08.04.
| Törzsasztal Műhely – Irodalmi minisorozat a Grand Caféban – Negyedik epizód >>>
07.29.
| THEALTER 2021: fókuszban a színházi sokszínűség és a fiatal alkotók >>>
07.29.
| THEALTER 30(+1) színháztudományi konferencia >>>
07.28.
| Törzsasztal Műhely – Irodalmi minisorozat a Grand Caféban – Harmadik epizód >>>
07.23.
| Legéndy Jácint performanszai a 101 Klubban DJ Cuvious partisorozatán belül – Nightclub in the Sky >>>
07.22.
| Grand Café – Ráolvasás 07. – Halász Rita: Mély levegő >>>
07.10
| Héthatár: itt a környezettudatos művészeti fesztivál >>>
06.30.
| Grand Café – Gurubi Ágnes Szív utca című regényének bemutatója >>>
06.19.
| A Tricikli Fesztivál részletes programja >>>
06.09
| Grand Café – Ráolvasás 06. – Krusovszky Dénes: Áttetsző viszonyok >>>
 TiszaLINE Szalon

07.22.
| Szeged középkori városmagját találták meg a Móra-múzeum régészei >>>
05.17.
| Középiskolások irodalomról – szóval, képpel >>>
06.03.
| Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.04.
| Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
| Tandori Dezső: Szellem és félálom >>>

Bék Timur, Horváth Eve, Juhász Róbert, Marczinka Csaba, Nagy Zalán, Tóth Réka Ágnes, Vasas Tamás versei
Abafáy-Deák Csillag, Szilágyi Zsófia Emma, Szilágyi-Nagy Ildikó, Totth Benedek prózája
Zalán Tibor drámája
Végel László naplórészletei
Fried István, Kovács Krisztina tanulmányai
Bazsányi Sándor, Urbanik Tímea Mészöly Miklósról

>>>

VERSENY A SZEGEDI EGYETEM FENNÁLLÁSÁNAK
100. ÉVFORDULÓJÁRA
Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola magyar nyelv és irodalom munkaközössége áprilisban irodalmi vetélkedővel ünnepelte a Szegedi Tudományegyetem kettős – a szegedi egyetem létrejöttének 100 éves, illetve a szegedi „összegyetem” megalakulásának 20 éves – évfordulóját. Az eseményhez kapcsolódóan a gimnázium az elmúlt év őszén 3 fordulós irodalmi pályázatot hirdetett középiskolás diákok számára […]

>>>

Ahol Coelhót bántják, ott én is Coelho vagyok
2015.06.02 - tiszatáj

PoPJAK, COELHO

Szokás szerint izgalmas témát talált a PopJAK: a József Attila Kör populáris irodalommal foglalkozó beszélgetés­sorozatának májusi felvonásában Paulo Coelho szövegeit, illetve a brazil mágus körül kialakult kultuszt vizsgálja. Az állandó házigazda, Sepsi László ezúttal Dr. Pál Ferencet és Urbán Bálintot hívta meg az RS9 Színházba, hogy a portugál nyelvű irodalom ismerőiként megfejtsék a titkot.

A téma nemcsak a Coelho-jelenség végletes ellentmondásossága miatt megkerülhetetlen, hanem azért is, mert napjaink legolvasottabb, szinte minden országba eljutó, majdnem minden nyelvre lefordított írójáról beszélünk. Ellentmondásossága abban áll, hogy egyrészt milliós nagyságrendű eladott példányszámokról és Facebook-rajongótáborról van szó, ugyanakkor a milliószor idézett magvas gondolatok a már-már vallásos rajongás mellett legalább annyira a gúny és a megvetés tárgyai is, gondoljunk csak az Instant Coelhóra és az egyéb online életbölcsesség-generátorokra.

A paródiák sorába tartozik Urbán Bálint blogja, az Anti-Coelho is, amely a brazil íróra jellemző tömörségű, velük ellentétben azonban negatív gondolatokat megfogalmazó idézetek gyűjteménye. Az ELTE portugál szakos doktorandusza elárulja, hogy az ő esetében szó sincs Coelho-gyűlöletről: olvasott tőle regényt már húszévesen is, és most, ugyanezeket a szövegeteket egy évtizeddel később elővéve is a jelenség, a „reveláció retorikája” foglalkoztatja. A kontextusukból kiragadható nagy igazságok, amik nem csak a narrátor, hanem a szereplők hangját is meghatározzák.

Az már a beszélgetés elején elhangzik, hogy nem ő az egyetlen szerző, aki aforizmákkal operál, dr. Pál Ferenc például rögtön Krúdy ökölcsapásszerű mondataihoz hasonlítja Coelho életbölcsességeit, aztán később hozzáteszi, hogy míg más szerzőknél ritkábbak az ilyesmik, nála minden bekezdésben találunk belőlük legalább egyet. Az ELTE BTK portugál tanszékének oktatója, mielőtt nyolc-tízperces monológjaiba belekezd, megjegyzi, hogy több rádióból kitiltották már, és nyugodtan szakítsa félbe valaki, ha esetleg bő lére eresztené, erre azonban nem kerül sor.

Mármint a félbeszakításra – mégiscsak az ő az egyetlen az RS9 Színházban összegyűltek közül, aki nemcsak eredetiben olvasott a szerzőtől, de személyesen is találkozott vele. Ettől persze még nem vált a rajongójává, sőt nincs is különösebben jó véleménnyel róla, bár azt mondja, megengedhetjük magunknak, hogy foglalkozzunk a témával. A mellette ülő Mr. Anti-Coelho száját viszont még a „szeretem Coelhót” félmondat is elhagyja az est végén, de ne szaladjunk ennyire előre. Az alapkérdés az, hogy minek is köszönhető a siker és a presztízs, illetve hogy szépirodalomnak tekinthető-e egyáltalán az, amit Coelho művel, függetlenül a keményborítós, művészi kivitelű kiadványoktól.

Pál Ferenc a társadalom többségének felgyorsult életmódja felől közelít: nincs idő elmerengeni az „élet nagy kérdésein”, pláne nincs idő hatszáz oldalas regényekkel megküzdeni, olyan típusú olvasmányra van tehát szükség, amire kevésbé kell koncentrálni, ami buszon, villamoson is olvasható. És ami megmondja nekünk, mit kezdjünk az életünkkel, hogyan legyünk boldogok. Urbán Bálint szerint az európai metafizikai gondolkodás csődje, a modernitásnak a holokausztban kicsúcsosodó kudarca, illetve a borzalmak feldolgozása és a hagyományok tagadása a kiindulópont. Az ’50-es évek humanizmusa, a ’60-as években kezdődő hippi-korszak, a ’70-es években induló new age ágyazott meg Coelho sikerének.

Ő maga is ebből a kultúrából érkezett, vagyis hippi volt, míg fel nem hagyott a „szex, drogok, rock’n’roll” életformával. Nem árt idehozni még néhány életrajzi tényt: a kis Paulo jezsuita iskolában nevelkedett, szülei nem akarták, hogy író legyen, sőt lázadó fiukat a pszichiátriára küldték. Urbán úgy folytatja a gondolatmenetet, hogy Coelho a felvilágosodásbeli „bakit” megkerülve a premodern kultúrákhoz nyúl vissza, illetve a kultúra peremterületein kalandozik, szövegeiben egyszerre mozgatja az arab és keresztény mitológiát az ezoterikus, spirituális hagyományokkal. Közben nem ad semmi olyan infót, amit máshonnan ne ismerhetnénk.

A Tizenegy perc helyszíne, Svájc például a polgári társadalom metaforája, Európa esszenciája, ahol vannak órák, sajtok meg csokoládék, de ennyi, és nem több, egyebet nem árul el róla. Sepsi szerint épp ettől az egyszerűségtől otthonos, emiatt könnyű bekerülni a szövegvilágba, és amellett, hogy nem traktálja az olvasót mindenféle információkkal, még csak nemzeti identitásjegyeket sem hordoz, nem kötődik igazán a brazil kultúrához. Az említett regény főszereplője ugyan egy brazil lány, de Az alkimistából és más könyveiből még ez a szál is hiányzik. A két szakértő ezen a ponton elárul néhány érdekességét a brazil kultúráról.

Ha csak a magyar és a brazil gasztronómiát hasonlítjuk össze, akkor is szembetűnő a különbség: míg nekünk nagy szelet rántott hús kell sok krumplival és uborkával, a brazilok inkább csipegetnek. Mindenből egy kicsit. Ami pedig igaz a konyhájukra, az jellemző kulturális életük egyéb területeire is: a különböző vallások ugyanúgy keverednek vagy élnek egymás mellett, ahogy a rasszok, nemzetek és nyelvek. Európából csak Rio de Janeiro, a foci és a karnevál látszik, holott akadnak olyan városok, például Curitiba, ahol jelentős német, lengyel és más európai szubsztrátumok találhatók. Az olvasó mindezt nem feltétlenül fogja megtudni Brazíliáról, Coelho ugyanis exportra gyárt regényeket, brazilos ízek nélkül.

Urbán viszont felhívja a figyelmünket egy másik érdekességre is, miszerint a Tizenegy perc felütése egészen posztmodern: „Volt egyszer egy örömlány, akit Mariának hívtak”, kezdi Coelho, majd rögtön egy narratív kiszólással él: „Várjunk csak!”, és itt hosszas fejtegetésbe kezd arról, hogy a gyerekmesék szoktak így kezdődni, azokban viszont nem szerepelnek prostituáltak. Itt merül fel a kérdés, hogy mi különbözteti meg Coelhót például francia kollégájától, az értelmiségi körökben is ünnepelt Houellebecqtől, aki hasonló módon írja bele magát történeteibe, mítoszt építve maga köré. A kérdésre rögtön megkapjuk a választ:Coelho regényeinek „egyszerűsége” kioltja ezeket a posztmodern gesztusokat.

Pál elidőzik egy kicsit Houellebecq új, Behódolás című könyvénél, hogy jobban lássuk a különbséget. A nem is olyan távoli jövőben, az iszlám hatalomátvétel utáni Párizsban játszódó regénynek többféle olvasta van: az idősödő, kiégett egyetemi tanár története mellett szólhat a liberális demokráciák kudarcáról, vagy felhívhatja a figyelmet az Európát fenyegető iszlám veszélyre. Ugyanakkor Coelho regényei, akárcsak idehaza az előző rendszer ünnepelt szerzője, a „levitézlett ÁVH-s” Szilvási Lajos, vagy napjaink bestseller-írója, Fejős Éva könyveihez hasonlóan egyetlen dologról szólnak: a felhők felett mindig kék az ég. Ami persze kétségkívül vigasztaló lehet az olvasó számára.

Sepsi és Urbán vitatkozik az állítással, hogy Coelho esetében csak egyetlen olvasat létezne, szerintük lehet paródiaként vagy akár társadalomkritikaként is értelmezni a szövegeit, Pál viszont elveti ezt a lehetőséget, egyrészt az íróval való személyes találkozására hivatkozva (bölcsességről árulkodó komoly tekintet, maga elé bámulva elmotyogott szavak), másrészt arra, hogy a latin-amerikai írókban (talán Bolaño kivételével) egy csepp irónia sincs. Sepsi szerint, ha ironizálna, egyből dőlne a marketing, Urbán pedig úgy gondolja, hogy annyira eltúlzott ez az önmaga köré épített mítosz, hogy nem lehet nem ironikusan olvasni.

Szóba jön Havasréti Józsefnek a Jelenkorban megjelent cikke, amely a midcult fogalmából indult ki. A midcult úgy tesz, mintha magaskultúra volna, és a műveltség illúzióját adja a nem művelt rétegeknek. Sepsi arra keresi a választ, hogy vajon miért ennyire durvák az előítéletek ezekkel az alkotásokkal szemben, Pál viszont azt a kérdést teszi fel, hogy miért nem hagyjuk meg Coelhót annak a rétegnek, amelyet meg kíván szólítani, és amelynek pont erre szellemi „junkfoodra” van szüksége, miközben van nekünk épp elég Kafkánk és Thomas Mannunk. A moderátor visszakérdez: ezek szerint ne alacsonyodnunk le hozzá, inkább söpörjük le az asztalról a mi elitista pozíciónkból anélkül, hogy mondanánk róla valamit?

A válasz nehezen érthető félre: amit Coelho csinál, az nem szépirodalom. Könyvei nem regények, hanem romantikus regények (az angol novel és romance kifejezések érzékeltetik a különbséget), a szerelem, megcsalás, betegség és halál témakörein túl nem szólnak társadalmi problémákról. Ugyanakkor humanisták, emberek tömegeinek nyújtanak vigaszt, bár kevesebbet érnek egy korsó sörnél vagy egy pohár bornál, amelyeknek legalább néhány órán át érezzük a hatását. Aztán újabb hasonlat jön: olyanok, mint a pornó, már ami a rövidtávú hatásukat illeti, Sepsi pedig azzal egészíti ki mindezt, hogy a Coelho-művek egyenessége valóban rokonítható a pornográfia direktségével.

És ha már a szexualitás szóba jön, Pál elmondja, tipikus jelenség, hogy az író fiatalon szemérmes és visszafogott, csak idősödve érezi, hogy ideje volna eldicsekedni a régi sikerekkel, Urbán meg hozzáteszi, hogy könyveiben a szexualitás együtt jár az ezotériával, a beteljesedésnek mindig valami metafizikai vonatkozása van. Aztán a marketingre terelődik a szó: Coelho esetében az erotikai olyan, mint az amerikai filmekben a kutya és a gyerek. Vagyis érzi, tudja, mi az a téma, ami érdekli az embereket. Végül Sepsi állapítja meg, hogy annál többet nem érhet el egy művész, hogy kulturális kategóriává váljon a neve, és őt vagy éppen Tarantinót leszámítva ez napjainkban keveseknek sikerül.

A beszélgetés hivatalos része ezzel véget ér, viszont élénk vita indul. Ahol Coelhót bántják, ott én is Coelho vagyok, olvasható ki többek hozzászólásából. Vagyis ne arra használjuk a műveltségünket, hogy lenézzünk másokat. Az alkimista vagy a Veronika meg akar halni szinte minden magyar háztatásban megtalálható, ezért nem is annyira meglepetésszerűek a nézőtérről záporozó őszinte vallomások: anyukám olvasott Coelhót, neki segített, én is olvastam Coelhót, nekem is segített. „Én ezért szeretem Coelhót”, mondja Urbán Bálint, és ez az est egyik legfurcsább, egyben legszebb pillanata.

Ugyanakkor nem feltétlenül szerencsés az az irány, amikor egy-egy mondatot kiragadunk tőle, valamint Balzactól vagy Tolsztojtól, és rácsodálkozunk, hogy gyakorlatilag felcserélhetőek egymással. Elhangzik Kundera neve is, aki viszont tényleg nem ír sokkal bonyolultabban, mint Coelho. Többen hangsúlyozzák a kontextus fontosságát, aztán újabb és újabb kérdések jönnek. Száz oldal után már le lehet írni egy mondatot a szeretet erejéről vagy a boldogságról? A nagy európai írók vajon jobban „megdolgoztak” a regényeikben fellelhető bölcsességekért?

Pál tanár úr annyit finomít az általa korábban elmondottakon, hogy ennek az irodalomnak is van helye, az irodalomtörténésznek meg igenis feladata mindent elolvasni, figyelve a társadalmi mozgásokat, és ha már a nagy írókkal példálózunk, meg kell említeni Dosztojevszkijt, aki az újságok bűnügyi rovataiból merített ihletet. Hozzáteszi még, hogy „a fiatalabb korosztály jobban ráérez a közönség igényére”, odaszúrva egyet beszélgetőpartnereinek és a közönségnek, majd figyelmeztet, hogy azért minden engedékenységünk ellenére se „mosdassuk ki” a brazilt. Konszenzus talán csak abban a kérdésben alakul ki, hogy a jelenség mindenképpen megérdemli a kutatói figyelmet.

Szarka Károly


Címke: , , , , , , ,
2021.07.28 - tiszatáj

– MONDJA A SZÍNHÁZCSINÁLÓ
BALOG JÓZSEF
Annak ellenére meglepően sokszínű és gazdag az idei Thealter Fesztivál programja, hogy a szervezők harminc év óta először egyetlen fillér működési támogatást sem kaptak pályázatukra. A MASZK Egyesület nemrég Hevesi Sándor-díjjal elismert elnöke, a színészként az Újszegedi Szabadtéri Színpadon Molière-bemutatóra készülő Balog József szerint a szakmai szolidaritásnak és a pandémia okozta lefojtottságnak is köszönhető, hogy minden meghívott társulat vállalta a fellépést Szegeden… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.07.28 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS SZKÁROSI ENDRÉVEL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL
Szkárosi Endre József Attila- és Mészöly Miklós-díjas írót Pánczél András kérdezte a Szekszárdi Magasiskola Mészöly Miklós Íróakadémián zajló irodalmi tehetséggondozásról […]

Tovább olvasom >>>
2021.07.28 - tiszatáj

BETTER DAYS
Húsbavágóan aktuális, sőt, régóta jelen lévő probléma az iskolai bántalmazás, mégis viszonylag kevés film (például a belga, mentális betegségekre szintén fókuszáló Ben X) helyezi érdeklődése homlokterébe. Noha a hongkongi születésű, de a szárazföldi Kína bizonyos relációit vizsgáló Derek Tsang végül nem alkot remekművet, drámája igen figyelemreméltó mű a témában… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.07.27 - tiszatáj

Bék Timur, Horváth Eve, Juhász Róbert, Marczinka Csaba, Nagy Zalán, Tóth Réka Ágnes, Vasas Tamás versei
Abafáy-Deák Csillag, Szilágyi Zsófia Emma, Szilágyi-Nagy Ildikó, Totth Benedek prózája
Zalán Tibor drámája
Végel László naplórészletei
Fried István, Kovács Krisztina tanulmányai
Bazsányi Sándor, Urbanik Tímea Mészöly Miklósról

Tovább olvasom >>>
2021.07.27 - tiszatáj

SIROKAI MÁTYÁS: LOMBOLDAL
A beat tanúinak könyvével elindult az antropocentrikus világot hátrahagyó utazás, amely A káprázatbeliekhez című második kötetben folytatódott a zöld álmokkal és az űr kozmikusságával. A Lomboldal visszatérés a földre, maga a zöld álmok megvalósulása, ahol beteljesedik a „növénylés”, és ahol a szilárd, ontológiai határok ugyanúgy elmosódnak, ahogy a korábbi könyvekben. Tematikusan tehát összekapcsolható a három kötet, mindben ott húzódik a növények megértésének vágya és azok szeretete, a mozgás, egy dehumanizált világ… – BORBÍRÓ ALETTA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.07.26 - tiszatáj

JURONICS TAMÁS SZÖKTETÉS A SZERÁJBÓL-RENDEZÉSE ÚJSZEGEDEN
Amióta száműzték az operát a Dóm térről, lassan már annak is örülni kell, hogy egyáltalán játszanak egy máshol bemutatott, újrahasznosított produkciót az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. Juronics Tamás kortárs Mozart-rendezése, a Szöktetés a szerájból háromnegyed ház előtt tisztes sikert aratott… – HOLLÓSI ZSOLT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.07.24 - tiszatáj

BRONKA NOWICKA:
MEGETETNI EGY KÖVET
Bronka Nowicka rendező, író, debütáló prózakötete 2016-ban elnyerte a lengyel Nike irodalmi díjat. Magyarul 2021-ben Sipos Tamás fordításában jelent meg Megetetni egy követ címmel. Ez a vékony kis könyv a tárgyak által előhívott emlékezet 44 rövid története. Ahogy a fülszöveg is ígéri, a kötet rálátást ad a lengyel falu, család, történelem egy-egy részletére is. Emellett létfilozófiai kérdéseket, és azok nyelvi leképezésének lehetőségeit is fejtegeti… – OLÁHNÉ KISPÁL ANITA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.07.23 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Jó és örömteli érzés ismételten jelen lenni a Vásárhelyi Őszi Tárlaton (VOT67). Tombol a nyár, idővel belefutunk az őszbe. Időzavar, a pandémia miatt. Jövőre tolódik a VOT68. Egyidőben vagyunk, vagy inkább párhuzamos időkben élünk?

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregékBakos András: Isteni testekSzathmári István: Spanyol reggeliSántha József: BörtönkarnagyNormal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattTandori Dezső: Nincs beszédülésPetőcz András: A visszaforgatott időLengyel András: Tömörkény-tanulmányokKálnay Adél: Szivárványország (Utazz velem!)Virág Zoltán (szerk.): Színkép, hangkép, összkép (Írások elméletről és gyakorlatról)Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Fried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházTandori Dezső: A szomszéd banánhalSeregi Tamás: Művészet és esztétikaÉszlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Zalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)„Ragyogó pusztulás” – kortárs osztrák irodalmi antológia (szerk.: Bombitz Attila)Lengyel András: Ellenkultúra, peremhelyzetben (Marginalitástörténeti vázlatok)Bíró-Balogh Tamás: Az irodalom személyességekabai lóránt: semmi színSzlováknak lenni csodás…Petőcz András: A megvénhedt IstenDemény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólTandori Dezső: Szellem és félálomKálnay Adél: Hamvadó időSzepesi Attila: IstenporPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Sághy Miklós: A fény retorikájaTandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézCsiki László: A kaptárBaka István: Műfordítások III.Jász Attila: Fürdőkádból a tengerTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaBíró-Balogh Tamás: TollvonásokFried István: Magyar irodalom(történet)