A szerelemmunka gyümölcse

SZEGEDI KORTÁRS BALETT: FLASH

(értelmezési kísérlet)

Volt már éppen példa rá, hogy a Szegedi Kortárs Balett táncosai koreográfiát készítettek, de ez azért nem éppen bevett gyakorlat. A társulat munkája nagyobbrészt Juronics Tamás művészeti vezető, kisebbrészt meghívott vendégalkotók munkáira épül. Most viszont két táncos is saját produkcióval mutatkozott be. Az esemény jelentősnek tűnik, hisz erőteljes, szuverén alkotásokról van szó, amelyeken csak áttételesen figyelhető meg mesterük, Juronics hatása.

Az alkotó pályának ebben a korai szakaszában magától értődő, hogy mindketten közvetlenül személyes élményeikből építkeznek, s ebben a koraharmincas életkorban az is természetes, hogy ez az élmény, a szerelem. A nő(k)höz való viszony. Ám a közelítés és az eredmény erősen különböző. A dolog természetéből következik, hogy mindketten főszerepet is táncolnak saját darabjukban. Ám nagyon másféle főszerepet. Czár Gergely tíz táncossal, öt párral dolgozik, darabja (Doboz) sokkal hosszabb, szövevényesebb, a tánchoz, magához kevéssé értő néző számára nehezebben megfogható.

Hegedűs Tamás próbált kisebbet markolni (Flash). Csak öt táncosban gondolkodott. A két férfialakot egymás tükörképének értelmezhetjük, vagy egyetlen személyiség két oldalaként. Ám nem annyira a jó és rossz egyszerű ellentétpárjaként, nem világosba és sötétébe vannak öltöztetve, hanem egyforma ruhába. A dimanika sokkal rejtelmesebb, szövevényesebb. Egyszer az egyik sikeres, máskor a másik. Kettejük küzdelmes duettje, az önmagunkkal való viaskodás fájdalmas jelenete.

A jelmezeket jegyző, ugyancsak pályakezdő Czirják Beatrix Mária diszkréten súlyos hozzájárulása a kapucni. Mindegyik szereplő ruháján kapucni van, amely föltéve. Fölhúzva az elzárkózás, a távozás, a befejezés, lehúzva a kezdett, a kitárulkozás az elfogadás képzetét sugározza.

A nők mindhárman azonos szabású, de más színű ruhában persze a férfi életének szereplői. Némelyik az egyik, másikuk a másik férfialakkal kerül kapcsolatba, mindegyiket személyiségnek más oldala izgatja. A közönség persze mindvégig egy nagy pas de deux-re vár, ahol a szerelem a legközvetlenebbül megnyilatkozhat. A várva várt jelenet áll a darab középpontjában, bő 3 percben, egy költői zongoramuzsikára el is jön. Hegedűs és Stáry Kata mozdulatait finoman szövik össze az érzelmek. Testük önkéntelenül, mintegy törvényszerűen követi másikat. (A jelenet stílusa kicsit Enrico Morelli nagyszerű Moderato cantabiléjére emlékeztet, ahol a mozdulatok olyan olvadékonyan következtek egymásból. Ám az, amit akkor a táncosok „testbarát”-nak neveztek, itt inkább a sorsszerű összetartozást jelenti.) Szívszorító látni, hogy még a távolodás az elszakadás momentumai is milyen harmonikusak.

Mielőtt azonban elandalodnánk, nyomban jön a jelenet párja. Kiss Róbert és Bocsi Petra mozdulatai viszont törésekkel telve szövődnek egybe, köztük nem az összhang, hanem a harc, az erőváltás a meghatározó. Újabb szinte észrevétlen áttűnés, Hegedűs és Szíjjgyártó Szandra még rövidebb, még rapszodikusabb párjelenetet táncol, majd hármasban örvénylenek tovább a szerelmi összefonódások, végül ennek a szakasznak a végén az öt ember egyszerre mozog a színen, előlépnek a fénybe, eltűnnek a hátsó sötétében, oda-vissza. Minden egyre rövidebb, egyre kavargóbb, egyre átláthatatlanabb. A páratlan szám ellene mond a színpadi tánc hagyományának, valami mindenképpen szabálytalan lesz, valaki egyedül marad a világ hagyományos törvényei szerint.

Aztán végül csak a férfi marad, a kettéhasított férfi, az égből képemlékek hullanak, elveszve válogat köztük: gyógyírt és pótlékot keres. Hátul, surlófényben csak nőink szépvonalú mezítelen hátát, kétségbeesetten kígyózó karjait sejtjük. A megfoghatatlan emlékeket, amelyek csak érzelmet jelentenek már, élhető életet már soha.

Korántsem generációs darab! Férfidarab, bár a nőkkel nagyon megértő. Bennünket, férfinézőket mögöttünk hagyott gyönyörű szerelmeinkkel való gyötrelmes szembenézésre kényszerít.

Sőt sajnos gyanítom, azokkal is, akik még előttünk vannak.

Márok Tamás

_{Fotók: Szegedi Kortárs Balett}