Tiszatájonline | 2015. november 6.

Nagy pillanatok az életemben

BESZÉLGETÉS ESZENYI ENIKŐVEL, A TALÁLKOZÁS RENDEZŐJÉVEL
Meghatározó számomra Nádas Péter és a Találkozás főszereplőjének, Máriának az emlékezése. Rajtuk keresztül értettem meg sok mindent ebből a korszakból – nyilatkozta lapunknak Eszenyi Enikő, a darab rendezője […]

BESZÉLGETÉS
ESZENYI ENIKŐVEL,
A TALÁLKOZÁS RENDEZŐJÉVEL

Meghatározó számomra Nádas Péter és a Találkozás főszereplőjének, Máriának az emlékezése. Rajtuk keresztül értettem meg sok mindent ebből a korszakból nyilatkozta lapunknak Eszenyi Enikő, a darab rendezője.

Film a színházban?

– Amikor úgy döntöttünk, hogy ebben az évadban megrendezem a Találkozást, felhívtam Antal Csabát, hogy tervezze meg a díszletet. Meséltem neki, hogy én eredetileg filmet szerettem volna forgatni Nádas Péter drámájából. Azt mondta, akkor csináljunk filmet a színházban. Így kezdődött minden. Mindketten külföldön dolgoztunk, így leírtam neki, hogy melyik részt szeretném képileg megvalósítani, ő pedig megtervezte hozzá a függöny mögötti világot, a szobákat, a rácsokat, a vasúti kocsi belsőt, a kocsmát.

Elképzelhetetlenül apró térben történik a forgatás, amely minden pillanatában élő, erre külön figyeltél…

– Igen, többször cserélődik a háttér, a berendezés. Táborosi András operatőr egy zseni. De megemlíthetném az összes háttérben dolgozó kollégámat. Huszti Gábor videoművésszel és Csontos Balázs light designerrel együtt fokozatosan fejlesztettük a tudásunkat. Még az elején vagyunk, van mit tanulnunk, de szeretnénk ezt az utat közösen folytatni.

A Jó estét nyárban is láthattunk videotechnikát, de a saját korábbi munkáidba is beépítettél filmes elemeket…

– Régóta kísérletezem videotechnikával a színházban, kisebb-nagyobb sikerrel. A Rómeóés Júliánál kezdtem, használtuk a Lumpáciusz Vagabunduszban, később Szentpéterváron, és most a Találkozásban. Amikor elmeséltem, hogy mit szeretnék megvalósítani, mindenki csodálkozott. Aztán meg jó volt látni, hogy milyen odaadással dolgozott együtt a színészcsapat és a műszaki kollégák.

Nem tudok elég hálás lenni Venczel Verának, hogy minden este csodálatosan jelen van, némán. Örökre hálás vagyok neki…

Börcsök Enikő alakítja Máriát. Az idén magyar színház- és filmművészet kategóriában Prima Primissima-jelölt színésznő filmes rutinnal is rendelkezik.

– Színpadi színésznő, majd lép egyet és filmszínésznővé válik. Csodálatos kolléga, nagyon nagy színésznő. Idén hozzánk szerződött Király Dániel, ők ketten tökéletes párt alkotnak a színpadon.

Az olvasópróbán itt volt Nádas Péter is. Beszélgettem a színészekkel, akik azt mondták, sokat segített nekik a jelenléte.

– Nagyon várom, hogy mit szól majd hozzá Nádas Péter, aki itt volt a próbafolyamat elején, de az még kezdetleges időszak volt. Nagyon boldog vagyok, hogy nyitott volt az új koncepcióra. Nádas Péter írásai az első találkozás óta nagy hatással voltak rám. Rabul ejtett szövegeinek bölcsessége, eleganciája, humora, valamint az, ahogy valósággal elbódítja az ember érzékszerveit. Alkotóként mindig azok a történetek érdekeltek, amelyeken keresztül a női lét bonyolultságáról és szépségéről lehet beszélni.

A körülöttünk zajló eseményekből, a borzalmas világból bemenekülünk ide, hogy még nagyobb borzalmakat éljünk át. Ez a rendkívüli a színházban…

Mit érzel most?

– Egy nagyon ihletett próbaidőszakon vagyunk túl. Ilyenkor már elengedem a színészek kezét, szárnyalhatnak, én pedig alázatosan kiszolgálom őket. Külön meg kell említenem a zenészeket, illetve Vidovszky László csodálatos zenéjét, amely tökéletesen követi és segíti Nádas Péter szövegét, együtt lélegzik vele.

(Pesti Színház, 2015. október 21.)

 Tóth András Tozzi

[nggallery id=617]

Fotó: Pesti Színház/Gál Bereniké

 

Kapcsolódó írásunk:
Ezerféle kérdést felvet a darab, ettől olyan izgalmas, ettől jó játszani a Találkozásban
(Interjú Börcsök Enikővel) 

 

Nádas Péter–Vidovszky László
Találkozás
tragédia szünet nélkül

Mária: Börcsök Enikő
Fiatalember: Király Dániel

Továbbá: Venczel Vera, Hullan Zsuzsa, Gados Béla, Kopek Janka, Puzsa Patrícia, Gilicze Márta, Tar Renáta, Ember Márk E.H., Medveczky Balázs E.H., Viszt Attila, Földes Irmi

Zenészek: Schlanger Tamás / Holló Miklós, Rabovay Júlia / Zarári Máté, Szilágyi Kinga / Dóczy Gabriella

Díszlet: Antal Csaba; Jelmez: Bianca Imelda Jeremias; Koreográfus: Juronics Tamás; Dramaturg: Perczel Enikő; Szcenika: Czechmeister László; Világítástervező: Csontos Balázs; Hang: Hajdu Gábor; Videotechnika: Huszti Gábor, Szilágyi Lóránd, Nagyfi Tamás; Operatőr: Táborosi András/Rónai Domonkos; Ügyelő: Röthler Balázs; Súgó: Zsolnay Andrea; A rendező munkatársa: Pintér Beáta, Balogh Zsuzsanna

Rendező: Eszenyi Enikő

Október 23-án, az 1956-os forradalom kitörésének napján tartották a bemutatót, hogy ezzel tisztelegjenek a korszak áldozatainak emléke előtt.