„Gagyog s ragyog”

MAGYAR IRODALOM KÖZÉP-EURÓPAI KONTEXTUSBAN

Rendhagyó könyvbemutatóra került sor március 8-án, kedden délután a szegedi Korona Hotel éttermében: a Gagyog s ragyog – Magyar irodalom közép-európai kontextusban című tanulmánykötetről folytatott beszélgetést Szőke Dávid moderálásával a kötet főszerkesztője, Kelemen Zoltán, valamint a két társszerkesztő, Kovács Flóra és Kollár Árpád. A bemutató annyiban volt rendhagyó, hogy tárgyául nem egy friss kötet, hanem egy 2012-ben megjelent könyv szolgált.

A kötet címével kapcsolatban Kelemen Zoltán elmondta, hogy a „gagyog s ragyog” József Attila-idézet az ő választása volt, és azt a József Attila-i kontextusból kimozdítva egy másik elmélet jegyében használta fel. A Deleuze–Guatari-féle elmélet szerint mindenki, aki fikciót, szépirodalmat ír, kisebbségi nyelvet használ: a hétköznapok nyelvéhez vagy a hatalmi diskurzusokhoz képest a művészi alkotói nyelv mindig másodlagosként tételeződik mind a mű létrehozásakor, mind a befogadói aktusban. A kötet címéül választott idézet arra utal, hogy a nyelv „dadogtatva”, kisebbségi módon jelenik meg a művészetben.

Kollár Árpád inkább a „nem gondolni kollektív, nem gondolni privát” idézetet szerette volna kötet címéül, amelyből végül fejezetcím lett. Kelemen szerint azért nem kerülhetett ez a két sor a borítóra, mert ez egy nagyon terhelt idézet: Domonkos István Kormányeltörésben című verséből származik, amely igen erősen kötődik a kisebbségi-többségi identitás kérdéséhez.

A kötet előzménye egy, az Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszéken 1991-ben kezdődött kutatómunka, amelyet Fried István professzor vezetett. Ez a kutatás az Osztrák–Magyar Monarchia kultúrájával, művelődés- és társadalomtörténetével foglalkozott. Kelemen Zoltán 1994-ben kapcsolódott be a munkába, és a műhely megszűnéséig társszerkesztő volt. Ő már a megszűnéskor tervezte a folytatást, de kezdetben hiányoztak az ehhez szükséges anyagi források. Úgy véli, az évek múlásával egyre kevésbé mozgatja meg a hallgatókat ez a téma, miközben véleménye szerint a Monarchia kulturális öröksége a mai napig élő hagyomány: egyrészt máig születnek olyan művek, amelyek erre az államalakulatra reflektálnak, másrészt az egyes nemzetek, népcsoportok, vallási csoportok komoly kulturális kapcsolódási pontokat mutatnak egymással. Ennek jegyében egy olyan kutatást próbáltak megvalósítani, amely a mai helyzettel foglalkozik: a nemzetek között meglévő kulturális kapcsolódások mellett a kisebbségi kérdés vált egyre fontosabbá. A kötetben érvényesül a kisebbség fogalmának többféle értelmezése: a nemzeti mellett a vallási, a nemi és egyéb csoportidentitások (gazdasági, politikai) egyaránt jelen vannak. Multikulturalitás helyett pedig érdemesebb transzkulturalitásról beszélni, hiszen egy adott személyiségen belül akár többféle kisebbségi forma is képviseltetheti magát. Ahogyan azt Kovács Flóra is kiemelte, a kötet első része egy olyan elméleti blokkot képez, amely különböző kisebbségdefiníciókat próbál végigkövetni: célja tehát a kisebbségelmélet más-más aspektusának felmutatása volt.

Szőke Dávid a beszélgetés folytatásában arra is rákérdezett, hogy milyen szerepe lehet az irodalomnak a többségi-kisebbségi relációk ábrázolásában. Kovács Flóra szerint nem jó, ha az irodalom csak illusztratív szerepet szán magának, sokkal érdemesebb lenne a kevésbé direkt mozzanatok, az önreflexivitás lehetőségeit keresni.

A beszélgető felek egyetértettek abban, hogy mind a kisebbségi, mind a többségi identitás a hatalom és a kultúra által konstruált, nem létezik ideológiától mentesen. Kollár Árpád a kötet összetettségét emelte ki, és azt, hogy valamilyen mértékben mindenkiben él egyfajta kisebbségi tapasztalat.

Szőke Dávid azt a kérdést is felvetette, vajon mennyire feldolgozható a kisebbségi irodalom azok számára, akik a többséghez tartozóként definiálják magukat. Kollár szerint a legtöbb szerzőnek nem kifejezett célja, hogy a kisebbségi helyzettel számot vessen. Tőzsér Árpád, Domonkos István, Tolnai Ottó és Láng Zsolt szövegeit hozta példának, az ő írásaikban véleménye szerint csak áttételesen tűnik fel ez a tapasztalat – ezáltal könnyebben közvetíthető ez a fajta irodalom a más kultúrákból érkező olvasók felé is.

Kovács Flóra a határon túli magyar irodalom egyik fő kérdését abban látja, hogy az adott régió irodalma az egyetemes irodalom része akar-e lenni, vagy deklaráltan egy szűk körnek szól. Amint arra Kollár rámutatott, az Új Symposion nyíltan elvetette a provincializmust, esztétikailag maradandót alkotva mégis sikerült belecsempészniük valamit a szövegeikbe ebből a léthelyzetből.

Kelemen szerint a kisebbségi irodalmak egyik súlyos félreértése az, amikor az egzotikum felől olvassa őket a befogadó. Ellenpéldaként a közismerten multikulturális Kanadát említette, ahol az olvasó inkább arra kíváncsi, hogy – nyelvileg vagy tematikusan – mi az a más, amit kisebbségiként határozunk meg.

Az idegen nyelvekre történő adaptáció kapcsán felmerült az a kérdés is, hogy miként érdemes kétnyelvű szövegeket egy harmadik nyelvre lefordítani. Kelemen Zoltán erre Bari Károly költő magyar és cigány nyelvű szövegrészeket is tartalmazó verseit, illetve az őt angolra fordító, Kanadában élő Endre Farkas esetét hozta fel példának. Kollár a fordítással kapcsolatban megjegyezte, hogy szinte mindig homogenizálás történik: ahol a fordító normaszegést érzékel az eredeti szövegben, ott korrigál – holott eredeti célja éppen az lenne, hogy a mű nyelvi sajátosságait a fordításban is érzékeltesse.

Az utolsó kérdés arra vonatkozott, vajon hogyan érti meg a nyugati befogadó a kisebbségi magyar szerzőket. A beszélgetőtársak egyetértettek abban, hogy Balla Zsófia, Bodor Ádám, vagy éppen Dragomán György munkáinak nagy sikere van külföldön is, Dragomán regénye viszont kisebb vitát generált. A szövegben háttérként működő kisebbségi létet Kollár elnagyolt kulisszának érzi, Kovács Flóra viszont éppen érdemként tekint arra, hogy a szöveg csupán rejtetten hordozza ezeket a motívumokat.

Az est zárásaként Kelemen Zoltán kiemelte, hogy az olvasatok állandóan változnak, és ez nemcsak egyénenként térhet el, de ugyanaz a személy is egészen másként értelmezhet szövegeket az újraolvasás során. Hangsúlyozta emellett, hogy egy külföldi olvasó is egészen biztosan mást ért meg ezekből a szövegekből, mint a magyar befogadó.

A közel másfél órás, családias hangulatú beszélgetés során átfogó képet kaphatott a hallgatóság a kötet céljáról, valamint a szerkesztés körül felmerülő kérdésekről és dilemmákról.

Szántai Márk

[nggallery id=666]