Az Óz egy műfaji kalandozás volt

INTERJÚ JURONICS TAMÁSSAL

Új értelmezésben kelt életre a Víg színpadán az Óz, a csodák csodája Marton László rendezésében. Az előadás koreográfusával, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetőjével, Juronics Tamással beszélgettem a bemutató előtt.

– Nem először dolgozol a Vígszínházban. Marton László rendezését megelőzően Eszenyi Enikővel is volt már közös munkátok.

– Enikővel nagyon régóta ismerjük egymást. Mindig is volt bennünk egy vágy a közös munkára. A Ha majd egyszer mindenki visszajön…című összeállításban dolgoztunk először együtt. Abban bízom, hogy ez egy folyamatos munkakapcsolattá fog érni, hiszen ebben az évadban Prágában rendezi Rossini Hamupipőkéjét és engem kért fel koreográfusnak.

– Illetve az október 23-án bemutatott Találkozás című darabban is segítetted Enikő munkáját…

– Csupán egy napot töltöttem el a Találkozás próbafolyamatában, beállítottam néhány mozdulatot. Abban segítettem Enikőnek, hogy még kifejezőbbek, tökéletesek legyenek az érintések, a finom mozdulatok, illetve van benne egy balett-táncos, vele is próbáltam.

– Enikő rendkívüli mozgáskészségű színész, különleges képessége van a mozgásra és a táncra. Igazából csak baráti gesztusként segítettem neki. A nagyobb műveknél, mint például egy operánál, ahol nagyobb kórust, tánckart kell mozgatni, ott jól jön egy szakember.

– Az Óz kapcsán nem csupán táncosokkal dolgoztál együtt, hanem nagyobb részt prózai színészekkel. Ez mennyire nehezítette meg a próbákat?

– Gyökeresen másképpen kellett hozzányúlni, teljesen más a munkafolyamat és az eszközrendszer is, amivel dolgozunk egy-egy színházi mozgásnál. A mi műfajunk távol esik ettől, más a mozgásrendszer, nagyon keveset tudok abból alkalmazni, amit a saját táncosaimmal csinálok. Nekem ez egy műfaji kalandozás volt.

– Bizonyos szempontból redukálnom kell a saját eszköztáramat egy ilyen zenés darabnál ahhoz, hogy megtanulható és kivitelezhető legyen a színészek számára, ráadásul hatásos legyen.

– Miként dolgozik együtt a rendezőés a koreográfus?

– Egy többirányú tájékozódással kezdődik ilyenkor a munka. Meg kell ismerni a rendező koncepcióját, gondolatait, milyen tánc, mozgás kerül a darabba. Ismernem kell a teret, ahol játszanak a színészek, mikor, milyen helyzetbe, jelmezbe kerülnek, nem mindegy ugyanis az sem, miben kell mozogniuk a színészeknek. Ezután elkezdődik a próba, az Óz esetében önállóan foglalkoztam a táncosokkal és a színészekkel.

Számomra az első számú szempont, hogy jó legyen a színész a színpadon. Sok esetben módosítottam a koreográfiát menet közben, mert az adott színész saját mozgásinvenciói sokkal izgalmasabbak voltak az ő testén. Ezt követően véleményezte a rendező a látottakat.

– Milyen volt a közös munka Marton Lászlóval?

– Nagyon jó és könnyű munkafolyamat volt, mert a tanár úr nagyon figyelmes. Szereti meghallgatni a kollégái véleményét és jól tud szelektálni. Én is igyekeztem figyelmes lenni, és amikor azt láttam, hogy a saját elképzelésem nem tetszik neki, nem erőltettem. A rendező szava dönt.

Csak akkor működhet jól az egész, ha meg van a bizalom, a közös gondolkodás közöttünk…

– Mindenki ismeri L. Frank Baum történetét, olvastuk, láttuk filmben, színházban. Miben más a Vígben látható darab?

– Nagyon szépen megidézi a filmélményt. Egy igazi zenés színházi látványt kap a néző. Folyamatosan változik a szín, ahogy haladunk előre azon a bizonyos sárga úton. Már önmagában bravúr a színpadtechnikai megoldás, a csoportos szereplők pedig nagyon sokat vállalnak annak érdekében, hogy minden a helyén legyen. Különleges feladatokat kaptak a táncosok, például belebújnak a Manóföld kis házaiba, amelyek így táncra kelnek, illetve életre kelnek a hatalmas fatörzsek is.

– A Gyűrűk ura jutott most eszembe…

– A Gyűrűk urában látott fákra hasonlítanak a darabban látott almafák, amelyek gólyalábakon mászkálnak.

Sokszor nem is a táncosi tudásom kellett a feladathoz, hanem a színházi kreativitásom, amelyet a rendezői tapasztalataimból merítettem. Hiszen nem lépésgyártó, hanem alkotó-rendező vagyok…

– A mesék világa most nagyon megtalált téged, hiszen az Óz mellett az újragondolt Játékkészítőben is koreografálsz. Miben lesz más az idei előadás?

– Újjászületik az egész produkció. Újraírták a történetet, új a rendezői koncepció, egészen más a látványvilág, a koreográfia, nagyobb tánckarral fogok dolgozni, valamint új szereplők és új dalok is lesznek benne. Bízom benne, hogy egy látványos produkció születik.

– És az összes táncosod benne lesz…

– Igen, sőt, kibővülünk 22 főre. Az feltétel volt a részemről, hogy a szegedi kollégáimmal dolgozhassak együtt. Egyrészt ez egy minőségi garancia, másrészt nem akarok túl sokat távol maradni tőlük. Szegeden kezdődnek majd a próbák november elején, egy hónapig nálunk dolgozik az egész csapat.

– Mire számíthatnak a szegediek ebben az évadban?

– A munkáim mellett úgy alakítottam az évadot, hogy olyan darabokat mutassunk be Szegeden, amelyet még nem látott az ottani közönség, viszont nagy sikerrel játszottuk Budapesten. November 20-án lesz a szegedi bemutatója a nagyszínpadon a Catulli Carmina című táncjátéknak, amelyet tavaly márciusban a Müpában mutattunk be a Budafoki Dohnányi Zenekarral. Mellé készül még egy egyfelvonásos: a Moderato Cantabile című darab, amely Enrico Morelli munkája. Nagyon szerettek az olasz koreográfussal dolgozni a táncosok, felkészült, nagy tudású fiatalember. További közös munkát tervezek vele.

– Márciusban érkezik a Szegedi Nemzeti Színházba Richard Strauss egyfelvonásos balettje, a József-legenda, amelynek tavaly novemberben a Müpában volt a premierje Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok közreműködésével. Megpróbáljuk Szegeden is hasonló nagy volumenben előadni. A tervek szerint bevonunk több táncost, valamint növendékeket is.

– Április végétől a Kisszínházban láthatja a közönség A munka gyümölcse című estet, amelyben fiatal koreográfusoknak adunk teret az alkotásra, hiszen ők ritkán dolgozhatnak nagy társulattal, profi műhelyben.

Tóth András Tozzi

 [nggallery id=616]

Fotó: Vígszínház/Szkárossy Zsuzsa