Tiszatájonline | 2015. március 11.

Rózsától Rózsáig

Hajdanán, 1912. november 8-án, a nagybecskereki Rózsa vendéglőben egy születésnapi ivászat éjszakáján Péter királyt éltette a vádirat szerint hat szerb fiatalember. Éppen amikor „Ausztria Magyarország és Szerbia között a politikai viszony köztudomás szerint már annyira feszült volt, hogy a háború kitörésétől lehetett tartani.” Az „izgatással” vádolt fiatalokat felmentették… – Várady Tibor a legendás Symposion-perről is ír könyvében, három ügyvédgeneráció ügyeit idézve […]

VÁRADY TIBOR:
ZOKNIK A CSILLÁRON,
ÉLETEK HAJSZÁLON

Várady Tibor a legendás Symposion-perről is ír könyvében, három ügyvédgeneráció ügyeit idézve.

Hajdanán, 1912. november 8-án, a nagybecskereki Rózsa vendéglőben egy születésnapi ivászat éjszakáján Péter királyt éltette a vádirat szerint hat szerb fiatalember.  Éppen amikor „Ausztria Magyarország és Szerbia között a politikai viszony köztudomás szerint már annyira feszült volt, hogy a háború kitörésétől lehetett tartani.” Az „izgatással” vádolt fiatalokat felmentették. Kettőt közülük Várady Tibor nagyapja, Várady Imre tekintélyes nagybecskereki ügyvéd képviselt.

„A döntés becsületére válik az akkori nagybecskereki magyar igazságszolgáltatásnak. Az igazságszolgáltatás méltósága gyakran azon múlik, hogy különbséget tud-e tenni a valódi veszély és a stréber veszélyhirdetés között. Létezik történelemfordító uszítás és gyűlöletkeltés. Láttuk is több példáját. De ez nem ugyanaz, mint amikor egy kocsmában irodai segédtisztek, segédjegyzők, kereskedelmi utazók, papucsosok (…) ital és cigányzene szárnyain igyekeznek felröppenni a nagy témák világába” – fűzi hozzá az esethez véleményét legújabb könyvében Várady, amely a családi ügyvédi iroda irattárában talált ügyeken alapszik. Három ügyvédgeneráció, a nagyapa, az apa és a fiú esetein keresztül a régmúlt, a közelmúlt és a jelen elevenedik meg. Azonban, ahogyan Domonkos István a költő jó barát írja a könyv fülszövegében, a három korszak történetei, joggyakorlata kísértetiesen megegyeznek. „Ez a könyv a vajdaságiakról szól, akik ott élnek/éltek, ahol változnak a ’diszpozíciók’, ám a problémák maradnak. Ahol az izgatás gyakori vád, ahol a haszonélvezők mindig derék hazafiak. Ahol igen terjedelmes a kávéházi dalok jogi históriája. Ahol békeszakértők cigányprímásként argumentálnak. Ahol a papucsosok fel-felröppennek a nagy témák világába. Ahol oly gyakoriak az utcanév-  és  szoborcserék. Ahol nem veszélytelen az egyik, majd a másik nyelv használata…” – fogalmaz Domonkos.

Mondanom sem kell, hogy 1946-ban a partizánok győzelme után már a magyarokat idézték bíróság elé, mert valaki úgy hallotta, hogy a „Túl a Tiszán faragnak az ácsok/ ide hallik a fejszecsattogásuk” kezdetű nótát Horthy Miklóst éltető szöveggel danolta három huszonéves mesterlegény és egy földműves a magyarcsernyei kocsmában: „Eredj Horthy, kérdezd meg a rácot, mikor adja vissza szép Magyarországot”. Na, itt már két fiatalra rávertek másfél-másfél évet, a harmadikat felmentették.  Várady József ügyvéd fellebbezésére a büntetést  végül másfél évről hat hónapra csökkentették. A bíróság érvelésében természetesen itt is ott van, hogy éppen a nótázás idején „Magyarországon reakciós elemek összeesküvést szőttek a demokratikus köztársaság ellen”.  Ezeknek a pereknek a kelléktárából nem hiányozhat ez a frazeológia, ahogyan a Várady ügyvéd dinasztia irattára is bizonyítja. „Ha egymás után olvasok iratcsomókat, gyakran az is kiderül, hogy változó és egymást tagadó világokban gyakran ugyanazok a magatartásképletek folytatódnak. (Egyébként azt, hogy gyakran keveredik az új és a régi, pontosan érzik azok a becskereki családok, amelyekben három generáció ugyanabban a házban született, de más-más országban.) Három iratcsomóban, melyeket egymás mellé tettem, látom például, hogy milyen hangulatkörnyezetre épült és milyen támpontokat keresett az izgatás vádja 1912-ben, amikor a nagyapám szerbeket védett, akik egy becskereki kocsmában szerb dalokat húzattak; majd 1946-ban, amikor apám magyarokat védett, akik egy Becskerek környéki falu kocsmájában magyar dalokkal mulattak; aztán 1971-ben, amikor magam védtem az Új Symposiont, a vád pedig az volt, hogy Rózsa Sándor humoreszkje izgatást tartalmaz” –  vonja le a tanulságot  az író. Várady Tibor elsősorban jogászként, a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) tanáraként ismert, pedig Jugoszlávia igazságügyi miniszter is volt Milan Panic kormányában (1992-93). Illetve, öt számmal azelőtt, mint hogy betiltották volna az Új Symposion 1971. augusztusi kiadványát, még ő volt a legendás újvidéki folyóirat felelős szerkesztője. A betiltás idején már Tolnai Ottó állt a Symposion élén, Várady Tibor pedig jogászként képviselte a folyóiratot a betiltással kapcsolatos eljárásban a kerületi bíróság előtt.

Erről a legendás perről és betiltásról, ami aztán mély nyomot hagyott a szereplők életében, én eddig  ilyen konkrétumokat, mint VáradyTibornak ebben a könyvében, nem olvastam. Annyit tudtunk, hogy  egy bizonyos Rózsa Sándor  és Miroslav Mandic szövegei miatt tört ki a botrány, aminek a végén Rózsa Sándor emigrált, eltűnt. Akit érdekelnek a részletek, Várady könyvében töviről-hegyire elolvashatja. Azt is, hogy ki volt Rózsa Sándor, akinek tényleg ez volt a becsületes neve, nem holmi írói álnévként használta, mint a feljelentő gondolta. Az akkor 23 éves zentai fiatalembernek Gukker címmel rovata volt a Képes Ifjúságban, minden megjelenéskor fényképe is ott volt, meztelenül, egy gukkerrel fedve a szemérem szempontjából legérzékenyebb testrészt. Ő is és Mandic is, az inkriminált szám másik szerzője, performerek voltak. „Mandic, miután letöltötte börtönbüntetését, egy darabig kiállítási tárgy volt egy belgrádi múzeumban, mellette ki volt téve egy tábla ’regényíró’ felirattal. Mandic a nyitva tartás ideje alatt szótlanul ült a közönség előtt és könyvet írt. Utána ki is adta. Valamikor a kilencvenes években Pesten a katolikus karácsony és a szerb karácsony közötti két hét minden napján elsétált a Szabó Ervin könyvtártól Hamvas Béla valamikori otthonáig. Évtizedekig gyalogolt napi húsz kilométert, ezt úgy nevezte, hogy gyaloglás a költészetért.” Na, de mivel vádolták őket?  Rózsa Sándort „ellenséges propagandával, nemzetiségi és faji gyűlöletkeltéssel, Jugoszlávia népei és a köztársasági elnök becsületének megsértésével, felforgatással” stb. Mindezt egy humoreszk miatt. Mintha a mai stand upos-okat bíróság elé citálnák.  Várady részletesen idézi az inkriminált szöveget, ami tulajdonképpen párbeszéd az egyetemi kollégiumból, olyasmiről, hogy értéktelen a diploma, „kitörölheted vele a segged”, nevetségesen kevés a tanári fizetés, meg hogy a magyarok tulajdonképpen négerek Jugoszláviában „magyar bőrű négerek. Ha bemész egy üzletbe és magyarul beszélsz, ugyanúgy nem szolgálnak ki, mint a feketét Amerikában. Elegem van ebből.”  A vége három év szigorított börtön lett Rózsa Sándornak, Mandic egy év börtönt kapott. A felelős szerkesztő Tolnai Ottót is meghurcolták, de a végén megúszta feltételes büntetéssel. „Az ítélet nem csak az elítélteket sokkolta, hanem – miután a lendület függönyén egy kis perspektívarés is nyílt  –  a döntéshozókat is zavarba ejtette. Ezt az is bizonyítani látszik, hogy Rózsa Sándort nem hívták be a büntetés letöltésére és az útlevelét sem vonták be.” A zentai fiatalember pedig meg sem állt Németországig. Ma egyébként, ahogy Várady Tibortól megtudhatjuk, Magyarországon él és környezetvédelemmel foglalkozik.

Az ítélet után a perek előtti összetételből már senki nem maradt a szerkesztőbizottságban. „Elindultunk a valóságból a nosztalgia felé, és lettünk az első Symposion-generáció” – fogalmaz Várady Tibor, aki ebben a dokumentum prózának nevezhető könyvében tulajdonképpen történeteket mesél, amely ügyekből már nem is annyira a végkifejlet az érdekes, mint inkább a világ, ami megőrződött bennük. Ezt a világot ügyvédi alapossággal bontja ki Várady Tibor, aprólékosan, felelősségteljes figyelemmel felfedezve a hasonlóságokat, komplex képet alkotva a kisebbségi lét ellentmondásairól.

Azzal, hogy őszintén ír ezekről a társadalmakról, önkéntelenül is megidézi az eszményi igazságosságot, amiért minden korban, minden embernek joga van harcolni. Azért egy jó ügyvéd, nem árt, ha kéznél van.

 Bartuc Gabriella

1136970_5Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon.
Történetek az irattárból
 

Magvető Kiadó – Forum, 2014

270 oldal, 3490 Ft

Kapcsolódó írásunk: