan tipegünk a berlini utcákon, egymás mellett, vagy talán egyedül, igen, ha jobban meggondolom, egyedül érkezem, és csak a bejárat előtt találkozunk. Felsegítem rá a kabátot, amit a karjában tart, noha esik a hó. Eltelik néhány perc, megülnek a kristályok a vállán, aztán felmegyünk azon a néhány lépcsőfokon. Ahogy belépünk, lesegítem róla a kabátot, érzem, hogy átnedvesedett a szőrme. Jegy kellene az állandó tárlatra, nincsen, de szerencsénkre éppen most zajlik az időszakos kiállítás nyilvános protokolleseménye. Egy nő beszél néhány öltönynek, ki-ki helyezkedik, ki-ki nyugalomban. A tér perisztaltikája: egymásba kapcsolódó lépcsők, liftek, hágók, szirtek, alagutak, kiszögellések, fekete füstölők, vízmosások, simára csiszolt falak, a vályúk dübörgése, az ősállapotokat rögzítő totemek, a randevú hideg, megfáradt izgalma – már nem szeretem, az ajkamat elhagyó mondatok félúton vannak a fanyar és konok, téli hideg technikája és a nyílt, támadó beszédaktusok rosszindulata között, arra készülök, hogy elmondom. (Mindent elmondok? De mi ez a kiállítás?) Elmondom, de nincs mit elmondani. Inkább ütnék. Punch a Monet.

A németek odáig vannak az expresszionizmustól, a hetvenes évektől kezdődő Aufarbeitung-projekt előképévé stilizálják. A preventív bűntudat jegyében minden arc csúf, minden tér zárt és fenyegető. A Potsdamer Platz: egymásba dobozolt geometriai koporsók az ízlés peremvidékén. Az utcák elnyújtott cellák, a tornyok függőleges kalodák. Az ablakok rések az ujjaknak, a parkolókban széklet gyűlik – még az elzárás is módszeresen gigantomán. Üde vadludak lebegnek át az égen, a fák közül felszálló vékony füstcsíkból arra következtetni, hogy már eldörrent a vadászlövés – 1921, a festő ismeretlen (avagy kihagyásos emlékezetem nem őrizte meg a nevét).

Hallom az ezüstpoharak koccanását. A szomszédban megkezdődött az öltönyösök ünnepe. Kedd van, hét óra, odakint ráfagy a hócsutak a kocsik visszapillantójára, további látogatók érkeznek.

A nő, akinek kabátját oly előzékenyen bevittem a ruhatárba, didereg. Egy festményt mustrál, mögé lopakodok, megérintem a lapockái között. Összerezdül. Most volna fontos eldönteni, hogyan tovább, de én tétovázom, visszahúzom a kezem, együtt bámuljuk a képet. Bábjáték, 1919, csontos ujjakról lógnak alá a csöppnyi demizsont formázó alakok, rajtuk hozzáillő köténnyel.

Elsiet, nem nézek utána. Akik az imént még a másik teremben koccintottak (megannyi csengettyű, csöpp gyászharang), most elárasztják az állandó tárlat helyiségeit, le-föl járkálnak a lépcsőkön, kilógatják a bajszukat az ablakon, leszánkáznak a tűzvédelmi csúszdán, kinyitják, noha felesleges, az esernyőiket. Úgy vizslatják a képeket, mintha idegen partokról leselkednének. A nő visszalebeg mellém, megjegyzést tesz az egyikükre, aki megtapogatta ülepét. Szeretnék valami vigasztalót mondani, de tudom, ha kinyitom a szám, csak pufajkabogarak hullnának ki belőle.

A megnyitónak vége, még néhány perc, lehet nézelődni, utána zárnak. Beszélnünk kéne.

Egy forduló, egy benyíló, kicsiny kamra (a szellőző ismerős, ciklikus zümmögése itt is megteremti a vásznak komfortérzetét), egy újabb folyosó, a végén újabb festmény.

Rögtön tudom, hogy ezért jöttem ide. Nem ezért jöttem ide, de ezért vagyok itt.

Krisztus a kereszten, csakhogy a kereszt valamelyik bútor deszkáinak sokszöge, és Krisztus sem az, akinek mondják, csecsemő inkább, kihízott, csúcsos has, elzöldült garat, riadt pupilla, tömpe kézhez hosszú, túlontúl hosszú ujjak, köztük orvosi szike. Az egész háttér leginkább egy elhanyagolt konyhára emlékeztet, a kutya hetek óta nem nyúlt a tálban sistergő élelméhez, a hűtő lerobbant, a felmelegedett húsokból rovarok kecmeregnek elő. Valahol további testeknek is kell lenniük, de őket nem látjuk: egyedül Krisztus Urunk, a Megalázott Csecsemő vonaglik partvisán, és ül tort egyúttal a züllött középosztály Golgotája felett.

Csodás, nem igaz?, kérdezi egy öltönyös. Most vettük meg.

Kissé ellököm, nem nagyon, csak annyira, hogy tudja, mik az erőviszonyok. Nekicsapódik a falnak, jó a szigetelés, puha, nem üti meg magát. Még egyszer visszanéz a festményre, az ő jogos tulajdonára, és elmegy.

Getshemane, 1922.

A gyerek megmozdul. Még járni sem tud, egyéves lehet, a csúcsos has, a kifejezéstelen, üresen villogó tekintet (egy meghibásodott jelzőlámpa), a tömpe orr ritmus nélküli szipákolása, az arc duzzadt lebernyegei, a növekvő-hulló fogsor, a fül rongypapírja mind arra utalnak, hogy még járni sem tud, egyéves lehet, egy esztendős, a keze gyönge és reszketeg, nem is bírna el semmit, ami nehezebb ennél a szikénél. Most vér spriccel a festményre, nem tudni, honnan és miből. A gyerek láthatatlan sínpáron mozog, egyenes, kusza vonalakban halad a festmény konyhájában (az árulás és a tettetés helyszíne), és kiontja a láthatatlan többiek vérét, azokét, akik a kép peremére szorultak, akik a keretbe fogódznak. A vér spriccel, csorog, összegyűl. A maszatos ablak mögött varjak gyülekeznek, kopácsolást hallok: ismét felállítják a bitót. Rövid volt a bosszú ideje, a büntetés, a megfeszítés megtörténik újra és újra. A házudvar (az igazság és a leleplezés helyszíne) készen áll a kis martalóc fogadására. De mielőtt még kitoloncolnák a kicsit, mielőtt rúgkapálni kezdene, vinnyogna a praetoriánusok durva kezeinek szorításában, mielőtt lehámozná a bőrt a sarkáról, ahogy rúgkapál és súrlódik a betonon, még egyszer, egy rövid pillanatra, visszatér a kép közepére, és integet. Nem tud járni, sínpáron közlekedik, valami idegen erő felemeli a mosogatóhoz, hogy mosogasson, rendet tegyen a konyhában, és ő engedelmesen felmos, söpröget, alszik a kövön, ha nem látják, kinyújtózik. A teste zöld és duzzadt. Hogyan élhet túl ilyesmit, ennyi megpróbáltatást egy ilyen kis dinoszaurusz? Mint a megavasodott marcipán, arra vár, hogy leharapják a fejét, de előtte még egyszer megáll középen, csöpp szikével a kezében, rám néz, bólogat, Getshemane, 1922. Szerettél már valakit, meghalnál a bűneikért, stb. A kis gézengúz katekizmusától visszhangzik nemcsak a festmény, de az egész kamra, a folyosó mögöttem, a múzeum gyilokjárói, termei, mosdói mind.

Megfordulok, a kijáratot keresem.

A ruhatár felől ismerős hang szól. Ugyanaz a nő, akivel beszélnem kell, de ő nem akar beszélni, csak azt akarja, adjam rá a kabátot, azt mondja, segítsek már. Ráadom. Kimegyünk, majdnem megcsúszom a havon. Átkozódom. Odalent valakit kivonszolnak.

A buszmegállóban vagyunk. Milyen volt, hát milyen lett volna, nehéz ilyenkor mit mondani. Azt mondja, azért vagyok ilyen szótlan, mert szeretem őt. Ezért nem beszélek, mert szeretem őt és a művészetet. A képeket. Szerinte ettől mindig elnémulok.

Miután meggyőződök róla, hogy sehol senki, ütök. Az első ütés ereje a meglepetés, néhány másodperc görnyedt mozdulatlanság. Lehajol, mintha elvesztett volna valamit, egy pillanatig várom, hogy megkérjen, segítsek, segítsen valaki, valami megtámadta. A bordái közé térdelek, a bokrok felé taszítom. A földön fekszik, néma. A hó lassan, türelmesen áztatja át újra a kabátját. Megfogom a kezét, már nincs teljesen magánál, mert úgy kapaszkodik belém, mintha azt hinné, hogy valóban segíteni fogok. Magammal húzom a bokrok mélyére, a sötétbe, a homályba. Megütöm még egyszer, belerúgok, érzem, ahogy a cipő orra mélyre talál a bordák között.

Másnap utánanézek, milyen megnyitót tartottak a múzeumban. Madárábrázolások, a múzeum időszakos kiállítása madarakat mutatott be, madarakat, akik a hóban tipegnek, benne élnek, repkednek. A hó ilyenkor megolvad a szárnyaikon, máskor ráfagy, de ettől nem zuhannak le, noha befolyásolja a röptük ívét.

 

(Megjelent a Tiszatáj MÚZEUM – intézmény, idea, ideológia című összeállításában a 2015/12. számban)


Címke: , , ,
2021.07.28 - tiszatáj

– MONDJA A SZÍNHÁZCSINÁLÓ
BALOG JÓZSEF
Annak ellenére meglepően sokszínű és gazdag az idei Thealter Fesztivál programja, hogy a szervezők harminc év óta először egyetlen fillér működési támogatást sem kaptak pályázatukra. A MASZK Egyesület nemrég Hevesi Sándor-díjjal elismert elnöke, a színészként az Újszegedi Szabadtéri Színpadon Molière-bemutatóra készülő Balog József szerint a szakmai szolidaritásnak és a pandémia okozta lefojtottságnak is köszönhető, hogy minden meghívott társulat vállalta a fellépést Szegeden… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.07.28 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS SZKÁROSI ENDRÉVEL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL
Szkárosi Endre József Attila- és Mészöly Miklós-díjas írót Pánczél András kérdezte a Szekszárdi Magasiskola Mészöly Miklós Íróakadémián zajló irodalmi tehetséggondozásról […]

Tovább olvasom >>>
2021.07.28 - tiszatáj

BETTER DAYS
Húsbavágóan aktuális, sőt, régóta jelen lévő probléma az iskolai bántalmazás, mégis viszonylag kevés film (például a belga, mentális betegségekre szintén fókuszáló Ben X) helyezi érdeklődése homlokterébe. Noha a hongkongi születésű, de a szárazföldi Kína bizonyos relációit vizsgáló Derek Tsang végül nem alkot remekművet, drámája igen figyelemreméltó mű a témában… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.07.27 - tiszatáj

Bék Timur, Horváth Eve, Juhász Róbert, Marczinka Csaba, Nagy Zalán, Tóth Réka Ágnes, Vasas Tamás versei
Abafáy-Deák Csillag, Szilágyi Zsófia Emma, Szilágyi-Nagy Ildikó, Totth Benedek prózája
Zalán Tibor drámája
Végel László naplórészletei
Fried István, Kovács Krisztina tanulmányai
Bazsányi Sándor, Urbanik Tímea Mészöly Miklósról

Tovább olvasom >>>
2021.07.27 - tiszatáj

SIROKAI MÁTYÁS: LOMBOLDAL
A beat tanúinak könyvével elindult az antropocentrikus világot hátrahagyó utazás, amely A káprázatbeliekhez című második kötetben folytatódott a zöld álmokkal és az űr kozmikusságával. A Lomboldal visszatérés a földre, maga a zöld álmok megvalósulása, ahol beteljesedik a „növénylés”, és ahol a szilárd, ontológiai határok ugyanúgy elmosódnak, ahogy a korábbi könyvekben. Tematikusan tehát összekapcsolható a három kötet, mindben ott húzódik a növények megértésének vágya és azok szeretete, a mozgás, egy dehumanizált világ… – BORBÍRÓ ALETTA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.07.26 - tiszatáj

JURONICS TAMÁS SZÖKTETÉS A SZERÁJBÓL-RENDEZÉSE ÚJSZEGEDEN
Amióta száműzték az operát a Dóm térről, lassan már annak is örülni kell, hogy egyáltalán játszanak egy máshol bemutatott, újrahasznosított produkciót az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. Juronics Tamás kortárs Mozart-rendezése, a Szöktetés a szerájból háromnegyed ház előtt tisztes sikert aratott… – HOLLÓSI ZSOLT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.07.24 - tiszatáj

BRONKA NOWICKA:
MEGETETNI EGY KÖVET
Bronka Nowicka rendező, író, debütáló prózakötete 2016-ban elnyerte a lengyel Nike irodalmi díjat. Magyarul 2021-ben Sipos Tamás fordításában jelent meg Megetetni egy követ címmel. Ez a vékony kis könyv a tárgyak által előhívott emlékezet 44 rövid története. Ahogy a fülszöveg is ígéri, a kötet rálátást ad a lengyel falu, család, történelem egy-egy részletére is. Emellett létfilozófiai kérdéseket, és azok nyelvi leképezésének lehetőségeit is fejtegeti… – OLÁHNÉ KISPÁL ANITA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.07.23 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Jó és örömteli érzés ismételten jelen lenni a Vásárhelyi Őszi Tárlaton (VOT67). Tombol a nyár, idővel belefutunk az őszbe. Időzavar, a pandémia miatt. Jövőre tolódik a VOT68. Egyidőben vagyunk, vagy inkább párhuzamos időkben élünk?

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregékBakos András: Isteni testekSzathmári István: Spanyol reggeliSántha József: BörtönkarnagyNormal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattTandori Dezső: Nincs beszédülésPetőcz András: A visszaforgatott időLengyel András: Tömörkény-tanulmányokKálnay Adél: Szivárványország (Utazz velem!)Virág Zoltán (szerk.): Színkép, hangkép, összkép (Írások elméletről és gyakorlatról)Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Fried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházTandori Dezső: A szomszéd banánhalSeregi Tamás: Művészet és esztétikaÉszlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Zalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)„Ragyogó pusztulás” – kortárs osztrák irodalmi antológia (szerk.: Bombitz Attila)Lengyel András: Ellenkultúra, peremhelyzetben (Marginalitástörténeti vázlatok)Bíró-Balogh Tamás: Az irodalom személyességekabai lóránt: semmi színSzlováknak lenni csodás…Petőcz András: A megvénhedt IstenDemény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólTandori Dezső: Szellem és félálomKálnay Adél: Hamvadó időSzepesi Attila: IstenporPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Sághy Miklós: A fény retorikájaTandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézCsiki László: A kaptárBaka István: Műfordítások III.Jász Attila: Fürdőkádból a tengerTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaBíró-Balogh Tamás: TollvonásokFried István: Magyar irodalom(történet)