10.11.
| Pinceszínház – Ágens Társulat – Tragédia: Az ember >>>
09.27.
| Pinceszínház – Maggi és Lillemor >>>
09.26.
| PesText – Vigyázat, ez Bob Dylan! >>>
09.26.
| Pinceszínház – Ágens Társulat: Kurtizánképző >>>
09.22.
| Egy ragyogó tehetség a tűzhányók és gleccserek országából – Víkingur Ólafsson végre ismét a Müpában >>>
09.20.
| Roma Hősök – Európai drámák kötetbemutató >>>
09.19.
| A Pinceszínházban tartja Ady-estje ősbemutatóját Jordán Tamás >>>
09.18.
| A Szentendrei Teátrum produkcióival folytatódik a MASZK őszi kollekciója >>>
09.17.
| Nemzetközi sztárírók és a hazai kulturális élet legjava a 2021-es PesText fesztiválon >>>

09.16.
| Kardos Sándor kapja a ZSIFF idei életműdíját >>>
05.17.
| Középiskolások irodalomról – szóval, képpel >>>
06.03.
| Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.04.
| Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>

DANTE KÖREI
700 éve halt meg a költő

Tandori Dezső verse, Petrarca, Pier Paolo Pasolini művei

Kerber Balázs válogatása,a kortárs olasz költészetből

Vígh Éva, Máté Ágnes, Szörényi László, Kabdebó Lóránt, Nádasdy Ádám, Kocziszky Éva, Yilmaz-Mészáros Enikő, Pál József írása Dante művészetéről

>>>

VERSENY A SZEGEDI EGYETEM FENNÁLLÁSÁNAK
100. ÉVFORDULÓJÁRA
Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola magyar nyelv és irodalom munkaközössége áprilisban irodalmi vetélkedővel ünnepelte a Szegedi Tudományegyetem kettős – a szegedi egyetem létrejöttének 100 éves, illetve a szegedi „összegyetem” megalakulásának 20 éves – évfordulóját. Az eseményhez kapcsolódóan a gimnázium az elmúlt év őszén 3 fordulós irodalmi pályázatot hirdetett középiskolás diákok számára […]

>>>

Debreceni Balázs: Gondolatok Juhász Ferenc költészetéről
2015.12.27 - tiszatáj

Az utóbbi másfél évtizedben számos tanulmány látott napvilágot Juhász Ferenc költészetéről. Noha voltak, vannak és lesznek is feltétel nélkül elismerő, a befogadást elősegítő észrevételek, túlsúlyba mégis a fanyar, fanyalgó, részben vagy egészben elutasító hangütés került. A ju­hászi corpust bíráló esztéták a versek hosszát és mennyiségét, továbbá azok „olvashatóságát” és „bonyolultságát” kifogásolják írásaikban. Ezek a viták mindig is felszínen voltak Juhász kapcsán, csupán az arányok változtak meg a korábbi évtizedekhez képest: mintha lelassult volna a Juhász Ferenc-recepció, mintha a fiatalabb generáció íróiban, költőiben és esztétáiban kevesebb belső késztetés lenne a Juhász művekből áradó „mindenségérzés” befogadására. Néhány tipikus példa: Szalai Zsolt[1] a megállapodás és önismétlés veszélyeitől félti a költőt; Borbély András[2] szerint Juhász műveiben kevés az esztétikai érték, versei túlírtak, nehezen élvezhetők; s olykor mintha a fiatal Borsik Miklósnak is megremegne az iránytűje. Pedig e titáni életmű csak látszólag „kaotikus”, a juhászi poétika jellegzetes motívumok és tematikus-egységek atomjaiból építkezik; így, ha az életművet kiterítjük a Térben s háromdimenzióssá tesszük, máris egy biztos kezekkel megépített költői Utópiát látunk; egy olyan Világvárost, ahol a versekről elnevezett utcákat hasonlat-hidak és szonett-traverzek keresztezik, éposz-terek, éposz-dómok, éposz-katedrálisok koszorúzzák, etc. Végső soron azonban minden út a Költő Szívébe vezet, nem fogunk eltévedni.

Juhász költészetének két alapvető és korábban gyakran hangoztatott sajátossága az ép ésszel már-már felfoghatatlanul bravúros nyelvi készség illetőleg a mindent elsöprő erejű vizualitás a költői képzetekben. „Hagyományos” költői erények ezek, a nagy költészet időtlen eszköztárából valók, ám Juhásznál eddig soha nem látott bőségben jelentkeznek. A Juhász- i metrikát utóbb Szabó Szilárd[3] elemezte több szempontból is kiemelkedő dolgozatában, hangsúlyozva a hosszú verssorok másokéhoz nem mérhető gördülékenységét és tisztaságát, míg a költői képalkotás terén Pomogáts Béla és Bodnár György részletes monográfiáit érdemes említeni. A metrika terén elért eredményeket nem lehet eléggé hangsúlyozni: Juhász sohasem kísérletezett avantgárd- technikákkal, nem rombolta és nem bomlasztotta a nyelvet, a nyelvi értelemben vett „modernség”, „játékosság” idegen ettől a költészettől. Jómagam Juhászt par excellence tehetségnek látom, aki képtelen „hibás” verssorokat írni, a verssorokat Ariadne- fonalként gombolyítja, „disszonáns” megoldásokkal kizárólag a sorvégi rímekben kísérletezik. Szabó Szilárd szerint: „A korai kisebb versek zöme, A halhatatlanságra vágyó királyfi és A tékozló ország a szabad és a kötött verselés egyéni kombinációja. Ezeknek többé-kevésbé kötetlen szótagszámú, megrímelt és gyakran strófákba rendezett sorai ellenállnak az állandó ritmust kereső szándéknak. A tízmilliárd éves szív azonban olyan sorképzési módszert vezet be, amelyre korábban nem csak Juhásznál, de az egész magyar irodalomban sem akadt példa. Kettőtől huszonnégyig szinte minden lehetőséget kimerítő, szigorúan kötött szótagszámú, rímelő sorokból épít hatalmas versfolyamokat és strófaalakzatokat.”[4]

Ezzel a titokzatos nyelvi teremtőerővel és plaszticitással tökéletesen egyenrangú Juhász vizuális virtuózitása. Juhász époszait sokan „biológiai-époszoknak” mondják, noha a „materialista-éposz” talán találóbb elnevezés lenne, hiszen a Juhász- i „mindenségérzésben” a szerves és szervetlen világ a létezés azonos fokára kerül, ugyanakkor ez az elnevezés is félrevezető, hiszen Juhász sohasem tagadta meg önmagától a „transzcendens” valóságot. Az életmű egyik csúcspontjának tartott Gyermekdalok (1969) egy groteszk „Genezisnek” tűnik, míg a Fekete Saskirály (1988) – (egy másik csúcspont) – az Isteni színjáték XX. századi változata. Juhász költészetében „tudós” és „naiv” elemek elegyednek. Művei rétegzettek. A szerves és szervetlen világ narratívája mellett művészettörténeti és tudománytörténeti motívumok jelentkeznek a verseiben, a költő a művészet és a tudomány szinte minden területén otthonosan mozog. A tudomány jelenlegi állása szerint a végső határok elmosódnak: a racionális-világkép az „isteni” szférával érintkezik, hiszen az univerzumot egyetemes képletbe tömörítő elméletek – gondoljunk csak az ősrobbanás-elméletekre – már semmivel sem felfoghatóbbak a misztikumnál. A Juhász- i „mindenségérzés” alapvetően ebből a felismerésből fakad: a valóság nála összhangba kerül egyfajta modern „vallásossággal”.

Harmadik markáns és radikális sajátossága Juhász Ferenc költészetének, a vándormotívumok időszakos felbukkanása az életmű egyes állomásain trópusok, témák, és toposzok formájában. A Juhász- i vándormotívumok sokrétűek, s állandó jelleggel újraszerveződnek az egyes alkotásokban; csupán néhányat említenék: Varangykirály, Sáskaharcos, Légyszem-kristály, Agamemnon-maszk, Csikóhal-csődőr, Moha-kürt, Lepke-csáptollas Végzet-angyal, stb.

Ezek a motívumok és metaforák – akárcsak József Attila dübörgő tehervagonjai – mindig meglelik helyüket a Juhász által kreált költői evolúcióban; Agamemnon király aranyból készült halotti maszkja állandó kellék a halottsirató énekekben, míg a Légyszem-motívum a Látás és Észlelés témaköréhez kapcsolódik. A változatos formában jelentkező metaforák idővel motívumrendszerekké szerveződnek, Juhász gyakorta rendeli őket egymás mellé, így a hasonlat tárgyai és alanyai egyaránt lehetnek jellegzetes Juhász Ferenci vándormotívumok. Egy motívum jelentőségét Juhász általában nem egyetlen metaforával érzékelteti, hanem számtalan adekvát, mellérendelő hasonlattal; e Kalevalát idéző módszer végletekig fokozza a metonímia lehetőségeit, feldúsítja a szóképeket és komplex képhalmazokat alkot. Ereje a Látásban fókuszálódik: a halmozódó hasonlatháló (ahelyett, hogy pusztán plasztikusabbá tenné a látványképet) valósággal behálózza és csapdába ejti áldozatát, a Juhász vers így számtalan esetben, kivált a halottsirató énekekben, egy hieroglifekkel díszített verskoporsó, egy szemfedő-szarkofág képzetét kelti[5]. A juhászi képalkotás rövid áttekintése után lássunk két konkrét példát a vándormotívumok alkalmazására és egymáshoz való viszonyára két eltérő időben keletkezett költeményből! Látni fogjuk, hogy mindkét költemény hátterében ugyanazon kamaszkori emlék húzódik meg – egy tömegsír kiásása a háború után –, és mindkét költemény hasonló biológiai-metaforákat használ; a Látáshoz tapadó Légyszem-motívum alakulása fokozott figyelmet igényel az idézett verssorokban. Az alábbi, terjedelmesebb leírás a költő leghosszabb époszából, a Halott Feketerigóból való (1985).

mint a halott katonák a földben, akiket kiástunk 1945-ben, ott feküdtek
egymás mellett sorban bajszos fehér tajtékkatonák, szempillás sárga
habfiúk a földben, tíz egymás mellett, rajtuk deszka, disznóól-ajtó,
lécrács-kiskapu, azon a sírba-terített deszka-asztalon, lécrács-asztalon megint
tíz habkatona, sárga tajték-vitéz, arcuk, kezük, ruhájuk, fejük
csomós és pezsgő és erjedő sárga kövér hullapenész és döglött sárga
lárvabogarak, fehér sírférgek tíz centi vastagon a hullatesteken, mint
vastag, hideg, fagyott disznózsír, fagyott ikrás libazsír, csizmájuk, cipőjük,
zoknijuk nem volt, se kapcájuk, se harisnyájuk, meztelen volt a
lábuk, fehér hab-cipőben, sárga tajték-csizmában, ikrás zsír-zokniban,
zöld, dagadt penészharisnyában, a nadrágszár, a katonakabát fehér
csontvázukra száradt, és fogak villogtak habrózsákban, mint tajtéksárga
felhőrózsában a villámok, a zengő aranyszúrások, és szétrohadtak
a szájak és leolvadtak a fülek, s az arccsontokon némi rózsasárga
bőrmaradék és rózsakék bőrmaradék a homlokcsontokon itt-ott és
zöldpiros bőrmaradék a horpadt szőrtelen halántékokon. Három
méter mélyben álltam a fagymeleg bűztelen sírgödörben és néha föl-
kiabáltam a zokogó fekete katonarokonoknak, akik élő gyászkoszorúként
a sír-óriás körül feketén tolongtak, mint zsibongva tányér lépesméz fehér
porcelánperemén a fekete legyek, szemikrás facettagombóc-szőrös légyfejük
becsüngesztve a sírcsönd halálenyves, hullahabos, tajtékhalottas üregébe
és zúgtak jajgatás-légyszárnyaik és kezeiket tördelve szagoltak mohón,
feketén visitva sírtak, mint éhező fekete csecsemők Afrikában, és kezüket
tördelve tenyerüket összedörzsölték, mint két mellső lábukat, a fekete
tapadó lencsepárnás, izelt fekete pálcikákat, fekete vánkoslencsés fekete
mellső lábukat a legyek. Fölkiabáltam a zokogó gyászrózsakoszorúnak,
akik, mint Hölderlin rózsái a tó tükre fölé, gyászrózsa fejükkel
a sírcsönd haláltükrébe lógtak, mint Hölderlin rózsái, fölkiabáltam
a három-méteres mélységű sír közönyéből: „A gatyája milyen volt?”
„Kékcsíkos” mondta egy asszony sikítva, „kékcsíkos volt a hosszú gatyája!” (…) 

A klasszikus magyar költészet viszonylag kevés hasonló verset ismer, az elmúlás és az entrópia folyamatának ilyen zsigerbe vágó leírásával másnál aligha találkozunk. Modellként érdemes megemlíteni Kosztolányi versét, az „Együgyű dalt”. De amíg Kosztolányi inkább „szakmai” és emberi kíváncsiságból látogatta a halottasházat, Juhász lírájában mindez alapvető élmény, az elmúlás és a „rothadás” az anyag létezésének jelentős állomása. Juhásznak bevett szokása újraírni korábbi költeményeit. A parafrázis-technika – mint arra Pomogáts Béla is rámutatott[6] – mindig is jellegzetes eszközét képezte Juhász Ferenc költői módszertanának, így az ismétlődő képek és szövegváltozatok időszakos felbukkanását korántsem a költői energiák elapadásaként kellene értelmezni; állandó „gravitációs-erőterek” ezek a kozmoszként táguló életműben. A témák „újraéneklése” klasszikus költői eszköz. Ady például szigorú tematikus-egységbe rendezte költeményeit. Jelentős különbség, hogy Ady lírájában általában a tematikus egységek ismétlődnek, a költői szimbólumok nem. Ady látomásai – az Ős Kaján, a Disznófejű Nagyúr, a Magyar Ugar, az Idő Rostája, stb. – olyan kivételes jelenségek, melyek a pályakép egy-egy meghatározó szakaszán bukkannak fel, s többé nem találkozni velük. Adynál rendszerint olyan fogalmi elemek térnek vissza, amelyek még nem tekinthetők önálló motívumoknak – pl. „Csók”, „Vér”, „Holnap” –, s ahogy életképes motívumokká alakulnak – pl. „Csók Csataér”, „Vér Lakodalom”, „Holnap Hőse”–, máris beteljesítik küldetésüket és megsemmisülnek. Juhász versfelfogása sokban különbözik az Adyétól, ő nem „áldozza fel” korábbi motívumait, s nem csupán a korábbi témákat teremti ujjá, de egész komplex-motívumrendszerét is folyamatosan érleli, formálja, alakítja. A következő idézet segítségével nyomon követhetjük Juhász parafrázis-technikáját és a vándormotívumok evolúciós fejlődését az életműben. Az alábbi sorok – Az Éj Gyöngyház-szemöldöke című hosszúversből – húsz évvel A halott feketerigó után keletkeztek: 

A háború utáni gyászban,
a rom-ország élet-lázban
tömegsírt is kiástam
a temető-némaságban,
az ős-négyszög föld-dobozban,
a napfényes halál-koszban
deszkatutajon feküdtek
a testükkel elévültek,
arccal az eget nézve,
szemek nélkül a kékre,
rothadás-habbal takarva,
tajték-paplanba csavarva,
ingben, kékcsíkos gatyában
a föld-doboz buja házban (…) 

S egymáson deszka-táblák,
rácsok, kerítés-létrák
a halottakra rakva,
emeletekké hadarva,
deszkatutajuk habja
egymásra habarva.
Mint hadihajó váza,
ókori evezős bárka.
S fönt a tömegsír szélén,
a föld-doboz perem élén,
mint zokogó rózsakertek,
méhrajzás zengés-keresztek:
asszonyok feketében
hevertek hason a fényben, (…) 

Ezer szemű pók-gigász volt
a magasság a mély sírból,
sikoly gyémánt-koszorú gaz,
dülledt gyászlégy négyzet-halmaz (…)[7] 

Naturalisztikus ábrázolás tekintetében mindkét vers meglehetősen erőteljes, a legapróbb részletekig – pl. „kékcsíkos-gatya” – megegyező. Az „újdonság” nem a versforma változásában s nem is a minőségi és mennyiségi arányok alakulásában rejlik. Érdemesebb inkább egy-egy továbbfejlesztett motívumot és metaforát emelni ki az idézett sorok közül. A korábban keletkezett költeményben a kiásott tömegsírt egy asztallaphoz hasonlítja a költő – a sírba-terített deszka-asztalon, lécrács-asztalon megint / tíz habkatona, sárga tajték-vitéz –, míg a későbbi költemény ugyanezen a helyen egy még plasztikusabb allegóriát használ, egy elsüllyedt hadihajó roncsához hasonlítja a sírban heverő katonákat: „Mint hadihajó váza, / ókori evezős bárka.” Juhász nem áll meg itt, továbbszövi a metaforát. A korábbi versben gyászoló „katonarokonokat” említ, míg az új költeményben, a gyászoló asszonyok csoportja ógörög asszonykórusnak látszik, ami újszerű koherenciát eredményez a „hadihajós” képpel.

Ezek a feketeruhás asszonyok a tömegsír peremén várakoznak. A mozgás, az érzelmek és az észlelés ábrázolására Juhász mindkét versben a „Gyászlégy” metaforáját alkalmazza, ami jellegzetes Juhász Ferenci vándormotívum, ám a Halott feketerigóban az asszonyok ideges sürgésére helyeződik a hangsúly – akik élő gyászkoszorúként / a sír-óriás körül feketén tolongtak, mint zsibongva tányér lépesméz fehér / porcelánperemén a fekete legyek –, míg Az Éj Gyöngyház-szemöldökében szereplő gyászkar statikusabb: „asszonyok feketében / hevertek hason a fényben”. A Gyászlégy-hasonlat itt minden idegszálával a Látás és Észlelés témaköréhez kapcsolódik: „Ezer szemű pók-gigász volt / a magasság a mély sírból, / sikoly gyémánt-koszorú gaz, / dülledt gyászlégy négyzet-halmaz”… A gyászoló családok csoportja ebben a versben egyetlen hatalmas szoborrá dermed, ideges-fürkésző tekintetük Egyetlen gigászi Légyszemmé merevedik… A Légyszem összetettsége és bonyolultsága – a mikroszkopikus látópontokból kikristályosodó „facettakockás-szempogácsák” –, évtizedek óta foglalkoztatják Juhász képzeletét: mindent látni és mindent megfigyelni, jelen lenni a Létezés minden pontján, a Téridő minden szegmensében, mint Isten Mindent Látó Szeme. E kristálylapokból csiszolt eleven ikertornyok állandó szereplői az életműnek. Lapozzunk fel egy Bosch-albumot és keressük ki a leghíresebb képet, a „Gyönyörök kertjét”! Az album rácshálós térmezőkre osztva mutatja be az egyes jeleneteket, így sejtkaptár-szerű elrendezésben érzékeljük a látottakat, mintha két összetett légyszemmel néznénk a festményt: 

S mint Hieronymus Bosch
szappanbuborék-kelyhe,
szivárványgömb-szerelme
amit látással megfogsz. 

S mint légyszem ásvány-zöldben
osztott tér mozaikból:
vágyad ikra-cellákból
pontszem-háló félgömbben. 

A külön-egész részek
sejtrács-púppá rakódva,
törten egésszé oldva.
S nevetsz, mint aki részeg.[8]

A Légyszimbolika a költő egyik legösszetettebb motívuma és metaforája. Prototípusaként talán a Magánhangzók szonettjének fekete Légy-betűjét (A), és Emily Dickinson ontológiai mélységű komplementerét említhetjük: „I heard a Fly buzz when I died”–„Hagyatkoztam, átadtam a Részt, mi belőlem még átadható, és azután közénk repült a Légy.”[9]

Ahhoz hogy megkíséreljük értelmezni e páratlan gazdagságú költészet igen összetett világképét elengedhetetlen, hogy olvasóként mi magunk is azonosulni tudjunk ezzel a központi – (Juhász szinte valamennyi művébe újra és újra beleszőtt) – szimbólummal; – lényegében Léggyé kell legyünk az olvasás során, és ebből az újfajta perspektívából szükséges szemlélni-tanulmányozni világunkat. Az első pillantásra kusza és terjedelmes életmű így hirtelen rendezetté és átláthatóvá válik, hiszen a művészi részletek valamennyi szépsége egyszerre jelenik meg a szemünk előtt; ott lehetünk a legváltozatosabb képek és víziók születésénél, s láthatjuk azok fejlődését a Juhász alkotta Genezisben. A költő képes egyetlen hasonlat – (pontosabban egy kozmikussá növesztett „megametafora”-„szuperszimbólum”)[10] – segítségével kifejezni a komplett költői univerzumot! A Látványelemek és az ahhoz kapcsolódó Információk szisztematikus feldolgozása során egy ismerős világba érkezünk meg: a saját világunkba. Az Emberiség története: az Információáramlás története; mindannyian egy érző idegsejt-hálózat neuronjai vagyunk: hozzuk-visszük az Információkat. Nagy Sándor korában a különféle népek és gének (tehát: az „Információk”) még véget nem érő vándorlások és vagdalkozások árán cserélődtek; manapság – (a virtuális valóság hőskorszakában) – elég egyetlen gombnyomás, és a világháló segítségével máris beléphetünk egy imaginárius Térbe; és: az ezer Légyszemű Valóság visszanéz ránk…

Néhány gondolattal korábban Juhász Légyszimbólumát Isten Mindent Látó Szeméhez hasonlítottam. Ám Juhász kreációja eleve ambivalens, általában az elmúlás és a „rothadás” témaköréhez kapcsolódik; így sokszor a „Szemek-kívánságának”, és Belzebubnak, a Legyek Urának szimbóluma. A Fekete Sas-királyban (1987) is ebben a sátáni-formában látjuk viszont; a földalatti Kastély utolsó titok-szobájában a keresztfán mintha egy antianyagból gyúrt légyfejű, sasszárnyú, mutáns Antikrisztus sírna: 

Kétméteres döglégy a fára szögezve
Akár Jézus Krisztus akkor a keresztre,[11]

és: 

Kétméteres ember-alakú vad Légydög,
szőrös, hártyaszárnyú, nagyfaszú ős-ördög,
Isten ellen árnya, árny-szövedék Isten,
kér, hogy csókommal a kínról lesegítsem! 

Krisztus levétele a Keresztről: Ez a motívum Juhásznál általában a hatottak elsiratásához kapcsolódik, ám ebben a dantei mélységű versben a hagyományos fogalmi elemek megváltoznak, a költő Adyt idéző „létharcot” vív a keresztfán vonagló Antikrisztussal.  Juhász a rá jellemző asszociatív technikával időzik el a részleteken; a Légyfejű- Sas-király- Antikrisztus bemutatásakor mindenekelőtt a Teremtmény szemeit hangsúlyozza:

Két szeme két kristályhólyag fénypontokból,
két óriás fénycsöcs szemcsepázsitokból,
óriásbuborék, s azon buborékok
törpe tolongása az őslátás-homlok,
egymáshoz ragasztott apró látáshólyag
ötezer csöpp cella, látókehely-ablak

Első olvasásra talán elkerüli a figyelmünket, de valójában a Pokol Kapujában vagyunk, és a Légyfejű lényről készült költői leírás – (amely hosszú oldalakon át a juhászi epika legmagasabb színvonalán mozog) – lényegében a közismert dantei tercinák adekvát változata. Ha megkockáztathatunk egy aprócska szójátékot, a költő itt „két legyet ütött egy csapásra”, hiszen a verses-meséket idéző magyaros versforma tökéletes művészi összhangba és termékeny feszültségbe kerül a feketemisékre emlékeztető posztmodern dantei tartalommal.  Érdekes megfigyelni, a költő milyen szisztematikus szempontok alapján alakítja a verset. A Légyszem-motívumhoz kapcsolódó metaforák ezúttal maguk is önálló látomásokká lesznek, mint a Látás bonyolult biológiai folyamatának részletes látványelemei. Ám Juhász nem áll meg itt, a „szemek kívánságának” középkori kínját (tehát a sötét, sátáni erőket) a legvadabb szexuális asszociációk felidézésével érzékelteti: 

két gömbcsillár között tátog szőrös szája,
mintha férfiherék közt lenne pinája,
s kék ajakpárnák közt kilógó szívója,
mint szűz asszony-fallosz, cimpák közt csiklója. 

Légyszem Légyszemet néz! A Látványelemek analitikus leírása látens módon a Valóságot ötezer szemen keresztül szemlélő költő legszebb művészi hitvallása. A tudatos alkotói szándékot jelzi, hogy e légyszemek mennyiségi bemutatása kapcsán ismét felszínre kerül a tömegsír kiásása, mint meghatározó kamaszkori emlék: „Háromezer szeme könnytelen, száraz zsír, / mint kivégzés után kibontott tömegsír”. Juhász Ferenc filozófiája a Légyszem többsíkú látásmódjához hasonlatos – a világ bonyolult –, ugyanakkor sohasem tagadja meg hitét az emberi értelemben és haladásban; a Halál Fájának kínoktól-gubancos ágai között mindig ott ragyog nála a megváltás arany-ágdarabja, mint egy Aranykard; mint Paul Gauguin híres festményének – „Honnan jövünk? Kik vagyunk? Hová megyünk?” – aranyága. 

(2014–2015)

 

(Megjelent a Tiszatáj 2015/8. számában)

 


[1]   Szalai Zsolt: „Nem lett más” (Szépirodalmi Figyelő 2012/12-3-015); www.szepirodalmifigyelo.hu/pdf/2012/12-3-015-szalai-juhasz.pdf

[2]   Borbély András: „Felejtés és metafora”; www.napkut.hu/naput_2008/2008_07/014.htm

[3]   Szabó Szilárd: „Juhász Ferenc metrikája és költészete a nyolcvanas-kilencvenes években”; (Új Forrás 2000/8); www.jamk.hu/ujforras/000813.htm

[4]   ua.

[5]   Részletesebben: Tóth Ákos: „Minden megtörtént már”; esszé (Tiszatáj 2007/11); www.matarka.hu/cikk_list.php?fusz=51153

[6]   Pomogáts Béla: Költői univerzum. Tanulmányok Juhász Ferenc költészetéről (Littera  Nova  Kiadó, 2003)

[7]   „Az Éj Gyöngyház-szemöldöke” (A gyermekkor csontváza, 2006–2010)

[8]   „A virágban cimbalmozó asszony” (Világtűz; 1993)

[9]   Károlyi Ami fordítása

[10]   „Mert míg a romantikus kép alapja a metaforában tökéletes megfelelést ajánló stílusteljesítmény volt, ahol a névpárok homológiája, kölcsönössége a befogadás értelmi-érzelmi szimmetriát felállító értelmezéseiben közelített a kimondhatatlan őskifejezés, a költői nyelv értelmezésének kulcsait magánáltartó befogadói konszenzus felé, addig Juhász a romantika stílusiskolájának, ismert vonatkoztatási körének hívószavait a metonimikus egymásra következés fokozatosságába sorolja, genealógiai hierarchiák szerint rendezi el, s ezzel – a világképének háttér-nehézségeire való utalásként – egy kiterjedt és kontúrtalan szupermetafora felé való menetelésben látja műve felfogásának zálogát”. Tóth Ákos: „Minden megtörtént már”; esszé (Tiszatáj 2007/11)

[11]   Forrás: dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?docId=0000000764&secId=0000070321& mainContent=true&mode=html


Címke: , , ,
2021.09.19 - tiszatáj

ZŰRÖS KETTYINTÉS, AVAGY PORNÓ A DILIHÁZBAN
Provokatív, egyúttal rendkívül intelligens, önmagunk és társadalmunk elé görbe tükröt illesztő remekművet alkotott a román újhullám egyik leginkább jegyzett direktora: Radu Jude előző munkája nyomvonalán haladva vágta zsebre az Arany Medvét és alkotta meg pályája eddigi talán legjobbját… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

ARANYI SÁNDOR ÉS TANÍTVÁNYAI
Ezek a melók itt most azért érdekesek, mert nem egy téma vagy szemléletmód, hanem Aranyi mentén kerültek a falra. Az ő egykori, mára szakmailag elismert tanítványai állítanak itt ki, és ezt leszámítva semmi közös, vagy semmiféle kapcsolódási pont nincs a falra kerülő munkákban… – VÁRALJAI ANNA MEGNYITÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

SZABÓ IMOLA JULIANNA: LAKÁSA VAN BENNEM
Szabó Imola Julianna kötete olyan, mint egy tüdő. Páros, lebernyeges szerv, szükséges a légzéshez, egyszerre gyakorolja a megtartást és az elengedést. Nem szól olyanról, amiről az élet ne szólna: kórházi látogatások, nagyszülők halála, terhesség, bántalmazás, válás, költözés, szülés, gyermeknevelés, betegségek, elöregedés. Mindezek egy képileg is burjánzó nyelven, a megértés vágyának orgánumán… – SZUTORISZ SZABOLCS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

SZALAI ALEXA RITA TÁNCMŰVÉSZ, AZ 1984 KOREOGRÁFUS-ASSZISZTENSE
Táncol, tanít, az 1984 című sikerprodukció koreográfus-asszisztenseként is dolgozik Szalai Alexa Rita táncművész, a Szegedi Nemzeti Színház tánckarának tagja, aki Győrből került a Tisza partjára… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.15 - tiszatáj

DANTE KÖREI
700 éve halt meg a költő

Tandori Dezső verse, Petrarca, Pier Paolo Pasolini művei

Kerber Balázs válogatása,a kortárs olasz költészetből

Vígh Éva, Máté Ágnes, Szörényi László, Kabdebó Lóránt, Nádasdy Ádám, Kocziszky Éva, Yilmaz-Mészáros Enikő, Pál József írása Dante művészetéről

Tovább olvasom >>>
2021.09.15 - tiszatáj

FERENCZY ORSOLYA MUSETTA SZEREPÉRE KÉSZÜL
Sűrű évad vár Ferenczy Orsolyára, a Szegedi Nemzeti Színház Erdélyből indult fiatal magánénekesére, akit legközelebb októberben Musetta szerepében láthat a közönség Göttinger Pál nagyszínházi Bohémélet-rendezésében. Novemberben Belinda, decemberben Konstanze, márciusban Donna Anna szerepében lép színpadra, az évad végén pedig a Marica grófnő Lizáját alakítja… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.13 - tiszatáj

STILLWATER
Műfaji hagyomány és szerzői világkép példás egyensúlya: Tom McCarthy védjegyei nem tűnnek el, a 2015-ös Oscar-nyertes Spotlight után a független közegből érkező direktor újabb lépést tesz a populáris filmkészítés irányába, de csupán annyi sallanggal, hogy azok ne gátolják ambíciói kiteljesedését… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.13 - tiszatáj

HORVÁTH DÁNIEL FESTŐMŰVÉSZ MÁS TÁJAK CÍMŰ KIÁLLÍTÁSA A K GALÉRIÁBAN
Lead: Burjánzó, zöldellő növények kavargó színfoltjai borítják be a K Galéria alagsori kiállítótermét. A buja növényzet között hol katonák masíroznak kivont karddal, hol piciny házikó képe tűnik fel egy szikrázó gyémánton. Horváth Dániel új, Más tájak című kiállításának különös tájképei között járok… – TAKÁTS FÁBIÁN BESZÁMOLÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.12 - tiszatáj

KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ KRASZNAHORKAI BALÁZS RENDEZŐVEL A BELVÁROSI MOZIBAN
A gyönyörűséges Máramarosi-havasokban játszódik Krasznahorkai Balázs első nagyjátékfilmje, a különös apa-fiú történetet elmesélő Hasadék, amiről a rendezővel és a fiút alakító Babai Dénessel hallhattak beszélgetést a Belvárosi mozi nézői a péntek esti vetítés utáni közönségtalálkozón. Házigazdaként Ibos Éva kritikus, művészettörténész faggatta a vendégeket… – HOLLÓSI ZSOLT BESZÁMOLÓJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Tandori Dezső: Felplusztulás, leplusztulás (Előzetességek és utólagosságok [2018–2019])Demény Péter: Az élet gesztenyéi (Slágerek, sanzonok, slamasztikák)H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregékBakos András: Isteni testekSzathmári István: Spanyol reggeliSántha József: BörtönkarnagyNormal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattTandori Dezső: Nincs beszédülésPetőcz András: A visszaforgatott időLengyel András: Tömörkény-tanulmányokKálnay Adél: Szivárványország (Utazz velem!)Virág Zoltán (szerk.): Színkép, hangkép, összkép (Írások elméletről és gyakorlatról)Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Fried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházTandori Dezső: A szomszéd banánhalSeregi Tamás: Művészet és esztétikaÉszlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Zalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)„Ragyogó pusztulás” – kortárs osztrák irodalmi antológia (szerk.: Bombitz Attila)Lengyel András: Ellenkultúra, peremhelyzetben (Marginalitástörténeti vázlatok)Bíró-Balogh Tamás: Az irodalom személyességekabai lóránt: semmi színSzlováknak lenni csodás…Petőcz András: A megvénhedt IstenDemény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólTandori Dezső: Szellem és félálomKálnay Adél: Hamvadó időSzepesi Attila: IstenporPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Sághy Miklós: A fény retorikájaTandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézCsiki László: A kaptárBaka István: Műfordítások III.Jász Attila: Fürdőkádból a tengerTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaBíró-Balogh Tamás: TollvonásokFried István: Magyar irodalom(történet)