10.15.
| Próza Nostra – II. Végtelen határok – Konferencia a popkultúráról >>>
10.11.
| DANTE 700 >>>
10.08.
| Huszonötödik évfordulóját ünnepli idén a szegedi Grand Café >>>
10.11.
| Pinceszínház – Ágens Társulat – Tragédia: Az ember >>>
10.11.
| ZSIBBADÁS – Zsemberi-Szígyártó Miklós művészeti albumának bemutatója >>>
10.08.
| Fodor Barbara és Rácz Laura Lili: Évszakváltás >>>
10.04.
| Grand Café – Ráolvasás 10. – Szálinger Balázs: Al-dunai álom >>>
10.04.
| Somogyi Könyvtár – Országos Könyvtári Napok >>>
10.03.
| Balszerencsét! Fesztivál – adománygyűjtés >>>
09.30.
| Grand Café Szeged – Irodalmi Diszkó minifeszt >>>
09.25.
| Ők a Zsigmond Vilmos Filmfesztivál idei díjazottjai >>>
09.16.
| Kardos Sándor kapja a ZSIFF idei életműdíját >>>
06.03.
| Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.04.
| Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
| Tandori Dezső: Szellem és félálom >>>

Gergely Ágnes, Allen Ginsberg, Benedek Miklós, Lázár Bence András, Marno János versei
N. Tóth Anikó, Makkai Flóra, Benedek Szabolcs prózája
Emil Cioran: Gondolatok alkonya, Koman Zsombor Emil Cioranról
Iris Murdoch, Vladimir Tasić tanulmánya
Kritikák Sándor Iván, Szöllősi Mátyás, Ljudmila Ulickaja könyvéről
Diákmelléklet: Nyári Krisztián: Az esőcsinálók boldogsága, avagy mire való a vers?

>>>

MARKÓ BÉLA A SZEGEDI BÖLCSÉSZKARON
A Magyar Könyvkiadók Napján az erdélyi magyar kultúra és közélet kiemelkedő egyénisége, a szegedi irodalmárokkal régóta jó kapcsolatot ápoló Markó Béla költő is vendége volt a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarának, ahol Fried István irodalomtörténésszel beszélgetett pályájáról, költészetéről és A haza milyen? című új kötetéről… – HOLLÓSI ZSOLT BESZÁMOLÓJA

>>>

A többi az angyalokra tartozik
2015.07.05 - tiszatáj

KONTRA FERENC:
ANGYALOK REGÉNYE

Kontra Ferenc legújabb kötetét kezünkbe véve, rögtön feltűnik a borítón Benvenuto Cellini rajza, amit a Firenzében található, és a mester legjelentősebb alkotásának tartott Perszeusz a Meduza fejével című bronzszoborhoz készített. Mint utólag kiderül, a rajz egyáltalán nem ok nélkül került a címoldalra, a kötet talán leggyakrabban megjelenő szereplője Cellini és Perszeusz. A másik információ, amit megtudunk maga a mű címe, az Angyalok regénye. Ezen a ponton tisztáznunk kell, hogy nem klasszikus értelemben vett regényről van szó, sőt még csak regénynek sem nevezhető, sokkal inkább elbeszélésciklusként, vagy novellafüzérként határozhatnánk meg az egymással olykor szorosabb, olykor lazább kapcsolatban álló prózai szövegek ezen gyűjteményét. A tartalomjegyzékhez lapozva, a címeket támpontokként használva azt is megtudjuk, hogy a történetek helyszínei egy hatalmas térben mozognak, Firenzétől, Nürnbergen át, Novi Sadig és Vukovárig. Így, a tartalmat böngészve akár úgy is tűnhet, mintha egy izgalmas kalandregényt (talán az első igazi vajdasági Indiana Jones-szal vagy Robert Langdonnal) tartanánk a kezünkben. A címek számomra, talán a legelső A Fibonacci-sor címet viselő elbeszélés miatt, Dan Brown regényeit juttatták eszembe, és a címeket fejezetcímként olvasva egy tér és idősíkokat váltakoztató történet szálai rajzolódtak ki, ami oda vezetett, hogy az első novella elolvasása után azt várjam, hogy a megkezdett történet tovább folytatódjon Firenzében. De nem ez történik, azt kell konstatálnunk, hogy egy teljes egészében különálló mű következik. Tovább olvasva rájövünk, hogy a tartalomjegyzék címei egy-egy novellát rejtenek. Műfajilag valóban novellákról kell beszélnünk, hisz a rövid történetek mindegyike viszonylag kevés szereplővel operál, és egy végső poénra, egy időnként ugyancsak meglepő fordulatra van kihegyezve. Felmerül a kérdés, hogy akkor mi az, ami összeköti ezeket az elbeszéléseket. Erre egyszerű a válasz, maga az angyal. Az angyal, ami minden novellában másképp jelenik meg, mintha egy metamorfózison menne keresztül, csak azért, hogy valahogyan mindegyik történetben jelen tudjon lenni. Az első elbeszélésben egy látomásban jelenik meg, a másodikban az Angyalvár elnevezésben, ami köztudomásúan egy római síremlék, ami egykor börtönként funkcionált, a Csáth Géza életének egy részletét feldolgozó A regőcei orvosban egy lázálom szereplőjeként jelenik meg a három angyal, emellett szoborként, szobor formában több novellában is megjelenik az angyal, temetőben, a fogadó előtt, stb. Olvasói szempontból talán a legizgalmasabb, amikor az angyal szó nincs kimondva az elbeszélésben, mégis ha keressük, ott is megtaláljuk, a Novi Sad című darabban például egy öngyilkos veti le magát a negyedik emeletről, és zuhanása egyértelműen utal Luciferre, akit angyalként az alvilágba vetettek, vagy éppen A vukovári ajándék című novellában, ahol a „kifeszítette szárnyait a harmonikás, és belefogott egy műnépdalba” (169.) mondatban bukkanunk rá egy angyal leírására, ami ugyan egy kissé groteszk olvasatot ad eme földöntúli lényeknek, de feltehetjük a kérdést, hogy mi is ez magához a háború groteszkségéhez viszonyítva. Az angyalok mellett van még egy dolog, ami összeköti a történeteket. Ez pedig egy bonyolult utalásrendszer, ahogy a szereplők és a hozzájuk köthető történetek vándorolnak egyik novellából a másikba, ahogy az alakok megjelennek főhősként, egy következő darabban viszont már negatívumként, vagy csupán rossz példaként emlékezve rájuk. Ilyen szereplő az idegen, aki többször kap szerepet más-más alakban, ilyen Cellini, aki a róla szóló elbeszélésben nincs megnevezve, csupán a későbbiekben lesz nevesítve, csakúgy mint Csáth, de ilyen visszatérő szereplő többek között Vedran és Jadranka is. Azt is érdekes megfigyelni, hogy a térben és időben távol álló események hogyan férnek össze a balkáni háborúkban és a NATO bombázások idején játszódó történetekkel, hogyan jutunk el a reneszánsz kori Firenzéből a XX. század végi Újvidékig, hogy közben végig úgy érezzük, hogy a bennük megfogalmazott kérdések ma is aktuálisak. Napjaink egyik legdivatosabb témája az elvándorlás, az emigráció. Maga az elbeszélő is foglalkozik vele. Itt nem arra gondolok, amikor arról beszél, hogy Dürer apja 1455-ben érkezett Nürnbergbe Magyarországról (ami azt bizonyítja, hogy nem új keletű problémáról van szó), hanem amikor arról ír, hogy nagyanyja testvérét, akit eredetileg Csapó Sándornak hívtak, Németországban Alexandar Capoként emlegették, vagy amikor visszaemlékezik ifjúkorára, amikor a szünidőket a svájci és németországi rokonoknál töltötte, és ott a második generáció tagjai már csak gyengén beszéltek magyarul. Az idegenség érzése át meg átjárja a valósnak tűnő eseményeket. A három szín (ami a magyar trikolórra utal) című elbeszélés egy horvátországi kis település, Vörösmart XX. századi történetébe enged betekintést, abba, ahogy az ottaniak elveszítik nyelvüket, arról a folyamatról kapunk képet, ami során az utódok szégyellik és szándékosan elfelejtik anyanyelvüket a könnyebb érvényesülés érdekében („a beolvadás a boldoguláshoz vezető út volt, amelynek első parancsolataként elfogadtatták azt a tételt, hogy vannak alacsonyabb rendű nyelvek, melyeket a többség lenézett, és eszébe sem volt megtanulni, még a vegyes házasságokban sem” [142.]), míg mások emigrálnak, hisz „ha már boldogulni akartak, nem volt nehéz rájönni, hogy a német vagy az angol elsajátítása sem nehezebb a horvátnál, és a környezet is sokkal biztatóbb”(142.). Az egész végkicsengése valami keserű, ugyanakkor valós megfigyelés, hogy „elmehetsz te is utánuk, de azt ne felejtsd el, hogy magyar csak itt lehetsz, mert tudják rólad, hogy az vagy”(143.). Mindezek után elmondható, hogy a banális, hétköznapi történetek között, amelyek talán egy alakulófélben lévő családi legendárium részletei, fel-feltűnik a misztikum, a titokzatosság, valamint a babona földöntúli világa. Azáltal, hogy közeli és távolabbi események egymás mellé kerülnek, egy olyan légkört alakít ki maga körül a kötet, hogy az olvasó akarva-akaratlanul elveszti az idő- és térérzékét, és csak a legbelül felmerülő kérdésekre igyekszik választ kapni, vagy még ha csak egy rövid időre is, elveszni a makro- és mikrotörténelem útvesztőiben.

Benedek Miklós

Megjelent a Tiszatáj 205/2. számában

 

1161384_5Magyar Napló

Budapest, 2014

220 oldal, 2500 Ft

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,

Warning: Use of undefined constant php - assumed 'php' (this will throw an Error in a future version of PHP) in /home/tiszataj/tiszatajonline.hu/wp-content/themes/tiszataj/post.php on line 118
2021.10.16 - tiszatáj

Gergely Ágnes, Allen Ginsberg, Benedek Miklós, Lázár Bence András, Marno János versei
N. Tóth Anikó, Makkai Flóra, Benedek Szabolcs prózája
Emil Cioran: Gondolatok alkonya, Koman Zsombor Emil Cioranról
Iris Murdoch, Vladimir Tasić tanulmánya
Kritikák Sándor Iván, Szöllősi Mátyás, Ljudmila Ulickaja könyvéről
Diákmelléklet: Nyári Krisztián: Az esőcsinálók boldogsága, avagy mire való a vers?

Tovább olvasom >>>
2021.10.15 - tiszatáj

GONÇALO M. TAVARES: TÁNCKÖNYV
Miért ejt zavarba Gonçalo M. Tavares Tánckönyve? Leginkább azért, mert folyamatosan kimozdít a megszokott olvasási stratégiánkból. Ha végigolvassuk a 106 költeményből álló kötetet, tettre készen kell figyelnünk arra, épp merre taszít, ránt a szöveg, mikor húzza ki lábunk alól az épp megszerzett olvasói pozíciónkat… – BORBÁTH PÉTER KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.10.13 - tiszatáj

CSAPDA A NETEN
4 éve forró pont a #MeToo, valamint legalább ennyi ideje képez beszédtémát a cyberbullying: Barbora Chalupová és Vít Klusák közös dokumentumfilmje megfelelő tárgyismerettel hozza közös nevezőre a dilemmákat, egyszerre új és taszítóan ismerős világba kalauzolva az érdeklődőket… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.10.13 - tiszatáj

TÁRLATTAL IS EMLÉKEZNEK A 700 ÉVE ELHUNYT KÖLTŐRE A TISZATÁJ SZALONBAN
A 700 éve elhunyt olasz költőre, Dantéra emlékeztek hétfőn a Tiszatáj Szalonban, ahol Nátyi Róbert művészettörténész nyitotta meg Géczi János október végéig látható dekollázs tárlatát, majd Pál József irodalomtörténésszel és a kiállító költővel, képzőművésszel az Isteni színjátékról is beszélgetett… – HOLLÓSI ZSOLT BESZÁMOLÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.10.12 - tiszatáj

HANSÁGI ÁGNES: LÁTHATATLAN LIMESEK
Hansági Ágnes kötete a Tempevölgy gondozásában jelent meg, témáját tekintve pedig határjelenségekre fókuszál, amelyek két nagyobb témára oszlanak: történeti és mediális szempontú tanulmányokra. Egy-egy nagyobb fejezeten belül is széles merítéssel találkozhatunk, hiszen Hansági különböző, egymástól eltérő jelenségeket vizsgálva mutatja be az irodalmi limeseket… – BORBÍRÓ ALETTA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.10.10 - tiszatáj

KUKORELLY ENDRE: Cé Cé Cé Pé AVAGY LASSÚDAD HALADÁS A KOMMUNIZMUS FELÉ
Egy új interjúformát álmodtam meg. Interjú egy könyvvel. Nem a szerzővel, hanem a könyvével (identitást adva annak) „beszélgetek”. Elképzelésem szerint a könyvinterjú se nem kritika, se nem interjú, se nem szépírás, hanem ezek egyvelege… – JANÁKY MARIANNA KÖNYVINTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.10.09 - tiszatáj

MAGYAR BANDA: 12 BETYÁR
Finoman szólva is némi kétkedéssel fordultam egy olyan produkció felé, amely bevallása szerint „az autentikus népzenét a megszokottól eltérő szemszögből” kívánja bemutatni. Ilyen mondatok olvasása kapcsán orbitális tévedések és véget nem érő definíciós viták rémlenek fel bennem a világ- és népzene mibenlétéről. A zenekar tagjai azonban mást ígértek, és hál’ Istennek nem kellett csalódnom… – PIPCZ ILLÉS AJÁNLÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.10.07 - tiszatáj

MEZEY KATALIN: RÉGI NAPOK RENDJE
Mezey Katalin azon szerzők közé tartozik, akik több műfajban is kipróbálták tehetségüket. Prózaíró, költő és műfordító. Számos verseskönyv és prózakötet után legutóbb a Régi napok rendje novelláit vehettük kezünkbe. Két fő részből áll a mű: az első fejezet hét novellája még 1987-ből való, a többi nyolc pedig a 2014-es Ismernek téged után keletkezett. A több évtizedes eltérés ellenére egységesnek mondható a Régi napok rendje…– BAKONYI ISTVÁN KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Tandori Dezső: Felplusztulás, leplusztulás (Előzetességek és utólagosságok [2018–2019])Demény Péter: Az élet gesztenyéi (Slágerek, sanzonok, slamasztikák)H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregékBakos András: Isteni testekSzathmári István: Spanyol reggeliSántha József: BörtönkarnagyNormal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattTandori Dezső: Nincs beszédülésPetőcz András: A visszaforgatott időLengyel András: Tömörkény-tanulmányokKálnay Adél: Szivárványország (Utazz velem!)Virág Zoltán (szerk.): Színkép, hangkép, összkép (Írások elméletről és gyakorlatról)Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Fried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházTandori Dezső: A szomszéd banánhalSeregi Tamás: Művészet és esztétikaÉszlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Zalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)„Ragyogó pusztulás” – kortárs osztrák irodalmi antológia (szerk.: Bombitz Attila)Lengyel András: Ellenkultúra, peremhelyzetben (Marginalitástörténeti vázlatok)Bíró-Balogh Tamás: Az irodalom személyességekabai lóránt: semmi színSzlováknak lenni csodás…Petőcz András: A megvénhedt IstenDemény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólTandori Dezső: Szellem és félálomKálnay Adél: Hamvadó időSzepesi Attila: IstenporPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Sághy Miklós: A fény retorikájaTandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézCsiki László: A kaptárBaka István: Műfordítások III.Jász Attila: Fürdőkádból a tengerTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaBíró-Balogh Tamás: TollvonásokFried István: Magyar irodalom(történet)