Esterházy Péter

HEGEDŰS GYÖNGYI ROVATA
nem a rivaldafényhez, a hang
szerbelső sötétjéhez mérem a
fényt. hogy éppoly fehérek
legyenek az előadók, mint könyvtárakban
a bécsi klasszikusok kézben
tartható mellszobrai. a vokális
csatornán jön felém a fény. a fúvós
hangszer billentyűs lesz […]

HEGEDŰS GYÖNGYI ROVATA

a teremtés munkacíme

nem a rivaldafényhez, a hang

szerbelső sötétjéhez mérem a

fényt. hogy éppoly fehérek

legyenek az előadók, mint könyvtárakban

a bécsi klasszikusok kézben

tartható mellszobrai. a vokális

csatornán jön felém a fény. a fúvós

hangszer billentyűs lesz. a billentyűs

húros és ütős. a hangok

folyadéktereket képeznek. olyan közel

jönnek, ahogy

semmilyen hangosítás nem tudja közel hozni őket. csak

a víz. már nem egyenes

sorokban ülünk. egy ultrahangos kép amfi

teátrumszerű félkörívén rendeződnek

el a testek. még nem születtem meg. még nem

vált szét öt csatornára az érzékelés. még nem szegte

meg a testet a lélegzet. s hiába a lég

kondicionált termek,

melyeket mindig az emberi kapcsolatok fagyáspontjára hűtenek,

az egészet

valaki átteszi bennem júniusi hőtérképbe.

talán ugyanaz, aki már a hangszerbelső sötétjében

a teremtés munkacímének az embert

adta meg. aztán már csak arra ügyelt,

hogy a hatodik napig ezt a szót ki ne ejtse.

esterhazy1

„Ha nem hajtana örökös, olthatatlan vágy az ajkaihoz, nem is volna tudomásom a teremtés e repedéséről, erről a sebről, nyílt gyalázatról.”
(Esterházy Péter: Egy nő)

esterhazy2

„Főként a Világ teremtése foglalkoztatja, a mivégre. Hogy mi szüksége van az Úrnak a Világra. Mi hiányzott az isteni létezésből, hogy meg kellett bolygatni a teremtéssel? Mert bolygatás, azt ismerd el! Tán a bíbor, az hiányzott, de kussoltok.”
(Esterházy Péter: Egy nő)

esterhazy3

„Az olyan tájat szeretem, amelybe nem való az ember, amelyből kihullik az ember, nincsen számára hely. Ember előtti vidék. Ha ilyen helyre érsz, a képzeletedet nem korlátozza semmi, mindent el tudsz képzelni, mindent bele lehet ebbe a világba gondolni, mindent. Olyan vidék, amelyre nincs hasonlat. Nincs mihez hasonlítani, mert nincs ember…”
(Esterházy Péter: Egy nő)

esterhazy4

„Én magam is más vagyok, mint aminek elképzelem magam. Ezt tudni maga a megbocsátás.”
(Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk változat)

Hegedűs Gyöngyi: 

Mikor is kezdtem fotózni? Talán a madarakkal kezdődött. Úgy éreztem egyre közelebb jönnek hozzám. El kellett hajolnom röptük elől. Talán azt üzenték, mint Capa: „nem mentél elég közel” Nem lehet érintésbiztos távolságból nézni. Nem lehet a bennfentes kívülállót játszani. A harmadik dimenzió belém mélyedt. A mélység. Belőlem lesz. A mélység hús és vér. Miért csak a mélységnek van élessége? A vágást mindig ez az él végzi el bennem. Sosem utólagos.

Már fotóztam, amikor egyik nap észrevettem, hogy minden fényforrás körül egy félbetört glóriát látok. A hirtelen jött szemészeti vizsgálat megállapította, hogy a legfelső sort sem tudom elolvasni a visus táblán a jobb szememmel. Végül kiderült, egy szaruhártya betegségem van, keratoconusnak nevezik. A szaruhártyán mintha tüskék keletkeznének, a fény már azelőtt pozdorjává törik, mielőtt a lencséhez ér. Nem tudják, mikor indul be a másik szememen, de 95%-ban kétoldali. A jobb szememmel látom az embereket, mint valami járkáló fákat. A jobb szememmel áttetszővé válik minden eddigi olvasat.

Mondják, az angyal láthatatlan, mert egy mögöttes világot láttat. Láttatni a szemünk előtt levő világot, mint mögöttes világot, transzparens létezés.

Íme az angyal. Íme a fotográfia.