Tiszatájonline | 2015. szeptember 2.

Összművészet és bizarro a régi-új Szigligeten

Könyvbemutatók mellett – az összművészet jegyében – több koncert és filmvetítés is színesítette a József Attila Kör idei nyári táborát, melynek a második, harmadik és negyedik napját töltöttük a tábor hagyományos szigligeti helyszínén… – Nagy Márta Júlia beszámolója

JAK-TÁBOR

Könyvbemutatók mellett – az összművészet jegyében – több koncert és filmvetítés is színesítette a József Attila Kör idei nyári táborát, melynek a második, harmadik és negyedik napját töltöttük a tábor hagyományos szigligeti helyszínén.

Még mindig élénken él az emlékeinkben a balatonszemesi menza – a tavalyi évben ugyanis a szigligeti kastély felújítási munkálatai miatt más helyszínen kellett megrendezni a JAK-tábort. Akkor sokan vágytunk vissza Szigligetre, és nemcsak a rettenetes koszt miatt, úgyhogy örülünk, nem igazi az augusztus utolsó hete a kastély teraszáról nyíló panoráma nélkül. Az épület férőhelyei lecsökkentek, viszont több lett a fürdőszoba. Mindenféle legendák keringenek egy szigorú házirendről, amelynek lényege, hogy tilos hiányos öltözékben tartózkodni a kastély közös területein, sőt, a lányokon nem lehet térd fölé érő szoknya. Ez utóbbi gyanús nekem, a nyárbúcsúztató kánikula miatt, szinte mindenki sortot visel, és még nem vitt el minket a rendőrség – aztán az utóbbi napon ki is derül, hogy ez nem igaz, de a fiúk azért viseljenek csak pólót, hőség ide vagy oda.

Balajthy Ágival érkezünk késő délután, szállást foglalunk, aztán irány a strand. Jéghideg a víz, de nem bánjuk, ez kihagyhatatlan. Vacsora után megtekintjük Fenyvesi Ottó és Domonkos István könyvbemutatóját. Fenyvesi Ottó (Ramones-pólóban) szájharmonikázik és felolvassa Minimum rock & roll című versciklusát, Domonkos István Kormányeltörésben című versét pedig Valcz Péter adja elő zseniálisan. Ezek után Orcsik Roland, Lanczkor Gábor, Brenner János, kabai lóránt és Fenyvesi Ottó beszélgetnek vajdasági magyar és „mainstream magyar” irodalom kapcsolatáról, kánonba kerülésről – Domonkos István például – Orcsik szerint – alternatív kánon szerint számít kultikus szerzőnek, de megállapítják azt is, hogy napjainkban már nem annyira élesek ezek a határok. Kitérnek az intermedialitás kérdésére is – nem dől el, hogy ez ma divat, vagy csak az divat, hogy foglalkoznak vele. És ha már intermedialitás, a fellépők kis szünet után Médeia fiaivá állnak össze, hogy fergeteges koncertet adjanak.

Másnap a friss JAK-füzetesekre kerül a sor: idén Fekete Richárddal, Urbán Ákossal és Toroczkay Andrással beszélgetnek a sorozatszerkesztők, Balajthy Ágnes és Borsik Miklós. Urbán Ákos novelláskötetét, Fekete Richárd és Toroczkay András verseskönyveit első körben a helyszínek kulcsszerepe köti össze: Toroczkay labirintusában, Urbán Ákos falujában és Fekete Richárd bányájában bolyonghatunk. Mindenkinek van valamilyen személyes viszonya is az ábrázolt terekhez: Fekete Richárd apja bányász volt, számára fontos a bányászkultúra és annak az előző rendszerbeli mitizálása, Ákos pedig falun nőtt fel. A többiek köteteiben a munka és a munkahelyek: Ákos szövegeiben mindenki munkanélküli, Toroczkay verseiben idegesítő, monoton munkafolyamatokat ábrázol. Borsik felhozza a Petőfi- és József Attila-féle szegényember-versekhez való kapcsolódás lehetőségét, de a szerző elveti a közvetlen hatást: „Ja, bírom őket. De nem szándékoltan viszem tovább a hatásukat” – ugyanis a szociográfiai beütést illetően számára Tar Sándor az etalon. Utóbbi hatása Urbán Ákosnál is szembetűnő, de ő mostanában inkább enigmatikusabb szövegeket ír, Mészöly nyomdokain haladva.

Ezután Karaifiáth Orsolya beszélget Szőcs Petrával és Sirokai Mátyással ihletről, idegállapotról és összművészetről, ugyanis mindhárom alkotó tevékenykedik más művészeti ágban is az irodalom mellett: Orsinak több zenekara is volt, Sirokai zenész, Petra filmrendező. Sirokait igazából jobban érdekli az irodalom, és inkább arra koncentrál: „nem gyúrok annyira a zenére”. Petra versei filmszerűek, maga is elismeri, hogy nála erősen hat egymásra a két művészeti ág. Megtudjuk, hogy első filmjét eredetileg egy kétfejű emberről szerette volna forgatni, ami végül meghiúsult: „Castingra nem került sor”.

Este Melting Books-bemutató: Bartók Imre Goebbels-drámájáról beszélgetnek Nemes Z. Márió, Miklósvölgyi Zsolt és a szerző. A bemutató előtt Nemes Z. Márió finoman, de határozottan figyelmezteti a kisgyerekekkel érkezőket, hogy babákkal nem túl jó ötlet beülni, ugyanis a kötet kapcsán levetítenek két ún. „náci exploitation” műfajába sorolható kisfilmet: az egyik egy koncentrációs táborban játszódó számítógépes játék, a másikban pedig zombik (Eva Braun és egy testrészekből összefércelt tenyészbika) tépnek szét egy Hitler-bábut. Ez a műfaj a sokkesztétikára épít, és gyakorlatilag a feldolgozatlan traumák metaforikus színtere, amellett, hogy jellemző rá egyfajta nihilista perspektíva is. Bartóknak a Goebbels-család öngyilkosságáról szóló, rímekbe szedett darabja is erősen köthető ehhez a műfajhoz – tartózkodik az emlékezet kapcsán gyakori moralizálástól, nem akar szájbarágós lenni. Ezután Szemerey Samu következik, ő a kortárs építészete képviseli a művészeti ágak közül.

A harmadik nap utolsó programja keretében Nemes Z. Márió, Bartók Imre és Sepsi László beszélgetnek Sirbik Attilával, aki a Symposiont képviseli. Bizarr kiáltványt olvas fel Sirbik, amely után tökéletesen érthető Sepsi (sokszoros) freudi nyelvbotlása: „manifasztum”, ugyanis a résztvevők a kiáltványok anális vagy fallocentrikus jellegét vitatják. A bizarro műfaja kapcsán a hibriditás is szóba kerül: nem azonos a koncepció nélküli káosszal.

A JAK-tábor negyedik napja nekem sajnos az utolsó, de azért igyekszem maximálisan kihasználni. Örök probléma, és nemcsak számomra, hogy általában ötféle dolgot szeretnék csinálni egyszerre: programon részt venni, úszni, nézni a várat a cukrászda teraszáról, sétálni a faluban, és beszélgetni azokkal, akikkel csak itt tudok találkozni, de az idő itt valahogy felgyorsul és soha nem elég semmire. És persze fáradunk. A kávé legendásan rossz a kastélyban, a Re:Verse osztrák műfordítóműhelyét – Isabella Breier, Julia Lajta-Novak, Maria Seisenbacher, Fenyvesi Orsolya, Bartók Imre és Mezei Gábor workshopja – vezető Lesi Zoltán eladná a lelkét egy jó kávéért – segítek rajta, áthívom a szállásra, ahol van kávéfőző, és belediktálok vagy fél litert. Ezután benézek Gács Anna, Gaborják Ádám és Fehér Renátó beszélgetésére: megegyeznek abban, hogy vannak olyan politikai kérdések, amelyek ügyében a kulturális szervezetnek is fel kell szólalniuk, de ebben a kultúra és az oktatás az elsődleges. Gács Anna szerint az a legfontosabb, hogy a legfiatalabb generációt is felvilágosítsuk az emlékezetpolitikáról, mert ha nem is foglalkoztatja őket a megosztottság, tudniuk kell róla, ellenkező esetben felerősödnek a szélsőséges, kirekesztő nézetek a köreikben. Fontos volna, hogy szakmailag autonómak legyenek a szervezetek, ami az utóbbi időben gyengül. Fehér Renátó megemlíti az erkölcsi minimum kérdését: „Vétkesek közt cinkos, aki néma” – ne váljon rutinná a (kultúr)politikai állásfoglalás, fontos az aktivizmus és a nemzetközi projektek.

Ezután Mán-Várhegyi Réka beszélget Németh Gáborral, Gazdag Józseffel és Kiss Tibor Noéval futballról és identitásról, és későn tudom meg, hogy páran neki is álltak focizni a faluban. Réka ezek után Kiss Noémit és Szvoren Edinát faggatja írói tervekről és ihletről: Kiss Noémi „elveszítette az elsőkötetes ártatlanságot”, a fantázia- és ihletvilág hátrányba került a tudatosabb tervezéssel szemben. Szóba kerül a női írók megítélése is: tizenöt éve még alig volt női prózaíró, sőt még Szabó Magda is megkapta néha, hogy lektűrök a művei, de ez a helyzet mára szerencsére megváltozott.

Este volt Solitude-ösztöndíjasok angol nyelű beszélgetése zajlik: Tóth Kinga, Nagy Ildikó Noémi, Krusovszky Dénes és Gerevich András, az akadémiát Angela Butterstein képviseli. Filmvetítéssel kezdenek: tíz éve jártam Stuttgartban, fel is ismerem a kastély melletti erdőt a képeken. Az idei ösztöndíjast is kihirdetik: októbertől Szőcs Petráé a lehetőség, hogy három hónapot töltsön a stuttgarti kastélyban.

Még éppen nyitva van a cukrászda: a teraszon Tolvaj Zoli elemzi Kemény Zsófi horoszkópját, belehallgatok ebbe is – az egzaltált, bon-mot-val sűrűn teletűzdelt dialógusok ugyanúgy a JAK-tábor hagyományába tartoznak. Zolival kitaláljuk, hogy az eddig zömében kilencvenes évek-retró diszkót meghekkeljük egy kis heavy metallal – ez sikerül is, de csak mi ugrálunk rá, úgyhogy inkább átengedjük a laptopot a dallamosabb zenék kedvelőinek.

„Találkozunk Zuglóban” – köszönök el Szarka Károlytól, aki valószínűleg ezekben a percekben tart Budapest felé, és nem ússza meg az utolsó napról való szóbeli élménybeszámolót. Jövőre pedig remélhetőleg ugyanitt, még ha a tábor ki is nőtte a kastélyt, sőt, lassan a falut is.

Nagy Márta Júlia

[nggallery id=596]