06.30.
| Grand Café – Gurubi Ágnes Szív utca című regényének bemutatója >>>
06.19.
| A Tricikli Fesztivál részletes programja >>>
06.09
| Grand Café – Ráolvasás 06. – Krusovszky Dénes: Áttetsző viszonyok >>>
06.08.
| A Szőke Óceán – Szépírók a Vígmatrózban >>>
05.27.
| Isteni testek – kötetbemutató >>>
05.17.
| Munkácsy-díjas festőművész kiállításával nyit újra a REÖK >>>
05.14.
| Online Túlélősóval jelentkezik Szegedről a MASZK Egyesület >>>
04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
 TiszaLINE Szalon

05.17.
| Középiskolások irodalomról – szóval, képpel >>>
06.03.
| Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.04.
| Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
| Tandori Dezső: Szellem és félálom >>>

Acsai Roland, Fenyvesi Orsolya, Lanczkor Gábor, László Liza, Maurits Ferenc, Németh Zoltán, Mary Oliver, Veszprémi Szilveszter versei
Molnár Lajos, Tarcsay Zoltán prózája
Tőzsér Árpád naplójegyzetei
Balázs Katalin, Balogh Gyula, Kelemen Zoltán, Milián Orsolya tanulmánya
Diákmelléklet: Gerencsér Péter a Jókai-regények filmes adap­tációiról

>>>

VERSENY A SZEGEDI EGYETEM FENNÁLLÁSÁNAK
100. ÉVFORDULÓJÁRA
Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola magyar nyelv és irodalom munkaközössége áprilisban irodalmi vetélkedővel ünnepelte a Szegedi Tudományegyetem kettős – a szegedi egyetem létrejöttének 100 éves, illetve a szegedi „összegyetem” megalakulásának 20 éves – évfordulóját. Az eseményhez kapcsolódóan a gimnázium az elmúlt év őszén 3 fordulós irodalmi pályázatot hirdetett középiskolás diákok számára […]

>>>

Egy világháború fenomenológiája
2015.04.22 - tiszatáj

ERNST JÜNGER ACÉLZIVATARBAN CÍMŰ REGÉNYÉRŐL

Szeretném leszögezni: Ernst Jünger Acélzivatarban című regényét nem lehet élvezni. Az „élvezet” befogadói kategóriája ugyanis értelmetlen, egyszerűen nem működik ebben az esetben. Pontosan annyira lenne abszurd kijelenteni, hogy tetszett ez a könyv, mintha a hazatérő frontkatona azt felelné a kérdésre, hogy mégis milyen volt ez a világháború dolog, hogy egész jó. A regény ettől függetlenül persze nagyon is jó, és nem csak azok számára kötelező, akik szenvedélyesen érdeklődnek az első világháború iránt. Lássuk, hogy miért.

A szöveg szépirodalmi kvalitásainak hangsúlyozása előtt mindenképp érdemes kitérni a szerző személyére, ugyanis ha ezt mellőznénk, épp attól a szemponttól fosztanánk meg magunkat, amely ezt a regényt igazán izgalmassá és egyedülállóvá teszi. Az Acélzivatarban vitathatatlanul az egyik leghitelesebb frontregény, ami valaha készült; mégpedig azért, mert Ernst Jünger nem „csak” ténylegesen végigharcolta az első világháborút, hanem több kötetnyi naplót is írt közben, mely a későbbi regény alapjául szolgálhatott. Ha kivonjuk a bevetésben töltött 1351 napjából azon napok számát, melyeken sérülés vagy szabadságolás miatt volt távol a fronttól, akkor azt mondhatjuk, hogy három és negyed évet (!) töltött ténylegesen a lövészárkok poklában. Összesen hét komolyabb sebesülést szenvedett, kész csodának tekinthető tehát, hogy egyáltalán túlélte a háborút. A szerencse és a makacssággal rokon egészsége azonban nem csak a túlélést, de azt is lehetővé tette, hogy 102 évig éljen, és élete utolsó évében is még megmártózzon a jéghideg Boden-tóban. Jünger nem csak katonaként volt kiemelkedő[1], hanem íróként, gondolkodóként és rovarkutatóként is. Fontos még megemlíteni, hogy a „konzervatív forradalom”-nak nevezett szellemi irányzat egyik vezető teoretikusa volt, amely bírálta a weimari köztársaságot, ám nem azonosult a nemzetszocializmussal.

Tizenkilenc évesen a polgári lét fullasztó sterilitásából önként menekült a háborúba. Ez egyébként nem volt egyedülálló jelenség, egy egész generáció nőtt fel úgy, hogy nem akarta elfogadni az apák és anyák által örökül hagyott beszürkült világot; a háború volt számukra a nagy kaland, a kiút mindebből.  „A biztonság korszakában nőttünk fel – a rendkívüli, a nagy veszély felé hajtó vágy mindnyájunkban ott volt. Valósággal megmámorosodtunk a háborútól. Virágesőben indultunk a frontra, a rózsák és a vér részegítő hangulatában. Igen, a nagyságot, az erőt, a tündöklést a háborúnak kell elhoznia számunkra. Férfias tettnek tűnt ez, vidám párviadalnak a virágos, véráztatta réten.” Természetesen a háború e naiv, túlromantizált képe a tapasztalatlanság és fiatalság sajátja. Jünger szépen ábrázolja az üdvözült mosolyok gyors hervadását, mikor ő és bajtársai rájönnek, hogy nagyság és hősiesség helyett fagyoskodás, éhezés és véletlenszerűen osztott halál lesz az osztályrészük.

Ezzel már át is térünk a konkrét szövegre, megkezdjük ereszkedésünket a lövészárkok mélyére.  És hogy miért olyan jó vezető ebben a hátborzongató utazásban Jünger? Mert szigorúan arról ír, amit tapasztal. Olyan éles szemű megfigyelő azonban, aki nem akarja értelmezni a tapasztalatok mögött megbúvó lényeget; nincs elmélkedés a háború értelméről, hanem hagyja, hogy a jelenség a maga teljességében, önmagától jelenjen meg. A már-már tisztán taktilis, de legalábbis szigorúan saját érzékszerveire támaszkodó leírások akarva-akaratlanul olyannyira magukkal rántanak, hogy az ember saját bőrén érzékeli a falhoz vágó légnyomást, a repeszek húsba maró fájdalmát és az egyenruhába becsurgó éjszakai eső kínjait. Ez a kegyetlenségig fokozott tárgyilagosság (például a bajtárs álláig csorgott agyvelő pontos, a közönyösség határán egyensúlyozó naturalista ábrázolása) teszi lehetővé a háború jelenségének már-már fenomenológiai alaposságú leírását. Ez a nyelvi szint.

A struktúra szintjén két dolog segíti a frontkatonával történő azonosulást. Egyrészt a szorult helyzetek átélt feszültsége és az idillbe hajló béke perceiben történő fellélegzés jól ritmizálják azt az ívet, amely a katarzisba, a Nagy Csatába torkollik végül. Másrészt a frontszolgálat hétköznapjainak leírása elképesztően monoton; az olvasó együtt unatkozik a katonával, aki körül az ádázan arató halál lényegében egyszerű háttérzajjá válik, és amelyből csak valamelyik közeli bajtárs halála, vagy az ellenséges lövészárkokba vezető életveszélyes portyázások jelentenek kiutat. A baráti tűz, elsült fegyverek és véletlenül biztosított kézigránátok még csak eseményszámba sem mennek. („…nem történt semmi különleges – hacsak azt nem számítjuk, hogy Kius majdnem lelőtt, amikor kibiztosította a pisztolyát.”)

Az olvasó frontéletbe való bevonásával kapcsolatban fontos megemlíteni azt az emberi színt, amit az az abszurditásba hajló humor nyújt, melyet csakis ilyen szélsőséges helyzet hívhat elő; amikor nem tudjuk eldönteni, hogy azért sírjunk, mert nevetünk, vagy fordítva. Például hogy a latrina sűrűn tűz alatt lévő helyen áll, ezért székelés közben rendszeresen letolt gatyával kell vetődgetni, vagy, hogy roham során a bajtárs inkább a réten eliramodó nyulat lövi az ellenség helyett.

Érdekes írói megoldás továbbá, ahogy a többi szereplőt jeleníti meg a szerző, s roppant kifejező is egyben. A szereplők ugyanis nem igazán élnek; személyiségük, ha van egyáltalán, nem viselkedésükből derül ki, hanem az elbeszélő aggat rájuk sokszor idegenként ható jelzőket, amelyek soha nem szervesülnek. Ráadásul, ha felbukkan egy új ember, szinte rögtön meghal, vagy ha nem is, közlik velünk, mikor és hogyan fog elpusztulni. Ezen élettelen karakterekkel képtelenség bármiféle valódi párbeszéd, bármiféle interszubjektív viszony kialakítása. Az elbeszélő ezen élő holtak társaságában lebeg, lényegében teljes magányban egy olyan gépezet elemi részeként, amely feltételezett rendszerű működéséből csupán villanásokban találkozik.

A regény tehát erős és kijózanító ízelítőt ad az első világháború illúziótlan valóságáról, s ha élvezhető lenne olvasni, nyilvánvalóan célját is elvétené. Külön elismerés illeti a fordítók (Csejtei Dezső és Juhász Anikó) áldozatos és könyörtelenül pontos munkáját, akik a magyar közönség számára is elérhetővé tettek egy olyan alapművet, mely Erich Maria Remarque Nyugaton a helyzet változatlan című művével rokon. Kihagyhatatlan olvasmány.

Herczegh Máté

 

ernst_junger_borito_fedelNoran Libro Kiadó

Budapest, 2014 

360 oldal 

 

 

 

 

 

 


[1] Többek között megkapta a legmagasabb rangú kitüntetést, a Pour le mérite érdemrendet. Ilyen elismerésben a kb. tizenkétmillió német katonából csupán 685-nek lehetett része.


Címke: , , , , , ,
2021.06.23 - tiszatáj

AZ ARTÉR EGYESÜLET KIÁLLÍTÁSA
Art-art: összetart!
Az Artér Egyesület immár több, mint 15 éve alakult Budafokon. Tagjai olyan művészek, akik különböző szálakon kötődnek Budapest XXII-ik kerületéhez. A hivatásos alkotók szakmái az alábbiak: festő, grafikus, szobrász, keramikus, ötvös, divattervező, textiltervező, fotográfus, üvegtervező, formatervező, építész, illetve restaurátor […]

Tovább olvasom >>>
2021.06.23 - tiszatáj

– MONDJA CSUZDI ESZTER, A SIMÁNDY-ÉNEKVERSENY EGYETLEN MAGYAR GYŐZTESE
A Szegeden tanuló vajdasági szoprán, Csuzdi Eszter lett az idei Simándy-énekverseny egyetlen magyar győztese. Temesi Mária növendéke nemcsak az aranyéremmel járó félmillió forintot kapta meg, hanem koncertezni hívták Moszkvába, és további különdíjakat is nyert… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.22 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
A kiállítás címe, Magánélet, nem sokkoló, csak tényt közöl. Miközben kísérlet(ek) tanúi vagyunk. Sajnos nem csak tanúi, a mi bőrünkre is megy (és ment) a játék. Soha eddig meg nem élt helyzetbe kerültünk, valamennyien. Váratlanul csapott le ránk a vírus, a karantén, a ránk kényszerített bezártság, a reménytelenség, az egyedüllét, a kettős, vagy többes magány, amiből semerre se léphettünk ki […]

Tovább olvasom >>>
2021.06.21 - tiszatáj

OPERARAJT-PROGRAM INDÍTÁSÁT JELENTETTE BE ÓKOVÁCS SZILVESZTER
A szegedi Simándy-verseny tapasztalatai nyomán ötven énektanárral 2022-ben országszerte elindítanák a tehetségfejlesztő Operarajt-programot – jelentette be a vasárnapi díjátadó gálaesten a zsűri elnöke, Ókovács Szilveszter. A Magyar Állami Operaház főigazgatója szeretné, ha több fiú választaná ezt a pályát, és trendivé tenné az éneklést… – HOLLÓSI ZSOLT BESZÁMOLÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.21 - tiszatáj

SZABÓ GÁBOR: TÖRTÉNETEINK VÉGE
Szabó Gábor tanulmánykötete a mikrohistória és az újhistoricizmus létrejötte óta igen intenzíven gyarapodó emlékezet-diskurzuso­kat bővíti kortárs magyar regények, rövidprózák, esszékötetek és Petri György lírai munkásságának mélyreható elemzésével. Első látásra is kitűnik, hogy Szabó nemcsak a legszűkebb és legelitebb kortárs kánon kínálatából válogat, hanem egy-egy szerző kevésbé előtérben lévő szövegével, vagy az idő próbáját még ki nem állt műveivel is előszeretettel foglalkozik… – KISS A. KRISZTA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.20 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS SIMÁNDI KATALINNAL, A LEGENDÁS TENORISTA LEÁNYÁVAL
Több mint két évtizeden át Simándy József özvegye képviselte a családot a legendás tenorról elnevezett szegedi énekversenyen. Jutka asszony köszöntőt mondott, díjat, ajándékot adott át, igyekezett segíteni a fiatal operaénekesek pályakezdését is. Halála után részben egyik leányuk, Simándi Katalin vette át ezt a feladatot, akivel a pénteki döntők szünetében beszélgettünk… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.19 - tiszatáj

ÁRAMSZÜNETTEL ZÁRULT A MARATONI SIMÁNDY-VERSENY
Négy kategóriából négyben déli szomszédaink énekesei győztek a szegedi Simándy-versenyen, pontosabban a II. korcsoportban Temesi Mária növendéke, a szerbiai Padéról indult Csuzdi Eszter, a szegedi művészeti kar hallgatója szerezte meg az első díjat. A győzteseket a vasárnapi díjátadó gálakoncerten hallhatja a közönség a Szegedi Nemzeti Színházban… – HOLLÓSI ZSOLT BESZÁMOLÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.17 - tiszatáj

SHIVA BABY 
Forma és tartalom ritkán olvad ilyen hibátlan egységbe. Sőt, Emma Seligman kritikai hozsannákkal útra bocsátott dramedyjéhez még nagyszerűbb bravúr köthető: a járványidőszakban piacra dobott művek talán legtökéletesebbje, plusz megoldásai bármelyik filmtörténeti irányzat díszére válnának… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.17 - tiszatáj

DARVASI LÁSZLÓ: PÁLCIKA, A DETEKTÍV
Darvasi László az első Pálcika-könyvében már megteremtette azt a színes, kedves és élettel teli mesevilágot, amely otthont ad a második kötet, A nagy Gerbera-nyomozás cselekményének is. Habár a könyv folytatás, a szerzői előszó összekapcsolja annak előzményével és el is választja tőle: „Ez most egy új mese” – így a szerző. A második kötet önmagában is megállja a helyét, bár ha valaki ezzel a kötettel ismeri meg a Pálcika-világot, annak valószínűleg egy picit fészkelődnie kell, mire a beszélő, izgő-mozgó tárgyak között kényelmesen elhelyezkedik. Mert itt megesik, hogy Pálcikának ceruzákat kell kivallatnia, az ereszt Endrének hívják és szereti heccből az emberek nyakába csorogtatni a vizet, és különös szerelem születhet egy fogpiszkáló és egy kutyatej virágocska között… – KATONA ALEXANDRA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregékBakos András: Isteni testekSzathmári István: Spanyol reggeliSántha József: BörtönkarnagyNormal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattTandori Dezső: Nincs beszédülésPetőcz András: A visszaforgatott időLengyel András: Tömörkény-tanulmányokKálnay Adél: Szivárványország (Utazz velem!)Virág Zoltán (szerk.): Színkép, hangkép, összkép (Írások elméletről és gyakorlatról)Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Fried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházTandori Dezső: A szomszéd banánhalSeregi Tamás: Művészet és esztétikaÉszlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Zalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)„Ragyogó pusztulás” – kortárs osztrák irodalmi antológia (szerk.: Bombitz Attila)Lengyel András: Ellenkultúra, peremhelyzetben (Marginalitástörténeti vázlatok)Bíró-Balogh Tamás: Az irodalom személyességekabai lóránt: semmi színSzlováknak lenni csodás…Petőcz András: A megvénhedt IstenDemény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólTandori Dezső: Szellem és félálomKálnay Adél: Hamvadó időSzepesi Attila: IstenporPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Sághy Miklós: A fény retorikájaTandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézCsiki László: A kaptárBaka István: Műfordítások III.Jász Attila: Fürdőkádból a tengerTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaBíró-Balogh Tamás: TollvonásokFried István: Magyar irodalom(történet)