(NAPLÓJEGYZETEK 2005 ÉS 2006-BÓL)
Január 17. 6, 46. Rajka. Jegyezgetek a vonaton, múlatom az időt. Hosszú út áll előttem: mégiscsak elmegyek Balassagyarmatra. – Rajkát Amade László szavaival köszöntöm:
Rackhendorff, Rajka,
Hol az sok tejű dajka.
Azért megyen arra a sajka,
Hogy megzsírosuljon az ajka.
Meresztgetem a szemem a hajnali félhomályban: hol porladhat a „sok tejű dajka”, akinek bájain a hajdani rokokó poéta „ajka zsírosult”? A falu szélén, a helynévtáblán magyarul is, németül is ki van írva a község neve: Rajka, Rackhendorff. Mintha az Amade-versből másolták volna oda.
14, 10. Balassagyarmat. Esik a hó. A talpig feketében utazó, kedves-szép arcú Maczkó Mária művésznővel, népdalénekessel együtt kászálódunk le a vonatról. Ő is az ünnepségre igyekszik. A hófüggönyön átsejlő vasútépület akár Podolin is lehetne. Kísértetek, havas hegyek, rejtélyes szépasszony – minden együtt van Krúdyhoz. Keresem, hol a behavazott vörös postakocsi, de csak egy fekete mikrobuszt látok, ránk vár. Beszállunk: irány a Blues-szálló, mondja a sofőr.
15, 00. A Madách Imre Városi Könyvtárkupolaterme. Egy előadás közepébe cseppenek. S természetesen a nyitó ünnepséget, a Madách-szobor megkoszorúzását is lekéstem. Gyorsan helyet mutatnak. Olyan kupolaterme van a könyvtárnak, mint az Országháznak. Megilletődve ülök a helyemen, s tájékozódni próbálok: tulajdonképpen mit is hallok a pódiumról? Nézem a műsorfüzetet: Gombár Endre ny. egyetemi docens a Röpke Ívek c., helyi szerzők, írók, költők műveit tartalmazó antológiáról beszél. Az elhangzott szemelvények többnyire valóban „röpkék”, alig érint meg belőlük valami. De lehet hogy csak fáradt vagyok az irodalomhoz, a vershez. S egyébként is: Mallarmé szerint nincs haszontalan vers, mert hisz mennyi rosszat csinálhatna az ember a versírás helyett!
16,30. Mikszáth Kálmán Művelődési Központ.Dr.Kerényi Ferenc irodalomtörténész megnyitja Farkas András festőművésznek Az ember tragédiájához készített illusztrációiból rendezett kiállítását. Kerényi doktor szabadon fogalmaz, szövege veretes, súlyos, a kiállítás anyaga is egyszerre jólesően professzionális és mélyen, egzisztenciálisan ihletett. Sehol vidékiség, sehol műkedvelés. S mikor Vándorfi László színművész Petőfi Levél Arany Jánoshozának remek előadásával mintegy fölteszi a délután művészi teljesítményeire a koronát (ebből az előadásból érzem meg, hogy a vers befejezésében micsoda shakespeare-i erő dübörög), azt mondom magamban: igen, valóban Madách és Mikszáth hazájában vagyok. S a hallgatóság soraiba odaképzelem az említett helyi talentumokon kívül még a régió megannyi néhai szellemi nagyságát: nemes Gyarmathi Balassi Bálint uramtól Szabó Lőrincig és az Anyegin zseniális magyar fordítójától, a szintén gyarmati illetőségű Bérczy Károlytól a szimbolista Komjáthy Jenőig mindenkit.
18, 45. Még mindig a Művelődésházban. Kavarog az ünnepség utáni fogadás sokadalma. Új barátaimmal és a balassagyarmati Samu István doktorral (aki mégiscsak eljött, s akiről kiderül, hogy az irodalomban is rendkívül jártas) a „Madách-rejtélyt” vitatjuk: hogyan hozhatott létre egy „sárbaragadt kis falusi földesúr” (András László) egy ma is érvényes világdrámát? Először Pista barátom horkan föl: Aki nyolc nyelven olvassa a világirodalmat, az nem „sárbaragadt” és nem „falusi” – mondja, és igaza van. A helybeli, Mózes-szakállú Németh Péter Mikola (akinek a témáról éppen most jelent meg a Palócföldben egy alapos tanulmánya) Hamvas Béla „északi géniuszával” hozza összefüggésbe Madáchot. S az „északi géniusz” kifejezéssel egy kicsit nevet kap a balassagyarmati Madách-ünnepség is. Igen, 2006. januárjában, Madách Imre születésének 183. évfordulóján, Balassagyarmaton az Északi Géniusz ünnepelt.
Tőzsér Árpád
Megjelent a Tiszatáj 2014/10. számában
