Tiszatájonline | 2015. június 7.

Merőleges viszonyok

TANULMÁNYOK EL KAZOVSZKIJRÓL
Könyvbemutató a Klebelsberg Könyvtár Auditorium Minimumában, 2015. június 4-én, 16 órakor. Cserjés Katalin szerkesztővel, szerzővel és Káldy Sárával, az egyik tanulmány írójával a JATEPress részéről a társszerkesztő, Szauter Dóra beszélgetett […]

TANULMÁNYOK EL KAZOVSZKIJRÓL

Könyvbemutató a Klebelsberg Könyvtár Auditorium Minimumában, 2015. június 4-én, 16 órakor. Cserjés Katalin szerkesztővel, szerzővel és Káldy Sárával, az egyik tanulmány írójával a JATEPress részéről a társszerkesztő, Szauter Dóra beszélgetett.

A Szegedi Egyetem Bölcsészkarának Magyar Irodalmi Tanszékén a Kazovszkij-kutatások, a művész kép-szöveg viszonyainak feltárása 2009-ben, egy kétnapos országos emléküléssel kezdődött. Azóta a munka folyamatos, és 2012/’13-ban két féléves, „négykezes” Kazovszkij-kurzusban (Sivatagi homokozó I-II.) csúcsosodott ki, mely műhelymunkát Tóth Ákos (Komparatisztika Tsz.) és Cserjés Katalin vezette, Bagi Ibolya (Szláv Tsz.) mentori csatlakozásával. E kurzusok nyomán 2013 tavaszán tanszéki kis-konferenciát és mesterkurzust szerveztünk Keserü Katalin művészettörténész korrigálása mellett. E találkozó hallgatói előadásaiból, továbbá a Tiszatáj 2013 őszi Kazovszkij-száma anyagából (benne a Nyitott Műhely eszmecseréje a Magvető Látáscsapda. Beszélgetések El Kazovszkijjal címet viselő interjú-kötetéről), Keserü Katalin „zászlóshajó-tanulmányából” és Cserjés Katalinnak a művész verbális és vizuális, kettős elkötelezettségű világához fűzött szócikkeiből készült a JATEPress jegyzésében, az Uhl Gabriella-Rékasi János házaspár jóvoltából jó néhány eleddig sonem publikált festménnyel az a szimpózium-kötet, mely most került bemutatásra a TIK-ben.

A kötet megjelenését támogatta az El Kazovszkij Alapítvány is, de létrejöttét alapvetően a JATEPress szerkesztősége áldozatos munkájának köszönheti.

A kötetbemutató beszélgetésen szó esett Kazovszkij drámai, médiumok térközein fogalmazódó művészi világáról; a Kazovszkij-munkacsoport eddigi ténykedéséről és a közeljövő terveiről, mindenekelőtt a szeptemberben indítandó új „négykezes” Kazovszkij-kurzusról a Komparatisztika Tanszéken, végül az októberre tervezett országos szimpóziumról és kötet-bemutatókról (Merőleges viszonyok és Homokszökőkút) a Grand Caféban, továbbá az ugyancsak októberben nyitó nagy Kazovszkij-kiállítás eseményeiről a Nemzeti Galériában, mely rendezvény-sorozatba mi, szegediek is igyekszünk majd bekapcsolódni. Káldy Sára saját, Deleuze Bacon-képe nyomán fogalmazott Kazovszkij-tanulmányáról beszélt, míg Szauter Dóra a kötet szerkezetét prezentálta, s a könyv-készítés titkaiba, nehézségeibe avatta be a nézőket (kiknek törzsgárdáját az Art.Pagony Művészettörténeti Önképzőkör és az Agóra-szervezte Idősek Akadémiája érdeklődő tagjai alkották).

Ismertetőnket a kötet címének Kazovszkij nyomán történő magyarázatával zárjuk:

A művész a főiskolán eleinte „csendéleteket” festett, melyek emberi alakokat ábrázoltak bonyolult testhelyzetben, általában húsba mélyedő kötelekkel. Szalagokkal megkötözött aktok voltak ezek, drasztikus, szadisztikus helyzetekben. E motívumokat a képfelületre merőleges nézetben látta a művész (nem a nézővel és fallal párhuzamos síkban): a kép igazából nem az, ami a falon van, mondja Kazovszkij, hanem a néző látósugara és a kép síkja által bezárt szögből nézve áll össze. A képpel szemben állók a művel együtt alkotnak egy képet, akár a színházban, mely feltételezi a nézőteret, nem létezhet a néző nélkül. A kép nem síkban kiterülő virtuális világ, hanem a néző és a műtárgy közt pulzáló dinamikus alá- és fölérendeltségi viszony: a látósugár szubjektuma hatalmi viszonyban áll azzal, amit néz.

A nézők viszont, az eredeti síkban szemlélve a látványt, nem a művésszel, hanem az ember-csendélettel azonosultak; ahelyett, hogy viszonyultak volna hozzá, felháborodtak, együtt éreztek a megkötözöttekkel, politikai szabadság-tartalmakat láttak bele, női emancipációt stb. E nézői viszonyt észlelve, Kazovszkij a későbbiekben megkísérli lerajzolni az egész történetet, benne a nézőt s önmagát is. Így születnek meg a folyamatosan módosuló önarckép-piktogramok a festményeken. Annál is inkább, mert miután megismerkedett Francis Bacon festészetével, s abban önmagára vélt ismerni, az utánzást, a már lefoglalt utat el kívánta kerülni. Bacon a testet nem mint ábrázolható tárgyat, hanem annak jelenlétét érzékelteti: ez volna az ő „merőleges viszonya”. (A Bacon-képek deleuze-i interpretációja a szervek nélküli testről segít a Kazovszkij-féle merőleges viszony megértésében.) Hogy Kazovszkij nem akar egy másik Bacon lenni, ez vezet a festmények narrativizálása, ikonografizálása, teatralizálása felé: a művész maga is belép a képtérbe, részt kérve a történendőkben, s oldva e „merőleges viszonyt”.

„[…] azt akartam elérni, hogy a szubjektum – tehát én is, a néző is – merőlegesen viszonyuljon a képhez, illetve a képen megjelenő objektumhoz. Vagyis nem a képtest maga, nem a képsík érdekelt, amire az ábra ráíródik, illetve nem az, ami e képsíkon történik, hanem a látósugár merőleges térbeli tengelye volt a fontos számomra, az, ami a képen kívülről nézőt a képen látott bekötözött-becsomagolt testekkel és testtöredékekkel összekapcsolja.”

Kazovszkij komoly erőfeszítéseket tesz, hogy verbális úton tisztázza e számára oly fontos, képhez fűző viszonyt. Talán a Visconti-film felidézése a legbeszédesebb. A Rocco és fivéreiben Alain Delon arca fogja meg leginkább a művészt, pontosabban: ahogyan Visconti látja Delont – ez volna hát a „merőleges viszony”: egy bennfoglalás, mely jelentésmezőt most tovább tágítjuk —

látás a látásban.

(cserjés)

Mer__leges_viszo_551d23787a205Merőleges viszonyok. Tanulmányok El Kazovszkijról

Szerkesztők: Cserjés Katalin – Szauter Dóra

JATEPress

Szeged, 2015

3255 Ft