Oláh András versei
az éjszaka árulkodó nyomai
reggelre elhervadtak testeden
a zuhany alól kilépve
együtt lúdbőröztem veled
a régi csöndekről beszéltem
a vágy konok elszántságáról
kerültem az öncsalást
ahogy a vakond a fényt
de gyengeségem rosszkor szólalt meg
[…]
visszaengedlek
az éjszaka árulkodó nyomai
reggelre elhervadtak testeden
a zuhany alól kilépve
együtt lúdbőröztem veled
a régi csöndekről beszéltem
a vágy konok elszántságáról
kerültem az öncsalást
ahogy a vakond a fényt
de gyengeségem rosszkor szólalt meg
lelkiismeretnek hazudta magát
– most már kisírhatod magad
visszaengedlek az emlékek közé
ahol az utolsó mondat fölösleges
hajnal a buszmegállóban
az utcát telesírja a hajnal
a hídon sápadt villamos halad
bóklászol részeg köveket rugdalsz
a szélben pofozkodó fák alatt
múltad kopott kifordított kabát
az ősz lomhán átölel s fojtogat
érzed a részvétlen hold testszagát
és őrzöd a fertőzött álmokat
ismét magadnak fordítasz hátat
a buszmegállót pára s köd fedi
összeérnek álmodban az árnyak
annyi mindent kell még elfelejteni
lecke a hazáról
akkor még Jugóból szereztük a farmert
magunk koptattuk rongyosra
a szabadság jelképe volt s a különállásé
ahogy a hosszú hajban is felnőtt a dac
s az apáink nagyapáink arcát pirító pofonok
bennünk sajogtak tovább
és taszítottak egyre távolabb
e romlás sújtotta térből
de hiába metszettünk át minden köteléket
mégis itthon tartott valami
nincs ebben semmi drámai:
a leghétköznapibb kérdést kellett eldönteni
nem velünk: bennünk küzdöttek meg ellentéteink –
közben megéltünk néhány erdőhalált
láttuk haragra gyúlni a villamoskalauzt
a könyvtárost a bányászt s a péket is
ám mégis mozdulatlan maradt a világ
itt most is a tegnapi nyálas törtetők cicáznak
kicsúfolt szentségeken taposnak
aláírnak bérjegyzéket és kiáltványt
otthont s országot cserélnek
s versengve dünnyögnek új mesét –
bomlásnak indult a bizalom
a bliccelőről utcát neveznek el
lopják az elhált álmokat
a gyűlölet bekérezkedik otthonodba
s ha séta közben hirtelen megállsz
mert elvétett szavakba botlasz
ismét szünetjelet karcol beléd a régi rémület