06.30.
| Grand Café – Gurubi Ágnes Szív utca című regényének bemutatója >>>
06.19.
| A Tricikli Fesztivál részletes programja >>>
06.09
| Grand Café – Ráolvasás 06. – Krusovszky Dénes: Áttetsző viszonyok >>>
06.08.
| A Szőke Óceán – Szépírók a Vígmatrózban >>>
05.27.
| Isteni testek – kötetbemutató >>>
05.17.
| Munkácsy-díjas festőművész kiállításával nyit újra a REÖK >>>
05.14.
| Online Túlélősóval jelentkezik Szegedről a MASZK Egyesület >>>
04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
 TiszaLINE Szalon

05.17.
| Középiskolások irodalomról – szóval, képpel >>>
06.03.
| Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.04.
| Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
| Tandori Dezső: Szellem és félálom >>>

Acsai Roland, Fenyvesi Orsolya, Lanczkor Gábor, László Liza, Maurits Ferenc, Németh Zoltán, Mary Oliver, Veszprémi Szilveszter versei
Molnár Lajos, Tarcsay Zoltán prózája
Tőzsér Árpád naplójegyzetei
Balázs Katalin, Balogh Gyula, Kelemen Zoltán, Milián Orsolya tanulmánya
Diákmelléklet: Gerencsér Péter a Jókai-regények filmes adap­tációiról

>>>

VERSENY A SZEGEDI EGYETEM FENNÁLLÁSÁNAK
100. ÉVFORDULÓJÁRA
Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola magyar nyelv és irodalom munkaközössége áprilisban irodalmi vetélkedővel ünnepelte a Szegedi Tudományegyetem kettős – a szegedi egyetem létrejöttének 100 éves, illetve a szegedi „összegyetem” megalakulásának 20 éves – évfordulóját. Az eseményhez kapcsolódóan a gimnázium az elmúlt év őszén 3 fordulós irodalmi pályázatot hirdetett középiskolás diákok számára […]

>>>

Fű, eksztázisban a savtól…? Fák!
2016.06.27 - tiszatáj

KOZMIKUS KACSA

Ha valami úgy néz ki, mint egy kacsa, úgy úszik, mint egy kacsa, és úgy hápog, mint egy kacsa, akkor az valószínűleg kacsa – szól a vulgárbölcseség. Szerencsére azonban élet és irodalom többnyire bonyolultabb az instant okoskodásoknál. Ám az irodalom esetében olykor az is megesik, hogy egynémely mű csak próbálja a kacsatesztre kalibrálttól bonyolultabbként feltüntetni magát. Mi van például, ha valami úgy néz ki, mint egy verseskötet, a hozzáállása a közönséghez olyan, mint a Vidám vasárnap adásaié, a szókészlete pedig mintha a Csillagászati és meteorológiai lexikonból volna összeollózva? Nos, ha az olvasmány a kacsatesztnek csak egy ilyenképpen túlbonyolított változatával azonosítható, akkor az olvasó alkalmasint Sirokai Mátyás A káprázatbeliekhez című kötetét tartja a kezében.

A káprázatbeliekhez sokat ígér. Borítószövege szerint a szerző, aki a beat tanúja, előző kötetében „minden élőben és élettelenben közös ritmust keresve a tajga mitikus világába kalauzolta olvasóit”, ebben a művében pedig elrugaszkodik, hogy „célba vegye a csillagokat”. S miután megérkezik az űrbe, ott „új nyelvet keres, amelyen egyaránt képes megidézni az égi mechanika szépségét, az emberi kozmosz sötét oldalát és az Első Föld mítoszát.” És amikor az olvasó lelki szemei előtt feldereng, miféle káprázatra volna képes egy Amundsen – Newton – Yoda mester szerzőtrió, a fülszöveg rá is segít az elvárásokra. „Szakrális science-fiction költészet teremtésének vagyunk tanúi a szerző társául szegődve ebben az űrodüsszeiában” – fogalmaz az ajánló, és ez így, megtetézve az egyértelmű utalással Arthur C. Clarke-ra, aki szigorúan tudományos alapokon nyugvó fantasztikumában végeredményben minduntalan a hit, a lét és az emberiség végső kérdéseivel foglalkozott, nem egyszer költői magasságokba emelve a prózanyelvet, elég ahhoz, hogy továbbolvasásra ihlessen minden olyan olvasót, akinek eszébe sem jutna a science-fictiont és az irodalmi értéket egymás antitéziseként értelmezni.

Aztán, amikor már az elvárások sztratoszférájában emelkednénk az űr felé, fokozatosan, de biztosan érkezik a kozmikus olvasói pofára esés. A borítószöveget ugyanis effajta felütés követi (és most engedtessék meg némi betekintés a recenzens hermeneutikai folyamatába): „Kezdetben voltak a földrakéták, melyekkel a gombák felhőinek földre vetett árnyékai között utaztunk.” Tehát kezdetben voltak. Remek, bibliás nyelvű indítás. Földrakéták – mi a szösz? Ja, az olyan, mint nálunk a holdrakéta, csak a föld a célpontja. Mármint a nagybetűs Föld. Rendben, a Földrakéta leesett. Kicsit túl sok értelmeznivaló egy kötetnyitó mondatra, de sebaj, lássuk, milyen színű felhőket hoz a következő mondatban a gomba.

„Voltak a szárnyasmagvúak, melyekkel először az ernyős magasba, majd földtávolba jutottunk.” Hogy mi? Itt jön el az a pont, amikor a recenzens, fogalma nem lévén arról, mi a T.ótfalusi K.is M.iklós-(e)t jelent az a szárnyasmagvú, segítségül hívja a google-t. Ahol három Sirokai-hivatkozást talál, azon túl pedig egyedül az Erdészeti Lapok 1996. szeptemberi számát, amelyben ez áll: „Az ellenben szembeötlő, hogy ezek a szárnyasmagvúak, gyorsan, erőteljesen és jó ideig a környezetüknél magasabbra nőnek.” És a szaklapban talált mondat eléggé metaforikus ahhoz, hogy a recenzens némi hezitálás után arra a belátásra jusson: nem ő értetlen, hanem a szerző túl okos hozzá.

A recenzens mégis tovább olvas, és ilyeneket lát: „Voltak lebegő rakéták, melyek nem hanyatlottak vissza a kupolából, és elérték a vulkánok függőleges folyosóit.” Rakéta a kupolába – rendben, a recenzens a kilencvenes évek végén már látta az ilyesmi utóhatásait Belgrádban. Függőleges folyosó a vulkánban – oké, ha a függőlegesen fordítunk kilencven fokot, akkor vízszintessé lesz, mint egy folyosó (az esetek többségében), de hogy a magma függőlegesen törjön a felszínre a vulkánban? Nos, ehhez azért valóban kozmikus szintre kellene emelni a láva-mikromenedzsmentet. A következő mondatban pedig már zöld rakétákról esik szó, ami egészen érvényes magyarázatként szolgálhatna a szerző képzettársításaira, ám a rákövetkezőkben nyomban a magzatburokban történő forgással járó súrlódás fájdalmát kezdi taglalni az alkotó, majd a minket a mennyek országától elválasztó távolságot emlegeti, amelyet megéreztünk, amikor áttörtük a magzatburkot, a fent említett rakétákkal. Hogy mi? Hogy mi? Ám mielőtt még elbíznánk magunkat azt illetően, hogy az „azt mondja, hogy aki füvezik, mennybe megy” megoldással sikerült rájönnünk, mit akart mondani a költő, az alkotó sikerélményünket egyetlen mondattal meg nem történtté teszi: „A növényi intelligencia birodalmát elhagyva sem a gombák, sem a magvak, sem a vulkánok, sem a zöld rakéták nem lehettek segítségünkre.” Rendben: a gomba se nem növény, se nem állat. A mag, az – legalábbis – olyan növényfélékhez kapcsolódónak tűnik. A vulkánnak aztán tutira köze nincs a növényhez, következésképp a növényi intelligenciához sem. És ha már a zöld rakétákról is le kell mondanunk, mint interpretációs ágensről?

Itt aztán elkél a szerzői útmutatás az önmaga olvasói kompetenciáját mind gyérebben értékelő recenzens számára. Ám a segítség nem várat magára soká: „Csak az abszolútumok, mint a sötétség, világosság és üresség.” A sötétség és a világosság mint abszolútum? Kérdezzünk meg róluk egy alaszkait télen, aztán meg nyáron. De még mielőtt tovább folytatnánk a sötét, világos és üres szőrszálak hasogatását, a költő fenyegető ujja ismét megálljt parancsol, és jelzi, tévúton járunk, amely messze vezethet onnét, ahová végül eljutni óhajtanánk: „A mindent betöltő mozgás és vonzás. A mozgás, amit léleknek, s a vonzás, amit szeretetnek neveztek azok, akik először vágtak neki a távolságnak, ami elválaszt minket a mennyek országától.” Legalább négy olyan szerzőt fel tudnék sorolni, Mátétól Jánosig, akik a mennyek országába jutásról valószínűsíthetően elsőbb kézből való útmutatással szolgálhattak, mint Sirokai, de még nekik sem volt bátorságuk két látványos egysorosban kimeríteni ezt a témát.

A kötetben aztán szó esik genetikus rakétákról, amelyeket „azért lőttek ki, hogy kiperdüljünk az emberi test gravitációs kútjából, és szabadon járjunk az űr állatai között”, arról, hogy a kontinensek valójában „roppant, mészvázas kétéltűek”, s hogy a „fügefa megidézése előhívja a szent történetét, aki az ismétlődést felismerve nem tagadta azt el önmaga előtt”, s hogy „miközben mindenki más kifelé menekült, azok találták meg a menekülés első okát, akik befelé indultak el.” Bizonyára ez utóbbiak azok, akik eljutnak A mennyek országába, amelynek a kötetben egy teljes fejezet van szentelve, s amelyről annyit kell tudni, hogy ez az a hely, ahol „az égbolt kivetítőjén kavargó abszintzöld és kobaltviola felhők” pompáznak, és savas esők, „amitől a füvek eksztázisba esnek, a fáknak pedig látomásai támadnak.” Érteni vélem én, de mégis: , amely eksztázisba esik a savtól…? Fák!

Mintha érezné a szerző, hogy kockázatos (avagy „robbanással születő, tágulással növekvő, szakadással hanyatló és összeomlással pusztuló”) vizeken („hatalmas hurokban”) evez („létezik, ezért minden most és utoljára van”), következésképp néha bőségesen kitér arra, hogy megrója azokat, akik útmutatását elutasítják, mindenkit, „aki nem ver hidat önmaga és az űr között, lemond arról, hogy elhagyja testét, e szerves birodalmat”, és hátat fordít annak az élménynek, melynek során „összeomlása pillanatában teste önálló sejtekre hasad, melyeknek zsibongása és acsarkodása túlterheli az idegrendszert, megrepeszti a palota boltíveit és feszes kupoláját.”

És ezennel vissza is érkeztünk a recenzió kezdetén emlegedett kupolához.

Őrült beszéd, és nincs benne rendszer – mondhatnánk. De inkább hallgassunk, mert különben úgy járunk, mint azok, akik a kiválasztottakkal ellenszegülnek: „Kezeink még a verdeső szárnyak után kapnak, mielőtt az ágak maguk közé fogadnák őket, s a szánk, ez az elhagyott barlang, még vörösen felragyog, amikor az üstökös megjelenik az égen, hogy tűzzel keresztelje meg a Földet.”

És tovább is szaporíthatnánk az előbbiekhez fogható, remek idézeteket, de nem akarjuk elvenni az olvasótól a felfedezés élményét. Ismerkedjenek meg inkább maguk – ha lelki fejlettségük éppen aktuális pillanatában érettnek bizonyulnak rá – Sirokai Mátyás verseskötetével, amely remekül érzékelteti azt, milyen volna, ha összeeresztenénk Paulo Coelhot és Zámbó Jimmy szellemét a Természettudományi kislexikonnal azt követelve, hogy költőként alkossanak remekműveket.

És még valami: a kacsa, bárhogy is néz ki, úszik, vagy hápog, mégiscsak kacsa. Csak néha kozmikus.

Haklik Norbert

 

covers_343016Sirokai Mátyás: A káprázatbeliekhez

Libri Könyvkiadó, 2015

68 oldal, 1490 Ft

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2021.06.23 - tiszatáj

AZ ARTÉR EGYESÜLET KIÁLLÍTÁSA
Art-art: összetart!
Az Artér Egyesület immár több, mint 15 éve alakult Budafokon. Tagjai olyan művészek, akik különböző szálakon kötődnek Budapest XXII-ik kerületéhez. A hivatásos alkotók szakmái az alábbiak: festő, grafikus, szobrász, keramikus, ötvös, divattervező, textiltervező, fotográfus, üvegtervező, formatervező, építész, illetve restaurátor […]

Tovább olvasom >>>
2021.06.23 - tiszatáj

– MONDJA CSUZDI ESZTER, A SIMÁNDY-ÉNEKVERSENY EGYETLEN MAGYAR GYŐZTESE
A Szegeden tanuló vajdasági szoprán, Csuzdi Eszter lett az idei Simándy-énekverseny egyetlen magyar győztese. Temesi Mária növendéke nemcsak az aranyéremmel járó félmillió forintot kapta meg, hanem koncertezni hívták Moszkvába, és további különdíjakat is nyert… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.22 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
A kiállítás címe, Magánélet, nem sokkoló, csak tényt közöl. Miközben kísérlet(ek) tanúi vagyunk. Sajnos nem csak tanúi, a mi bőrünkre is megy (és ment) a játék. Soha eddig meg nem élt helyzetbe kerültünk, valamennyien. Váratlanul csapott le ránk a vírus, a karantén, a ránk kényszerített bezártság, a reménytelenség, az egyedüllét, a kettős, vagy többes magány, amiből semerre se léphettünk ki […]

Tovább olvasom >>>
2021.06.21 - tiszatáj

OPERARAJT-PROGRAM INDÍTÁSÁT JELENTETTE BE ÓKOVÁCS SZILVESZTER
A szegedi Simándy-verseny tapasztalatai nyomán ötven énektanárral 2022-ben országszerte elindítanák a tehetségfejlesztő Operarajt-programot – jelentette be a vasárnapi díjátadó gálaesten a zsűri elnöke, Ókovács Szilveszter. A Magyar Állami Operaház főigazgatója szeretné, ha több fiú választaná ezt a pályát, és trendivé tenné az éneklést… – HOLLÓSI ZSOLT BESZÁMOLÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.21 - tiszatáj

SZABÓ GÁBOR: TÖRTÉNETEINK VÉGE
Szabó Gábor tanulmánykötete a mikrohistória és az újhistoricizmus létrejötte óta igen intenzíven gyarapodó emlékezet-diskurzuso­kat bővíti kortárs magyar regények, rövidprózák, esszékötetek és Petri György lírai munkásságának mélyreható elemzésével. Első látásra is kitűnik, hogy Szabó nemcsak a legszűkebb és legelitebb kortárs kánon kínálatából válogat, hanem egy-egy szerző kevésbé előtérben lévő szövegével, vagy az idő próbáját még ki nem állt műveivel is előszeretettel foglalkozik… – KISS A. KRISZTA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.20 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS SIMÁNDI KATALINNAL, A LEGENDÁS TENORISTA LEÁNYÁVAL
Több mint két évtizeden át Simándy József özvegye képviselte a családot a legendás tenorról elnevezett szegedi énekversenyen. Jutka asszony köszöntőt mondott, díjat, ajándékot adott át, igyekezett segíteni a fiatal operaénekesek pályakezdését is. Halála után részben egyik leányuk, Simándi Katalin vette át ezt a feladatot, akivel a pénteki döntők szünetében beszélgettünk… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.19 - tiszatáj

ÁRAMSZÜNETTEL ZÁRULT A MARATONI SIMÁNDY-VERSENY
Négy kategóriából négyben déli szomszédaink énekesei győztek a szegedi Simándy-versenyen, pontosabban a II. korcsoportban Temesi Mária növendéke, a szerbiai Padéról indult Csuzdi Eszter, a szegedi művészeti kar hallgatója szerezte meg az első díjat. A győzteseket a vasárnapi díjátadó gálakoncerten hallhatja a közönség a Szegedi Nemzeti Színházban… – HOLLÓSI ZSOLT BESZÁMOLÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.17 - tiszatáj

SHIVA BABY 
Forma és tartalom ritkán olvad ilyen hibátlan egységbe. Sőt, Emma Seligman kritikai hozsannákkal útra bocsátott dramedyjéhez még nagyszerűbb bravúr köthető: a járványidőszakban piacra dobott művek talán legtökéletesebbje, plusz megoldásai bármelyik filmtörténeti irányzat díszére válnának… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.17 - tiszatáj

DARVASI LÁSZLÓ: PÁLCIKA, A DETEKTÍV
Darvasi László az első Pálcika-könyvében már megteremtette azt a színes, kedves és élettel teli mesevilágot, amely otthont ad a második kötet, A nagy Gerbera-nyomozás cselekményének is. Habár a könyv folytatás, a szerzői előszó összekapcsolja annak előzményével és el is választja tőle: „Ez most egy új mese” – így a szerző. A második kötet önmagában is megállja a helyét, bár ha valaki ezzel a kötettel ismeri meg a Pálcika-világot, annak valószínűleg egy picit fészkelődnie kell, mire a beszélő, izgő-mozgó tárgyak között kényelmesen elhelyezkedik. Mert itt megesik, hogy Pálcikának ceruzákat kell kivallatnia, az ereszt Endrének hívják és szereti heccből az emberek nyakába csorogtatni a vizet, és különös szerelem születhet egy fogpiszkáló és egy kutyatej virágocska között… – KATONA ALEXANDRA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregékBakos András: Isteni testekSzathmári István: Spanyol reggeliSántha József: BörtönkarnagyNormal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattTandori Dezső: Nincs beszédülésPetőcz András: A visszaforgatott időLengyel András: Tömörkény-tanulmányokKálnay Adél: Szivárványország (Utazz velem!)Virág Zoltán (szerk.): Színkép, hangkép, összkép (Írások elméletről és gyakorlatról)Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Fried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházTandori Dezső: A szomszéd banánhalSeregi Tamás: Művészet és esztétikaÉszlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Zalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)„Ragyogó pusztulás” – kortárs osztrák irodalmi antológia (szerk.: Bombitz Attila)Lengyel András: Ellenkultúra, peremhelyzetben (Marginalitástörténeti vázlatok)Bíró-Balogh Tamás: Az irodalom személyességekabai lóránt: semmi színSzlováknak lenni csodás…Petőcz András: A megvénhedt IstenDemény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólTandori Dezső: Szellem és félálomKálnay Adél: Hamvadó időSzepesi Attila: IstenporPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Sághy Miklós: A fény retorikájaTandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézCsiki László: A kaptárBaka István: Műfordítások III.Jász Attila: Fürdőkádból a tengerTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaBíró-Balogh Tamás: TollvonásokFried István: Magyar irodalom(történet)