02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
02.15.
| Plakátkiállítás a Visegrádi csoport 30. évfordulója alkalmából >>>
02.15.
| A Magyar Művészeti Akadémia Elfolyó idő c. tárlata a Pesti Vigadóban >>>
02.13.
| Csáth és démonai bemutató a Vígstreamházban >>>
02.11.
| Egy nő filmvetítés ingyenes · Online esemény >>>
02.06.
| Februári új kiállítások, programok, események a Deák17 Galériában >>>
02.06.
| Otthonába költözik a színház! – indulnak a Miskolci Nemzeti Színház online közvetítései >>>
 TiszaLINE Szalon

02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>
10.30.
| Hogyan mutatja be egy bevásárlóközpont értékvilágát egy logó? >>>
10.30.
| A művészet, az együttműködés és a kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál >>>
10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>

Juhász Zsuzsanna, Patak Márta, Robert Seethaler prózája
András André, Bíró József, Tsippy Levin Byron, Hava Pinhas Cohen, Csősz Gergő, Louise Glück, Jahoda Sándor, P. Nagy István versei
„Induljunk el Te meg én” – További csavargások Tandorival (Tandori Dezső publikálatlan versciklusa; Kurtág György új Tandori-dala; Tót Endre, Acsai Roland versei; Fried István, Ferencz Győző, Buday Bálint írása)

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

Hallás dolga
2016.05.15 - tiszatáj

VISKY ANDRÁS LEGÚJABB DRÁMÁJÁRÓL

Visky András Caravaggio terminál című darabját 2014-ben mutatta be a Kolozsvári Állami Színház, a dráma szövege pedig az Alföld 2015. novemberi és decemberi számában látott napvilágot. Ugyan a mű számos jellegzetességet megőrzött a védjegyszerű Visky-toposzokból, a dráma mégis komoly továbblépést jelent a szerző életművében.

A szerző összes eddigi drámája a huszadik századi, kelet-európai fogságtapasztalattal foglalkozik. A Júlia a konkrét, személyes kitelepítésélményt vitte színre. A Megöltem az anyámat és az Alkoholisták is valós élményekből táplálkoznak, de nem önéletrajzi jelleggel, hanem interjúk nyomán. Jellegzetesen huszadik-huszonegyedik századi traumatörténetek: árvaházi gyermekkor, szakmai ambíciók alkoholizmusba fojtott kudarca, valamint az ezekből való szabadulás lehetőségeire való rákérdezés. A Tanítványok a bibliai apostolok történetén keresztül huszadik századi rabságtörténeteket mesél. A szökés a magyar történelem forradalmain, elnyomásokon, megtorlásokon és bebörtönzéseken átívelő, azon túl is nyúló egzisztenciális fogságról beszél, a Pornó pedig egy kolozsvári színésznő diktatúrával szembeni passzív ellenállásának tragédiája. A Gólem színház felkérésére írt RádióJáték visszavezet a családtörténethez, a Duna-deltához, a Júlia helyszínére.

Mindezek fényében látható, hogy a Caravaggio terminál hű maradt egyfelől a Visky-dráma toposzaihoz: a traumafeldolgozás, a szabadság- és igazságkeresés, a hit és az azzal való küzdelem továbbra is a dráma fő kérdései, ugyanakkor Visky még sohasem írt a történelmi dráma fogalmát ennyire megközelítő szöveget. A szó hagyományos értelmében persze ez sem az, mégis a 17. századi festő életének ismert eseményeiből, valós történelmi szereplők társaságában jelenít meg jónéhányat. Konkrét forráson alapul például a címszereplőnek tulajdonított, Giovanni Baglionén élcelődő gúnydal vagy a festő inkvizíciós tárgyalási jegyzőkönyve. Mindez a dokumentarizmus nem annyira új a szerzőtől, mint a jelentől távoli, de konkrét, azaz nem pusztán metaforikus történelmi környezet. Ugyanakkor a cselekménybe teljes természetességgel szövődnek olyan abszurd jelenetek, mint a halott apa és az őt boncoló Caravaggio párbeszéde.

Visky András minden megnyilatkozásában hangsúlyozza, hogy drámáira elsősorban nem mint írott műalkotásokra tekint. Számára a dráma „megcselekedhető” szöveg, amely akkor válik érvényessé, mikor átesik az „előadás tűzkeresztségén” (ahogy A szökés előszavában fogalmaz). A szerző alárendeli magát a dramaturgnak, aki számára a mű nem az olvasás, hanem a közösségi cselekvésben történik meg. Ugyanakkor a drámai szöveg – a legtöbb Visky-drámához hasonlóan – megjelent nyomtatásban, ezáltal felkínálva magát a mű színpadi, azaz közösségi és multimediális értelmezésétől különböző egyéni, hangtalan, személyes értelmezésre, amely kizárólag a szövegre hagyatkozik. Ez a személyes olvasás nem a színpadon megjelenő ingereket, hanem az olvasóban előzetesen meglevő ismereteket mozgósítja, amely már a dráma címe esetében is több lehetséges értelmezést kínál föl.

A cím a terminál jelentései nyomán több síkon is értelmezhető, annak többjelentésű volta a Caravaggio tulajdonnevet is többféleképpen értelmezi. A terminál egyszerre jelent repülőtéri várótermet és egy nagyobb adatbázishoz hozzáférő kisebb számítógépet (így tulajdonképpen minden internetkapcsolattal rendelkező eszköz: laptop, tablet, okostelefon terminál). A szó a latin ‘befejezni’ jelentéssel bíró ‘terminare’ szóból került a magyar nyelvbe angol közvetítéssel, ahol főnévként ‘végállomás’, melléknévként ‘végső’ jelentéssel bír. A fenti jelentések meghonosodása előtt, régebben magyarul igeként volt használatos: terminálni annyit tett, mint befejezni, bevégezni valamit.

A Caravaggio Michelangelo Merisi választott művészneve, Milánó mellett fekvő szülőhelye után vette föl. Mivel tulajdonnévként egyszerre jelöl helynevet és a címszereplő személyt, a szóösszetételt olvashatjuk ‘Caravaggio végállomás’és ‘Caravaggio befejezi’ értelemben is. Előbbi a drámának azt a szálát hangsúlyozza, amely során a főhős leválasztja magáról az apja által kapott, kulturálisan nyomasztóan terhelt Michelangelo nevet, és egy szimbolikus újrakeresztelkedésben megalkotja saját identitását. Mivel új neve szülőhelyének neve is, ez a mozzanat új kezdetet, újjászületést is jelöl (csakúgy, mint a keresztség általában), egyszersmind az eredethez való visszatérést is. Az igei szókapcsolat a dráma sajátos időkezelésére is utal: az egymás utáni rövid jelenetek voltaképpen Caravaggio élete utolsó pillanatában történő visszaemlékezések. A halál előtt lepergő képek.

Ha a Caravaggio szót nem csak a fenti két jelentésben használjuk, hanem annak a kulturális adatkomplexumnak a megjelöléseként, amelyet a 16-17. századi festő nevének említése mozgósít (az ismert festményeket és a botrányos életű, vázlatok nélkül dolgozó zseni ikonikus figuráját, a drámai fény-árnyék-hatások festői forradalmát és Derek Jarman legendás Caravaggio-filmjét), akkor a terminál informatikai jelentését sem hagyjuk érintetlenül: ekkor maga a dráma lesz a terminál, amely révén meg-/fel-/átdolgozzuk ezt az előzetes tudást.

A dráma sok szálon kötődik az ismerhető történelmi és életrajzi adatokhoz: Caravaggio családi háttere, gyerekkori szembesülése a pestis tragédiájával, a Szent Pál megtérése miatti szentszéki tárgyalás jegyzőkönyve, a festő gyilkossága mind szerepelnek a műben. Caravaggio hedonizmusa és homoszexualitása sincs kispórolva a darabból, de a szöveg fő témája nem ez, hanem a festő kérlelhetetlen igazságkeresése. Metafizikai kutatása nem Isten létére, hanem saját lelkére irányul:

Az egyetlen kép, ami megmaradt bennem, az egyetlen valóságos esemény ebben a körforgásban, amit születésnek, felnövekedésnek és halálnak neveznek, egyszóval ebben az örökös megszégyenülésben, az Carlo püspök vérmocskos lába volt a milánói pestis idején. A létezés egyetlen bizonyítéka. Nem Istené, dehogy, az nem a mi dolgunk. Nekünk elég a magunk létezését bebizonyítani, az övét neki kell.” (12.) Carlo püspök, azaz Borromeo Szent Károly úgyszintén valós történelmi figura, aki valóban küzdött a pestis ellen, persze azt nem tudhatjuk, hogy ezt a műben leírt radikális bűnbánati aktussal tette-e, a drámában azonban ez az élmény meghatározóvá válik Caravaggio a szentséghez fűződő sajátos viszonyára, amely totális ellentétben állt a korabeli egyház steril, életidegen szentségfogalmával, és mint ilyen, botránnyá vált.

Ennek a „megmaradt” képnek a nyomán fest szentképekre prostituáltakat, és ennek az ars poeticának a csúcspontja lesz a festő egyik modellje megszentelődésének aktusa. Ennek során a prostituált Lena egy festmény elkészülése közben visszanyeri szüzességét. Mielőtt Caravaggio megfestené mint Mária Magdolnát, valódi jelenlétet kér tőle: „…azt mondta, hogy a képet nekem kell megfesteni, nem neki, mert ő honnan tudhatná, mi az áldás történt igazából Magdalénával, márpedig azt kellene megfesteni, ami valóságosan megtörtént vele, ha megtörtént… Azt mondta, legyek meztelen, de amikor meg vetkőzni kezdtem, ordított, hogy teljesen elment az eszem, nem azt mondtam, hogy vetkőzzél, hanem hogy meztelen legyél, hogy nem lehet ezt megérteni?!, mire én visszaordítottam, hogy jó, jó, akkor most olyan csupasz leszek, mint még soha, még a csontjaimat is fogod látni, egytől egyig mindet, csak bírd ki, na ez az, mondta, nem tudja, mit akar, mondta, de valami ilyesmit akar, mondta, és én akkor végre kipakoltam neki, úgy tűnt el rólam a szégyen, mint valami bőrbetegség, és eltűnt az undor is, meg minden, amit addig cipeltem magammal, mondtam, mintha egyenesen az Úristen arcába vágtam volna ezt az egész nagy elcseszett életemet ezzel a szentvárosi kurvasággal együtt, addig mondtam-mondtam, amíg kiment belőlem az erő, végre lerogytam, és abban a pillanatban elaludtam, mint egy gyermek, amikor meg felébredtem, már ott is volt a festmény, na akkor, akkor lettem szűz megint.” (24.)

Visky Caravaggioja gyerekkori, Carlo püspökről szóló emlékéből vezeti le ars poeticáját, miszerint „nem festeni kell megtanulnom, hanem nem-festeni”. Ez a radikális esztétikai állásfoglalás az ábrázolás, idealizálás steril körülményei (Michelangelo eszményisége és Baglione akadémizmusa) helyett a jelenlét radikális, transzformatív, megtörténő valóságát igenli, és mint ilyen, szoros rokonságot mutat Pilinszky evangéliumi esztétikájával: „A keresztény művész nem mesteri ábrázolója kíván lenni hősének, hanem felebarátja, s nem szerencséje, hanem veresége óráiban akar legközelebb férkőzni hozzá. A klasszikus művész maszkot visel, a keresztény mezítelen; a klasszikus művész mester, a keresztény szamaritánus.” (Tűnődés az evangéliumi esztétikáról) Ez a Caravaggio, akárcsak Pilinszky Klee-je “a lélek… vetkezése” révén jut el a képhez, az „ösztönök darócától a mezítelenségig, s a mezítelenségtől az ártatlanságig.” (Pilinszky: Paul Klee)

Ez a bűnbánatban feltárulkozó mezítelenség teszi Lenát tulajdonképpen azonossá Lenával, aminek folytán Caravaggio dolga már „csak” a „nem-festés” lesz. Esemény, amely nem konstatív (ábrázoló, megfeleltető), hanem performatív (az eseményt színre vivő) aktus – a kép akkor készül el, amikor metaforává lesz, azaz két alak (Lena és Mária Magdolna) lényegi azonossá válásaként jön létre. A „képet nekem kell megfesteni” – mondja Lena, azaz Magdolnává kell lennie, hogy hősünk Magdolnaként fesse meg – ez a nem-festeni paradox programja. A lány meztelensége saját történetének szövegszerű felmutatásában lesz eseménnyé, amelyben a kép is megtörténik. A dráma utolsó jelenetében a megvakított Caravaggio is ezt jelenti ki: „a festés hallás dolga”. A kép egyszerre esemény- és szövegszerű, mindkét esetben a megszólalásban létrejövő találkozásra vezethető vissza. A festés hallásszerűsége nem csak a személyességben, de az önkéntelenségben is rejlik. A nézésünk tud hazudni, a hallás nem: a hallás antropológiai szükségszerűség. Egy 2009-es Visky-interjúkötet címe (a Jelenések egyik versére hivatkozva) így szólt: Mint aki látja a hangot. A Visky-féle Caravaggio János reciprokaként inkább hallja a képet. Ez tárgyiasítás helyett megszemélyesítést, térélmény helyett időélményt jelent.

De nem ez a dráma egyetlen szinesztéziája. Finomabban, de még nagyobb hangsúllyal jelenik meg a szaglás motívuma. A nyitójelenetben Caravaggio társai misztériumdrámaként adják elő Lázár feltámasztását – „már szaga van” –, és a szaglásra dráma többi fejezetésben is több utalás történik. A festményeit nem csak a vatikáni elit, de a „szagosok”, a szegények, a periférián lévők is csodálják, sőt, ők jelennek meg tömegével – botrányként – a képek felszentelésein. A Szent Máté és az angyal című kép kapcsán a festő ellenlábasa meg is jegyzi: Máté koszos lába a kép főszereplője – szinte „a szagát is érezni”(14.). A hallás és a szaglás is szemben áll tehát a látással, amely mint az absztrakció metaforája jelenik meg. „Azt hiszik, a festés a látáson múlik…! Francokat! Marhák. Hallani kell, barmok…! A festészet a hallás dolga! Egy visszhangos tér, igen, meg a kifinomult hallás…” (22.)

A dráma nem részletezi, de tudjuk, hogy a látás rendkívül összetett folyamat: a szem lencséjén átszüremlő fény egy megfordított képet közvetít az agynak, amit az újra megfordít. Rendkívül reflektált és sokszorosan absztraháló folyamat tehát. A hallás sem végletesen egyszerű, de a látásnál direktebb érzék: a levegő rezgése közvetlenül behatol a fülön át a test belsejébe, ahol a rezgést a dobhártyánk átveszi. A fülünk nyitott üreg, tölcsér a világ felé, amit a szemmel ellentétben nem tudunk bezárni. Önkéntelenül is magunkba engedjük a világ visszhangos tereit, rezonálunk rá. A szaglás még ennél is kevésbé irányítható: az orrunk is bezárhatatlan, a légzés nélkülözhetetlen funkciója révén a testünkbe engedjük a másik test kipárolgását. A szaglás révén elmosódnak a test határai, magunkévá teszünk valamit a másikból, és az erre adott reakciók, bármilyen előjelűek is, zsigeriek.

Ez a zsigeri jelleg Caravaggio festői munkamódszerét is meghatározza: Del Monte bíborost is meztelenül festi le – “nem lehet másként”. Lena festésekor azt kéri, legyen meztelen – de mint kiderül, nem a ruhátlanságra gondol, hanem ugyanarra a nyitottságra, keresetlen őszinteségre, mint ami a vázlatok nélküli, ecsettel egyenesen a vászonra történő festésre vezeti. Ebben a kontrollálatlan direktségben felerősödnek a kontrasztok: csak a test és az azt körülvevő űr marad. A dráma alcíme – testek laboratóriuma – is a caravaggiói alkotás zsigeri, erős kontrasztokkal bíró, radikálisan kérdező attitűdjére utal. A laboratórium itt nem az elmélyült, összetett vizsgálódás tere, sokkal inkább a minden esetlegességet kizáró, minden félrebeszélést kerülni kívánó kérdések ideje.

A feltámadásnak semmi köze a giccshez” – mondja. (20.) Talán épp ezért illeszti festői programja mellé („nem-festeni”) életprogramját is („nem megöregedni”). A giccstől való menekülés egyetlen útjának a holttest nélküli megsemmisülést tartja, hiszen tudja: a magára hagyott testet az életben maradottak minden erővel igyekeznek kicicomázni, eltakarni, félremagyarázni.

Azok a síremlékek, megőrülök… Nekem aztán nem… Giorgio Vasari Michelangelo-síremléke: na az mindent elmond… Az a baldachinos nászágy a testet elrohasztó halállal… Meg az az öntelt márvány szarkofág a csontokkal…, és az elvakult zarándokok ragacsos áhítata…! Nagy félreértés!” (27.) „Meg lehet semmisülni… Semmivé válni…” (23.) – hangzik a dráma végén Caravaggio egyik utolsó mondata, majd Lena hozzáteszi: „Nagy félreértés.” (Uo.) A megsemmisülés, a holttest nélküli eltűnés a legvégletesebb caravaggiói kép lehetne: monokróm fekete, test nélkül maradt laboratórium. A dráma azonban nem ebben a szövegben ér véget, hanem a közelmúlt híreiben. Az évszázadokon át hiába keresett Caravaggio holttestét 2010-ben azonosították, 2014-ben pedig egy szarkofágba helyezték a toszkánai Porto Ercole melletti Parc Monumental Funeraire emlékparkban.

(A dráma két részletben olvasható az Alföld 2015/11-es és 2015/12-es számában.)

Molnár Illés


Címke: , , , , , ,
2021.03.07 - tiszatáj

LAUDÁCIÓ GERGELY ÁGNES
TISZATÁJ-DÍJÁHOZ
Gergely Ágnes 1989-ben közölte a Péter-Pál után című versét a Tiszatájban, vagyis 31 éve rendszeres szerzője a lapnak. Több olyan darabot is közölt a folyóiratban, amelyre a szakma is felfigyelt. Legutóbb például a szintén Tiszatáj-díjas Sándor Iván írt 12 pontból álló kommentárt Az utolsó pillanat című költeményéről, amely a folyóirat 2017/10-es számában jelent meg. A vers azért is jelentős esemény a Tiszatáj számára, mert Gergely egyrészt tanúként szólal meg, Nagy Imre nem pusztán metaforikus alak a költeményében. XX. századi szerzőként a soá, a vasfüggöny, a rendszerváltás ellentmondásainak túlélője, emlékezője… – ORCSIK ROLAND LAUDÁCIÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.07 - tiszatáj

Juhász Zsuzsanna, Patak Márta, Robert Seethaler prózája
András André, Bíró József, Tsippy Levin Byron, Hava Pinhas Cohen, Csősz Gergő, Louise Glück, Jahoda Sándor, P. Nagy István versei
„Induljunk el Te meg én” – További csavargások Tandorival (Tandori Dezső publikálatlan versciklusa; Kurtág György új Tandori-dala; Tót Endre, Acsai Roland versei; Fried István, Ferencz Győző, Buday Bálint írása)

Tovább olvasom >>>
2021.03.05 - tiszatáj

MARKÓ BÉLA: EGY MONDAT A SZABADSÁGRÓL
Markó Béla politikai pályájának lezárása után a kétezer tízes évektől kezdve fokozatosan visszatért az irodalmi életbe. A költő képes volt a megújulásra, újabb köteteiben először kötött versformákkal és bravúros szonettekkel foglalta vissza az őt megillető helyet az irodalomban, majd a 2020-ban kiadott Egy mondat a szabadságról cíművel szakított az általa ápolt költői hagyományokkal. A haikuk és szonettek után új formákat és új tematikákat hoz, éppen a szabadversek frissessége és az érdekes tematika kölcsönzik azt a mentális lüktetést a kötetnek, amely nem csak irodalomkedvelők számára lehet érdekes, hiszen a kötet egy idősödő költő-politikus számvetése is, feleselése az elmúlással… – NAGY IGNÁC KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.04 - tiszatáj

MARKÓ BÉLA: AMIT AZ ÖRDÖG JÓVÁHAGY. SZONETTEK
A keresés kényszere – talán ezzel írható le az az erő, ami ott munkál a kötet egésze mögött. Mi lakozik a festékrétegek alatt? Mit rejthet egy sötét folt a vásznon, mit lepleznek a ruhák redői, mit vet ki a partra a tenger? Hol vannak, hová vezetnek az alkotáson hagyott nyomok – legyen szó festményről, épületről, versről, a teremtett világról? Ahogy a szonettek beszélője a festmények vonalaiban, foltjaiban próbál „egy-egy üzenetre lelni” (47), úgy keresi a soráthajlásokban, a szabályos és szabálytalan szonettrészletekben az olvasó is az értelmezés kapaszkodóit… – VARGA BETTI KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.03 - tiszatáj

GYÖRGY PÉTER: FAUSTUS AFRIKÁBAN. SZERZŐDÉS A VALÓSÁGGAL
György Péter Faustus Afrikában című könyvének, mely időben és térben széles kulturális horizonton vizsgálja a művészet és a valóság viszonyát, alapvető tézise, hogy a hatalmi, politikai viszonyok döntően befolyásolják, milyen művészi „szerződések” köthetők a valósággal egy adott korban, és ebből következően ezek a paktumok azt is nagymértékben meghatározzák, hogy miképpen közvetíti, vagy talán helyesebben: hozza létre számunkra a művészet a valóságot… – SÁGHY MIKLÓS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.02 - tiszatáj

POÓS ZOLTÁN: ROCK & ROLL ÁRUHÁZ – EZ A DIVAT, 1957–2000
A divat nemcsak az individualitás kifejezésének ad lehetőséget, hanem a közösségi létezésnek is. Ott képes működni, ahol megvalósul a szabadság társadalmi struktúrája és emberi közösségek jönnek létre. Ehhez pedig rugalmas társadalmi és gazdasági feltételek szükségesek. Az ötvenes és hatvanas évek Magyarországára az előbb felsorolt körülmények kevéssé voltak jellemzők. Ugyanakkor a divat igénye volt az egyik legnagyobb ösztönzője a rendszer demokratizálódásának… – HERCEG LILLA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.01 - tiszatáj

JIM THOMPSON: 1280 FŐ
Unalmasnak, sőt, ostobának látszó, valójában simulékony, jéghidegen könyörtelen, ravasz gonosztevő: ismerős karaktertípus az oklahomai író több, mint 30 évet felölelő ouvre-jában, Daniel Woodrell (Winter’s Bone) cseppet sem véletlenül jegyzi meg a reprint 2011-es előszavában, hogy Thompson legalább kétszer építette fel ugyanazt a figurát. És valóban, az 1280 fő az 1952-es, gyakran csúcsműként aposztrofált A bennem élő gyilkos […] párdarabja, összekötő motívumuk egy seriffuniformisba bújt pszichopata bomló elméjének mélyanalízisével kecsegtet – nem véletlenül hivatkoznak a skizofréniát, halált, átverést dőlt betűkkel hangsúlyozó szerzőre Stephen Kingtől Jo Nesbóig… SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.28 - tiszatáj

BORSIK MIKLÓS: ÁTOKNAPTÁR
Borsik Miklós Átoknaptár című debütáló munkája ennél jobb időzítéssel nehezen tudott volna megjelenni. Lírájának ismerős és közeli tapasztalatainkat kényelmetlen, groteszk fénytörésekbe állító mozzanatai ugyanis most, 2021 elején olvasva akarva-akaratlanul visszatükröznek valamit a minket körülvevő világ aktuális kizökkentségéből, a bizonytalanság és az abból fakadó feszültségek természetéből. Elég csupán egy kicsit figyelmesebben körülnéznem a magam környezetében, hogy hasonlóképp tűnjön fel előttem is minden, mint Borsik vonaton ülő versbeszélője előtt… – TOKAI TAMÁS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.27 - tiszatáj

BENEDEK MIKLÓS: MIKÖZBEN HALKAN
Pontos képet sosem fest, csupán a precíz körvonalakkal érzékeltet. A lírai alanyok egészen aprónak látszanak ebben a kötetben, míg az őket körbevevő környezet, társas kapcsolatok, primitív viszonyulások hangsúlyossá válnak. A mondatvégi írásjelek (kivételt képez a pont és néhol a kérdőjel) teljes elhagyása sűrített formát eredményez, mégis ennek ellenére minden egyes szabadvers kifejtve, hosszabb szövegfolyamként is megállná a helyét… – WERNER NIKOLETT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő