Koncertturné hárfára

Vigh Andrea minden bizonnyal egyike az itthon és külföldön legismertebb magyar hárfaművészeknek. Rendszeresen szerepel a magyar és nemzetközi koncertpódiumokon, emellett az ugyancsak nemzetközi rangú Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál alapítója és művészeti vezetője, a Zeneakadémia rektora. 2015 tavaszán három városban, három koncerten lép fel, ennek apropóján beszélgettünk vele. 

– A koncertturné első állomása március 18-án lesz a Zeneakadémia Nagytermében, ahol Elgar Sospiri (Sóhajok) művével lép színpadra a Manchaster Camerata oldalán. Milyen megfontolásból nyúltak éppen ehhez a darabhoz?

– Őszintén szólva ez még számomra is teljesen új, ugyanis még nem játszottam ezt a darabot. Takács-Nagy Gábor, a Manchester Camerata művészeti vezetője kért fel arra, hogy játsszam el. Az ő elgondolása volt, hogy, ha már ők Angliából érkeznek Budapestre, olyan zeneszerző darabja kapjon helyet a műsor programjában, amely az angol muzsikát képviseli. Így esett a választás Elgar Sóhajok című művére. Nem gyakran játszott darab, talán ezért is került engem el eddig, most viszont nagyon örülök annak, hogy eljátszhatom, és hasonlóképpen nagy öröm számomra a Manchester Camerataval való közös munka is, ami egyúttal frissességet is hoz a szakmai életembe. A koncert másik szólistája Várdai István lesz, aki Haydn C-dúr gordonkaversenyét szólaltatja meg.

– A második állomáshoz Drahos Béla, az Alba Regia Zenekar vezető karmestere és Kaposvár köthető. Mit hallhatunk ezen a koncerten?

– A március 28-i koncerten Mozart C-dúr hárfa-fuvola kettősversenyének lehet fültanúja a közönség Drahos Béla és jómagam előadásában. A hangverseny érdekessége, hogy ennek keretei között ünnepeljük meg a kaposvári születésű Drahos Béla 60. születésnapját is, ráadásul az esemény egy országos fuvolaverseny zárókoncertje is lesz, ahol a magyar fuvolástársadalom legjava szerepel majd.

– Honnan az ismeretség ön és a fuvolaművész-karnagy között és hogyan jellemezné a közös munkát?

– Bélát régóta ismerem, ha lehet zenei szójátékkal élni: nagyon egy húron pendülünk. A koncerten hallható Mozart C-dúr kettősverseny pár évvel ezelőtt DVD-re is felkerült, ezért is szívügyünk a darab. Amikor a fuvola-hárfaverseny próbája kapcsán találkoztunk, azt gondoltam, hogy elkezdünk játszani, és, ahogy az egy próbán lenni szokott, közben megállunk megbeszélni az elképzeléseinket. Ehelyett a következő történt: konzultálás, megállás nélkül jutottunk el a darab elejétől a végéig, majd néztünk egymásra nyugtázva, hogy akkor nincs is itt mit megbeszélni.

– A harmadik állomás pedig Miskolc lesz április 9-én, a Zenepalota Bartók-termében…

– Igen. A koncert első felében a Gál Tamás vezényelte Miskolci Szimfonikus Zenekar közreműködésével Drahos Béla Bach népszerű h-moll szvitjével áll színpadra, én pedig Debussy Két táncát adom elő. A hangverseny szünetét követően a már korábban is emlegetett Mozart fuvola-hárfaversenyt hallhatja a közönség ismét Drahos Béla és jómagam előadásában.

– Vagyis Bachtól Mozarton át szépen eljutunk időben Debussy-ig, mondhatni, haladunk a korral. Ez a haladás az ön szakmai felfogását is tükrözi? Fontosnak tartja, hogy a komolyzene igazodjon a korhoz, amelyben élünk?

– Egy muzsikus életében teljesen természetes dolog, hogy játszik barokk, romantikus zenét, ugyanakkor nem hagyja ki repertoárjából a kortárs zenét sem. A zenetudomány folyamatosan kutat, időnként újabb kutatási eredmények kerülnek felszínre, amelyek aztán be is épülnek az előadó művészet tárházába. Korszerűség tekintetében a következőt vallom: a tradíciót és múltat kötelességünk megőrizni, ettől vagyunk erősek, ettől figyel ránk a világ. A magyar zene világszerte óriási elismertséggel bír, olyan alkotóművészeket adott a világnak, akiknek munkássága megkérdőjelezhetetlen. Egy iskola számára, gondolok itt elsősorban a Zeneakadémiára, az innováció is természetes kell legyen, hiszen ez az életképesség és a túlélés egyik záloga.

Elég Liszt Ferencre gondolni, s máris beláthatjuk, hogy elődeink is újítók voltak: habár építkeztek a korábbi korok műveiből és tapasztalataiból, mindig alkottak újat is. Ez nekünk is feladatunk, mi is efelé haladunk. Jól példázzák ezt a törekvést a nemzetközi kapcsolatokra épülő együttműködési projektjeink is. Összegezve: a Zeneakadémia magában hordozza az örök megújulás lehetőségét, ugyanakkor a hagyomány töretlen megőrzésének is igyekeznünk kell megfelelni.

– Ha már az innovációnál tartunk: korábban Zeneakadémia-reklámot sem láthattunk túl sűrűn… A marketing is a koncepcióváltás, a 2013 előtti rendszer megváltoztatásának része?

– Ez a reklámfilm annyiban jó, hogy elért egyfajta érdeklődési indexet. Képileg nagyon mozgalmas, jó megoldások láthatók benne, figyelemfelkeltő, tehát ez valóban fontos. Hogy ez pontosan mit közvetít és közöl, az már egy érdekesebb kérdés. A reklám azzal a céllal készült, hogy nyisson a fiatalok felé, hogy érezzék az épület fiatalos lendületét alapvetően, erősítse a Zeneakadémia-tudatot. A kérdés, hogy a tartalom hogyan szólítja meg őket: be is jönnének koncertre vagy csak élvezettel megnézik a televízióban. Arra jutottam, hogy bizony más, közönségvonzó elemekre is szükségünk van, így hát interaktív műsorokat is indítottunk, melyek során a gyerekek Lego-ból építhetnek meg egy-egy opera jelenetet. Ez utóbbi valószínűleg több értéket képvisel, több emberhez jut el, mutatja ezt az is, hogy sorban állás van a jegyekért.

– Gondolom sorban állás lesz márciusban, az MVM Koncertek keretében meghirdetésre kerülő „Remekművek 3 tételben”-bérletsorozat esetében is. Milyen darabokat hoznak általa test-és fülközelbe?

– A sorozat három különböző estet von egybe, érdekessége, hogy a hárfa valamennyi koncerten főszereplő lesz, de csak az egyik főszereplő: az első koncert decemberben lesz, amelyen Mozart-zenéket hallhat a közönség, az A-dúr klarinétversenyt (a szólista Szatmári Zsolt) és a C-dúr fuvola-hárfaversenyt, melyet a Liszt Ferenc Kamarazenekarral adunk elő. 2016-ban további két koncert következik: Debussy és Ravel művei márciusban, a gyönyörű vonósnégyes a Kelemen Kvartettel, a duó olyan szólistákkal, mint Kelemen Barnabás és Fenyő László, de ezen a koncerten a talán legszebb hárfadarabok is megszólalnak, a „Két tánc” és a „Bevezetés és allegro”. Az utolsó hangverseny 2016 decemberében Saint-Saëns-est (hárfa- és csellóverseny) lesz a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával karöltve, Várdai István gordonkaművész közreműködésével, Vajda Gergely vezénylése mellett. Tehát valóban nagynevű előadók, híres zeneszerzők darabjait élvezheti majd a közönség.

– A közönség szempontjából nézve csak a legismertebbeket, legsikeresebbeket érdemes felléptetni, vagy van igény a fiatalabb, még kevésbé ismert művészekre is?

– A Zeneakadémia programjai közt szerepel a fiatal tehetségek segítése is, amelynek célja, hogy ténylegesen pályára állítsuk, kiajánljuk őket, portfóliót készítsünk róluk. Ezen kívül én magam is rengeteget teszek a fiatal tehetségek útra indításában a Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál keretében. Itt minden évben bemutatkozási lehetőséget adunk a legtehetségesebb fiatal művészhallgatóinknak. Saját estjeim alkalmával is törekszem arra, hogy olyan kollégákkal játsszam együtt, akiknek noha nevük még nem annyira ismert, a tudásuk feltétlenül színpadra való.

– A Gödöllői Hárfafesztiválon az egészen kicsi gyermekeket is igyekszik „megfertőzni” a hárfa iránti vonzalommal.

– Valóban, a 17 éve töretlenül működő Fesztivál elmaradhatatlan része a hangszerbemutató is, ez segít a gyerekeknek abban, hogy a hárfa összes típusával megismerkedhessenek. A kisebb méretű ún. kelta hárfákon például remekül lehet tanítgatni őket. Szerencsére a hazai zeneiskolákban ma már egyre erősebb bázistípusú hárfa alapképzésről beszélhetünk.

Gyerekkoncertek tekintetében is olyan sorozatokat igyekszem indítani, amelyek során nagyon figyelek arra, hogy a résztvevőket ne merevítsem bele egy túlfegyelmezett helyzetbe, ne kényszerüljenek csendben való ücsörgésre, hanem legyenek aktív megfigyelői a hangszerhasználatnak. Ilyen foglalkozás nem csak Gödöllőn, hanem itt, Budapesten a Festetics Palotában is működik.

– Végig belföldi helyszíneket emlegettünk, azonban ne menjünk el amellett, hogy ön Salzburgtól New York-ig gyakorlatilag majdnem minden fontosabb városban turnézott már a világban. Az sosem fordult meg a fejében, hogy külföldön csináljon karriert?

– Valahogy mindig természetes volt számomra, hogy kint is és itthon is mozgom. Meglehetősen ragaszkodom a gyökereimhez, Magyarországhoz, így nem fogalmazódott meg bennem, hogy életvitelszerűen külföldön kellene élnem. Rengeteg koncert elszólít, de alapvetően továbbra is itthon szeretnék működni, ráadásul a családom is ideköt.

– Hogy érzi, Önnek mennyiben volt szerepe abban, hogy a reneszánsz korban oly’ közkedvelt hárfa Magyarországon is más hangszerekkel egyenrangú szólóhangszerré váljon?

– Önmagunkról nyilatkozni mindig kényes. Azt gondolom, hogy megpróbáltam megtenni mindent érte, amit lehetett. Amikor diákként a Zeneakadémiára kerültem, hárfa szólóestek szinte egyáltalán nem voltak. Akár keletre, akár nyugatra tekintettem a világban, úgy éreztem, mindenütt erősebb kultúrával és elismertséggel bírt a hangszer, mint hazánkban. Külföldön természetesnek számított, hogy a legismertebb koncertpódiumokon is rendeznek hárfa szólóesteket. Tanulmányaim során megfogalmazódott bennem az igény, a gondolat és egy olyan irányvonal elindítása, amelyben a hárfa mint szólistahangszer markánsabban jelenik meg. Ebben szerencsére tanáraimban is partnerre találtam.

Diákként abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy a rádióban léphettem fel szólóműsoraimmal, ez indított el egy folyamatot. Egy német lemezkiadó cég, a Capriccio Magyarországra jött, és olyan előadóművészeket keresett, akiknek még nem volt nevük, de tehetségesek, s akikkel egy 60 perces zenei CD-t rögzíteni lehetett. Várjon Dénest és engem karoltak fel, nagy hangsúlyt fektettek a reklámra, Japántól, Amerikáig lehetett kapni később a lemezeinket. Többek között ezek a történéssorozatok teremtették meg az alapját annak, hogy a hárfa és vele együtt én is szólisztikusabb pályára állhassak.

– Szorgalom, tehetség vagy szerencse. Melyik a legfontosabb ezen a pályán?

– Mindhárom. Ha valakiről azt mondjuk, tehetséges, gyakran nem tesszük hozzá, mit értünk e fogalom alatt. Vannak olyanok, akinek a képességei nagyon kiemelkedőek. Amennyiben a képességek összessége eléri a felső kategóriát, de ezeken kívül még valami egyéb plusz képesség is rejlik, na, az szerintem tehetséges. Hiába van azonban valakinek remek hallása, ha nem elég szorgalmas, kitartó, vagy fordítva, hiszen ezekből nem lesz csúcsminőségű művész. Ráadásul szükség van szerencsefaktorra is, valamint azokra a szemekre, akik észreveszik és segítik az embert a pályáján.

Jónás Ágnes

Fotók: Felvégi Andrea