Nádler István kiállításáról

DEÁK CSILLAG
ÉS
KÖLÜS LAJOS

Nádler István Dimenziók című kiállítása   

2015.10.16. – 2015.11.14.

Várfok Galéria

1012 Budapest, Várfok u. 11.

A kiállítás a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivállal közös program.

Deák Csillag: Az írás útja

Mintha a Távol-keleten lennék, a falakon gyors ütemű, rapszodikus lüktetésű vonalrendszerek, vonalritmusok, bennük a művész temperamentuma, amely jelzi, milyen közvetlenséggel fogja fel a formákat, mint képértékeket. A sötét és világos vonalak, sávok, spirálok éreztetik a fokozatokat, a finom átmeneteket. A most bemutatott alkotásokban megjelenő formákat a művész egyszerű sémákba foglalja, merész gondolatai ívelnek a vásznon, bennük az ösztönszerű érzések lüktetnek, mintha egyetlen vonással festené meg művét. Hangulatfestés? Gesztusművészet? A múló élet pillanatait és összegzését látom. Az intuíció a megfoghatatlanság régiójába viszi az alkotót, de a nézőt is. Nádler István (1938) szemlélete a távol-keleti festészetben is gyökeredzik (a japán fametszetek és a kínai tusfestmények ismerete nélkül Van Gogh, Gauguin, Toulouse-Lautrec és a francia posztimpresszionizmus más, jelentős képviselői nem tudták volna megteremteni azt az új festészeti látásmódot, amely a modern szemlélet alapjává vált (http://www.kogart.hu/kiallitasok-helyszinenkent/kogart_haz).

A Várfok Galéria az idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Nádler István egyéni tárlata az ünnepi programsorozatot nyitja meg. A Dimenziók című kiállítás a művész legfrissebb munkáit mutatja be. Legújabb képein a spirál formaképző hatását figyelhetjük meg, azonban felfokozott lendülete a tereket dimenziókká tágítja, melyek geometrikus alakzatok és erővonalak formájában keresztezik és érintik egymást. Dinamizmus és elemi erő hatja át a műveket, bonyolult struktúrák, energiáktól harsogó, a fekete térnek nekifeszülő, élénk színek ragadják magukkal a látogatót. Érezzük, hogy a művészet mindenekfölött ritmus, illetőleg mozgás. Nem vész el a részletekben, száraz ecsettel is dolgozik, vagy olykor felkapja az ecsetet, sávonként kifehéredik a vászon. Sémákat alkot, felfogható képleteket.

Formaalkotása kontemplatív (szemlélődő, elmélkedő, elmélyedő) jellegű, a mozgás a képek legbensőbb lényege, abszolút érték, miként az élet is. Tévednénk, ha itt csak gesztusfestészetet látnánk. A beidegzettség, a gyors és biztos kéz, a szigorú logika révén az utolsó vonásokig gondosan kiszámítottaknak tűnnek a formák. Nádler mégis érzésből alkot, elvont ritmusokat és a formák nagy bőségét szuggeráló vonalas képleteket (Felvinczi Takács Zoltán: Kínai és japáni képek, Nyugat, 1914/11) teremt, velük a végtelenség felé nyit utat. Keresem az eredetet, az őst, ami átzeng ezeken a kalligrafikus festményeken. A múlt üzenete, öröksége. Láthatóan és láthatatlanul. Tudatosan és tudattalanul. A ritmikus vonalképleten átsejlenek a régi formák (bronzedények, kerámiák ornamensei)

A spirális, csigaszerű, ívelt, csavarodó formák a művészi felindulást rejtik magukban. Nádler összegez és megújít. Vertikális formákat hoz létre, alkalmazza az aranymetszés szabályát, piros, ritmikusan határoló vonalakat, négyzeteket és dekoratív színeket használ. Nem ismeri a mozdulatlanságot, nem ismer sehol sem állandó természetű határokat. A tárlat műveit egy folytonos mozgásban, alakulásban levő erő hatja át. Egyetlen vonással kifejezni a legbonyolultabb szerkezetet is.

Kezdetben volt az Idea. Piros és fekete téglalap, félig nyitott ajtó. A bal oldali téglalap vöröse tűzfal, de látjuk a jobb oldalon a kavargást, nem tabula rasa, a gondolat már formálódik. A következő képen Idea-Valóság No. 1., helyet cserélt a vörös és fekete tér, mintha agyunkban cserélődne fel a jobb és bal félteke. Minden másként lesz, mint ahogy elgondoltuk. Berobban a vörös térbe a sötét gomolygás, a térből is kilökődik, a valóság felülírja az ideát. Az Idea-Valóság No..3. képen színben visszatér az első képen látott rendszer, a piros szín nem törlődik, megőrződik. A fekete szín nem a halál színe, a dinamikáé, a mozgásé, a kettős spirál is megjelenik bennük, mintha egy DNS valamelyik szekvenciáját, részletét látnánk, az öröklődést hordozó génkapcsolódást. Géntérkép, a gesztus feltérképezése, elemeinek elemzése, vizsgálata, miből is áll. Ahogy Hollán Sándor vizsgálja a fa ágait, leveleit. Nádler is gyűjt, formáz, kísérletezik. Egy görbülő, elhajló fehér spirálba beleszúr, bele hasít egy ékforma. (No. 2.) Ceruzahegy? A forma itt is a görbület, a kunkoriság, a talajtornász lebbenő szalagja.

Nádler István valahol nomád is, aki hozzászokott ahhoz, hogy nincs körötte semmi, ami fogva tartsa. Hidat teremt nyugat és kelet művészete között. Mostani művei a tér felé fordulnak. Szabadon fokozza a tónusokat, érzéseinek parancsát követi, mintha belső törekvése nem engedné meg, hogy a hasonmás képét ábrázolja. A választott, a létrehozott formák szerialitását hozza létre. „ A fehér és a fekete szín játékából kihozni egy képet, amely csak közelítési kísérlet lehet a le nem írt és ki nem mondott lényeg felé vezető úton; ez a kísérletünk nekünk, különböző „szemek”-nek, akik régóta keressük a lényeg felé vezető úton a találkozást.” Bhikkhu Satori Bhante: A sintoizmus (A világ nagy vallásai sorozat) (Gondolat, 1990:8. o.)

Bölcseletet és költészetet is látni ezeken a festményeken, ha nem is szöveges formában, hanem a művek szelleme által. Nincs szilárd nyugvópont a világban. Archimédesz is tudta ezt, nem véletlenül mondta, adjatok egy fix pontot, és én kifordítom sarkaiból a világot … Mintha mindnyájan erre az archimédeszi pontra várnánk. A kiegyensúlyozott jelenre és a nyugodt, biztonságos jövőre.

Kölüs Lajos: Tüdőtágulás

…csontvázát mindenütt ki lehetett venni a bőre alatt, de kiváltképp mellkasban, ahol a bordák egy sor körívet rajzoltak ki. J. M.G. Le Clézió A láz című könyvének első soraiban olvasható az idézet. Nádler tovább megy. Nála már nincs emberi test, és maradványnak sem nevezném az általa megalkotott formákat. Igaz, ha valaki egy afrikai szavannára téved, előbb-utóbb belebotlik egy-egy elhullott vagy zsákmányállat, ritkábban ragadozó állat kifehéredett csontvázába, gerincébe. Szél kavarog a csontok között. Se hús, se háj, se ín. Nádlernél már csak a forma marad, amely különös módon lélegzik, levegőt vesz, mintha tüdő tágulna, mozogna. Nincs száj, orr, amelyen keresztül levegő áramolhatna. Mégis áramlik, többnyire fölfele, sőt lefele is. Be- és kilégzés. Szellemalak sincs. A fák fölött csak röpköd egy veréb, / száll benne egy apró csontváz fehéren, / fel-felbukkan a tollak sűrűjében, / és figyelem a szikrázó zenét, / – írja Markó Béla Analógia című versében (Várad, 2010/7). Röppen, figyel, kutat, és megpihen a néző tekintete, van mit látnia, négy térben sorakozik húsz mű. Hengerformák, bordázatok, tekergő vonalak, spirálok, síkok, négyzetek, színtelenek és színesek. Kiosztott, felosztott térben, mintha számítana, melyik formának milyen térrész jut, mit birtokolhat az adott dimenzióban. Papíron kettő, látványban három. 2009-ben a Feketebács képeken már felbukkan a bordázat, néhol a rács, spirál is, későbbi időben a bordázat, a csavarás, a dugóhúzó járat, a csavarintás.

Nádler dimenziói keresztutak, kereszteződések, szembenállások, nincs kitüntetett hely, bárhol lehetünk, valamivel szemben állunk, valamitől el vagyunk, vagy el leszünk zárva. Kizárjuk magunkat valahonnan, bezárjuk önmagunkat valahová, olykor egyszerre és egyidőben. A tér és idő paradoxonját hozza létre Nádler a kétdimenziós képekben, út a semmibe, út a jövőbe, a múltba lépést mint jelenbe tartozást élhetjük át. Dimenzióban. Kimérten és kiszámítottan. Már-már falanszterszerű a horizont, a látásmód. Védvonalak és védőrácsok. Börtön? Önmagunk börtöne? A Dimenzió5. a kedvenc képem. Két kapuszárny, nyílik, vagy már nyitva van, nem tudom. Lehetnek üveglapok is, ablakok. Egy-egy kék négyzet a kép bal és jobb oldalán. Alagutak? Maga az ég kékje világol? Miközben úgy látszik, a tér nyitott, egészen másról van szó? És egy kis idő után felsejlenek a spirálok, a gerincvonalak a háttérben. És itt is látható a függőleges spirál, de oldalt döntve is, keresztezik egymást. A formagazdagság a többértelműséget engedi és alapozza meg.

Most új elemként a pop-artos motívum lep meg, a fekete-fehér négyzet, a rácsvonalak, mint záró, oldó felületek, a harsogó színek. A fölfele törő hengerek, a vertikális mozgás és dinamika. Akár magfúzió is lehetne. Érezni a belső feszültséget, a robbanás előtti pillanatot, hamarosan megváltozik az erőtér. A képeket vastüdőként is szemlélhetem, mesterséges légzésre szorul a forma? Ez már a vég, vagy éppen most szabadult meg a test a vasabroncstól, és az első szabad lélegzet erejét, frissességét, ritmusát láthatom? Kilépünk az erkélyre, a ház melletti erdőbe, egy fasorba, zöld rétre, és tüdőnk nemcsak éles, hűs levegővel telik meg, hanem a világgal. Eggyé válunk a természettel, akár egy városi parkban is megtörténhet a csoda.

A No. 1. képen három függőleges, fölfele haladó spirált is látunk egymás mellett, fehér téglalappal elfedve, befedve, határolva, kimetszve. A háttér vízszintesen is forog, mozog. Ez abszurd, Nádler számára mégsem akadály, megoldotta a függőleges-vízszintes mozgást, forgást, a mozit. A művész filmet néz és forgat, egyszerre. A fekete színnel alkotott képek közül a No. 3, 4., 9. kép különössége, hogy benne vagyunk a spirálban, a gerincben, mintha gerincfestést (mielográfia) végeznénk. A gerincvelő közvetíti az üzeneteket az agy és a test többi része között. A gerincvelőt védik a körülötte elhelyezkedő csontok és szalagok. Mégis megsérülhet a gerincvelő. Nyilvánvaló, hogy Nádler nem emberi gerincet vizsgál, absztrakt módon sem, őt a forma belső dinamizmusa, kapcsolata, összeillesztése, elválása, elszakítása, elvágása, megszüntetése, felfedezése, felfedése, valahová való futása érdekli. Most fölfele mennek a vonalak, a görbék. Az agyhoz, az égbe. Ennyiben mondhatjuk, hogy motívumok alapján transzcendens képeket is látunk. A fekete képeken a képválasztó piros vonala akár egy kézfejtől felfele futó vörös vonal, a tetanusz betegség jele is. Határvonal. Sötét és fehér terület elhatárolása. A jó és rossz megkülönböztetése? Festék folyik a gerinccsatornán. A térszűkítő folyamat itt nem bevérzés, daganat, elmozdult csigolya, porckorong sérv, csontos szűkület, hanem a formatartás és formamegőrzés szubsztanciája, a mozgás lehetősége, szabadsága, a végtelenbe tartás pillanata. Az elváltozások nem látszanának a natív (festés nélküli) röntgenfelvételen. Nádler kísérlete a felfedés, a rálátás, a követés. A festék így lesz nála kontrasztanyag. Röntgen nélkül lát, átvilágít.

A rugózó formákat, spirálokat összenyomhatjuk-e? Az emberi gerincen jellegzetes (sagittalis) görbületek vannak. Ezek a görbületek (az emberré válás következményei) a gerincet egy függőlegesen jól rugózó képződménnyé teszik, ami az ember álló helyzetben történő járása közben biztosítja az agyat tartalmazó koponya rugalmas alátámasztását. Nem látunk koponyát. Csak egy koponya gesztusait.