Tiszatájonline | 2016. április 13.

„Összfortélytan”

BESZÁMOLÓ A MIT CSINÁL EGY KURÁTOR? CÍMŰ KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉSRŐL
„Összfortélytan”. A kifejezés az egyik résztvevőtől, Sutyák Tibor filozófustól ered, aki bár soha nem szervezett kiállítást, ezzel a pillanat hevében konstruált szóval fejezte ki, melyik az a képesség, amelyre egy kurátornak leginkább szüksége van […]

BESZÁMOLÓ
A MIT CSINÁL EGY KURÁTOR?
CÍMŰ KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS
RŐL

„Összfortélytan”. A kifejezés az egyik résztvevőtől, Sutyák Tibor filozófustól ered, aki bár soha nem szervezett kiállítást, ezzel a pillanat hevében konstruált szóval fejezte ki, melyik az a képesség, amelyre egy kurátornak leginkább szüksége van.

A Pulzus Kávézó raklapkanapéit főként fiatalok, feszülten figyelő jelenlegi és remélhetőleg leendő bölcsészhallgatók töltötték meg. Az érdeklődés egyik oka talán az volt, hogy 2016 szeptemberétől kurátor mesterképzés indul a filozófia tanszéken.

Moderátoraként Váraljai Anna esztéta, a filozófia tanszék tanársegéde azzal indította a kerekasztal-beszélgetést, hogy felolvasta azt az üzenetet, amellyel az esemény szervezése elindult. Az egész estét a levelezésben felbukkanó kérdésekre építette fel, ezek mentén igyekeztek feltárni, valójában mit is csinál, mit is kellene csinálnia egy kurátornak.

Ezt követően a résztvevők rövid bemutatkozásuk során elvitatták maguktól a kurátorságot. Kántor Ágnes, mint gyakorló művész passzív félként, Konkoly Ágnes inkább művészettörténészként határozta meg önmagát és tevékenységét. Sutyák Tibor, a Filozófia tanszék docense, pedig a beszélgetőpartnereivel ellentétben valójában soha nem is „csinált” kiállítást.

A levelezésből kiemelt kérdések, és felvetett problémák megvitatása közben azonban kiderült, valójában azért nem tartják magukat résztvevők kurátornak, mert jelenleg itthon nem tisztázott, mit is foglal magába ez a szakma, mihez kell érteni, mit kell magára vállalnia egy kiállítás szervezőjének és koordinátorának. Kántor Ágnes az irodalomra vetíttette ki az alkotó és a kurátor kapcsolatát: ha nem lenne kiállítás szervező, a művész olyan helyzetbe kerülne, mintha egy író a könyve megírásától a bekötésig és a polcra kerülésig minden feladatot maga végezne és irányítana. Később bevallotta, hogy a kurátori tevékenység összetett személyiséget igényel, hiszen néha az elmélyülés és az elméleti felkészülés, máskor pedig a művészekkel történő, sokszor nehézkes kommunikáció kerül előtérbe. Konkoly Ágnes úgy fogalmazott, hogy a kurátor az a személy, aki összefogja a kiállítást, a szervezéstől az utóéletig, felel a szállításért, az installálásért és a reklámért is. Ehhez viszont szükség van technikai tudásra, művészettörténeti jártasságra és a sajtómegjelenés érdekében tudni kell jól írni. A művészettörténész éppen ezért tartja fontosnak a kurátorképzést, azt, hogy mindezt a tudást már tanulmányai során elsajátíthassa a leendő kiállítás szervező. Sutyák Tibor példákkal hangsúlyozta, fontos, hogy a kurátor tisztában legyen a kiállítótér és a műalkotás paramétereivel, hiszen ennek hiánya meg is hiúsíthat egy kiállítást, emellett szükség van menedzseri „skillekre” is. Megemlítette a 2010-től jelen lévő kurátori fordulatot, amellyel a kiállítás szervező szerepe került előtérbe. A fordulat lényege, hogy a műalkotás kontextus nélkül nem is műalkotás, kiállítás nélkül nem tölti be funkcióját, hiszen a kurátor beavatkozása nélkül nem jut el a közönséghez. A finanszírozási módok és nehézségek kapcsán Sutyák Tibor egy aktuális kultúrpolitikai okfejtést is belevitt a beszélgetésbe, és itt került szóba az Off Biennále programsorozat. Ezt a civil kezdeményezést röviden Konkoly Ágnes mutatta be. Az eseményen olyan független kurátorok vesznek részt, akik semmilyen állami támogatást nem igényelve, külföldi alapítványok és magánemberek finanszírozásával állítják ki kortárs alkotók munkáit. Az „off” tehát nem azt jelenti, hogy az aktuális hazai kultúraszervezéssel szemben vagy ellen, hanem azon kívül jelennek meg a művészek.

Kántor Ágnes saját alkotásainak megjelenéséről, Konkoly Ágnes pedig az általa szervezett kiállításokról hozott fotókkal illusztrálta, a kiállítás szervezés jelentőségét és azt, hogyan lehet egy képet vagy installációt különböző kontextusokban bemutatni. Emellett Váraljai Anna egy 1915-ben és egy 2013-ban készült fotóval szemléltette a kiállítóterek „evolúcióját”. Végül Sutyák Tibor hozott egy példát, egy kettős kiállításélményét: hogyan volt képes a kurátor egy monumentális, londoni David Bowie-kiállítást egy kisebb, groeningeni kiállítótérben megvalósítani, és közvetíteni azt a háttértartalmat, hogy bár nem olyan hatalmasak, mint London, mégis képesek visszaadni az élményt. Az ilyen példákon keresztül érzékelhetjük, mennyire összetett és bonyolult a kurátorok feladata, és megfelelő képzettséggel és tapasztalattal milyen elképesztő dolgokat tudnak létrehozni a művészekkel karöltve.

A beszélgetés hiánypótló volt, és mérföldkőnek is éreztem. A számos tapasztalatot végighallgatva kicsit bennfentesnek érezhettem magam abban a világban, amiben eddig csak külső szemlélőként vettem részt, ez a gondolat pedig közelebb hozta hozzám a képzőművészetet, mint egy tárlatvezetés.

2016. március 23.  – Pulzus Kávézó, Szeged

Wirt Letícia