Deres Kornélia: Napon

„Nem azért fizettem, hogy másnak / jó legyen”

(Gál Ferenc)

I.

Amott éneklő tömegek. Valamit kéne

csinálni ezzel a tavasszal, virágozzék el,

aminek el kell. Én csíkos nyugágyon fekszem,

talpig vörösben: kezemből, mint egy képen,

kiradírozták a fegyvert. Nincsen hang, ami kijönne

belőlem. Akvarellé válok, szétfolyok.

Izzadni kezdek. Értetek.

II.

Lencséken keresztül nézem az ujjnyomos

valóságot. A gömbölyű pirulák szétolvadnak

bennem: hófehér hadtest a gépezet ellen.

Nappal meg mások szavait, mozdulatait lopom,

nehogy kiszúrjanak. Belesimulok tájaitokba,

hozzátok lassulok, akár kövér, barna nyulak

a vasúti földeken, akikre este már csak

a legkisebbek emlékeznek.

III.

Aztán jön az allergiaszezon. A bohócok

ezredszer is eladják maguk, nagy veréssel.

Fizetni nincs okom. A könnyezés hava ez.

De ebből a hóból térkép ki nem vezet,

ehhez ideg kell és tüdő és vasgyomor.

Személyre szabott túlélés. Ráolvasás, ének.

Nem veszek magamhoz ételt, s nem hordom ki,

akiket ki lehet.