We can start

MANIPULÁCIÓK, VIA NEGATÍVA

A Régi Zsinagóga kert lassan megtelik közeli, távoli, évente egyszer, vagy csak itt látott ismerősökkel. Mindenki baráti üdvözlettel, a 25. Thealter Fesztiválhoz illő izgatott várakozással fordul a megnyitó beszédek frappáns, vagy épp elmélyülten összegző szólamai felé, míg titkon alig várja, hogy a szlovén-magyar-szerb-román koprodukció végre megpróbálja befolyása alá vonni.

Színészeink kint állnak a színpadon, mintha mindig is csak ránk vártak volna, csak ránk, akiket tanítani kell, akikkel valami igazán fontos dolgot kell végre közölni. Arcukon kaján mosoly, vizslatnak. Jól áll nekik ez a kihívó tekintet, ügyesen viselik a kissé sokáig tartó nézőtéri elhelyezkedést is. Formanek Csaba, Kucsov Borisz, Szorcsik Kriszta, Mészáros Gábor, Levko Esztella, Magyari Etelka és Mátyás Zsolt Imre néz ránk félszeg természetességgel. „A Manipulációk öt régiós színházi intézmény és fesztivál közös projektje, amelyet a MASZK Egyesület kezdeményezett a 25., jubileumi THEALTER fesztiválra. A produkció bemutatója májusban volt a temesvári TESZT fesztiválon, júniusban az újvidéki INFANT fesztivált zárta, a mostani szegedi bemutató után pedig a ljubjanai EX PONTO fesztiválon és a szabadkai DESIRÉN szerepel majd.” – olvasható a fesztivál programfüzetében. Tehát ez a hét színész harmadjára alkot egy összetartozó csapatot, igen egységesen.

Legfőbb professzori performer szerepkörben ezúttal Formanek Csaba nevettet meg minket, abszolút relevánsnak tűnő, abszurd-csupasz kérdéseivel a táblaként üzemelő hátsó falra írva: Why? Why not? How? A mindenkori néző itt, mint a gondolkodásra késztetett és kissé – bár meglehetősen barátságos, és friss leheletet kölcsönző módon – kényszerített alany áll a manipulációk középpontjában. Formanek még ha kissé sokat is vár a nemlétező, illetve biztosan nem artikulálható válaszainkra, összességében dinamikusan magánál tartja figyelmünket. Pantomim játékra emlékeztető széles, erős gesztusai ebben az esetben nem tűnnek túlzásnak, a humor meglehetősen adekvát formái. Szellemes, krétával elkövetett feliratai közül legkedvesebb ötletnek a lehető legmagasabbra elhelyezendő, ehhez pedig könyvhalmokon egyensúlyozó attrakciót tartom, amelynek végeredménye nem más, mint hogy Isten is felkerülhet a falra. Betűcserékkel operálni sem tűnt rossz választásnak, fölöttébb jól ül az IDEAS-IDEAL-DEAL együttes.  Az önjelölt, gyököt vont és ült performer végül egy, a falból nyíló ajtón engedi be társát (Kucsov Borisz), akit meztelenül, leragasztva hagy a közönség jóindulatára. És a közönség bizony jóindulatú. Megy a darab interaktív részeivel, nem akar gátat szabni önnön befolyásoltságának, bízik a csapatban. Ha kell, ragasztószalagot tép, babát sétáltat, rágógumit rág, vagy éppen felolvassa az előadók színpadra írt sorait. Bojan Jablanoveč rendező az egymást követő etüdök során a színészek testével is meggyőzően dolgozik, kést rak meztelen mellek közé, indokolatlanul sok vizet itat egy láthatóan vékony művésznővel. A programfüzetbeli ismertetőjükben ez áll: „ A bizalom egyszerre racionális és irracionális, tudatos és tudattalan, hajlandó és hajthatatlan.” Az előadás legerősebb jelenetében Kucsov Boriszt látjuk, ahogy pontosan ebben a hajlandó-hajthatatlan végletekig kiszolgáltatott, állati létben ül előttünk, mint csimpánz. Kimagasló jelenléttel formálja meg az állat testét, mozdulatát, tekintetét a szellősebbnek mutatkozó részek közül talán a legátlényegítettebben.

Embernek maradni, gondolkodni, félteni, becsülni, és újra gondolkodni. Can we start? – kérdezi az előadás újra meg újra. Együtt rágódunk mindezen, de hiszem, hogy minden befolyással egyetértve a válaszunk az: yes, yes we can.

Drubina Orsolya

[nggallery id=573]

Fotó: Thealter/Révész Róbert