Szerelem, szépség, szabad bölcseletek

A szegedi Filozófia Tanszék tavaszi programsorozatának egyik állomásaként került sor a Grand Caféban Szilágyi Ákos költő, esztéta és a tanszék két oktatója, Gyenge Zoltán, valamint Czeglédi András beszélgetésére április 21-én Szerelem és más testi kínok – a filozófiában és a művészetekben címmel. A rendkívül csábító címmagyarázat, miszerint a beszélgetés El Kazovszkij művészete, Szilágyi Ákos költészete, Kierkegaard filozófiája körül forogna meg is töltötte a termet érdeklődőkkel […]

SZERELEM ÉS MÁS TESTI KÍNOK – A FILOZÓFIÁBAN ÉS A MŰVÉSZETEKBEN

A szegedi Filozófia Tanszék tavaszi programsorozatának egyik állomásaként került sor a Grand Caféban Szilágyi Ákos költő, esztéta és a tanszék két oktatója, Gyenge Zoltán, valamint Czeglédi András beszélgetésére április 21-én Szerelem és más testi kínok – a filozófiában és a művészetekben címmel. A rendkívül csábító címmagyarázat, miszerint a beszélgetés El Kazovszkij művészete, Szilágyi Ákos költészete, Kierkegaard filozófiája körül forogna meg is töltötte a termet érdeklődőkkel, olyannyira, hogy egyesek kénytelenek voltak a bejáratnál megállni.

Czeglédi András és Gyenge Zoltán rövid bevezetőben igyekezett elejét venni az esttel szemben felállított esetleges várakozásoknak, kijelentve, hogy szabad, kötetlen beszélgetés várható címadás ide vagy oda, a téma pontos körülhatárolása nélkül. Később azonban kiderült, hogy a viszonylagos kötetlenségéből adódóan roppant szerteágazó és sokrétű beszélgetés szálai fontos, alaposan kimunkált előzményekre mutattak vissza, Szilágyi Ákos részéről például El Kazovszkijhoz fűződő kapcsolatára. Gyenge Zoltán esetében pedig filozófusként folytatott tevékenységén belül különösképpen az általa fordított Kierkegaard-kötetre, Az ismétlés címűre. Példái, hozzászólásai jelentős részében Kierkegaard-t szólaltatta meg.

A fő csapást Szilágyi Ákos jelölte ki. A költőt fiatalkorától mély barátság fűzte a festőművészhez, neki állított emléket Ká és Bá című 2015-ös kötetében, melynek bemutatója a Magyar Nemzeti Galéria közelmúltban rendezett El Kazovszkij-kiállításán volt. Az életműről szólván Kazovszkij művészetének értékelését a szerelmi létállapot középpontba helyezése felől tartja elgondolhatónak. A kiállítás első termét emelte ki, a Dzsan-panoptikumot, az óriási erejű, viszonzatlan, megtalált és azonnal elveszített szerelem emlékét feldolgozó performanszokat. Ezek voltaképp olyan rítusok voltak, amelyekben a művész felépített egy szerelmi fétist, úgymond teatralizálta az abszolútumot, és le is rombolta azt. Szilágyi Ákos bevezetője után a szerelem lehetséges vallási és esztétikai értelmére tért ki, amelyek nem állnak igazán távol egymástól, hiszen szerelme tárgyát mindkét esetben az ember izolálja a világtól, noha egyesülni vágyik vele, és a szentnek tételezett tárgy iránti szerelem felrúg minden más köteléket. A dolog problematikája abban rejlik, hogy ez az érzelem tulajdonképpen nem viszonozható, nem lehetséges a másikkal dialógusba lépni – ahogyan a költő által idézett kínai mondás tartja, „valakinek a kosár fülét lejjebb kell tartani.”

Ezen a ponton Szilágyi Ákos Kierkegaard-ra hivatkozott, Az ismétlés mozzanataira, amelyen keresztül, noha kimondatlanul, magának a filozófusnak az elhíresült szakítása is felidéződik. A szerelmet ugyanis nem a házasság menti meg, ahogyan az önmagunk megőrzésében sem segít. Kafkára átváltva a házasság mártírhalálhoz hasonló, szembeállítva a cölibátussal és az öngyilkossággal, amelyek az életről való lemondást jelentik.

Így érkeztünk el a szerelem filozófiai megközelítéséhez, amelynek során Gyenge Zoltán többször visszatért ehhez a kierkegaard-i gondolatmenethez. Saját megkettőzött hangján így arról beszélt, hogy a szerelem beteljesítése testileg vagy a házasság révén remélhető, de a szerelem valójában a pillanat műve, és így nem lehet az időbe kivetíteni, csak költőileg. A Vagy-vagyra hivatkozva arra a finom megkülönböztetésre mutatott rá, hogy a vallásos értelemben vett szerelemnél Istennel szemben soha nem lehet igazunk, a másik emberhez való viszony esetében viszont azt akarjuk, hogy a másiknak legyen igaza. Az esemény meghívóján látható Giovanni Baglione-festményre (Az égi és földi szerelem, 1602-3) hívta fel a figyelmet, amelyen a szent Ámor dárdával keresztüldöfi a profán Ámort jelentő fiút – így, a kép segítségével kapcsolta be a szerelem megközelítésének platóni, illetve újplatonikus hagyományát, amely megveti a profánt.

Még mielőtt túlságosan elmerültünk volna a szerelemfilozófia forrásvidékeinek felkutatásában, Czeglédi András igyekezett a beszélgetést vissza- és átterelni. Először is az El Kazovszkij-életmű felé, amelynek, vagy talán inkább a kiállítás során műként megjelenő életnek, tagadhatatlanul vannak nehezen feldolgozható elemei. Kazovszkijra általában jellemző volt a tárgyak fetisizálása, ezt példázza a Czeglédi András által megemlített késgyűjtemény is. Úgy gondolta, a beszélgetésnek csak egy része kellene, hogy legyen a szerelem, a lényeges kérdés az átfogóbb liminalitás fogalma lenne, amelybe belefér a nemiség kérdése (David Bowie-t hozta fel példaként, akinek egyébként szentélyt is állított Kazovszkij) és a halál tematikája is, amely a Szilágyi-kötetben ugyancsak jelentős. A költő gyászbeszéde szerepel az emlékkötet elején, ebből származik az idézet: „A halálnak ezen a világon nem osztottak lapot, noha a látszat az, hogy minden lap az ő kezében van.”

WP_20160421_19_32_36_Pro

Nos, valóban, úgy tűnt, a beszélgetésben a halálnak „nem osztottak lapot”, vagy legalábbis nem túl sokat, Szilágyi Ákos révén a szerelem boncolása folytatódott, és annak a testi fájdalommal, szenvedéssel kapcsolatos összefüggései kerültek górcső alá. Az isteni szerelem kapcsán a nyugati kereszténységben központi helyet elfoglaló szenvedés-misztika merült fel. A földi szerelemről szólván pedig, hogy a fétisnek nem lehetséges az elérése, legfeljebb az elpusztítása. A másik elérésének vágya, a behatolás az ölés és ölelés felé is elmozdulhat (ahogyan, a kiállítási anyagban is megjelent az extatikus szado-mazo játék).

A vágyat keltő szép test és a szenvedés, a szenvedélyes hit tipikus példájaként a Szent Sebestyén-ábrázolások tematikájára tértek ki a beszélgetők. Szilágyi Ákos okfejtésében a nyilazás egyfajta behatolás, a tekintet az, ami nyilakat szór, csakhogy előbb a test szépsége nyilaz, elsőként ő hatol be a pszichébe. Majd a görögök homoerotikus szerelméről esett néhány szó, amelyben az idősebb férfi bölcsessége és a fiatal fiú testi szépsége hozta létre a kölcsönös vonzalmat. Ezt össze lehet vetni azzal, ahogyan Kazovszkij önmagára tekintett: női testbe zárt férfiként, akit szép, fiatal férfiak vonzanak.

A nők azáltal kerültek képbe, hogy a görögöknél nemesebb értelemben vett szerelem tekintetében igazából labdába sem rúghattak. Ha már a nők, Gyenge Zoltán újra Az ismétlésből hozott példát, a bosszúálló (emiatt kissé férfias) nőkét, úgy mint Médea, valamint donna Elvira a Don Giovanniból.

A filozófia semleges nemű világához visszatérve Gyenge Zoltán megjegyezte, jobb volna talán, ha az ember ugyanúgy, mint némely rovar párzáskor, elpusztulna, amikor eléri a boldogságot – azonban mivel nincs tartós boldog állapot, csak pillanatok, valami mindig elpusztul. Testiség nélkül megőrizni a pillanatot, ez az alkotásban lehetséges, és ez volna az élet értelme, ismét a dán gondolkodóhoz kapcsolódva.

Ugyanezt Szilágyi Ákos úgy fogalmazta meg, hogy Kierkegaard inkább lemondott a szerelemnek a valóság síkján való beteljesüléséről azért, hogy imaginárius síkon örökké ebben élhessen. Az ember számára ugyanis a legjobb állapot a szerelem, amennyiben felforgató ereje miatt nem a hasznosság, szükség vagy más egyéb törvény uralkodik ilyenkor, tehát a szabadsággal jár karöltve.

A beszélgetés utolsó szakaszában még több rövid, mélyebb átgondolást igénylő felvetés hangzott el. Czeglédi András részéről például az eddigi ideális vagy szakrális szerelemmel szemben a weberi varázstalanodási folyamat, amelyben minden kiüresedik, illetve, hogy a szerelem is vizsgálható kizárólag testi folyamatok és kémiai reakciók összességeként.

Mielőtt sor kerülhetett volna a közönség kérdéseire, Szilágyi Ákos előadta (ez ő, ez ő) című heideggeri terminológiával játszó költeményét, amely Kazovszkij egyik kedvence is volt („A létező a létben áll…”). A szöveg Mellékdalát pedig a testiség kérdéséhez remekül illő Fellini-film, az Amarcord zenéjének egy motívumára énekelte, akár egy bárd, és a humoros-filozofikus vers ilyen, szerző általi megszólaltatását lenyűgöző volt hallgatni. Az est zárásaként egy Olejnyikov-vers fordításával való játék, „nyúlfilozófiai alapvetés”, az (elfordítás) hangzott el, József Attila rájátszással fűszerezve: „E világon e világon – / Ezt többé ne hajtogasd! / Test függ a fán: vigaszágon – / Húzza fentről a Magas.”

Összességében a beszélgetés olyannak tűnt, mint egy szimfonikus zenekari próba, amelyen számtalan hang és nézőpont megszólalt, ám az egyes kérdések, csomópontok önmagukban is megérdemelnének egy-egy egész estés kifejtést. Így a sokszor jelöletlen utalások vonulata egyfajta filozófiai-művelődéstörténeti csemegézés volt, amelynek előnye, hogy ezekben a kérdésekben kevésbé vájtfülek is hallhattak valamit, ami önreflexióra sarkall, továbbgondolásra érdemes. Szintén jó hír, hogy az El Kazovszkij-kiállításnak készülni fog egy internetes, 3D-s verziója, így aki lemaradt, az is megtekintheti majd virtuálisan.

Szihalmi Csilla és Wirt Letícia

Szerelem és más testi kínok a filozófiában
Beszélgetőtársak: Czeglédi András, Gyenge Zoltán, Szilágyi Ákos
Grand Café, Szeged, 2016. április 21.