„…az idő rétegei összetömörültek”

ELÉGIAZAJ, KRUSOVSZKY DÉNES ÚJ VERSESKÖTETE

Múlt. Jövő. Út. Zaj. Fragmentum. Én. Címszavakban így lehetne összefoglalni Krusovszky Dénes legújabb verseskötetét. Június 2-án debütált az új kötet a Margitutcakilencben, ahol a szerzővel Turi Tímea és Földényi F. László beszélgetett. A kora esti órák remek környezetet biztosítottak az elégikus lírának, Lengyel Zoltán improvizatív verskísérő akkordjai pedig erre ráerősítve teremtették meg a versekkel szinkronban az est atmoszféráját.

A kötet címe műfaj határozó is egyben. Földényi F. László ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a kötet elégiái nem annyira a nagy romantikus elégiák folytatásai, hanem összetört elégiák – éppen a zaj által. Olyan, mintha egy papírlapot összegyűrnénk, majd kiegyenesítenénk, ugyanazok a paraméterei, ám mégsem egyezik meg az érintetlen lappal. Krusovszky a vers címével kapcsolatban szintén a zajra tette a hangsúlyt. A kötet verseinek keletkezésére utalva mesélte el, hogy az elején zavarta ez a zaj, amely minden versben fellehető. Ez az emlékezés lehetetlenségéből is adódik, vagyis a felejtésből, a rosszul emlékezésből, vagy éppen a rosszul emlékezni akarásból, ám az idő előre haladtával éppen ez kezdett egyre érdekesebbé válni. Miképpen válik a személyes emlék versé, és ezáltal hogy távolodik el tőle. Az Elégiazaj nyitóverse, A forrás éppen ezt a felismerést fogalmazza meg. A költő saját bevallása szerint itt érte magát tetten. A feltérképezendő köztes teret, amelyben mozog. Ehhez a vershez kötődik egy személyes szál is. Egy külföldi felolvasóesten a nyitószavát – „feltartóztathatatlan – lősorozathoz hasonlították, ezáltal annyira megtetszett neki, hogy annak ellenére, hogy nem hangzik jól, nem lett csere áldozata.

A személyesség végig meghatározza a kötetet. Krusovszky Dénes saját bevallása szerint ebben költői tudatosság is van, nem akart ellépni magától, illetve a közegtől és ezzel együtt a kortól, amelyben él. Ezek a személyes emlék(töredék)ek beszélnek a társadalomról, amiben felnőtt. Földényi F. László hozzáfűzte mindehhez azt is, hogy tíz év múlva az olvasó kap egy látleletet az elmúlt évek Magyarországáról, és így már-már a politikai költészet sorába illeszthető, melyre a költő tagadó válasszal felelt: „Nem írok politikai verset, ami annak tűnik, az sem annak készült”. A politikai hangot inkább a rádiókritikáiban lehet fellelni, amelyet élvez is, azonban a versektől ez távolabb áll.

Az kötet alapját szolgáltató múltfoszlányok magukban hordozzák a fragmentáltságot, amely a kötet egyik fő attribútumává válik. Földényi F. László a céltalanság motívumának (Király István- szitokszó, Nagy László, Kukorelly Endre) végigvezetésével jut el Krusovszky verseinek szétesett világához. Tele van fragmentumokkal, a dolgok nem állnak össze, és nem azért, mert nem szeretnénk. Itt ismét felmerült a felejtés kérdése a kötet Részletek című versével alátámasztva. Ebben a versben párbeszédet olvashatunk, ahol minden kérdésre nemleges válasz érkezik: Emlékszel? […] Nem emlékszem.”

Ez a fragmentáltság kérdésköre vezetett át egy másik értelmezési lehetőséghez, amelyet szintén Földönyi F. László kínált. Eszerint a kötet néhol rövid, néhol hosszú, novellaszerű versei a semmiből jönnek, majd a semmibe mennek. Csupán fel-felvillannak apró jelenetekként, amelyekből éppen a fragmentáltság miatt nem lesz egész. Némafilm, ami megmozdul, ám sosincs vége, valahonnan ki vannak szakítva. A beszélgetés során azonban kiderült, hogy nem volt erre irányuló költői szándék, és a filmek világában mint outsider mozog a költő, már ami a filmkészítést illeti. Nincs meg az a biztonság, mint az irodalomban, annak ellenére, hogy Trier Antikrisztusáról, illetve nemrég a The Walking Deadről írt kritikát és rengeteg filmet néz. Az egyetlen filmes párhuzam a Bizalom című versben fedezhető fel: „Bíró Józsefné hol vagy?” Ez a sor Szabó István azonos című filmjében hangzik el Andorai Péter szájából, és annyira megragadta ez a mondat, hogy nem tudott szabadulni tőle.

A filmes hatások mellett azonban jóval fontosabbak az irodalom felől érkezők. Földényi F. László tréfásan megemlítette, hogy olyan, mintha Krusovszkyt a magyar irodalom nagy vesztesei vonzanák. Nem csak a kötetben előkerülő Komjáthy Jenő kapcsán jutott erre a következtetésre, hanem az eddig megjelent írásai, esszéi kapcsán, többek között Gulyás Pálról (Magyar Narancs) vagy Erdélyi Miklósról.

A kötetben Marno János hatása érezhető talán a legmarkánsabban és rajta átszűrve másoké. Például a Marno által nagyra és egyben csapnivaló giccsköltőnek tartott Pilinszky Jánosé, vagy József Attiláé, Tandori Dezsőé. A külföldi lírából pedig John Ashbery, Dylan Thomas neve hangzott el, illetve az 50-60-as évekbeli New York-i költészetet emelte ki Krusovszky, amely nem igazán szivárgott be Magyarországra, hiszen itthon a beat költők hatottak inkább.

„…ez lenne a múltam,
az összekoccanó ágak,
a vörös foltok fehér alapon,
és akkor megláttad
az őzet egy bokor
mögül előlépni,
és láttad a vérző sebet
az oldalán, míg lehajolt,
hogy szomját oltsa,
leeresztetted a puskát,
közelebb léptél, egész közel
ez hát a jövőm forrása,
akkor felnézett rád,
és megszólalt, igen.”

A forrás

Vagdalt Krisztina

Krusovszky Dénes: Elégiazaj

Magvető Könyvkiadó

Budapest, 2015

88 oldal

2490 Ft