Tiszatájonline | 2016. március 7.

Drill és sűrű történelem

FÁCÁNTÁNC – PINTÉR BÉLA DARABJA A SZKÉNÉBEN
Pintér Béla legújabb darabja a Fácántánc: kompakt, tömör és zsúfolt. Kivételesen a díszlet is több, mint ebben a konstrukcióban szokott lenni. Az eddig látott Pintér Béla-darabok nekem mozaikosabbnak tűntek. Valószínűleg az egy helyszínen játszódó előadás ad szilárd keretet. Egyik nem túl régi interjújában mondta el a szerző, egy dologtól tart csak, hogy elfogy a mondanivalója. Ebből a darabból meggyőződhetünk, hogy szó sincs erről […]

FÁCÁNTÁNC – PINTÉR BÉLA DARABJA A SZKÉNÉBEN

Pintér Béla legújabb darabja a Fácántánc: kompakt, tömör és zsúfolt. Kivételesen a díszlet is több, mint ebben a konstrukcióban szokott lenni. Az eddig látott Pintér Béla-darabok nekem mozaikosabbnak tűntek. Valószínűleg az egy helyszínen játszódó előadás ad szilárd keretet. Egyik nem túl régi interjújában mondta el a szerző, egy dologtól tart csak, hogy elfogy a mondanivalója. Ebből a darabból meggyőződhetünk, hogy szó sincs erről. A napi események és a jelen társadalomtörténeti összefüggései nem hagyják cserben a színpadi szerzőt, ebben egész biztosak lehetünk.

1695-ben az átnevelő intézet és szakmunkásképzőben mindenről szó eshet, ami a mai gondolkodót is napi szinten és folyvást izgat és gyötör. Dilemma: Kelet és Nyugat hoz-e jobb világot, megváltozhatunk-e pillanatok alatt, ha a német felszabadít a török elnyomás alól. A levetett ruhánkal levethetjük-e vallási és társadalmi szokásainkat, beidegződöttségünket? A zsúfolt nézőtér (olyannyira zsúfolt, hogy még az első sor előtt is ülnek párnákon, kényelmetlenül mocorogva, de lelkesen követve az előadást) eleinte még kacarászik, majd egyre elmélyültebben figyel, annyi minden felvetődik a darab szövevényében, nem lehet csak felületes vidámsággal követni.

Az 513-as Simon Ferenc Állami Nevelőintézet és Szakmunkásképző teret ad, hogy egy-egy mondat erejéig szó essen igazgatóválasztásról, választási intrikákról, csalásról, véletlenül megszólaló magnószalagról, humánus nyugati értékekről, a titokban elvégzett, mélyen beidegződött keleti szertartásokról, sóskútba dobott migránsról, akit még előbb elgáncsolnak, és felsorolhatatlanul sok mindenről, ami az elmúlt egy év közbeszédét alkotta. Csak érdekességképpen, az iskola fenntartásához és az igazgató, valamint a technika tanár jövedelemkiegészítése drogárusítás révén valósul meg, „természetesen” a drogot – kinek másnak – a diákoknak árulják.

A darab szimbolikáját jótékonyan erősíti a díszlet hármassága, az igazgatói szentély, a diákok alvó és munkahelye, valamint a török származású mindenes technika tanár otthona. Mindez puha szőnyeggel borított térben, a tornacipőgyártáshoz szükséges kellékekkel, vízipipával, képekkel tarkítva. Mindennek jelentősége és jelentést hordozó tartalma van. Ugyanígy az énekelt szövegnek és a beiktató szertartás himnusszal kevert modorosságának. Ugyancsak remek jelmezek utalnak olykor a szavaknál beszédesebben a katyvaszolt „átmeneti” korszak zűrzavarosságára.

Csákányi Eszter, aki nyilatkozott is arról, mennyire szeret részt venni a Pintár Béla Társulat munkájában, zseniálisat alkot. Hatalmának csúcsán és megalázottságának későbbi helyzetében is megjeleníti és megérteti velünk nézőkkel, miért is tart az ország ma ott, ahol tart. A temesvári vendégszereplőként játszó Tokai Andrea, kettős szerepében, szintén nagyot alakít. Gabi néniként megtört, megalázott, és feleségként is szenvedő nőalakja, szemünk láttára válik gerinces, nyugatias mentalitású Gabi bácsivá, aki igazgatóként új szellemiséget hoz ugyan, de a berögzült kegyetlenség sem múlik el belőle. Pintér Béla több szerepben is ragyogó, számomra külön meglepetésként a darab elején kimosolygott ránk nézőkre. Stefanovics Angéla és Thuróczy Szabolcs a tőlük megszokott nagyon jó színvonalon teljesítenek. Szakács Zsuzsa, Krausz Gergő és Szabó Zoltán színészi játéka szervesen illeszkedik a darab koncepciójába.

Ha nem lenne a lehetetlenséggel határos, szívesen ajánlanám a darab megnézését, de csak a nagyon rutinos PBT nézői ismerik a jegyhez jutás titkát.

Fürth Éva

Fácántánc 

„Nehéz a sorsa szegény árvának
Ritka a vígság, sűrű a bánat.
Nincsen szülője, nincs nagymamája.
Csak igazgatója, állami gyámja.
Az török hordák megveretének,

De nem mi vertük, hanem a Német.
Mégiscsak bíztunk a szép jövőben,
Ezerhatszázban, s kilencvenötben.”

PINTÉR BÉLA ÉS TÁRSULATA előadása

Író: Pintér Béla

Rendező: Pintér Béla

Színész:
Csákányi Eszter
Tokai Andrea
Stefanovics Angéla
Thuróczy Szabolcs
Krausz Gergő
Szabó Zoltán
Szakács Zsuzsa
Pintér Béla

Jelmeztervező: Benedek Mari

Dramaturg: Enyedi Éva

Rendező munkatársa: Hajdú Rozália