Tiszatájonline | 2015. szeptember 19.

Határátlépések az irodalomban

A már megszokott helyen, az Árkosi Szentkereszty-kastélyban tartotta 14. írótáborát szeptember 3 és 6 között az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL). Ezúttal román kollégákat, illetve a két irodalom „határvidékén” közvetítői szerepet betöltő irodalmárokat is meghívtak, hogy megnézzék kielégítő-e az átjárás a két kultúra, a két irodalom között, és – székely észjárással – ha igen, akkor miért nem…

A már megszokott helyen, az Árkosi Szentkereszty-kastélyban tartotta 14. írótáborát szeptember 3 és 6 között az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL). Ezúttal román kollégákat, illetve a két irodalom „határvidékén” közvetítői szerepet betöltő irodalmárokat is meghívtak, hogy megnézzék kielégítő-e az átjárás a két kultúra, a két irodalom között, és – székely észjárással – ha igen, akkor miért nem… – Varga László Edgár tudósítása az Erélyi Magyar Írók Ligájának árkosi írótáboráról, ahol idén a műfordítás dilemmái mellett természetesen az „igazi” és a „rendes” csíki sör dilemmája is szóba került.

Irodalmak, határvidékek alcímmel szervezték meg az idei E-MIL tábort, és értelemszerűen hangsúlyos szerepet kapott a műfordítás témája. Amelynek alapvető dilemmáit már az első beszélgetésen elkezdték boncolgatni: tudniillik, hogy mitől is műfordítás a fordítás. Markó Béla költő, műfordító szerint a jó fordítás csak akkor születik meg, ha a fordító maga is hozzáteszi a maga tehetségét. A fordítás önálló alkotói munka, nem lehet egy nyelvi alkotást maradéktalanul – netán egy az egyben – átültetni egy másik nyelvre, így a legkiválóbb műfordítások mindig más versek, mint az eredetijük. Ezt a nyugatos írók által képviselt felfogást sok jelenlevő osztotta, azonban a beszélgetés tétje mégsem ebben állt, hanem abban, hogy egyáltalán van-e aktív műfordítói munka két olyan kultúra között, amelyik jó ideje együtt avagy egymás mellett él. A beszélgetés további résztvevői, Hubbes László (Hamvas Béla A bor filozófiája című könyvének román fordítója) és Andrei Dosa fiatal műfordító (aki Kemény Istvánt, Kosztolányit, Szabó Magdát, de fiatal kortársakat is átültet románra) jelenléte, azt mutatja, hogy van, ám érezhető, hogy sokak szerint sokkal több kéne ennél, ha már… És kisvártatva el is jutunk az érem másik oldalához: hogyan kerül(het) oda egy alkotó, hogy a műveit elkezdjék fordítani?

Markó jogosan veti fel, hogy képmutató az, aki azt mondja, hogy neki nem fontos, hány olvasóhoz jutnak el írásai, hiszen egy író embernek elemi érdeke, hogy minél többen olvassák. És ebben a fordítás nagy szerepet játszhat, hiszen több millióval növeli a potenciális olvasók számát. Karácsonyi Zsolt E-MIL-elnök, a beszélgetés moderátora szerint a szerző személyes ambícióin is sok múlik, ám Markó sietve hozzáteszi, hogy létfontosságú a kellő intézményes háttér kiépítése a kultúrák közötti átjárás biztosításához, hiszen minden egyéb csak kényszermegoldás. Szóba került persze, hogy a Kriterion Kiadó jóvoltából milyen hatalmas műfordítói tevékenység zajlott a rendszerváltás előtt románról magyarra, magyarról románra, németről románra és fordítva és sorolhatnánk… de hol van a tavalyi hó? Andrei Dosa még hozzáteszi, hogy a nagy román kiadókat is elsősorban a könyvsikerek érdeklik, az angolszász, német, spanyol nyelvterület befutott alkotói, a magyar szerzők közül csak a már nyugaton is elismertekre kíváncsiak – This is Sparta! – kiáltaná ősz eleji melankóliával Leónidasz király, miközben berugdossa az efölött sopánkodókat a piacgazdaság alapjai című kurzusra.

Az iróniát félretéve, a keresleti görbe alakulása azért mégsem magyarázza teljes mértékben, miért születik ilyen kevés fordítás a két irodalom között, ha már itt élünk együtt. Erre némiképp a könyvkiadói szempontokat felvonultató beszélgetés adott lehetséges magyarázatokat. A kortárs magyar írók közül tulajdonképpen a kortárs magyar olvasók is csak a már befutottakra kíváncsiak, egyébként meg nem rizikóznak, inkább (újra) előveszik a klasszikusokat. Kovács Attila Zoltán, a Helikon Kiadó irodalmi vezetője ehhez még hozzátette: kortárs verset, ne adj’ isten drámát megjelentetni egy kiadó számára egyenlő az öngyilkossággal, így ők még a román írók közül is inkább a klasszikusokra koncentrálnak. Király Zoltán, a Sétatér Kulturális egyesület vezetője arra mutatott rá, hogy a kiadók eleve keveset foglalkoznak a könyvek utóéletével – legtöbbször lehetőségük sincs rá –, pedig fontos lenne: a jó bornak is kell a cégér, és akkor a rosszról még nem is beszéltünk. Marin Mălaicu Hondrari, a Charmides Kiadó vezetője és Dan Lungu, a jászvásári Irodalmi Múzeum vezetője persze beszámoltak egynémely fordításkötetek megjelentetéséről, ám a hiányérzet ettől még nem múlik.

A többi beszélgetés is ugyanezt a témát és annak variációit taglalta, a beszélgetések után pedig már csak egy dilemmát kell megoldania az embernek: hogy igazi csíki sörrel vagy „rendes” csíki sörrel nedvesítse meg a torkát. A tábor mindkét napja felolvasással ért véget, először fiatal román költők (Andrei Dosa, Vlad Drăgoi és Alex Vasies), majd zárásként fiatal magyar költők (Horváth Előd Benjámin, Fischer Botond, Kali Ágnes és szerénységem) olvastak fel, és beszélgettek egy kicsit erről-arról. A legvégén tábortűz mellett, szalonnasütés közben, immár teljesen kötetlenül zajlott a diskura, miközben ki a hajnali vonatot, ki a jobb jövőt várta.

Varga László Edgár

[nggallery id=599]

Fotók: Dimény H. Árpád