Ez már csak a mi országunk…

BORBÉLY SZILÁRD
AZ OLASZLISZKAI CÍMŰ DARABJA
A KATONÁBAN

Nem lehet úgy a Katonába menni előadásra, hogy sok ismert ember ne tűnjön fel a nézőtéren.  Mi tagadás, a darab által bemutatott züllöttségre hajlamos országunk „kórképe” a vegyes nézői összetételben is tetten érhető. Azért a többség a fontos előadás miatt van itt, hiszen a Borbély Szilárd különböző műveiből összeállított és hangsúlyozottan darabbá formált előadás mélyen megrendítő. 

Az író szemléletével teljesen adekvát, hogy nemcsak a teljesen ártatlan magyar tanár meggyilkolása, az emögött rejtőző nagyon keserves cigánysors a darab témája, hanem a térségből eltűnt zsidóság sorsa, de a kádári időket nagy hangon visszasíró vidéki gondolkozásmód is helyet kap a sokszínűen ábrázolt ország képében, a maga összetettségében, súlyos bonyolultságában. (Éppen a Saul fia Golden Globe-díja utáni napon látom az előadást, és képtelen vagyok nem hallani a darab közben a díjat kommentelők mocskolódását.)

Bán János remekül alakítja az irigy, pénzsóvár, a 60-as éveket dühödten visszasíró alakot. Egymagában képvisel komoly magyar tömeget. Finoman, néhány vonással kerül a képbe Szacsvay László alakította csodarabbi, a hajdan volt zarándoklók megidézése nyomán. Haumann Péter csatlakozik az idézéshez, temetőlátogató visszatérőként, aki némi szomorúsággal állja az őt érő szidalmazást és vele kapcsolatban hangzik el számomra szinte a darab legfontosabb mondata, melynek lényege: Ez már csak a mi országunk! Kétszer is hallhatjuk ordítani az olaszliszkai, mára már kisemmizett kisember mondatát. Borbély világnézete és a néző szempontjából is kulcsmondat.

A darab magját képező lincselés elmesélése, maga a történés, a tárgyalás valósághű, mégis színpadra való, dicséri mind a dramaturg, mind a rendező munkáját. Felemelt és elemelt formai megoldás az ókori kórus modern megvalósítású szerepeltetése. Ki kell emelni a tárgyalás legdrámaibb jelenetében Tasnádi Bence alakítását; a darab súlypontját jeleníti meg a fiatal színész ragyogóan. Fekete Ernő az író és az áldozat kettős szerepében ügyesen oldja meg színészi feladatát, bár az első rész érthetően nagyon halk szavú megoldása kissé zavaró, ha nem az első sorban ülök, semmit nem hallottam volna fontos szavaiból. A kerettörténet Borbély tragikus élettörténetének legmélyebb pontját idézi, ezzel is tágítva a magyarországi viszonyok horizontját.

Máté Gábornak legfőbb rendezői érdeme, hogy sikerült a többségében nagyon fiatal színész csapattal tökéletesen megértetni, hogy miről szól ez az előadás, ez minden rezdülésükben, gesztusukban tetten érhető. Szirtes Ági bírónője is megmutatja a dolog összetettségének, az igazság kiderítésének fonákjait és azt is, hogy a dolog inkább társadalmi megoldásért kiált, mintsem az igazságszolgáltatás egyedüli feladata lenne.

Nagyon ritkán fejeződik be színházi előadás, ami szünet nélkül zajlott egy és háromnegyed órán keresztül olyan síri csendben, mint Az Olaszliszkai. Fontos volt megcsinálni.

Fürth Éva

Fotó: Katona József Színház/Dömölky Dániel 

AZ OLASZLISZKAI    

Az előadás szövegkönyve Borbély Szilárd drámáinak, verseinek, prózai műveinek és nyilatkozatainak, illetve a bírósági tárgyalások jegyzőkönyveinek felhasználásával készült.

SZEREPLŐK