Tiszatájonline | 2016. április 7.

SZTE – 13. Egyetemi Tavasz

A Szegedi Tudományegyetem meghívja Önt a 13. Egyetemi Tavasz nyitóeseményeire

2016. április 11-én, hétfőn

12 óra 50 perctől Vers délben – verset mond Martinek Tamás, az SZTE közkapcsolati rektorhelyettese (SZTE Rektori Hivatal, Szent-Györgyi szobornál)

13 órától József Attila egytől egyig – 12 órás versfelolvasás (SZTE Rektori Hivatal, Szent-Györgyi szobornál)

18 órától Megnyitó – az Egyetemi Tavaszt megnyitja Prof. Dr. Szabó Gábor akadémikus, az SZTE rektora (SZTE Rektori Hivatal, Átrium)

 A Szegedi Tudományegyetem 13. alkalommal rendezi meg Egyetemi Tavasz elnevezésű programsorozatát, amely hagyományosan egyetemünk korábbi névadója, József Attila születésnapján, a Költészet Napján kezdődik. A fesztiválon egyetemünk hallgatói, oktatói, dolgozói is bemutatják művészeti tehetségüket. A fesztivál öt hét alatt 60 helyszínen 250 programot kínál városszerte, a komolyzenétől a kiállításokon át a tudományos témájú előadásokig, színházi produkciókig, könyvbemutatókig április 11. és május 4. között.

A rendezvény kiemelt programja a tavalyi őszi egyetemi fesztiválon már nagy sikert aratott Vers délben: minden hétköznap a Rektori Hivatal épülete előtt, a Szent Györgyi szobornál mond, olvas vagy ad elő verset egy-egy egyetemi vagy szegedi polgár. A Vers délben-t Martinek Tamás közkapcsolati rektorhelyettes nyitja április 11-én, hétfőn, 12 óra 50 perckor.

Ezt követően 13 órakor kezdődik a József Attila egytől egyig – egyetemünk 12 órás versolvasással tiszteleg a költő előtt a Költészet napján. Az „őrt állok, mint mesébe” mottójú programot az SZTE Kulturális Iroda szervezi. József Attila idén lenne 111 éves; születésnapján, a Költészet Napján úgy idézzük meg egyetemünk egykori diákját, hogy délután 1 órától hajnali 1 óráig folyamatosan olvassuk verseit. Óránként váltják egymást különböző egyetemi és városi szervezetek, csapatok, közösségek. Minden órának van „versőre”, aki óvja, vigyázza, szervezi a verselés folyamatosságát. Bárki bekapcsolódhat egy-egy vers erejéig. 

A kiemelt programok közül csupán néhány: a Pinceszínházban április 6-án, szerdán mutatja be a Szegedi Egyetemi Színház Pintér Béla: A Démon Gyermekei című darabját. A Rájátszás a Végül angyalok című esttel érkezik a Belvárosi moziba április 7-én. A Móra Ferenc Múzeumban háromnapos fotós workshopot tartanak április 8. és 10. között. A XIII. Egyetemi Tavasz és egyben az Egyetemi Fotópályázat anyagából összeállított kiállítás megnyitója április 11-én, hétfőn este 6 órakor lesz az SZTE Rektori Épület átriumában, a rendezvénysorozatot prof. Dr. Szabó Gábor akadémikus, az SZTE rektora nyitja meg.  A Somogyi-könyvtárban Kelcz Dávid és Jerkus Koppány zenés irodalmi estjét rendezik meg április 13-án a Költészet Napja alkalmából. Slam Poetry lesz a Rongy Kocsmában április 13-án szerdán.  Varga Laura, Vizsolyi Lívia és Klebniczki György komolyzenei koncertjét április 14-én hallgathatják meg az érdeklődők az SZTE Rektori Épület, Dísztermében. Szilasi László és DJ Kő közös estje április 20-án lesz a Hungi Vigadóban. Az SZTE Füvészkertben a Föld napját rendezik meg április 23-án. A Kisszínházban A fényíró álma címmel tekinthető meg Széman Richárd utcaszínházi fotókiállítása május 5-től. A Szent-Györgyi Albert Agórában az Universitas Szimfonikus Zenekar ad koncertet május 12-én.

A 13. Egyetemi Tavasz fővédnökei: Prof. Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora; Dr. Botka László, Szeged Megyei Jogú Város polgármestere. Védnökök: Prof. Dr. Karsai Krisztina oktatási rektorhelyettes; Prof. Dr. Nagy Katalin nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettes; Prof. Dr. Kemény Lajos tudományos és innovációs rektorhelyettes; Prof. Dr. Martinek Tamás közkapcsolati rektorhelyettes. A letölthető programfüzet .pdf-ben itt érhető el.