Onagy Zoltán – Tímea Gulisio: Az első szerelemig

(RÉSZLETEK A HARMADIK KÉRDÉSCSOMAGBÓL)

„Az első szerelemben a lelket jóval a test előtt vesszük el,
később a testet ragadjuk el a lélek előtt,
és néha a lélekre már egyáltalán nem is kerül sor.”
Victor Hugo

– Valamikor elkezdesz nővé érni. Ezt – minthogy többnyire fiúbarátaid vannak – ők jelzik elsőként, nem? Az átmeneti korszakban a fiúk első közeledései… Hogyan oldható meg? Hogyan közlöd? Hogyan viselik?

– Látszólag később kezdek el érni, mint a többiek, viszont belül csendben zajlanak a folyamatok. Érdekes, hogy ebben az időszakban épp lány barátnőim vannak, mivel a fiúk, hiába próbálok elvegyülni köztük, nem fogadnak be. Furcsállom, hogy mi foglalkoztatja az osztálytársnőimet: ruhák, smink, popsztárok, szappanoperák. Idegennek érzem magam köztük. Két barátnőm tudja, hogy a tanárnőkbe vagyok belezúgva, sokat beszélünk erről, elhiszik, de nem veszik komolyan, megszokják, nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget a dolognak. Lelkesen mesélnek első csókjukról a fiúkkal, én meg undorodva hallgatom. A hetedikes sulidiszkóban követek egy a tapasztaltságáról híres lányt a mosdóba, becsukom az ajtót, és közlöm, szeretném fogadásból megcsókolni. A fogadás persze nem igaz. Másnap a fél iskola rajtam röhög, az osztályfőnököm pedig pedzegeti, hogy mit beszélnek rólam, és hogy igaz-e. Ekkor még tagadom.

Fiúk nem túlságosan közelednek hozzám az általános iskolában, a hosszú hajam ellenére sincs nőies kisugárzásom. Apukám egy tanítványa szerelmes levelet küldözget, de csak nevetek rajta, ahogy azon a fiún is, aki azért kísér haza a színházból, mert fél egyedül a sötétben.

– Első menstruáció. Ettől kezdve a tény, hogy nő vagy, eltagadhatatlan. Vége a tanárnő iránti szerelemnek? Erről – gondolom – volna mit elmondani még.

– Az első menstruáció lelkileg nem visel meg túlságosan, hiszen anyukámmal sokat beszélünk ilyesmiről, nincs nálunk tabu. Tudom, hogy egyszer lesz, mégis csodálkozom, mikor megjön, de nem mérem fel, hogy ez fordulópont.

Annak a szerelemnek viszont nagyon nehezen kerül pont a végére. Még egy év múlva is járkálok esténként a tanárnő háza táján. A rózsavíz, az olcsó cigaretta és a hárs illatáról ma is ő jut eszembe, annyira belém ivódott a parfümje, a bagószaga, és a zöldövezetben lévő lakása felé tartva a nyári séták fojtogató virágillata. A szerelem nekem ekkor már nem a boldogsággal egyenlő, hanem a titokkal, a reménytelenséggel, a spleennel. Az esküvősön és a megerőszakolóson kívül gyakori visszatérő fantáziám vele kapcsolatban, hogy egy vízzel teli kádban ülünk, a karján egy ér felvágva, és a piros vízben fürdünk. Afféle perverz vérszerződés. Elmondom az egyik barátnőmnek, aki továbbadja az anyjának, aki eltiltja tőlem.

Szintén megrögzött kép a tanárnő halálhíre és temetése, a sírjának látogatása, a sírkőre helyezett egy szál bordó rózsa. Ilyen az én romantikám.

– Még mindig általános iskolás kislány vagy. Amellett, hogy alkalmazkodó, a rendszerbe illeszkedő, látszólag problémátlan gyerek, fizikailag fejlett, erős, melles-segges? Foglalkoztat a testiség? A szex? 

– Nem, nem vagyok se melles, se segges, hanem alacsony, szemüveges, vékonydongájú, állandóan sápadt, beteges kislány, akiből tizenhárom évesen azt se nézik ki, hogy már felső tagozatra jár.

A szex mint olyan nem foglalkoztat, csak nagyon kezdetleges ösztön-szinten jelenik meg: például hogy egy plüssjátékkal, vagy kispárnával a lábam között alszok el. Esetleg a fejemre borítom a titanicos fürdőlepedőt, amin a szerelmespár izgat, bár az zavar, hogy egyikük férfi. Akkor még a játék érdekel inkább, kisállattartás, olvasgatás, kirándulás.

– Pornóújság, filmek? Internet van már? Hogyan elégíti ki egy serdülő lány az ilyen irányú kíváncsiságát? És egyáltalán: milyen fajta kíváncsiság?

– Számítógéphez csak az iskolai számítástechnika órákon jutok, internethez ott se, azt se tudom, hogy mi az a pornó. Ilyen újság se kerül a kezembe, csak egy disznóvicces, rajzolt változat, ezt nem tudom mire vélni, így nem is érdekel. Amit a többiektől hallok a heteró szexről, az rám ragad, beépül a fogalomtáramba. A másságom pszichológiai részével foglalatoskodom, könyvtárba járok, tizennégy évesen főiskolai anyagot olvasok, a kedvencem Freud. Leszbikus témában kevés anyagot találok, egyik Báthory Erzsébet lánykínzásokkal teli legendája, a másik egy olyan beszélgetőkönyv, aminek szereplői hajléktalan, intézetis, ápolatlan, műveletlen nők. Velük nem tudok azonosulni, két jelenet marad meg bennem, amitől kiver a víz. Az egyikben két nevelőotthonos kamaszlány esik egymásnak valami hagyma vagy krumpliföldön. A beszélő kitér arra, hogy nehéz volt megszoknia a punci bűzét. El sem tudom képzelni, mikor mosdott utoljára a partnere. A másik történet két férfias, bárdolatlan nő intim kapcsolata egy hajléktalan szálló emeletes ágyán. Fújj!

Ekkor már évek óta nőkbe vagyok szerelmes, az orális szex gondolata mégis taszít, a női nemi szerv nem jelenik meg a teljes, nyers valóságában a fantáziálásaimban, inkább csak mint valami titokzatosság, kitakart, elhomályosított kép. Félek tőle, ránézni se mernék, mert félnék, hogy kiábrándulnék a tulajdonosából, ha meglátom, hogy neki is olyanja van a lába közt.

– Ha egyértelműen kiderül eddigre, hogy másik sávon éled majd az életet, mint a mindennapi nő, keresel-e kapcsolatot hasonlóakkal? Hogyan?

– Csak sokára tudatosul egyáltalán, hogy nagyon más vagyok, addig természetesnek veszek mindent, én ilyen vagyok, mások meg másmilyenek, és nincs ezzel semmi gond. Megszokom ezt az „egyedülvalóságot”. Más leszbikusokkal csak felnőttként keresek kapcsolatot, internetes portálokon. Viszont sose ott ismerkedek – oda az idősebb korosztály nemigen regisztrál  –esetleg fórumozok, levelezek. Az én vadászterületem az iskola, később az orvosi rendelők, hangversenytermek.  Szép arcú, igényes, kifejezetten nőies hölgyekre utazok.

Melegszervezettel csak alig több, mint egy éve tartom a kapcsolatot. Részt veszek egy leszbikus táborban és a Leszbikus Identitások Fesztiválján, ez utóbbin festményeket is állítok ki. Napi viszonyban nem állok más melegekkel, csak az aktuális partnereimmel, akik egyike sem vállaltan leszbikus.

– Lecseng az első nagy szerelem, a plátói, a tanárnővel, pontosabban úgy fogalmazhatnék: elhal. Talán nem is tud róla. Egyáltalán hogyan derül ki, hogy mi a szerelem? A szerelem vágy, fantázia, víziók. Milyen képeket vizionál egy fiatal leszbikus lány?

– Azt nem tudom, más leszbikus miről fantáziál, ez személyiségfüggő. Gyanítom, hogy legtöbben hagyományos dolgokról, épp mint egy átlagos heteró, csak férfi helyett nővel a középpontban. Például boldog együtt sétálás a holdfénynél, finom és szeretetteljes csók, ölelés, netán esküvő, közös gyerek, harmónia.

Hogy én miről? A kérdezett időszakban leginkább hosszú barna hajakról – az énektanárnőnek ilyen van. Az idősebb, őzikeszemű depresszív nővel kapcsolatosan pedig csupa nyomasztóan erotikus, sőt néha egyenesen véres és morbid jelenetet, amikről már beszéltem. Itt fonódik először össze nálam a sötétség, a borzalom a szerelemmel, szeretettel, és ez így is marad örökre. Ehhez jön később az undor tényezője. Undor, hányinger és vágy. Az okát nem tudom. Felhőtlenül boldog szerelmet elképzelni sem sikerül, csak fájdalmasat, marcangolót, beteget, egymást tönkretevőt, ezért az első kedvenc kötetem Ady, akinek Lédás héjanászával tökéletesen azonosulok. Halál, vér, szenvedés, szerelem összefügg nálam. Ettől nem leszek kéjgyilkos, se bőrszerkós domina, ennél sokkal mélyebb, komolyabb a dolog, nem show, többnyire nem is aktív agresszió, hanem életérzés, ami jellegéből adódóan egyszerre csodás és szörnyű, és a kettő együtt egész más, új ízt kap. Ahogy az ételekben se csak paprikát, borsot és hagymát érzünk, külön-külön, hanem együtt, más, pikánsabb minőséget.

Visszatérve a fantáziákra: Kamaszként a legizgatóbbnak az tűnik, hogy milyen az első közösülés. Természetesen én is elképzelem fiúkkal, testileg némiképp reagálok is rájuk, de az igazi, a kellemes vágyképeket a nőkre tartogatom. Ott én vagyok a férfi, méghozzá méretes pénisszel. A nők velem vannak a nap minden percében, órán, buszmegállóban, kutyasétáltatás közben, mindenhol, vég nélküli belső párbeszédet folytatok velük. Terveket állítok fel minden vélt eshetőségre, mit mondok, hogyan fogom meg a kezét, ha itt vagy ott, ilyen vagy olyan szituációban találkozom a kiszemeltemmel. Ez elég hiábavaló agytekergetés, időpocsékolás, mert semmi sem úgy adódik élesben, mint eltervezem. Inkább önnyugtatás ez: hogy felkészültem arra, amire lehetetlen.

Gyerekkori fantáziálásaim sokkal kevésbé képek, mint inkább érzetek. Meztelenül nem képzelem el a szerelmeimet, inkább szemérmesen takaró alá dugom a jelenet szereplőit. Rögeszmém, hogy „tisztességesen” bánok az álombeli hölggyel, akivel szigorúan esküvő után, finoman és közös megegyezéssel, mély érzelmekkel megalapozottan bújok ágyba. Ez nyilván neveltetésem maradványa, és igen távol esik a majdani gyakorlattól.

– Mire középiskolába készülsz, minden tiszta és egyértelmű, minden bizonyított, eldöntetett? Csak a főszereplő, a másik nő hiányzik a készletből?

– Igen, kialakult identitással kerülök a gimibe. Általános végén összejön az első szexkaland egy harmincéves kozmetikusnővel, nem tartozik életem nagy szerelmei közé, de elsőségéből kifolyólag mégis meghatározó. Vele sok mindent kipróbálok, és bár ő se tapasztalt, szívesen tanít az ujjazástól kezdve az orálon át a zöldség-szexig sok mindenre. Így a középiskolába már egy kis tapasztalattal érkezek, ahol aztán tovább mélyítem a tudásomat, nemcsak tanulmányi szempontból. Végtelen lehetőségek tárháza.

– Az első szerelem úgy ér véget, hogy a főszereplője talán fel se fogja. Milyen kísérletek követik? A nő ugyanúgy figyeli a másik nőt, ahogyan egy férfi? Keresi a jeleket, a reakció gesztusait, a visszajelzéseket. Ha nagyon keresi és várja, remek esély nyílik rá, hogy félreértse. Heteró esetében, ha félreértés, azt mondja, na, bum, a mező nagy és gazdag. De mi történik, ha egy barátnő esetében történik félreértés? 

– Nem tudom, egy férfi hogyan figyeli. Persze, a reakciók sokat elárulnak, apránként megtanulok minden félszóra, elvétésre, torokköszörülésre és óvatlan mozdulatra, meg elrévedő tekintetre odafigyelni. Az önismeret fejlesztésén túl ezért is bújom a filozófiát, hogy értsem az embereket, indítékaikat, titkos vágyaikat és ezek látható jeleit. Sokszor ez okozza a vesztemet, mivel én jól látom, hogy tetszek valakinek, de azt nem mindig mérem fel, hogy esetleg félti az állását, zavarja, hogy nem vagyok tizennyolc, hogy netán nem is tudatosul benne a kívánság.  Meg előfordulnak nyilván félreértések és elhamarkodások, bebukások is jócskán. Ez mindig benne van a pakliban, akkor is, ha az ember azt hiszi, biztosra megy, éri meglepetés. Én rendszerint túl sokat kockáztatok egy kis kalandért, mégse bánom meg egyiket se, egy élménnyel, tapasztalattal több.

Érdekes módon nekem ritkán kell sokat futnom a nők után. Ez nem jelenti azt, hogy nem taposok értük állandóan, de ezt az erőfeszítést megspórolhatnám, csak jólesik a vadászat, a cserkelés. Leszbikus viszonylag kevés van, ám biszex és kíváncsi, meg törődésre vágyó rengeteg. Kivel szerelemből, kivel kalandvágyból kezdek. Egy füzetbe strigulázok és osztályozom, kivel mekkora élmény. Még ekkor is hosszú hajú, ovális szemüvegű, szerény küllemű eminenske vagyok, aki jól viselkedik, túl jól.

Azért veszélyes játék ez az egész, mert a társadalom csak látszólag tolerálja a másságot. Szigorúbb elbírálás alá esik egy tanár, aki azonos nemű diákot ”ront meg”, mintha egy férfi tanár egy gimnazista lányt magáévá tesz a tesiszertárban.

A suliban nem reklámozom, a társaim közül mégis sokan sejtik, hogy nem a fiúkhoz vonzódok, annál az egyszerű oknál fogva, hogy mindenki jár valakivel, csak én nem, de még csak beszélni se lehet velem a pasikról. Nem vallom be, inkább nevetek és kitérek a faggatózás elől.

– Az első nagy szerelem örökké emlékezetes, akár beteljesül, akár nem, emlékezetesebb, ha igen. És a második, az igazi? Hol találsz rá, hogyan talál meg ő? Egyáltalán hogyan találja meg egymást két fiatal leszbikus nő? A vágyak nem nyilvánosak. A tömeg nagy. A sors véletlenszerűsége – ami heterók esetében – egymás karjába lökdösi őket, fiatal leszbikus nők esetében reménytelenebb, mint a lottóötös. Hogyan hát?

– Olyan nagyon igaziban nem volt részem eddig, egyik exemet se tekintem annak. Viszont, mint mondtam a partnerszerzés többnyire gyerekjáték számomra, de így a visszautasítás még inkább megvisel, mert sérti a büszkeségemet, el vagyok kényeztetve.  Nem, dehogy lottóötös! Vannak véletlenszerű találkozások, amikből kisülhet valami, egy ötvenes leszbikus ismerősöm nyaraláson jött össze külföldi párjával, akivel azóta is boldogan élnek együtt.  Vannak társkeresőoldalak direkt melegeknek-leszbikusoknak, bár én a netes ismerkedésben nem hiszek. Léteznek direkt meleg, és melegbarát szórakozó helyek. Egyezményes ismertetőjelek nincsenek, volt pár (például gyűrű a megfelelő ujjon, bizonyos szín viselése stb.), ami időközben beépült a többségi társadalmi használatba, így már elvesztette funkcióját. Vannak viszont összekacsintások, női megérzés, tapogatózás, nagy egymásra találások, és persze nagy csalódások is. Nincs rá recept, mégis sikerül. A jelenlegi partneremet mesébe illő módon szereztem. Egy ismerősöm ismerőse megkérdezte, ki jön be, olyasvalaki, akit ő is ismerhet. Mondtam két hölgy nevét, egyikük időközben sajnos elhunyt. Fél év múlva jött egy facebook-üzenet, hogy mikor jelölöm már be a választottamat, rám vár. Bejelöltem, cseteltünk, telefonáltunk, majd találkoztunk, összejöttünk. Olyasvalaki, akiről legmerészebb álmomban se hittem volna, hogy valaha szóba állhat velem.

(Részlet a 2015 augusztusában az Athenaeum Kiadónál megjelenő Peremvidék – Szerelem titkos utakon című kötetből.)

Peremvilág – Szerelem titkos utakon

Athenaeum Kiadó

Budapest, 2015

Kapcsolódó írásunk: