A kilátástalanság iróniája

KERTÉSZ IMRE KÖSZÖNTÉSE A MÜPÁBAN

Bárkinek mondtam, hogy Kertész Imre-estre megyek a Müpába, reagálásában kimondva kimondatlanul ott lapult a kérdés, miközben nagy kérdőjelekkel a szemében nézett rám. A kérdés persze számomra is kérdés volt, hogy fog ez az est a súlyos betegséggel élő, Nobel-díjas íróval megvalósulni.

A teltházas nézőtéren ülők, ebben egészen biztos vagyok, ugyanilyen kíváncsi izgalommal várták, milyen megoldást találtak azt est megálmodói. Itt a beszámoló elején azonnal le kell szögeznem: a legjobb, legtisztességesebb és leghatásosabb megoldást.

A színpad egyik oldalán nyitott zongora, a másik oldalon kis asztal négy kisméretű fekete székkel, a háttérben vetítő vászon. A kezdés ünnepélyes pillanatában az írót tolószékében tolták be,  és a színpadon kialakított beugróban helyezték el kísérői társaságában. Finom halvány fény világította meg Kertész Imre alakját, de így is felmérhető volt, hogy örül ottlétének, egész – puha kendőbe burkolt – alakja szelíd érdeklődésről és teljes részvételről tanúskodott.

Novák Eszter rendezése, mint már ez a sorozat Nádas-estjén is feltűnt nekem, empatikus, hihetetlen színpadérzékről és az irodalom megjelenítésének nem átlagos képességéről győzi meg a nézőket. Külön kiemelném a háttérvetítés nagyon jól illeszkedő, a műsort egyrészt díszítő, másrészt értelmező megoldását.

Veiszer Alinda három, tökéletesen átgondolt választás nyomán meghívott vendéggel beszélgetett Kertész Imréről, munkásságáról, emberi különcségeiről, furcsaságairól. Spiró György íróbarátként, Morcsányi Géza kiadóként és Hafner Zoltán a mai napig tartó rendszeres találkozások szerkesztő-munkatársaként. Még mielőtt belevágtak volna a beszélgetésbe, Veiszer Alinda ültében Kertész Imre felé fordult, üdvözölte a „páholyában” az est főszereplőjét és udvariasan a személyes részvételre invitálta. Erre nem került ugyan sor, Kertész Imre nem szólalt meg, de néha egy-egy gesztussal, kézszorítással jelezte örömét, akár egyetértését is. Az első rész végén Kertész, nagyon helyes integetéssel, távozott a színpadról, nekem némileg Honti Hanná-s vagy még inkább Füst Milán-os gesztussal jelezve, hogy boldoggá tette a zsúfolt nézőtér és a számára rendezett est.

Spiró György jóízűen elbeszélte megismerkedésük fordulatos történetét, hosszú ideig tartó szoros barátságukat. Az ötven év körüli Kertész tüskés mosollyal védekező személyiségét, majd az est legjellegzetesebb kijelentésével „lebilincselő rosszhiszeműségét” elemezte, olyan plasztikusan, hogy a nézőtér derültsége teljes megértést fejezett ki. Mindeközben mind a három, Kertészt közelről jól ismerő, beszélgető-résztvevő megállapodott az író ellenállhatatlan humoráról, jó társasági lényéről és élni tudásáról. Természetesen a beszélgetés középpontjában a művek álltak, kiemelve a Sorstalanság helyét és szerepét nemcsak a magyar irodalomban, hanem a saját életműben is. Leginkább Hafner Zoltán igyekezett megvilágítani, hogy érdemes figyelembe venni, hogy a Sorstalanság egy első mű, hangsúlyozta, hogy a többi Kertész művet is jelentősnek tartja. Aláhúzta a naplók szerepét, amelyekből még nincs minden kiadva. Hafner igazi szerkesztőként, keveset beszélt inkább bólogatással és gesztusokkal fejezte ki véleményét. Morcsányi Géza a kilátástalanság iróniáját tartja a legjellegzetesebb kertészi megnyilvánulásnak. Ezzel a legtömörebben megfogalmazta szeretett szerzője, Kertész Imre bonyolult emberi-, írói személyiségének lényegét. Spiró a Sorstalanság maró gúnyját és megbonthatatlan tömbszerűségét fejtegette. Már egész korán biztos volt benne, hogy a regény írója Nobel-díjat kap.

A Literárium estek szokásos forgatókönyve szerint, Kulka János olvasott fel az est elején egy rövidebb, majd a második részben egy jelentős mennyiségű Kertész szöveget, komolyan megvilágítva az író vívódásait, a Sorstalanság kiadásának elutasítását, az író viszonyát a kész műhöz, és más fontos és jellegzetes Kertész-gondolatokat. Nem mindennapi teljesítmény volt a szöveg interpretálása úgy, hogy végig fenntartotta a nézők lankadatlan érdeklődést. Várjon Dénes zongorajátéka a jeles írónak és a nézőknek egyaránt jutalom volt.

(Literárium – Kortárs Írók a Müpában c. sorozat 2015. december 14-i estje – A sorozatot Keresztury Tibor szerkeszti.)

 Fürth Éva

Fotó: MÜPA/Burger Barna