Tiszatájonline | 2015. július 16.

Young and beautiful

W. SHAKESPEARE:
ROMEO AND JULIET,
THE FLANAGAN COLLECTIVE

An all female concept art. Koncert és katarzis: vegytiszta újrafogalmazásban. Hat angol lány Rómeó és Júlia szerelmének tragikus tisztaságával igéz meg és hoz lázba mindenkit. Drubina Orsolya beszámolója

Várakozás. Fesztiválhangulat. Gimnazisták, nyugdíjasok, a város apraja-nagyja tolongó sorokban a Gyulai Várszínház Kamaraterme előtt. Közben impozáns-szellemes shakespeare-i plakátkiállítást nézhetnek lelkesen. ( Ezen beszámoló szerzője például legkivált Gyárfás Gábor, a „Pardon! Szex-pír” című munka csipkelődéséért rajongott, természetesen megfelelően diszkrét formában.) A Fesztivál igazgatójának pár mondatos felkonferálása után pedig nyílnak végre az ajtók, és a gyanútlanul érkező nézőket máris valami megmagyarázhatatlan jókedv kerítheti hatalmába. Ünnep van: gyönyörű lányok ugrálnak, fújják a lufit, kedvesen játszadoznak a már helyet foglaló publikummal, ezalatt szólnak a trendi, cool, angol pop slágerek. Alapvetően mindenki feketében, sportcipősen ejti először transzba a tisztelt publikumot, akik a színpadon és a pástszerű belső folyosó két oldalán helyezkednek el. Az alap egyenruha sejteti a későbbi szerepkijelölés megoldásaként felvehető különböző darabokat, és azt is, hogy a rugalmasság, a folytonos mozgásban levés lesz a koncepció alappillére. Nem sok idő telik el Capuleték bulijában, a nézők, mint meghívottak tételeződnek, akiket szívesen lát a lányokból álló család, kivéve, ha nem Montague az illető, mert akkor természetesen szó sem lehet róla. Erről tájékoztat a kiosztásra kerülő meghívóm, mikor a pillanat tört része alatt a ház népe többszólamú kórussá alakul át, és a terem különböző részein elhelyezkedve énekli el a darabban később sokszor vissza-visszacsengő mélabús sorokat, melyek elképesztő erővel szólalnak meg. Lírai rock ez, koncert, jelenlét. A lányok nem lányok többé, hanem olyan tragikusan rekedt és lágy hangok, amik képesek a teljes átalakulásra.

uBb5W9eq8G8KrMKIzfwgBqzBLRGTBit8IdjAEIe82kw,b-M_QP15kkHztRVEc9zj-pQ4M7q0yaKbeAM7fpIqUaU

A történet mindenki számára ismert. És ezt a fiatal és ambiciózus rendező, Alexander Wright mégis valahogyan más nézőpontból tudja újra elmesélni. A tiltott szerelem megjelenítése ez esetben aktuális kérdésekre hívja fel a figyelmet, a konceptuális művészet érzékeny, lényegiségre törekvő, ugyanakkor sajátos környezetet teremtő módján.  Nincs benne sallang, nincs benne giccs. Felszabadultság, játékkedv és őszinteség azonban annál több. A drámai szöveg nem törekszik a régi hagyományokat firtatni. Azaz, ahogy régen a férfiak játszották el a nőket, hallgatólagos megállapodásra lépve közönségükkel. Nincs férfi nemű megfeleltetés: he helyett tendenciózusan she hangzik el. Nem két színésznőt látunk a színen, akikből az egyiket fiúnak kell néznünk. Nem. Két színésznőt látunk a szerelmi kettősökben, akiket azonban nem feltétlenül, vagy nem elsősorban azonos nemű szerelmesekként látunk (és/vagy/akár fogadunk el), hanem szerelmes, gyönyörű, rettentően fiatal egymástól eltiltott összetartozó párként jelennek meg előttünk.  A táncos- stilizált koreográfiákban előadott maszkulin, harcos jelenetek is tökéletesen megállják a helyüket, minden mozdulatuk pontos és teljesen érthető marad. Ragyogó, dekoratív és ellenállhatatlan nők ezek a színen. Kacérkodnak a közönséggel, átbújnak lábak alatt, masszíroztatják magukat megszeppent, boldog urakkal. A publikum aktív résztvevője az előadásnak, az interaktivitásra késztető percek pedig sok vidámságot okoznak.

w2ncGkR1SauzFvqxm45hvj0F9sEdsSTMMlCEIdyhXIk,zXChHbt6k3lwyBUzZ_bZJQ7Y_vBuRkU3-XO_Z0CMXgA

Játszótársak vagyunk, örülünk a titkos házasságuknak, velük sírunk és nevetünk az összes drámai fordulat során.  A songok szinte elviselhetetlenül szépek, a tragikus jelenetek mélyen meghatóak, az eredeti angol szöveget pedig rendkívül élvezetes hallgatni. Nincs kétség, valóban az egyik legnagyobb sikert könyvelhette el az előadás.[1]

Utóirat: a többek között tökös, kemény Tybaltból öreg, meggyötört, pimasz Dajkává átlényegülő Hannah Davies-nél nem láttam ügyesebbet mostanában. Emma Ballantine Rómeójának lecsupaszított vágyakozását, Amie Burns Walker Júliájának csupa egyszerű báját és szívből jövő zokogását, a Mercutioként lobogó Holly Beasley-Garrigan szenvedélyét pedig hazaviszem magamban. Talán azért is, hogy ez a szeretet, elfogadás és szépség örökre megmaradjon bennem, bármilyen gyűlölködő vész esetére.

Drubina Orsolya

[nggallery id=572]

Fotók: www.yorktheatreroyal.co.uk és shakespearefesztival.hu

YORK THEATER ROYAL – XI. SHAKESPEARE FESZTIVÁL, GYULA

Rómeó / Gergely – Emma Ballantine
Júlia / Sámson – Amie Burns Walker
Mercutio / Lőrinc barát – Holly Beasley-Garrigan
Tybalt / Dajka / Herceg – Hannah Davies
Paris / Benvolio – Yoshika Colwell
Capuletné / Patikárius – Sarah Davieson

Zene: Jim Harbourne és Edward Wren
Dramaturg: Tom Spencer
Rendező: Alexander Wright


[1] Mintegy 3500-an látták a vasárnap véget ért XI. Shakespeare Fesztivál programjait. A legnagyobb sikert a Kínai Nemzeti Színház, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata és a brit The Flanagan Collective előadása aratta – tájékoztatta hétfőn közleményben az MTI-t a Gyulai Várszínház (https://tiszatajonline.hu/?p=82500).